Feljegyzések a fotelból – Fejetlen fejes a gödörbe
Nem is tudom hol is kezdjem. Vagy talán azzal tennék jót mindenkinek ha hallgatnék, ha egy kis időre szüneteltetném a fotelt, mert ennek így semmi értelme. Hétről hétre írni a megaláztatásról, hétről hétre magyarázni a magyarázatlant, nagyon hálatlan feladat. És méltatlan is egy olyan honlapon ezt közzé tenni, ahol a Ferencváros dicsőséges múltjának szinte minden apró rezdülése feldolgozásra kerül. „Józan ésszel” beszélni a tegnap estéről meg nem is lehet. De mivel hétfő reggel van, így legfeljebb csak a koffein hatása alatt állhatok, ezért a habzó sörre sem foghatnám ha most „habzó szájjal” belekiáltanám a világba: ennyi volt, és ne tovább! Valaki vessen már véget annak az ámokfutásnak, annak a fejetlenségnek ami jelenleg jellemzi a Ferencvárost. Szégyen ami itt történik, szégyen azokra nézve akik örökre a csillagokra írták az erkölcs, erő, egyetértés hitvallását, akik bajnokságokat, nemzetközi kupákat nyertek, akik miatt évtizedeken át százezrek rajongtak ezért a csodálatos klubért.
Ady szavaival élve: vége van, a függöny legördült. Ennél mélyebbre már nem eshetünk a saját magunk ásta gödörbe. Tegnap, 2011. augusztus 21-én, a Haladás ellen már a fejünk sem volt, úgy ugortunk a mélybe. A múltban számtalanszor előfordult már, hogy egy új edző „megváltást” hoz a csapat számára. Sokan bíztak ebben a törvényben, de úgy jártunk mint az „öszödi szónok”, csak én nem írhatom le azokat a szavakat, mert azok nem férnek el az oldalunk értékrendjébe. Pedig a legrövidebben azzal lehetne jellemzi Nagy Tamás bemutatkozását. Most lehet, hogy igazságtalan vagyok, de már az sem érdekel. Nagy nem új edző, eddig is a csapat mellett dolgozott, így ismernie kellett a játékosait. Ahogy a szurkolók is ismerik, és mikor megláttuk a pályára lépő csapat összeállítását, sokan egyből vissza is akartak fordulni, mert nem akarták látni az újabb vereséget. Mert az borítékolható volt.
Egy formán kívül és „megkopott” jobbhátvédet játszatni úgy, hogy előtte egyetlen ember sincs aki meg tudja szűrni az ellenfél egyetlen épkézláb bal oldali alakzatát, egyenlő volt az öngyilkossággal. Szűrő középpályás nélkül pályára lépni úgy, hogy két olyan játékos van a pálya közepén akik képtelen ütközni, és szerelni is csak úgy tudnak ha felrúgják az ellenfelet (Lisztest csak a bíró jóindulata mentette meg a kiállítástól) már totál harakiri, és előre berakni két statikus középcsatárt egymás nyakára, már több mint fejetlenség, de a végső következtetést nem akarom leírni, mert ahhoz tényleg nincs jogom még akkor sem, ha „csak” egy szurkoló vagyok, aki még ilyen teljesítményért is utazik 200 km-t és megveszi az éves bérletét. Félreértés ne essék, nem akarok mindent Nagy Tamás nyakába varrni. Mert a taktikai és a felállási hibákat ő követte el, de a többiért már a játékosok a felelősök. Akik nem tudnak passzolni, nem tudnak fejelni, és jónéhányan a foci általános iskolájában sem kapnának bizonyítványt. Akik meg tudtak valamit hozzátenni a játékokból, azokat meg kirúgtuk, mert bomlasztják a közösséget(??).
A tegnapi csapatból két játékos a kivétel (Otten és Jovanovics), ők legalább megpróbálták játszani ezt a játékot, közülük is Jovanovics volt az, aki három ember helyett futott a pályán, mindenhol feltűnt, megjátszható volt és a legtöbb esetben (persze neki is voltak hibái) meg is tudta játszani a labdát, mely utána nagyon hamar vissza is került az ellenfélhez, mert elől aztán végleg nem volt senki, aki egyszer is „értelmeset” rúgjon a labdába. Voltak olyan megmozdulásaik melyek Chaplin filmjeiben örökké emlékezetesek maradnának, de a focipálya nem burleszk, bár manapság kezd hasonlítani hozzá.
Ezek után meg törvényszerű volt az újabb vereség, sorrendben a negyedik! Többet nem is szeretnék írni a tegnapi borzalomról, mely az egyik „legtragikusabb” fociélményem volt 2003. május 30.-a óta. Az a mérkőzés más miatt tragikus, de az a trauma amit a tegnapi mérkőzés okozott, bizony felér fele. Ilyen szervezetlenül, fejetlenül és amatőr szinten játszó Fradit még nem nagyon láttam. Talán elnézést is kellene kérnem az előbbi mondatért, hiszen nem vagyok szakember, csak egy szurkoló aki talán egy kicsit tragikusabban látja a mostani Fradit, mint ami valójában. De egyszerűen le kellett írnom, mert most így érzem. Becsapni meg végképp nem akarom magam, a bizakodás és a remény időszakának vége, már nem tudok ezekbe kapaszkodni reménykeltő mondatokat írni. Pedig tudom, talán most azoknak lenni itt a helye, mert lassan minden elfogy a Fradi körül.
Tegnap már szurkolóból is kevés volt, a tábor is „félházban” üzemelt és gyanítom ezek után még kevesebben leszünk. Vagyis lesznek, mert én visszatérek a fotelomba azzal a tudattal, hogy ha nagyon nem tetszik amit látok, egyszerűen kortyolok egyet a hideg nedűből és megnyomom a tévé távirányítóját. Tisztában vagyok azzal, hogy ezt a mondatot egy hitét vesztő szurkoló írta és meglehet, hogy ez az állapotom csak néhány napig tart, bár ismerve a jelenlegi körülményeket melyek a Fradit körül veszik, vannak kétségeim. Most azt a kérdést is fölösleges feltenni, hogy vajon van-e kiút? Mert biztosan van, de én már nem nagyon hiszek benne. Fejetlenül ott vergődünk a gödörben, a szívünk még valami csoda folytán még dobog, azáltal adunk még életjelet, de a vérnyomásunk egyre csökken és félhetünk attól az egyenletesen sípoló hangtól és az egyenessé váló vonaltól, mely visszafordíthatatlanul a véget jelenti.
A múltunk még megmarad, az „irattárunk” még tele van feldolgozatlan újságokkal, személyes emlékekkel és videókkal, így az örömünk és a hovatartozásunk egyik része továbbra is a miénk, de a jelenünk már bizonytalan, jövőnket meg akkor sem látjuk, ha a világ összes optimistája összegyűlne az Üllői út 129. köré. Akik között nekem már nincs helyem.
– lalolib –
7 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Fejetlen fejes a gödörbe bejegyzéshez
Vélemény, hozzászólás?
Fantasztikus dolgokat írtok! Ti igazán értitek a fradizmus lényegét! A Fradi csak úgy lehet sikeres, ha mindenki, aki benne dolgozik és él, az tudja és átérzi az itt leírtakat. A „Fradistának lenni felelősség” és az „EEE” jelszavak már nem tudják rendesen kifejezni, megértetni az emberekkel, hogy mit is jelent ez a klub és miért érdemes benne küzdeni, érte rajongani. Remélem sok-sok szurkolóhoz, vezetőkhöz, játékosokhoz eljutnak ezek az üzenetek!
Lalolib
Ahol az emberek a magasabb értékek szolgí latí ban í llnak, ottan még mindig van remény.
Jelenleg talí n a Fradinak a „tùlélés“ lehet csak a célja. Hôsök késôbb megint lehetünk ùjbòl.
Az van ami van. Ez a tùlélés. De a Ferencví rost mindig az lelkesìtette ami még nincs és csak lesz. Az a hôsiesség. A „mégis“ fontosabb a „mí ris“-ní l. A „mí ris“ érkezik. A „mégis“ indul.
A „mégis“ a semmibôl lett. A „mí ris“ a valamibôl jött. Mégis mind a kettô fontos. Nem lehetünk csak hôsök ! Örüljünk annak is amin í tmentünk. Nem tudott megsemmisìteni benünket, mert az örökben hittünk. Az évek nem tudnak felszí molni azzal, ami szép és jò.
Ne csak olyannak szeressük az FTC-t amilyen volt, hanem olyannak is amilyen lett. Végül is az, ami örök benne még mindig ugyanaz. Csak a külseje ví ltozhatott. A lényege megmaradt mindazokban, akik hû maradtak hozzí , mert önmagukhoz is hû maradtak.
„Aki tudja honnan jött, az tudja hova megy és hol í ll.“ (Habsburg Ottò)
Hol lesznek 10 év mùlva a kapott-vett jí tékosokbòl összetí kolt csapatok ?
Habí r jelenleg élvezik is a sikert.
A magasabb értékek szolgí latí ban elô emberek életében a kudarc mindig egy bizonyìték arra, hogy az értékek fontosabbak mint a jelen í tmeneti helyzetek és körülmények.
Bìzom benne, hogy az, ami a Fradiban „örök“, az élteti és éltetni fogja a klubot toví bbra is.
El kell csak olvasni a csalòdott szurkolòk panaszait. Bebizonyul, hogy a szeretet erôsebb mint a halí l, mert nem alkuszik. Az elmùlí sal nem lehet alkudni. Nem is muszí j. Az fenyegeti és fenyegette eddig is a Ferencví rost most és mindig. Mí st í llìtani illùziò lenne. De harcoljunk azért, ami éltet, és ami örök és amit nem lehet pénzben mérni.
Kedves FTC focistí k: harcoljatok ùgy, mintha az FTC és a sají t utolsò meccseteken jí tszaní tok.
Egy klubot, akit ìgy szeretnek, az nem mùlik el.
A Ferencví rosnak van a leghûbb szurkolòtí bora. Ezt nekem apí m (egy lila-Dòzsí s) mondta.
Induljunk „mégis“ és becsapjuk a halí lt. „Mégis“ itt vagyunk, mert „mégis“ indulunk.
Minden Fradi szurkolònak szìvbôl kitartí st és reményt kiví nok.
Jackie, te is a szívemből szóltál! Szörnyű érzés elfogadni,hogy ilyen országban élünk. Egy ideig én is olvastam minden Fradi oldalt, de mára csak kettő maradt. A stílus nem csak az embert jellemzi, hanem megmutatja magát a közösséget is melyhez tartozik. Ezért nem tudom elviselni azokat a véleményeket melyek az egyes Fradi oldalakat jellemzi. Birálni azt lehet, sőt kell is, de nem felrúgni az általános szabályokat. De hát nem csodálkozhatunk rajta, amikor a társadalomunkban is ez folyik, sőt szeretett klubunk is egy nagy gittegyletté kezd válni.
Kedves Laci !
„Még a leghosszabb életnek sincsenek elvesztegethető pillanatai”
Ezt írtam,pár napja,amikor úgy döntöttem abbahagyom a kömmentelést testvéroldalunkon.
Úgy látom elérte a Fradit is az a végzet,ami a nemzet fölött lebeg,már több mint száz éve…
Követelőzés,mellébeszélés, MORÁL NÉLKÜLI EMBEREK TOBZÓDÁSA határozza meg a történelmünk elmúlt száz évét-amit ritkán megszakított valamiféle morális hattyúdalként egy-egy felemelő pillanat…míg mára csak a szófia beszéd korszerű változata maradt számunkra/számomra,ehhez pedig túl öreg és fáradt vagyok.
A Fradi mára ugyanazzá vált,mint a Szent-Istváni Magyarország-csodálatos emlék,siratnivaló nagyság…a föltámadás legcsekélyebb reménye nélkül…
S mi vezetett ide? Szerintem ez: ” A legnagyobb vereség a világon:megszokni a rosszat.”
(Ravasz László)
Hát ennyi,most „ideje van a hallgatásnak… „
A Fradi (jogosan) úgy döntött, hogy addig, amíg mi magunk nem szállunk magunkba és saját életünkben, családi, baráti és nemzeti kapcsolatainkban nem hozzuk vissza a mindennapokba az erkölcs, erő és egyetértés (együttérzés) eszméit, ő nem asszisztál ehhez. A Fradi alszik és arra vár, hogy felébredjünk mi magunk. Hajnal előtt hideg van és sötét. Életünk és történelmünk egyik legkeményebb tele jön minden szinten (egyéni, ferencvárosi és nemzeti), és eldől a sorsunk. Az életünk és a jövőnk a mi kezünkben van, de meg kell értenünk végre egy életre, hogy hinni és szeretni csak gyűlölködés nélkül lehet.
Hajrá Fradi!
Az előbb elolvastam az értékelést Prukner tevékenységéről, most meg jött a tegnapi borzalom. Érdekes, de nagyon összefügg a kettő, így együtt olvasva találjuk meg a magyarázatot, miért is jutottunk idáig.
Végre egy olyan edzőt kéne hozni, aki rendet és fegyelmet követel és legalább a foci alapszabályait ismeri. Jöjjön Pintér Attila, jelenleg csak ő tudná kordába tartani ezt a csapatot melynek a célja a kiesés elkerülése.
Eddig csak olvastam az oldalt,de most muszáj szólnom.Sok örömöt,de kudarcot is megéltem már,de ilyen gyenge Fradit talán csak az NB2-ben láttam amikor besárgultunk az egyik kupameccsen.Olyan buta játékosok húzhatják fel a mezt akik még abban az NB2 csapatba sem fértek volna be.Akiktől meg várnánk a csodát,azok már képtelen túllépni saját múltjukon.Lisztes,Rósa,Balog,Csizmadia:lassúak, körülményesek és közülük csak Lisztes tud néha passzolni.A brazil alakulat meg nevetséges.
Ahogy a szerző is írta egyedül Jovanovics volt aki megpróbálta egyedül megnyerni a meccset.
Sokszor voltunk kiszolgáltatva a politikának, de valahogy mindig kijöttünk belőle.Most is egy ilyen külön meccs zajlik,csak a helyzetünk reménytelenebb mint valaha is volt.