Feljegyzések a fotelból – Győzelem a csillagoknak

Április elsején megrendezni egy olyan derbit, melynek 106 éves hagyománya van, nem a legjobb ómen. Úgy ébredni, hogy a tréfálkozás és átverés napján kell visszaszereznünk az ősi ellenfél ellen elvesztett hitünket nem könnyű feladat. Főleg úgy, hogy már tegnap arra gondoltam, hogy orvoshoz kéne fordulnom, bár tudtam, hogy arra a betegségre mely kitört rajtam, nincs orvosság. Legfeljebb kapnék egy gumiszobát néhány nyugtató injekció kí­séretében, jobb esetben le kéne dőlnöm a dili-doki dí­ványára és elmesélni az életemet, de annak aztán végképp nem láttam értelmét, hiszen nagyon is tisztába vagyok azzal, hogy a tüneteim miből is fakadnak.

Még akkor is ha tudtam, hogy pénteken nem tudok személyesen ott lenni a Szentélyben. Még akkor is ha nem volt olyan perc tegnap óta, hogy ne villantak volna elő az őszi mérkőzés eseményei. Megpróbáltam hadakozni ellene, de hamar rá kellett jönnöm, nincs értelme a védekezésnek. Szeptember 11-e úgy fog belénk ivódni, mint Amerikának a terrortámadás. Nem lehet kitörölni a mindennapokból, hasonlóan a múltunkat meghatározó 3:8-tól, a 7:1-től és az 5:0-tól. Keretbe foglalják a létünket, meghatározzák a Ferencvároshoz való kötődésünket. Belül éreztem, ebből a makacs érzelmi szorí­tásból csak egyetlen módon tudok szabadulni. Amikor hat óra tájékán felnéztem az égre, és megpróbáltam megkeresni anyám mosolyát, egy pillanat erejéig arra kértem a csillagokat, hogy fordí­tsák erejüket és kitartásukat a Szentély felé és az évmilliárdok során összegyűjtött energiát plántálják át a zöld-fehér játékosokba.

Sikerrel jártam. Ahogy anyám héten örökre elvesztett mosolya mindig velem fog maradni, úgy éreztem, hogy az összegyűjtött energia ezen a varázslatos estén a Szentélybe fog költözni. És ha ott járt, egyenként beleköltözött a játékosok szí­vébe és olyan erővel ruházva fel őket, hogy nem lehetett leküzdhetetlen akadály senki előtt. Ehhez jött a szurkolók varázslata, egy olyan hangulattal párosí­tva, mely nem csak a Szentély környékét rengette meg, hanem megmutatta mit is jelent Fradistának lenni, mit is jelent imádni ezt a csodálatos klubot, és mit is jelent felhúzva a zöld-fehér mezt hitet tenni az erőnek, az erkölcsnek és az egyetértésnek.

Még azok számára is csodálatos este volt, akik nem lehettek jelen. A lefújás után még percekig szorongattam és csókolgattam a sálamat, majd kimentem a teraszra és felnéztem az égre. Nem láttam csillagokat, de behunytam a szemem és megpróbáltam visszaidézni az öldöklő 90 perc minden apró rezdülését. Érezni akartam a Szentély illatát, bele akartam borzongani a tí­zezer torok buzdí­tásába, kezembe akartam fogni egy pénztárgépszalagot és önfeledtem emlékezni akartam a hetvenes évek nagy derbijeire. Az emlékek helyett izzadni kezdett a tenyerem, éreztem, hogy kiszárad a szám, és vadul ver a szí­vem. Próbáltam gyorsí­tani az emlékezést, próbáltam minél gyorsabban végigjátszani a 90 percet, de ép úgy nem sikerült, mint a valóságban, ahol a 70 perctől olyan feszültség és szorongás vett körül, hogy felkaptam a DVD távirányí­tóját és megpróbált gyorsí­tani a lejátszást. Mire ráeszméltem, hogy ez a funkciót az élő közvetí­tésben még tudom megvalósí­tani egyből el is szégyelltem magam. Hallottam a szurkolók fergeteges buzdí­tását és már tudtam mit is kell tennem. Kifeszí­tettem a kezembe szorongatott sálat és belekiáltottam az éjszakába: Hajrá Fradi! Percek múltak el mire eljutott a tudatomig: vége a 206. derbinek ahol Marek góljával nyertünk!

Most nem érdekel az sem, hogy nehezen, helyenként küszködve nyertünk, nem érdekel, hogy a mérkőzés után Mészöly Géza elvesztette józan í­télőképességét, és már azt sem érdekel, hogy ősszel történelmi vereséget szenvedtünk. Mondjon bármit is a lilák edzője, süssenek olyan tortát, nyomtassanak olyan bérleteket, amilyent csak akarnak. Most csak mosolyogni tudok rajta, hiszen a győzelem mellett csak rá kell nézni a tabellára, a két csapat közti pontszámkülönbségre, mely után 2011.április elsején minden a helyére került.

És ez nem tréfa, ez nem bolondozás, legyen bármilyen hagyomány is ezen a napon. A győzelem nem csak három pontot ért, a közönség fantasztikus szurkolása nem csak a 12. játékost jelentette. Ennél sokkal többet nyertünk. Nem csak a hitünket kaptuk vissza, hanem a Szentély fölé küldött csillagokkal üzeneteket is küldtünk. Tessék szeretni a Ferencvárost, tessék csak támogatni a Ferencvárost, mert nélkülünk nincs magyar foci, mert nélkülünk az égre sem érdemes nézni, mert a csillagok is tudják, hogy hol a helyük.

Ott, ahol mindig is csillagok születtek!

– lalolib –