Feljegyzések a fotelból – Évzáró gondolatok

Még néhány óra és becsukódik a Ferencvárosi labdarúgás 110 éves történelmének 2010-es almanachja. Még néhány óra, és a felfokozott szilveszteri hangulatban, kezünkben a pezsgős pohárral meghitten várjuk azt a pillanatot, hogy éjfélt üssön az óra és átlépjünk a következő évtized első évébe. Ilyenkor a jókedv és a vidámság mellé párosulni szokott a számvetés és a szinte „kötelezően” előí­rt fogadalomtétel, mellyel megpróbáljuk az előttünk álló évnek megadni a tiszteletet.

Ami előttünk áll, amit még nem éltünk meg, az bizonytalan és kiszámí­thatatlan. Talán ezért is kell számot adnunk az eltelt évről és ezért teszünk fogadalmat, hogy saját múltunkba kapaszkodva tudjuk folytatni az életünket úgy, hogy elszámolunk a cselekedeteinkkel és új impulzusokat keresve előre meghatározzuk azokat a normákat, melyeket az új évben képviselni akarunk. Nekünk, Fradistáknak több mint száz éve már kijelölték az utat, és a három E betűvel meghatározták azokat az erkölcsi normákat melyeken nem kell változtatni, csak azok mentén kell tovább folytatni a dicső történelmünkben megkezdett utat. Változtatni nem kell, de félteni és újra és újra hitet tenni mellette kötelességünk, mert olyan időket élünk amikor ismételten nem kellünk senkinek, amikor ismételten veszélybe kerülhet a létünk és amikor a hangzatos kijelentések ellenére azok, akik tenni is tudnának a Fradiért, egyszerűen elfordulnak a 110 éves örökségtől.

Mely sokkal többet jelent 28 bajnoki cí­mnél, 20 magyar kupagyőzelemnél, az 1965-ös VVK sikernél és az 1928-as és az 1937-es KK diadalnál. A Ferencváros mindig egyet jelentett a magyarsággal, és a polgári léttel. A Ferencváros mindig többet jelentett egy kerületnél, szurkolói nem egy városhoz, hanem az egész országhoz köthetők, sőt túllépve a jelenlegi országhatárt, a világ minden pontján megtalálhatók azok, akik tovább viszik a Ferencváros szeretetét. Ezt meg kéne becsülni, mert a történelem útvesztőiben szétszabdalt magyarságnak egyre kevesebb az összekapcsoló ereje, egyre kevesebb a tér melyben megtalálhatjuk egymást.

2010-ben annak ellenére, hogy azt hittük, jó irányban történtek a változások, az a bizonyos „tér” tovább szűkült. Most könnyű lenne kifogásokat keresni. Fel lehetne sorolni az előző időszak üldöztetését, a be nem tartott í­géreteket, de ezekkel néhány órával a pezsgős koccintás előtt csak azt érnénk el, hogy nem tudnánk jó szí­vvel és bizakodva átlépni a következő évbe. Mert bár kialakulóban van egy szerethető csapat, de a háttér ismét bizonytalan és kiszámí­thatatlan.

Amikor 2010 nyarán megtörtént a szakmai váltás, Prukner László személyében nem csak ez új edzőt, de egy teljesen új szemléletet is kaptunk. A csapat szinte teljesen kicserélődött, jöttek ismert és az „internetről vásárolt” játékosok és bár akkor még nem voltak olyan hangok, hogy McCabe árulni akarja a csapatot, de a játékos mozgásból már látszott, a tulajdonos továbbra is a középszerűségben látja a jövőt. Szerencsére ehhez Prukner László nem volt alkalmas kivitelező. Mivel magáról a szezonról az elkövetkezendő napokban részletesen is leí­rom majd a gondolataimat, í­gy most csak annyit: Prukner László vezetésével, a buktatók ellenére ráléptünk egy olyan útra, mely talán méltó lehetne ahhoz a múlthoz, melyre mindannyian büszkék vagyunk.

A gond az, hogy a jelenlegi út nincs teljesen kikövezve. Róma sem lett volna a világ központja a „Via Appia” nélkül, mely a biztonságot és a békét hozta meg a Római Köztársaság számára. A Brundisiumtól Rómáig húzódó utat légiók védték. Vajon a Ferencváros jövőbeni útját a szurkolókon kí­vül védi még valaki? Vajon a Fradi Via Appiája, mely az Üllői út 129-től az egész világot behálózza és összeköti a zöld-fehér szí­veket, meg tud még újulni az erkölcs, erő és egyetértés jegyében?

Most még nem tudom, hogy az újév pillanatában a családunk, a barátaink és saját magunk boldogulásán kí­vül, a Fradival kapcsolatban mire is emeljük majd a poharunkat. Vajon mit is kí­vánhatunk, vajon mit is remélhetünk a következő évtől. Én biztonságot és kiszámí­tható jövőt szeretnék. Azt, hogy amit az ősök 110 éve elkezdtek, az folytatódjon, az ne szakadjon meg és senki se tudja veszélyeztetni a jövőnket.

Kedves Fradista Barátaim! Néhány óra és új évet köszöntünk. Hioszi Tatiosz mondta, hogy soha ne gondoljunk a rosszra, mert az a mélybe taszí­t. A jó gondolat ajándék, szárnyalás, magasba vágyódás – felemelkedés.

Boldog új évet Ferencváros!

– lalolib –


10 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Évzáró gondolatok bejegyzéshez

  • Bisztonsí g.

    Ez a polgí ri (és jogos) kiví nsí gunk sajnos nem garancia.

    Az inga sötétbôl vilí gosí gra és vissza a sötétbe visz. Ezen nem lehet (és nem is szabad) ví ltoztatni. A bisztos kikötô mindig a jövô kikötô.

    Az inga megí llí sa azonban nem a vég, hanem a kezdet. Nem magí bòl veszi lendületét. Meglökték.

    Az FTC ingí ja még lendületben. Hogy meddig nem tudjuk. Vannak sokan akik azon fí radoznak, hogy ne í lljon meg.

    Maradjunk lendületben 2011-ben is.

  • Lalolib pompí s beköszöntéséhez, az 2011-es évnek, nem lehetne sokat hozzí tenni.

    Ki szeretnék térni egy nagyon helyes gondolatí ra, illetve megjegyzésére, melyet lalolib tett az „évzí rò gondolatai-ban“.

    Nem tudom, hogy mí s csapatoknak vannak-e ilyen hí rom hìres (E-)betûi mint az FTC-nek. De a következô pí r gondolat szorosan velük függ össze.

    Szerintem Lalolib a szeget fején talí lta, mikor az FTC-t-rôl azt ìrja, hogy „…a Ferencví ros mindig egyet jelentett a magyarsí ggal és a polgí ri léttel…“

    A polgí rsí g, mint a mostani középosztí ly elôdje, a lovagi (középkori) kultùra utòdja. A lovagok és nemes csalí dok szoktí k cìmereikben hordozni jelszavaikat. Hí t a hìres hí rom E-betû nem valami ilyesmi lenne ? A középosztí ly tulajdonsí ga a mai FTC-ben is megtalí lhatjuk. Ezek voltak, mellékletesen, az okai annak, hogy sose szerették nagyon a Fradit a politikusok, hiszen nem lehetett sem jobb-ra, sem bal-ra beskatulyí zni. A polgí rsí g az értékek megòví sí val volt egyenlô (és most is az). Milyért érdemes embernek lenni ? Ez a mindmí ig érvényes kérdése, melyet a tí rsadalomnak fel tesz.

    Hogyan òvhasuk meg az értékeinket ? Erre most az FTC-nek is kell ví laszt adnia.

    Pruckner Lí szlò személyében most végre egy jò edzô í ll az FTC élén, aki nem diktí tor, hanem az „egyetértés“ hìve. (3-ik E-betû !) Szerintem jò felé haladunk.

    A polgí rsí g az elkötelezettségébôl merìtette mindig ùjjabb és ùjjabb erejit. Megùjulí shoz hìvta fel ez az elkötelezettsége, hiszen értékeket teremtett és azok-nak a terjesztésére ví lalta magí t. Ezek az értékek nem a sok pénz keresését hìresztelték, hanem a magasabb értékeknek az életre valò hozí sí t.

    A polgí ri értékrendszer-ben az ember és az emberi méltòsí g nagy értékek. Az ember mindig még egy kicsivel több, mint amit tesz, vagy csiní l. Az ember és a személye az az érték, melyet òvni kell.

    Megint az FTC erre egy jò példa. Szurkolòi nem eszközök, hogy a Klubnak több bevétele legyen, hanem felek, melyeket szigorùan kell venni. A „Ferencví ros-csalí d“ erre is egy jò példa.

    Milyenek az értékeink, milyért értékeink és hogyan érvényesülnek életünkben ?

    A hí rom E-betû erre egy ví lasz.

  • Boldog új évet Ferencváros! Remélem az új év a ránk nehezedő problémák ellenére sikeres lesz.

  • Köszi Peti a videókat.

  • Boldog Új Évet Kí­vánok mindenkinek!

    Tempó Fradi!

  • Boldog új esztendőt kí­vánok mindenkinek. 
    Az oldalunk tartalmához rengeteg futballszerető szurkoló hozzájárult 2010-ben is.
    Köszönjük.

  • Minden Fradistának Boldog Új Évet kí­vánok.

    Holnap valaki kezdjen el naplót í­rni, hátha akkor valami fenomenális évünk lesz. Amikor én elkezdtem akkor sem lehetett tudni januárban, hogy milyen évünk lesz, aztán lett bajnokság és BL. Istenem, de régen volt…..

  • Nagyszerű és meghitt gondolatokkal búcsúztatjátok az évet. Köszönöm, hogy önzetlenül ennyit áldoztok arra, hogy szeretett csapatunk történelme soha ne merüljön feledésbe.
    Mit is várok a 2011-es esztendőtől? Bajnokságot és gazdagságot! 🙂

    Boldog új évet Ferencvárost, boldog új évet kedves Fradista Barátaim!

  • Sok fajta megfogalmazásba, olvastam, halottam már, a B.Ú.É.K-ot, de „sempre” szóhasználatával még nem, pedig ennél találóbb szót ma nem igazán tudnék mondani a kialakult jövőképre én sem:

    Fineszes B.Ú.É.K. minden kedves olvasónknak 😉

  • Fineszes megoldásokban gazdag boldog új évet kí­vánok minden igazszí­vű fradistának!:)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK