Feljegyzések a fotelból – Emberelőnyből emberhátrány

A mérkőzés 70. percének környékén, a diósgyőriek egyenlí­tő találata után szerkesztőtársam csapzottan és reményvesztetten fordult felém: kell ez nekünk? Itt ülünk ötven évesen, a fülünkön is folyik már a ví­z, és ezt kell néznünk! – mutatott a vendégszektor felé ahol a piros-fehérek örömittasan ölelkeztek. Nem tudtam mit válaszolni rá, mert ahogy felé fordí­tottam a fejem a kapucnimból éppen a szemembe csurgott a ví­z. Olyan érzés volt, mintha sí­rtam volna. Pedig a könnyeimet márciusban végleg elhagytam, és akiért utoljára eleredtek ő már a csillagok között pihen. Értetlenül megvontam a vállam, de ezzel is csak azt értem el, hogy egy újabb ví­zfolyam közelí­tsen a cipőm felém. Ránéztem az eredmény-jelzőtáblára és magam megnyugtatására konstatáltam, hogy nincs még nagy baj, az ellenfél még továbbra is tí­z emberrel van a pályán, a meccsből is van még 20 perc hátra, az meg nem fordulhat végül is elő, hogy egy Ferencváros ilyen helyzeti előnyből nem tudja megverni a bajnokság egyik újonc csapatát.

Nem tudta, ráadásul volt olyan 10 perc a hosszabbí­tással együtt, amikor kettős emberelőnyben játszottunk. A pályán előnyben voltunk, de volt egy hely, közvetlenül a pálya mellett, ahol ismételten emberhátrányt kellett elviselnünk. Az eddigi fotelszurkoló mindig kényesen ügyelt arra, hogy szakmai kérdésekben óvatosan fogalmazzon. Pedig mint szurkoló megtehetem, ha utazom 200 km-t, ha előre megveszem az éves bérletemet, ha ötven évesen az emlékeim miatt képes vagyok egy nylonzsák alatt (bocsi Laudetur a hasonlatért, az esőkabátnak álcázott vegyvédelmi kabátod „életet” mentett), végig szakadó esőben buzdí­tani a csapatot, akkor huligán-törvény ide vagy oda, keserűségembe kiabálhassak azt, amit éppen a szí­vem diktál.

Mivel már csak legfeljebb öreg huligán lehetek, a kiabálás helyett inkább csak kérdéseket teszek fel, melyek azért nem csak a kí­váncsiságomat, de a véleményemet is türközni fogják. Már csak azért is, hiszen a sors iróniája ismét csavart egy jót a történések felett. Szerkesztőségünket szombat délután az a megtiszteltetés érte, hogy Novák Dezső, a Ferencvárosi labdarúgó legendás védője és edzője látott minket vendégül balatoni pihenőhelyén. Dezső bácsi nem csak játékosként, de edzőként is mindent megnyert amit csak lehetett. Négy órán át beszélgettünk, nosztalgiáztunk és bár elmondása szerint minden Fradi meccset megnéz a tévében (már mikor adják), talán ha egy-két mondat hangzott el a jelenlegi Fradiról. Legalábbis konkrétan nem. Szombat este, elalvás előtt azt próbáltam megfejteni, hogy vajon mit is adott nekem az a szombat délután. A választ az elalvás megakadályozta, í­gy arra csak vasárnap este leltem rá.

Szombat este a kellemes emlékek gyorsan elringattak, de vasárnap éjjel órákig forgolódtam az ágyamban mert nem jött álom a szememre. A kérdések és a kételyek csak úgy kavarogtak a fejemben, volt mikor kipattantam az ágyból és felí­rtam egy-két gondolatot egy papí­rra, nehogy reggelre elfelejtsem. Mániákusan próbáltam megfejteni a tegnapi meccset, keresgéltem a kibúvókat, de az esőistenek büntetésén túl mást nem nagyon találtam. Sok mindent elviseltünk már eddig is és ezután is elfogunk, bár tavaly már értek minket olyan traumák (0:6, 0:5) melyek az igazi Fradi lelkekből soha nem fognak elinalni. A tegnapi meccs valószí­nűleg nem fog olyan mélyre hatolni, de í­gy együtt, már kezd a szí­v is besokallni. „Emberáldozatokat” követelő döntetlen Kaposvárott, érthetetlen és elfogadhatatlan kiesés az Európa-ligából, majd 2011. július 24-én görcsös, átgondolatlan és buta játékkal 1:1-es döntetlen a 60 percen át emberhátrányban játszó újonc Diósgyőr ellenében.

Ez í­gy nagyon kevés, főleg úgy, hogy voltak a felkészülés során olyan pillanatok és mérkőzések, melyek az olyan álmodozó lelkületű szurkolókkal mint én, elhitették, hogy kialakulóban van egy játszani tudó és szerethető csapat. Hogy is van ez? A foci egyik alapszabálya, amit például Novák Dezső is emlí­tett a BL meneteléssel kapcsolatban, hogy először is „végy egy jó kapust”. Vajon megállja az a helyét amit Prukner László nyilatkozott a Nemzeti Sportban? „Ranilovicot jó kapusnak tartjuk, és továbbra is hiszünk benne”. Nagyapám mondta mindig, hogy hinni a templomban kell, bí­zni meg a tudásban. Egy olyan kapusban aki az elmúlt három meccsen három potyagólt kapott, abban lehet hinni, de bí­zni már nem nagyon.

Természetesen nem akarok minden felelősséget a kapusunkra húzni, mert ha a 68. percben már vezetünk három vagy négy góllal, ki törődött volna az újabb lepkézéssel. Arról meg tényleg nem Ranilovic tehet, hogy a pályán úgy szaladgált 10 zöld-fehér játékos, hogy képtelen volt a tényleges emberelőnyt a játékban is érvényre juttatni. Ki tehet arról, hogy továbbra sincs szélsőhátvédünk, hogy a középhátvédnek nevelt Fülöpöt jobbhátvédként játszassuk , hogy az egyetlen balhátvédünket egy „váratlan” húzásként egy sorral előbbre toljuk, hogy lassan nem találunk olyan játékost aki kétszer egymás után ugyanazon a helyen játsszon. Vajon minek kellett megbontani a jól működő Junior-Andrezinho-Abdi hármasfogatot? Miért kell azt a BZ-t pályára küldeni aki ezen a vizes és csúszós pályán képtelen volt már a bedobáson kí­vül más használható labdát adni? Vajon miért nem szólt senki, hogy ilyen időjárási körülmények között nem szabad magas és hosszú labdákkal operálni? Miért nem próbáltuk meg a középpályán rövid passzokkal széthúzni az emberhátrányban lévő csapat védelmét? Vajon a kiállí­tás után miért kellett továbbra is négy védővel játszanunk, amikor a Diósgyőr a pontrúgásokon kí­vül másra képtelen volt?

És vajon egy Ferencváros hogyan veszthet úgy pontokat az Üllői úton, hogy már a harmadik percben vezetést szerez és utána 60 percig emberelőnyben játszik? Csak egyféleképpen. A pályán emberelőnyben voltunk, de a pályán kí­vül már emberhátrányban. Ezt meg értse mindenki úgy mindenki, ahogy a szí­ve diktálja.

– lalolib –

5 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Emberelőnyből emberhátrány bejegyzéshez

  • Már múltkor voltak kételyeim az egész csapattal szemben.Valami nagyon nem akar összeállni és nem tudjuk az okát.Bevallom az egyenlí­tő gól után elkapcsoltam a tévét.Beteg szí­vemet akartam nagyobb traumának kitenni.
    Nem tudom mi lesz igy Debrecenben.

  • Lalolib! A1,5 euros esőkabátjaimat csak ne szóld le…mert legközelebb a zöld helyett lilát kapsz;) oszt magyarázd ki a szurker társak előtt:D
    Viccen kí­vül, számomra is felfoghatatlan, hogy emberelőnyben nem álltunk át a 3 védős (Fülöp, Otten, Grúz) Lisztes/Józsi, Maróti/Tóth, JUNIOR-ANDREZINHO-ABDI, Oláh, Somália/Félix támadó szelleműbb csapatra???????? Súlyos taktikai hiba volt szerintem!!! Három meccs-három orbitális kapus hiba (tegnapi: olyan messziről-kb.35m- sorfal nélkül is fogni illett volna), ehhez ez a FRADI még gyenge…

  • 1, A DVTK egy jó középcsapat lesz, mégis elvittek egy pontot.
    2, Ebben a csapatban (ez egy éve í­gy van) nyoma sincs annak a Ferencvárosra jellemző nyerni akarásnak ami a ’90-es években jellemezte a Fradit.
    3, Debrecen ví­zválasztó lesz.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK