Feljegyzések a fotelból – A semmi közepén
Elnézést, de lehet, hogy ma nagyon rövid leszek és ma kivételesen nem is használom a fotelszurkolós grafikát. Az első gondolatom az volt, hogy ma néma marad a fotelszurkoló. Lenne mit mondanom, de úgy érzem, nincs értelme. Ma, 2010. szeptember 11-én, terrortámadás érte a Ferencvárost. A semmi közepén állunk, bárhová is nézünk, csak ürességet látunk. Elfogyott a levegő körülöttünk, mert egyrészt olyan közeg veszi körül a Fradit, mely szándékosan és kéjesen rombolja az egészségünket, másrészt mi is sokat teszünk azért, hogy az előbbi közeg ténylegesen a földbe tudjon döngölni minket.
Pedig a remény megvolt arra, hogy hosszú évek után ismét talpra tudjunk állni. Bár mindig felfokozott érdeklődés kísérte a derbit, de most olyan érzések is körül lengték, amit már nagyon régen éreztünk. Ebbe rondítottak bele, és mikor a salak ránk hullt, nem védekeztünk, nem álltunk ki az igazunkért, hanem összeroppantunk. A játékosok a pályán, az edző a kispadon, a szurkolók a lelátón. A játékosok hagyták a gyalázatot, az edző nem kiáltotta a világnak az igazságtalanságot, a szurkolók meg olyan rombolásba kezdtek, mely többet fog ártani, mint az, hogy megsemmisültünk a pályán. Épp úgy, mint Amerika 2001. szeptember 11.-én. Soha nem hittem igazán a számok misztikájában, de most rossz érzéseim vannak.
Bár a hónap és a nap azonos, félek attól, hogy a reakció nem lesz ugyanaz. Ahogy eddig, most sem fogunk kiállni az igazunk mellett, most sem fogjuk felvenni a harcot az igazságtalanság ellen. Intő jelek, pedig voltak eddig is. Ki tudná feledni a Zete elleni igazságtalanságot, a DVTK elleni megrendezett botrányt, majd a Honvéd ellen Stanic kiállítást. Nem hoznám fel ezeket, ha nem köszöntek volna vissza az előbbiek a dózsa (most már csak csupa kisbetűvel fogom leírni a nevüket) meccsen. Ha a bíró időben megfékezi Böör ámokfutását és már a 20. percben leküldi a pályáról, ha a bíró lefújja a meccset a petárdák bedobálása után, és ha a Heinz ellen elkövetett szabálytalanságot nem úgy torolja meg, hogy kiállítsa a játékosunkat, bizton állítom, a történelem nem ismételte volna meg önmagát.
De nem tettünk semmit, ahogy eddig sem tettünk. Ezek után mi is úgy állunk a semmi közepén, mint az a tűzoltó, akit a világ egyik leghatásosabb fotóján, egyedül áll a lerombolt Világkereskedelmi Központ romjai között. Mi is egyedül maradtunk. Hiába bíztunk abban, hogy ha új kormány jön, ha új MLSZ jön, akkor meg fog változni körülöttünk a légkör. Tévedtünk ebben is, még a maradék levegőt is elvették tőlünk. Pontosítok, a maradék levegőt el fogják venni tőlünk. Mert nincsenek illúzióim, a mai botrány főszereplői mi leszünk. A balhét valakinek el kell majd vinnie, és az nem a dózsa lesz, mert őket burok veszi körül. Még ha vékony is, még ha más kedvenc is került a kandalló mellé, féltő kezek meg fogják óvni a pályabezárástól, a több milliós pénzbüntetéstől.
Csalóka lenne, ha mindent a külső körülményekre fognánk. Ahogy Amerika is „bűnös” volt annak idején, úgy mi is sokat tettünk azért, hogy a semmi közepén álljunk. Talán túl hamar hittük azt, hogy van csapatunk, talán túl hamar hittük azt, hogy lehet úgy versenyezni, hogy nincs mögöttünk „istálló”.
Az elején azért kértem elnézést, mert azt hittem, hogy néhány mondatnál többet képtelen leszek leírni. Közel fél óráig csak ültem a gép előtt és megpróbáltam összeszedni magam, mert úgy éreztem, darabokra hulltam szét. Olyan szégyent éreztem, mint talán még soha, pedig a korom miatt is, már jó néhány megaláztatást át kellett élnem.
2010. szeptember 11, este 9 óra. Meredten ülök a gép előtt, és keresem a lehetőséget arra, hogy megszabaduljak ettől a kínos érzéstől. Talán abba kéne hagyni, nyomni egy nagy DELETE billentyűt és szólni az égieknek, hogy nem akarok tovább álmodni, ébresszenek fel ebből a rémálomból. Pedig tudom, hogy nem álmodom.
A semmi közepén vagyok.
– lalolib –
5 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – A semmi közepén bejegyzéshez
Vélemény, hozzászólás?
Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .
Szombaton úgy voltam, hogy egy ideig mellőzök mindent ami Fradi. Annyira le voltam törve, hogy így együtt a saját bajommal kiegészülve már sok volt. Ez tényleg a semmi közepe, ahol a szurkoló áll. Hiába nézünk bármerre, csak ürességet látunk. Lehet itt szépíteni és magyarázkodni is, de teljesen fölösleges. Akkor pofont kaptunk, hogy évekig volt égni miatta az arcunk.
Ehhez kevés, hogy Prukner magára vállalta a vereséget. És a szégyent is? És a klub miért hallgat? Miért akarja megvárni a büntető határozatot?
Laikusok gyülekezete.
Csak most tértem magamhoz a kábulatból. Úgy nyitottam ki lalolib jegyzetét – aki ismét nagyyszerűt írt, de most talán egy kicsit óvatosabban bánt a szavakkal -, hogy most végleg kiöntöm magamból az érzéseimet. Miskolczi József megelőzött, így nem ismétlem a mondatait. Talán egy gondolatot tennék hozzá: egy Fradi egyszerűen nem kaphat ki ilyen szégyenteljesen az Újpesttől! Ez vétek, ez bün. Igenis, 1:0 után azonnal be kellett volna hozni a két védekező embert a kispadról. Biztonságos védekezés mellett meg reménykedni abban, hogy hátha egy kontra bejön. Igenis van olyan, hogy az 1:0-ás vereség sokkal többet ér, mint a 6:0! Egy Győr vagy egy Loki ellen ki lehet így kapni, de az Újpest ellen nem. Azzal meg maximálisan egyetértek, hogy az a fajta nyuszis viselkedés, mely jellemezte a csapatot, az nem profizmus, az bizony teljes amatőrizmus!
Fradistaként most nagyon szégyellem magam.
Az új szelek talán nem ismerik a régi mondást.
– Tudsz úszni? És, ha megfizetem?
Sok minden nem pénzkérdés, főleg nem a magyar futballban. A profi futballba nem szabad pénzt tenni, csak az utánpótlásba. Az új irányvonalból az látszik tökéletesen, hogy a következő 15-20 évben sem jutunk ki nagy világeseményre.
Amit az FTC vezetői, ikonjai tesznek a Fradiért egy rossz vicc.
Sajnos a cikk és a hozzászólás minden szavával egyet kell érteni.A politika ujabb csapdájába szőtlanul feltartott kézzel belesétáltunk.
Tisztelt Prukner Úr!
Ön tegnap nem lett sem jobb, sem rosszabb edző, mint amilyen eddig volt: Egy halvérű. Már pedig egy Fradi edző ne legyen ilyen, legyen vér a pucájába, és álljon ki az igazáért, de ne a csapat buszánál.
Ön olyan , mint a magyar labdarúgás, sokan és jól megélnek belőle, és napjainkban (20-30 éve) semmilyen sikert nem érnek el. Senki sem mer az asztalra csapni, vagy megmondani őszintén, amit gondol. Pedig a héten megvolt a példa – Huszti Szabolcs-, lehetett volna folytatni, mert az Ön szavára talán még hallgatnak, bár Tyuri bácsi mellett, ahogy hallom másnak sincs túl sok szava.
Nem véletlenül írtam a “gondol” szót Husztinál, mert sokan nem értik, hogy nem feltétlenül biztos az Ő igaza, a nyilatkozatának minden sorában, de egy nyílt őszinte vélemény.
Tudom neki könnyű, már rég nem az itthoni asztalról eszik, mert a magyar futballközegből, csak a játékosoknak van lehetőségük külföldön is megmérettetni magukat, a többi szereplőnek nem, vagy legalábbis nem ebben a “szakmában”.
Ön ezt a csatát, már a mérkőzés előtt elvesztette.
Aki sportolt, az tudja, bizonyos esetekben ahhoz, hogy egy játékos felpörögjön, kellenek a “külső” körülmények is. Hátratett kézzel nem küldheti a csatába a hadvezér a csapatát. Természetesen meg kell tanítani a határt, hogy meddig lehet el menni.
Magán a teljen magyar futballközeg átgyalogolt, élükön a játékvezetőkkel, mert Ön halvérű, és azzá tette a csapatomat is. Látszik, hogy még reklamálni is tilos a pályán (és azon kívül is).
Csak egy példa: ha Böőr első szabálytalanságánál Önt a pályaszéléről kell visszarángatni, akkor sok minden átragad a játékosokra is, hiszen ezért a megmozdulásért nálunk két hete piros járt, és a játékvezetőnek is eszébe jut Heinz eseténél. Nem a szándékos balhét akarom, mert arra semmi szükség. Csak felhívnám a figyelmét, hogy ennek a “műfajnak” is megvannak a klasszikusai, akik néha átlépték a határt, de céljukat többnyire elérték (pl. Gerendás Gyuri), mert akkor ott abban a szituban lépni kellett.
Az iménti sorokat támasztja alá az a tény is, hogy az Ön előtti időszakban, talán sohasem volt ennyi kiállítás, mint eddigi: 6/3. Arról már szót sem érdemes említeni, hogy Ön szó nélkül elment azon mutató mellett is, ahol az első kilenc szabálytalanságunkra hazai pályán kaptunk 3 sárgát és 1 pirosat.
Tudom én, hogy nehéz széllel szemben…., főleg, hogy előbb vagy utóbb a szél felőli oldalra is lehet kerülni, a magyar edzői körforgásba, de ne legyen halvérű, legalább is itt ne.
Mondja már meg, hogy mi baja Abdival. Nekem tanár szüleim, azt mondták, ha valaki meg kell buktatni, vagy egy zseniből nem tudják kihozni a maximumot, az az ő hibájuk, mert ők azért pedagógusok, hogy ezekkel a gyerekekkel ez ne forduljon elő. Ön elment egy csatába, és gondolom valamilyen pedagógia módszertől vezérelve az egyik “jolly jokert” elküldte Barcsra.
Tudom én csak egy szurkoló vagyok, de talán jó lett volna, ha a pakliba Heinz kiállítása után van egy kreatív játékos. Ezzel szemben jött Stanic, akit szerencsére nem kell minden mérkőzésen megcsodálnunk, mert néha kiállítják.
Mondom mindezt úgy, hogy egy nagyon jó szemű edzőnek tartom, aki felkészült szakember, de tegnap félév ismétlésre küldte, a futball, az a közeg, ahol Ön a katedra másik oldalán áll. Lehet jó kis “zárthelyiket” írni év közben, ha a “szigorlat” nem sikerül, akkor az egész semmit sem ért.
Nekünk Fradistáknak, kevés öröm jutott az elmúlt években, de jött Ön és a módszerei, amik elhitették, hogy valami megváltozott, valami sokkal jobb, szebb világ jön.
De nem.
Tegnap olyan pofont kaptunk, hogy végezhetünk ebben a magyar mezőnyben ennek ellenére simán a dobogón, de ezt a szégyenletes tűz nélküli csapatot, amit tegnap láttunk, azt a szégyent, amit az eredményjelző mutatott nehezen fogjuk elfelejteni.
Mert mi itt maradunk örökre Fradistának!
Soraimat a legnagyobb tisztelettel és őszintén írtam Önnek:
Miskolczi József