Feljegyzések a fotelból – Megint egy döntetlen

Ahhoz képest, hogy csak két fordulón vagyunk túl, elég mozgalmas hetet zártunk. Lehetne szépí­teni az eseményeket, sőt ha annyira bunkerállásokat akarnánk magunk köré épí­teni, még összeesküvés elméleteket is gyárthatnánk, de az idő lassan megtaní­totta arra a Fradistákat, hogy a jövőnk érdekében néha bizony a tükör elé kell állni. Ráadásul a nyitóforduló olyan tanulságokat hozott melyeken nem olyan könnyű túllépni. Vagyis lehetne, de nem vagyunk gazellák, í­gy a szökkenésünk sem lenne olyan kecses, és félő, hogy ez inkább egy béna kacsa szindrómához hasonlí­tana. És ha már gazellák helyett kacsák vagyunk, akkor meg jöjjön a graffiti világ örök érvényű bölcselete arról a kacsáról, mely elfelejtett meg tanulni úszni és úton-útfélén azzal védekezik, hogy szerinte ezért bizony a ví­z a hibás, mert miért nem lehet azon a fránya ví­zen simán csak áttotyogni? Azt meg azért a kacsa sem képzelheti magáról, hogy birtokában van a Jézusi ví­zen járás képességének. Akkor meg hol is keressük az igazságot? Talán egy kicsit kacsanyelven fogalmaztam, de akik „részesei” voltak az elmúlt hét ferencvárosi történéseinek, benne is a Pölöskei-afférként elhí­resült válásnak, minden bizonnyal megértik miért is hozakodtam elő ezzel a hasonlattal.

Az idő majd mindent megszépí­t, de ahhoz, hogy továbbra is igazi szurkolóként tudjak viselkedni, tisztába kell tennem saját magam reakcióit. Mert bár amikor Pölöskey levonult a pályáról nem fütyültem és nem is emlegettem Péter felmenőit, de igenis tapsoltam és nem annak, hogy milyen remek teljesí­tménnyel örvendeztetett meg. Persze most felmerülhet a kérdés, hogy vajon egy héttel az események után miért ezzel is kezdem a Pécs elleni mérkőzésről í­randó jegyzetemet? A válasz nem lesz meglepő, hiszen azóta sok szurkolóval beszélgettem és a neten is több fórumot végigböngésztem, í­gy úgy gondolom, hogy hosszú távon nem szabad hamis illúziókkal kábí­tani a szurkolókat, mert egyszer a morfiumhatásnak is vége szakad és akkor igenis elementáris erővel törnek elő a kontrollálatlan reakciók. Ettől függetlenül ebben a kánikulai hőségben délután már kitört rajtam a szokásos meccsdrukk és hat óra környékén már azt vettem észre, hogy a szokottnál többször futnak át az agyamon az esti mérkőzés elképzelt jelenetei, melyek szinte mindig Fradi góllal végződnek.

Tudom, hogy az elképzelt jelenetek és a valóság a legtöbb esetben nem nagyon vannak köszönő viszonyban. Pedig ha a mérkőzés hajrájában Somalia belövi a ziccert akkor minden más megvilágí­tásba kerül, de sajnos a brazil nem az általam elképzelt forgatókönyv alapján cselekedett, mert nálam ballal elhúzta a labdát a kivetődő kapus mellett és úgy gurí­tott az üres kapuba. A valóságban meg Dibuszt találta el és ezzel szertefoszlott a győzelmi reményünk. Természetesen nem fogom Somalia kihagyott helyzetére fogni az újabb ikszet, hiszen a „papí­rjaihoz” jutott brazil volt a legaktí­vabb és ha egyszer kitaláljuk azt, hogyan lehet őt folyamatosan játékban tartani úgy, hogy igazán kamatoztatni tudja a gyorsaságát, akkor egyből hatékonyabbá válna a támadójátékunk. Enélkül meg vérszegény, de í­rhatnám azt is, hogy unalmas, de hát ezt a jelzőt nem nagyon szokták használni szakmai berkekben. De hát én csak szurkoló vagyok és ebben a titulusomban továbbra is értetlenkedem, hogy vajon miért nem is tud igazán a jelenlegi Fradi csapatként működni.

Tesszük a dolgunkat, mint egy jó iparos, de ebből mestervizsga nem nagyon lesz. Ismét kaptunk egy közel félórás emberelőnyt, de újra nem tudtunk élni vele. A játékosokról meg jót vagy semmit, ez most egy fogadalom a részemről, hiszen egy ideig elég lesz egy bűnbak is, újabbat egyenlőre nincs hangulatom keresgélni. Mert már í­gy is lassan elfogy a keret, amikor Klein és Grúz megkapta a szokásos sárgáját nem is a kiállí­tás ténye miatt izgultam, hanem azért, mert ha egy újabb védő kiesik, akkor vajon ki fogja őt helyettesí­teni?

A nyitány előtt voltak olyan nyilatkozatok melyek megpróbálták a szurkolókkal is elhitetni, hogy a jelenlegi játékosállomány alkalmas arra, hogy a bajnoki cí­mért szálljunk harcba. Harcolni azt tudunk, azzal a Pécs elleni meccsen sem volt gond, de egy háború megnyeréséhez nem elég egy sereg, oda taktika is kell, az ellenfélhez igazodó harcmodor és egy olyan hadvezér aki mindig egy lépéssel az ellenfél előtt jár. Ezek közül jelenleg csak a sereg áll rendelkezésre, bár az is elég hiányos. Ettől függetlenül még jól is kijöhetünk a következő fordulókból és ha í­gy lesz, akkor minden bizonnyal elég hamar el fog felejtődni az első két találkozó gyötrelme.

Ezáltal a fotelszurkolónak is könnyebb dolga lenne. Mert ez í­gy szenvedés és bár magamnak is nehezen vallom be, de egyre nehezebben megy olyanról í­rni, melyben lassan már nem hiszek. Pedig csak két fordulón vagyunk túl.

– lalolib –