Feljegyzések a fotelból – Ez bizony nagyon kevés
Ritkán fordul velem elő, hogy az aktuális fotelszurkolós bejegyzéshez nincs kedvem bevezetőt írni. Talán fáradok, talán öregszem, de egyre többször azon veszem észre magam, hogy jobban szeretek a dicső múltunkban barangolni, mint értékelni a jelent. Mert azt nagyon nehéz. Főleg egy vereség után néhány perccel. Azt már megtanultam, hogy először el kell számolnom százig mielőtt bármilyen kritikai hangnem bűvöletébe kerülnék, hiszen tudom, a foci épp azért szép játék, mert bár 90 percig tart, bizony néhány pillanat eldönthet mindent.
Ma is így történt. Ha Tutoric belépőjét utólag a bíró nem tizenegyessel, hanem sárga lappal bünteti (a kaposvári csatár már beadta a labdát amikor Tutoric lábában elesett), ha az addig hibátlanul védő Haber nem ejti ki a labdát, és ha Mijkovic a végén belövi a kihagyhatatlant, talán nyugodtabban ülök le a gép elé. Csak hát a pillanatok most nem nekünk kedveztek. A vége meg vereség lett egy olyan mérkőzésen ahol igazán egyik csapat sem érdemelt volna győzelmet. A gondom az, hogy egyik csapat éppen az a Ferencváros volt, akiért a szívünk dobog, és akinek győznie kellett volna ahhoz, hogy olyan helyen végezzünk mely talán a jövőnket is megalapozta volna. A másik gondom az, hogy ezt az esély nem először vesztettük el, hanem szinte fordulóról fordulóra abból élünk, hogy a vetélytársak hibáznak.
A 25. fordulóban ismét mi hibáztunk, a gond az, hogy a többiek most nem voltak hajlandók hibázni. A Kaposvártól nehéz is lett volna elvárni, hiszen ők éppen minket vertek meg 2:1-re, mellyel tovább mélyítették az 1977 óta tartó nyeretlenségi sorozatunkat. Eddig főleg a szerencsétlen pillanatokra hivatkoztam, de igazságtalan lennék, ha nem említeném meg, hogy mi sem tettünk azért szinte semmit, hogy ezek a pillanatok nekünk kedvezzenek. Pedig az MTK elleni második félidő már meghozta a fény kezdődő fénysugarait és talán joggal hittük azt, hogy a csapat végre megtalálta önmagát. Ha most nagyon pikírt akarok lenni, akkor a felhőket kezdeném hibáztatni, mert voltak olyan gonoszak, hogy azt a kicsinyke kis fénysugarat eltakarták előlünk.
A gond az, hogy talán nem is volt az igazi fénysugár. Talán csak az MTK volt olyan gyenge és tehetetlen, hogy meghagyták nekünk azokat a pislákoló fénysugarakat. Reménykedjünk csak néhány napig, ennyit talán meg is érdemeltünk. De csak ennyit? Volt jó két napunk amikor lehetett kalkulálni a tabellán és el lehetett hinni azt, hogy olyan csapatunk van, mely nyáron meg tudja magát méretni a nemzetközi porondon. Persze tudom, hogy nincs minden veszve, van még öt forduló és még oda is érhetünk a dobogóra, de vajon megérdemeljük?
Szurkolóként természetesen azonnal igennel válaszolok, mert ilyen állapotban nem szoktam az eszemre hallgatni, de ahogy tudjuk, a szív nem mindig jó tanácsadó és néha még azt is képes eltakarni, ami a szemünk előtt játszódik. Ez pedig a szenvedés, a tanácstalanság, az elképzelés nélküli játék. Több negatív jelzőt meg teljesen fölösleges felsorolni, mert annak sem látom értelmét, hogy azt a csapatot bíráljam, mely miatt hetente több száz kilómért is utazunk, melynek himnuszát önfeledten énekeljük és melynek több mint száz éves múltjának feldolgozásán nap mint nap dolgozunk.
Ezek után mi maradt nekünk? Talán egy mondat, amit a jegyzetem címének írtam és mely talán összefoglalja azt, amit éreztem a Kaposvár elleni vesztes mérkőzés után: ez bizony nagyon kevés volt. Túl sokat töprengeni sincs idő, hiszen vasárnap egy újabb, nagyon nehéz próbatétel vár ránk a Szentélyben. Néhány napunk van arra, hogy a vereség miatti csalódás után elkezdjünk reménykedni.
Talán azok a pillanatok, melyek ma ellenünk játszottak, vasárnap nekünk fognak kedvezni. Most ennél több biztatót úgy sem tudok leírni.
– lalolib –
8 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Ez bizony nagyon kevés bejegyzéshez
Vélemény, hozzászólás?
Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .
becefix,
Nem csak az angolok hitték?, hogy eladható a portéka. Jelen MLSZ (klubok)vezetés is ugyanezt szajkózza. No és elég meghallgatni bármelyik honi szakmabelit, aki a legapróbb kritikát is személyes sértésnek veszi. Sokak örülhetnek, hogy van ez a zavaros valami, mert ha teljesítmény után béreznék őket, mehetnének az utcára.
Hasonló gondolatok kavarogtak a fejembe mint becefixnek.Én is Nyilasi Tibiéken nőttem fel,amikor még a Szentély környékén még a levegőt is a Fradizmus hatotta át.Ma nem tudom mi veszi körül.El vagyok keseredve és nem is a vereség miatt,mert régen is voltak fájó pofonok.Mégis a mostaniak valahogy sokkal jobban fájnak.Lehet,hogy ez az idő múlásával függ össze,de lehet hogy csak avval,hogy teljes kiúttalanságot látunk magunk körül.
Arra azért kiváncsi lennék,hogyan kaptuk meg a licenszet.Remélem nem pártvonalon dölt el.De ha van 500 milliós tartozásunk,amit nem nagyon hiszek el,akkor meg csak úgy dölhetett el,vagy olyan aláirások kerültek a papirokra,amit szégyellnünk kéne.Hol itt az igért tisztaság?
Mit nem adnék most azért, ha még játszana a Fradiban egy kis Albert Flóri, egy Nyilas Elek, egy Szeibert Tojás vagy egy Fodor Foci.. De sajna van helyette…és itt az egész csapatot fel lehetne sorolni. Ez a “foci” NÉZHETETLEN,uraim… És angol “barátaink” nem értették, hova tűntek a szurkolók… röhej…ki az, aki fizet EZÉRT a “látványért”… néhány igénytelen idióta meg pár tucat “szent örült” fanatikus zöld-vérű… Ez nekünk már nem megy. Pedig az elsők között vettem bérletet, mikor Kusstuloki Féreg kizáratta az FTC-t az NB1-ből….hiába
Valóban Santiago. Mindannyian belefásulunk lassan ennek az FTC-nek csúfolt csetlő-botló középszernek a látványába. A cinizmusom csupán védekezés,elnézést érte. Tudjátok, nekem még volt szerencsém látni Nyilasi Tibit, Ebedli Zolit, Lisztest és Gerát élőben. Ahhoz képest a mostaniak produkciójára – sértés nélkül – nincsenek jelzők. És teljesen egyetértek abban is, hogy hiányzik a fradizmus. Hiányzik a pályáról, a pálya széléről és a lelátóról meg a klubházból is… Nincs jövőkép és jelen sincs. A Debrecen ellen kongó lelátók előtt fogunk kikapni, ha nem történik valamilyen csoda.
Bár ahhoz előbb néhány fickónak itt meg kellene tanulnia FUTBALLOZNI, meg azt, hogy MIT JELENT a Ferencváros csapatában játszani…Azért….Hajrá Fradi!
Ebből már nekem is elegem lett. Lalolib a pillanatokra fogja, az előttem íróknak hiányérzetük van, vagy keresik a mélyre süllyedt Ferencvárost, Karcsi szerint meg elfogyott a szerencsénk. Mindenkinek van igazsága,de vajon ez hová fog vezetni?Igaza van becefixnek,a jelenleg Fradi tényleg egy masszív középcsapat,bár a masszív jelzőt még tulzásnak is venném.
Ettől függetlenül vasárnap szurkolni fogok,de lassan elfogy a reményem. Én meg leírom.URAIM, HIÁNYZIK A FRADIZMUS!!!!!!!!
úgy fest elfogyott a szerencsénk.
Kaposvár-FTC 2-1
Ebben a “nehéz mezőnyben” haladunk a masszív középcsapattá válás felé.
Gyerekek! Prukner “Tanár Urat” nem kellett volna “ottfelejteni” Kaposvárott?
A 6-7. hely sikeredzőnkkel és kreatív játékosainkkal talán meglehet…
Sajnos, csak ilyesmi jut az eszembe ezután az emészthetetlen semmi után.
A kaposvári és paksi középszerűek meg a dobogón. Hova süllyedhet még az egykor nagy Ferencváros?
10. vereségünk, remélem nem lesz újabb történelmi “csúcsbeállítás”, ezekből kezd elegem lenni. Kérdésedre pedig a válasz: nem öregszel (annyira 😉 ), csak hiányzik valami, amit ma már leírni sincs kedvem, legyen elég annyi, hogy az nem a pénz elsősorban.