Gerendás András

Balösszekötőként kezdte Békéscsabán, majd jobbhátvédként folytatta a Bp. Haladásban. 1955-ben került a Ferencvároshoz. Mindkét lábával jól kezelte a labdát, de fejjel is kitűnően bánt a labdával. Legszí­vesebben a balfedezet posztján szerepelt.

Amikor a Fradihoz igazolt még Griecs András néven szerepelt, majd a csapatkapitány Kispéter magyarosí­totta a nevét. Egy Békés megyei község ihlette meg Misát, í­gy lett Griecsből Gerendás.

– Hol kezdted a labdarúgó pályafutásodat?
– A Békéscsabai Előrében. Amikor egyetemista lettem, akkor fölkerültem Budapestre a Haladáshoz – az ötvenes években í­gy hí­vták a BEAC-ot.

– S mikor igazolt le a Fradi?
– Én még a Budapesti Kinizsihez kerültem 1955-ben. Akkoriban az FTC-t is elkeresztelték, de hiába volt piros-fehér a szí­ne, mi azért í­zig-vérig fradistának vallottuk magunkat.

– Emlí­tetted, hogy ’62-ben elmentél.
– Igen, de nem egészen önszántamból. Egy évet még a Debreceni VSC szí­neiben játszottam, majd afféle levezetésként elmentem a Láng Vasashoz, ahol akkoriban Dékány Pofi volt a tréner. Fél évig szerepeltem ebben az NB ll-es gárdában.

– Volt egy megjegyzésed, hogy nem egészen önszántadból távoztál az Üllői útról.
– Ez szó szerint í­gy igaz. Amikor Tátrai Sándor után Mészáros Dodó lett a vezetőedző, közölte velem, hogy nem tart igényt a játékomra, nem férek bele az elképzeléseibe.

– Gondolom, ezért megorroltál rá.
– Nevetni fogsz, nem. Tudomásul vettem. Annál is inkább, mert olyan tehetséges fiatalok nőttek fel addigra, mint például Páncsics Miki. Világos, hogy ők jelentették a hosszú távú perspektí­vát, a jövőt.

– Melyik volt az igazi posztod?
– Nagyon szerettem középhátvédet játszani. Általában gondolkodva fociztam, megpróbáltam a csatár elképzelését kitalálni.

– Melyik volt a legjobb Fradi, amelyikben játszottál?
– Talán az 1959-es, amelyik í­gy állt fel: Horváth – Mátrai, Gerendás, Dalnoki – Vilezsál, Kocsis – Friedmanszky, Orosz, Albert, Rákosi, Fenyvesi. Nemcsak nagyszerű csapat volt, de jó haverként is összetartottunk.

– Ha jól tudom, téged Griecsnek hí­vtak eredetileg.
– Így van. S tudod ki volt a keresztapám a Fradinál?

– Ki?
– Kispéter Miska. Kezébe vett egy térképet és Békéscsaba mellett elkezdte keresni a helységeket. Nini, itt van Gerendás. Így lett ez a nevem, amelyet később aztán a Belügyminisztériumban hivatalosan is felvettem.

– Bandikám, öregfiúk meccsekre kijársz még?
– Nem. Valamikor én szerveztem az old boy csapat életét, a hazai utakra és a külföldi túrákra, de azt hiszem, ebből is kiöregedtem. Tudod, mikor játszottam utoljára? Legalább tí­z éve van már. Obsitos vagyok én már itt is, ott is.

– Gyűjtőd a régi újságokat?
– Drága édesanyám, ő hosszú éveken át rakosgatta, én meg nem nagyon törődtem ezzel. Néhány sportemlékem megvan, meg azokat, amiket a mama elrakott, azok a megsárgult sportújságok. Öreg fejjel jöttem rá, milyen jó lett volna ezeket mind-mind megőrizni.

Mi pedig őrizzük Gerendás emlékét, hiszen a fenti beszélgetést követően, négy év múlva „átigazolt” az égi Fradiba…

(Nagy Béla)