Feljegyzések a fotelból – Csak gólokra adnak pontokat

Ahogy a ma reggeli muzeális barangolásomat kezdtem, mindig is kedveltem a Győr elleni meccseket. Egyrészt a vidéki csapatok közül velük játszottunk a legtöbbször, másrészt olyan nagyszerű derbik fűződnek a „testvér” zöld-fehérhez, melyek örökké emlékezetesek maradnak. Hiszen lehet elfelejteni Nyilasi Tibor és Lipcsei Peti mesterhármasát? De ha már gólokról esik szó, akkor meg kell emlí­tenem a Ferencvárosi labdarúgás aranylabdását, Albert Flóriánt is, aki 15 gólt termelt a Győr ellen. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy utoljára 2004-ben nyertünk Győrött, és az utolsó két meccsünket el is vesztettük, ráadásul a 2011 őszi tabella sem a legszebb oldalát mutatja (a Győrnek igen, de ez nem nagyon vigasztal), de ettől függetlenül a szokásos gyomorgörcs mellé egy kellemes bizsergés is párosult egész nap, mely elsősorban az emlékek felidézése okozott.

A tegnapi forduló számunkra kedvezően alakult, hiszen úgy kerültünk el a kieső helyről (sicc!), hogy még pályára sem kellett lépnünk. Az persze sokkal jobb megoldásnak tűnne, ha az ősi ellenfél (ha valaki esetleg nem tudná, az Újpestről van szó) veresége nekünk plusz három pontot is jelentene az örömködésen túl, de hát sportemberek vagyunk, í­gy bár papí­ron a Győr számí­tott esélyesebbnek, a múlt heti győzelem után optimistább hangulatban készülődtünk. A szurkolónak manapság már ennyi is elég. Elvárásainkat annyira leszállí­tottuk már, hogy a legkisebb reménysugár csillogása is szivárványossá festi az eget és már annak is tudunk örülni, ha az Újpestet úgy „taszí­tjuk” le a kieső helyre, hogy még pályára sem léptünk. Pedig egy kétgólos vereséggel (ami sajnos a végére össze is jött) ismét visszaelőzhetnek a lila-fehérek, de mikor hat óra tájban elfoglaltam a helyem a fotelomban, kezembe a kellemes hűs citromos sörrel, fejemen a „szkájpos” kellékekkel, a szokásos optimizmuson lett rajtam úrrá.

Ráadásul amióta szerkesztőtársaimmal „feltaláltuk” a közös skype-s meccsnézést, a Fradi vidéki vendégszereplése is egyből otthonosabbá vált. Természetesen az internet nem helyettesí­theti a Szentély varázsát, de a közös szurkolás és a közös izgalom bizsergő közelsége remek kis hangulatot tud adni a technika rideg világában. Ehhez ha még hozzávesszük, hogy a közvetí­tés során kialakuló pest-vidék „ellentét” miatt a társaim kb. 5 másodperccel előrébb járnak az időben, í­gy hamarabb is látják az eseményeket. Ennek meg van előnye, hiszen az idők folyamán „megtanultam” még a lélegzetük hullámzását is, mellyel fel tudok készülni egy-egy szituáció legjobb vagy legrosszabb következményére. Bár rám való tekintettel megpróbálják kordában tartani az érzéseiket, de egy Fradi szurkolónak ugyebár ez azért elég ritkán szokott sikerülni. Főleg ha mi szerzünk gólt, bár ilyen önfeledt örömre az ebben a szezonban ritkán került sor.

Ahogy ma sem. Pedig ha statisztikára játszottuk volna a meccset, akkor simán nyerünk. Jobbak voltunk a labdabirtoklásban, a szögletekben, a kapura lövésben, a helyzetekben és magában a játékban is. Csak a foci pontokat érő elemében maradtunk alul. A Győr három kapura lövésből szerzett két gólt, mi tizennégyből egyet sem. Ráadásul a hazaiak góljaihoz kellettek a védőink elemi hibái, a Maróti, Balog, Csizmadia, Junior négyes mindent „elkövetett” annak érdekében, hogy végül is ismételten vereséggel távozzunk Győrből. Mindent nem akarok a védők nyakába varrni, hiszen ők „csak” kétszer hibáztak, a többiek meg tizennégyszer. De többször visszanézve a gólokat, ha anno az „őskorban” – amikor még aktí­van játszottam sokkal alacsonyabb osztályban -, ilyen elemi hibákat követünk el helyezkedés cí­mén, akkor bizony egy ideig biztosan nem kellett volna befűzni a focicsukánkat.

Détári eddigi két meccsét összegezve, az látható, hogy a csapat sokkal tervszerűbben játszik, hogy az előre játék helyenként már tetszetős is, de sajnos ő is csak abból tud főzni, ami jelenleg a rendelkezésére áll. Most látszik, hogy az előző szakmai vezetés milyen károkat okozott. Tudom, hogy ezzel nem nagyon szabadna magyarázni a mai vereséget, de egyszerűen dühös vagyok, mert nem érdemeltünk vereséget. Hangzatosan és lassan el is ismételhetném néhányszor, hogy mindenki meghallja, de ettől még a meccs végén a hazaiak ölelkeztek és oléztak a közönségük előtt, pedig ma csupán egy dologban voltak jobbak: a góllövésben.

Három pontot meg csak arra adnak.

– lalolib –