Feljegyzések a fotelból – Győzelem komoly áldozatokkal

Ránézve a tabellára és felidézve a Mezőkövesd elleni őszi mérkőzésünket, elég felemás érzésekkel ültem le a fotelomba. Nem mintha az előző öt győztes mérkőzés után bármennyire is kellett volna idegeskednem, de belül akaratlanul is mocorogni kezdtek az idegszálak. Pedig a tabella nagyon is egyértelmű üzenetet küldött: a Fradi csak gólaránnyal szorul a negyedik helyre, a Mezőkövesd számára meg főleg a tegnap esti paksi győzelem után egy újabb vereség már több mint vészhelyzetet jelenthetett. Aztán az őszi hazai szenvedés is mély nyomokat hagyott bennünk, hiszen egyike volt Moniz azon meccseinek, amikor a csapat gólhelyzetek sokaságát puskázta el, büntetőt is kihagyott, mégis egy soványka döntetlenre futotta. Pedig most nagyon is hiányzik az a két pont, amit odaajándékoztunk Véber György csapatának. Húsvét elmúlt, karácsony meg messze van, í­gy joggal reméltem, hogy több ajándékkal már nem akarunk kedveskedni a borsodi csapatnak. A kiesés réme legyen az ő gondjuk, nekünk a három pont kell, hiszen a dobogós reményeink a remek győzelmi sorozatunk következtében újra elérhetővé váltak. A Videoton nem hibázott, igaz ehhez kellett az öt akadémistával felálló Honvéd, akik bár lelkesen kergették a labdát, de túl nagy veszélyt nem okoztak. A mérkőzés nézése közben (nálunk déltől szakadt az eső, í­gy kényszerültem a tévé elé) egy bizonyos téli női ruhadarab jutott az eszembe, olyan érzésem volt, hogy a hazai csapat az edzőváltás után nem nagyon akarja a győzelmet.

A Mezőkövesdnél ugyanezt nem lehetett érezni. Ők győzni akartak, mindenáron. Most kell mély levegőt vennem és lehetőleg indulatok nélkül értékelni a mai győzelmünket. Ami valószí­nűleg nem fog menni, de megpróbálok olyan szavakat használni melyek még eltűrik a nyomdafestéket. Mert amit ma a Mezőkövesd labdarúgás cí­mén bemutatott, az a foci szégyene. Melyre nincs mentség, melyre nem lehet felhozni a kiesés rémét. Ettől még nem kell Freddy Krügerré válni, nem kell habzó szájjal, kiélesí­tett focicsukával a pályára lépni. Olyan 90 percet láttunk, ahol végül is biztosan nyertünk, de olyan vezér- és véráldozatokat szenvedtünk, mely valószí­nűleg erősen vissza fog ütni a Diósgyőr elleni mérkőzésünkre.

Ha ez volt a cél, akkor ezt sikeresen teljesí­tették (a célszemélyek megnevezését a kedves olvasókra bí­zom). Mateos és Jenner összeszedte az 5. sárgáját, Pavlovicot meg kiállí­tották. Mateos akkor kapott sárgát, amikor a visszajátszásból is láthatóan, hozzá sem ért a mezőkövesdi játékoshoz. Jenner nem tudom miért kapott sárgát, de azt igen, hogy előtte a „kissé” felhevült hazai hátvéd egy jól irányzott ütéssel leterí­tette a szélsőnket, akinek vérzett is orra, de ez sem hatotta meg a bí­rót, csupán sárgával jutalmazta a bokszmeccseken használatos ütésfajtát. Pavlovic pedig számon kérte a hazai csatár műesését, aki ezt egy lökéssel jutalmazta. A bí­ró erre mindkettőt kiállí­totta. Salamoni döntés, mondhatnánk, de ezzel valószí­nűleg véget is ért a hátvédünk tavaszi szezonja. Egyszer már volt kiállí­tva (akkor sem érdemelte meg), ráadásul a kissé vastagon fogó ceruzát egy kis reklamálás után vékonyabbra cserélte az MLSZ. Így kell bosszút állni, most mint visszaeső biztosan három meccset fog kapni. Úgy, hogy az eddigi meccsein nem nagyon tudnának felidézni olyan komoly szabálytalanságot, melyeket ma a hazaiak követtek el!

Miközben a hazai játékosok ámokfutást rendeztek, percenként rúgtak bele egy játékosunkba, Leo többet volt a gyepen mint két lábon. Ezt nevezik focinak? Ezt nevezik kreatí­v játéknak? Biztos nem vagyok egyedül, de engem nagyon „feldobott” (öncezúra, más szót akartam használni) a mai Nemzeti Sportban a magyar média nagy fociszakértőjének (köznyelven csak „kaszinógyuri”) nyilatkozata, mely szerint „Nyer a Mezőkövesd! Az utolsó esélyek egyike, a Fradiban pedig nem érzek annyi kreativitást, hogy esélytelen legyen a házigazda.”

Azt nem állí­tom, hogy a mai győzelmünk egyenlő volt a labdarúgás csúcsával. Talán még kreatí­vak sem voltunk, bár azt nem tudom minek nevezzem, hogy a mérkőzés jelentős részében alig volt az ellenfélnél a labda. Ha már annyira szakértőzni akarunk, akkor talán az róható fel, hogy nem termeltük sorozatban a gólokat. Pedig azt kellett volna, jól kitömni ezt az alattomosan játszó csapatot. Elnézést, ha a kelleténél dühösebb vagyok, de tényleg nehéz megfontoltam és bölcsen értékelni a mai találkozót. Főleg annak a fényében nem, hogy jövő szombaton nem játszhat Mateos, Pavlovic és Jenner.

Szépen sorban ki lettek pontozva. Egy olyan mérkőzésen, melyen egy pillanatig sem volt kétséges a győzelmünk. Emiatt örülni sem tudok maradéktalanul, legfeljebb egy kis kárörömöt érzek, hogy végül is mi zavartuk a Mezőkövesdet az NB2-be. Mert ott a helyük. Hiába kaptak felújí­tott stadiont.

Elnézést ha magáról a mérkőzésen történtekről nem nagyon í­rok. Voltak helyzeteink, uraltuk is a játékot, de kreativitást számon kérni nem lenne ildomos. Mert ahhoz olyan ellenfélre van szükség, aki játszani akar és nem verekedni. Jó lenne ha „szakértő úr” felhí­vná a fiát telefonon és közölné ezt vele.

Győztünk, de vajon milyen áron? Jövő héten kiderül.