Feljegyzések a fotelból – Küzdés jeles, játék közepes
Nem gondoltuk, hogy lesznek nehézségeink. A derbi győzelmi eufóriájával a szívekben, hét pont előnnyel a tabellán, egy „EU-komfortos” csapatra „hajazó” tizeneggyel a kezdőben vajon mi másra gondolhattunk volna? Tömören: ki kell siklatni a lokomotívot, a rajta utazó és a tollait borzoló pulykakasnak szólni kell, hogy a tyúkok Debrecenben maradtak, nem kell itt illegetni magát, a tojásrántotta helyett mi zöld-fehér gólrántottára készülünk, csipetnyi kalocsai paprikával meghintve, mert már túl vagyunk az első bajnoki etap legnehezebb részén, ráadásul október elején az időjárás is úgy gondolta, hogy nem hoz fölénk felhőket, nem küldi ránk az esőisteneket és még nagykabátot sem kell húzni. Minden együtt van, talán még az öreg javasasszony az aluljáróban sem tudott olyan kotyvalékot kikeverni melyben nem azt látta, hogy – itten ma drágáim, nem lesz gondotok, ha egy kis aprópizzel hozzám járultok, még azt is megsúgom, hogy az a csinos olasz férfiember hányat rúg a labdába…Még el is hittük/éreztük/gondoltuk, hogy a csillagok Auriga, a győzelem képében már formálódik a Groupama Aréna felett…pedig még el sem kezdődött a meccs. Talán jó lenne visszatérni a földre, talán el kéne engedni a derbi diadalát és azzal a szegény pulykakassal sem kéne civódni, mert ahogy Platón mondta, ha tükröt tartasz mások elé, ne felejts magad is tükörbe pillantani. Ha hallgatok a nagy gondolkodóra, talán egy kissé óvatosabban készülök a meccsre, hiszen a Loki vonata soha nem volt egy könnyed menet, sőt ha belenézünk a történelem könyvekbe, bizony okoztak elég sok kellemetlenséget…és nem csak Debrecenben. Ehhez jött a megadott kezdőnk, mely nem változott ugyan, de ha időben ránéztünk volna a kispadra, láthattuk volna, hogy bizony az eléggé karcsú, Böde Danin kívül szinte csak a kötelező létszám ült rajta, mely bizony magában hordozta a veszélyeket, mellyekkel a kezdő sípszó előtt nem nagyon törődtünk…Pedig kellett volna.
A hiányzók névsora: Nandó, Botka, Moutari, Otigba, Frimpong. Talán nem hagytam ki senkit, mert információ legfeljebb valamelyik személyes közösségi oldalra feltett „horrorisztikus” fotó tudatja, hogy az egyik játékosunk éppen egy londoni klinikán fekszik légzőmaszkban ágyban (Moutari) és nem a Népligetben készül a visszatérésre. Ahogy átfutott rajtam a névsor (mint egy hideglelés) az rémlett fel, nehogy valaki megsérüljön a csapat „kétharmadán” belül, mert akkor bizony gondban is lehetünk. Az persze nem rémlett fel, hogy a sérülés mellett más is előhívhatja a totemet a barlang mélyéről, de erről egy kicsivel később. Mert az első 5 percben a masiniszta ténylegesen vészjelzéseket küldött a debreceni állomásra és a pulykakas is összevonta a szemöldökét. Úgy kezdtünk ahogy kellett, letámadtunk, szinte csak nálunk volt a labda, már a második percben jött is a ziccer, de kimaradt, semmi gond, jó lesz ez ma – örömködtünk, egészen az első Loki támadásig, amikor Varga Kevin egy kontrával úgy hagyta faképnél a védelmünket, hogy biza tátva maradt a szánk. Szerencsére kihagyta a kihagyhatatlant, de akkor már behúztuk a vészféket, talán óvatosabban kéne „tolódni”, maradjunk csak a jó bevált Rebrovi taktikánál.
A hév és a lendület azonban vitte a csapatot előre, miközben a Loki nagyon ügyesen és tervszerűen játszva kontrázgatott, kihasználva a két gyors és lendületes szélsőjét. Utólag belegondolva és lerázva magamról minden optimizmust, a vendégek vezető gólja nagyon is érett…jött is, mint egy hidegzuhany az enyhe októberi estén. Varga Kevin újfent magára hagyta Heistert, meg is lepődött rendesen, mert beadásából majdnem bedobás lett, csak a másik oldalon Bódi összekaparta valahogy, visszakanyarította, ami annyira meglepte a Dibusz-Leó kettőst, hogy máris vezetett a Debrecen. Marcel azonnal jóvá is akarta tenni a hibáját, úgy húszról eresztett meg egy bombaerős löketet, gól nincs, de legalább a lendület továbbra is tart. Annyira, hogy Heister be is sárgul, teljesen fölöslegesen, de utána jön Lanzafame, Spirovski és Sigér, próbálkozgatunk, de valami, vagy valaki nagyon hiányzik a táncból . Megyünk előre, de ez inkább ösztön, mint tervszerűség. Elől egy kissé súlytalanok vagyunk, Varga Roli és Bőle nem nagyon tud támadást vezetni, Lanzafame meg tudjuk, nem erőcsatár.
Megyünk előre, azonban elfeledkezünk a Varga Kevin-Heister párharc rémképétől, jön is a bajság, egy előrevágott debreceni labda, amit balhátvédünk csak úgy tud megoldani, hogy földre „simogatja” a vendégek szélsőjét, aki el is terül a félpályánál, Heister széttárja a karját, de már tudja, innentől neki öltöző, a csapatnak meg hidegzuhany. Egy gól, egy emberhátrány, és még hatvan perc a vége. Vajon mire is számíthatunk? Oda a másfél éves hazai veretlenségi sorozat? Oda a derbi okozta boldogságfelhő? Vagy előkerül a Fradi-szív, a Fradi küzdés az utolsó vérig? Vajon Rebrov tud változtatni, valahogy képes lesz megállítani a vendégek kontráit? Valakit be kéne hozni, valakit le kéne vinni…de kit hozzon be Heister helyére? Mindenki tudta a választ, a sérültek névsora úgy hasított belénk, mintha Freddy Krüger mártotta volna húsunkba a vaskarmait.
Maradt minden a „régiben”, Petrjakra nehezedett a többlet súly, neki kellett többet védekeznie és még többet támadnia. Volt is egy kis zavar, a vendégek kihagyták a második ziccerüket, de utána kezdett összeállni a kép, mentünk rendületlenül előre, Lanzafame végleg átvette a vezér szerepét, egy mértani pontosságú remek szabadrúgás, majd egy csúsztatott fejes, de mindkettőt bravúrral hárítja a Loki kapusa. Egyenlítés helyett szünet, egy kis szusszanás, egy-két jó tanács, miközben zúg a Mindent bele!, csere nincs (továbbra is csak Dani jöhetne, de miért nem jön?), Rebrov nem akar változtatni, tudja mit akar, tudja, ahogy a csapat is. A második félidő elején jön is a gól, most a mi Vargánk ad be és Lanza most nem téveszt, Úgy fejel, hogy a kapusnak még levegőt venni sincs ideje.
Még pergősebb a mérkőzés, emberhátrányban is mi vagyunk „többen”, bár a túlzó akarat veszélyt is jelent, de a győzni akarunk, minden áron. Sigér lábában a gól, de Nagy megint nagyot ment. Majd jött az, amitől a kiállítás óta rettegtünk. A Loki nem hibázza el a kontrát, már csak 20 perc van hátra, újból hátrányban vagyunk. Vajon innen is fel tudunk állni? Buta és értelmetlen kérdés. Nem csak felálltunk, de az egyenlítés után (egy újabb pazar Lanzafame gól!) a győzelem is benne volt az olasz fejében, egy mesterhármassal történelmet írhatott volna, de így is nagyszerű teljesítmény az övé.
Ahogy az egész csapat dicsérhető. Nem a pontvesztés miatt, nem is a hátsó alakzatok figyelmetlenségei miatt, hanem a töretlen akarat és a rendíthetetlen küzdés miatt. Egy jól és tervszerűen játszó Loki ellen, hatvan perces emberhátrányt „kiegyenlítve” sikerült a pontszerzés úgy, hogy a végén még nyerhettünk is volna. De ha leragadunk az előbbi mondatnál, akkor önmagunkat is becsapjuk. Mert az látható, hogy a sok sérült miatt nincs variálási lehetősége Rebrovnak. Azoknak is játszani kell, akik láthatóan nincsenek jó formában. Annyit a klubtól is megérdemelnének a szurkolók, hogy tudjuk, kivel mi a gond. Nandó és Frimpong a derbin már beállt, tegnap a kispadon sem voltak. Moutariról három hónapig szinte semmit sem tudtunk, majd jött egy kép, mely inkább „idegbajt” okozott.
Most nagyon is jól jön a hosszabb pihenő a válogatott meccsei miatt. Nincs gond, jelenleg 5 pont az előnyünk a Honvéd előtt, a Videotonnal szembenit csak papíron ismerjük, nekik még hátra van az Újpest elleni elmaradt meccsük és mai MTK elleni, a tévések által „rangadónak” (viccnek jól hangzik) becézett mérkőzés. A bajnokság első harmadából még egy meccsünk van, Felcsúton, addig talán a sérültekből is néhányan rendelkezésre fognak állni, mert jó lenne egy kis vérfrissítés, egy kis variációs lehetőség. Ráadásul Heister egy meccses eltiltása alap és ha nem „épülgetünk”, lassan hátvédünk sem marad.
Amit lehet küzdéssel, szívvel, akarattal és egy remek Lanzafaméval egy ideig helyettesíteni, de ahhoz már elég öreg vagyok, hogy ennyi izgalmat képes legyek dupla adat vérnyomáscsökkentő gyógyszer nélkül végigszurkolni.
16 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Küzdés jeles, játék közepes bejegyzéshez
Vélemény, hozzászólás?
Pályafutása egyik legjobb meccsét játszotta szombat este?
Ezt azért nem jelenteném ki – mondta a felvetésre Davide Lanzafame, aki kétszer is betalált a Debrecen kapujába (2-2), és hat gólnál tart az idényben. – Eddig csaknem háromszáz mérkőzést játszottam profi labdarúgóként, szerencsére többször nyújtottam kiemelkedő teljesítményt. Maradjunk annyiban, hogy szombaton nekem, valamint a csapatnak is jól ment a futball.
A Debrecen egy nullára vezetett, amikor Marcel Heistert kiállították. Nem futott át az agyán, hogy elúszik a meccs?
A Debrecen remekül futballozott az első húsz percben. Alaposan elemeztük a játékát, s a felvételeken láttuk, hogy a kontratámadásai különösen veszélyesek, de sajnos így is hátrányba kerültünk Ami a piros lapot illeti: nincs értelme egymásra mutogatni. Ezúttal Marcel Heister hibázott a szokásosnál nagyobbat, meglehet legközelebb én hozom nehéz helyzetbe a csapatot, de az is lehet, hogy egy másik csapattársam. Ennél fontosabb volt az együttes reakciója. A kiállítás után a hozzáállásunkra és a játékunkra sem lehetett panasz. Sok helyzetet alakítottunk ki, nyolc-tíz lövési kísérletünk volt, de olykor a vendégek kapusa, máskor a balszerencse akadályozott meg bennünket abban, hogy gólt szerezzünk.
Mi volt a kulcsa annak, hogy emberhátrányban is többet birtokolták a labdát, és hogy több helyzetük volt?
A heti edzésmunka. Nagyon keményen dolgoztunk, s ez meghozta az eredményt. Persze, nem lehet valamennyi ziccerből gólt szerezni, ám a helyzetkihasználásnál ezúttal talán fontosabb volt a nehéz pillanatokban mutatott határozottság, elszántság. Ismét bebizonyosodott, jó úton járunk.
Az emberhátrány ellenére két gólt szerzett, megtartotta a labdát, szabadrúgásokat harcolt ki, és több helyzete is volt. Egyedül, előretolt középcsatárként hogyan futotta mindezekre az erejéből?
Az biztos, hogy ehhez a futballhoz kifogástalan erőnlét szükséges. Ezért is említettem meg, hogy a hétközi edzések adják a teljesítményünk alapját. A meccs előtt is jó formában éreztem magam, és a Szerhij Rebrov által kért mozgásokat is egyre jobban érzem. A nyáron új csapatba kerültem, öt forduló után edzőt váltottunk, ezért előbb a társakat keltett megismernem, majd az új szakvezető elképzeléseit kellett elsajátítanom. Napról napra összeszokottabbá válunk, s egyre jobban érezzük és megértjük a másik mozgását, így én is sokkal magabiztosabbnak érzem magam a pályán.
Az öltözőben miről beszéltek a lefújás után?
Egyetlen rossz megjegyzés sem hangzott el. Mindannyian tudtuk, rengeteg energiát fektettünk abba, hogy kétszer is felálljunk a padlóról. A vezetőedzőnk csak röviden értékelt, mindenkinek gratulált, s ő is a hozzáállást emelte ki. Bár ezúttal elmaradt a győzelem, nagyon hosszú a bajnokság, továbbra is igyekszünk gyűjtögetni a pontokat, és a végén majd kiderül, hogy mennyire eredményes munkát végeztünk.
A meccs utáni első benyomásomhoz tartom magam: ez a meccs sokkal inkább pozitív, mint negatív megítélés alá esik. Sok mindent leírtatok előttem, túlnyomórészt egyet is értek, én egyet emelnék ki, ami még nem hangzott el (íratott le), mégpedig azt, hogy itt és most – dacára a sok légiósunknak – a Fradi-szív dobbant egy nagyot. Végre. Ez a csapat egyben van. Azt hiszem, Rebrov nagyon hamar bele tudta tenni, amit bele kellett, és lelki-mentális erőt is plántált a fiúkba – ez az emberhátrányos játék önmagáért beszél. Tény, a hibákról is érdemes beszélni, a belealvós kezdésről, Heister (sajnos jogos) kiállításáról, ami az első sárga lap után már ott lebegett a levegőben, a kései frissítésekről – noha ez valóban nem a Doll-féle későn vagy kapkodva, improvizálva bele(nem)nyúlás -, a mezőnyfölény és jó játék ellenére több visszafogott kulcsemberről (Petrjak – na ja, nem volt területe -, Varga, Szpirovszki), arról, hogy egyszer jutott el az ellenfél a kapunkig a második félidőben, abból is gól lett – de mégis: ahogy az első góltól varázsütésre magukhoz tértek a fiúk és onnantól rólunk szólt a meccs, azelőtt csak kalapot lehet emelni. Bár Lanza csúsztatása után a győzelem is meglehetett volna, nekem mégse volt (legfeljebb cseppet) keserű a szájízem – aztán tegnap az MTK nagy szívességet tett, hogy egyáltalán ne is legyen keserűség-érzetünk.
A bíráskodáshoz annyit, hogy botrányosan gyenge szinten áll. Iványi se csalt ellenünk, csak összevissza fújt, a kiállítással sajnos nincs mit kezdenünk, a mezőnyben inkább az ellenfélnek kedvezett, de azt is következetlenül és követhetetlenül; egy azonban biztos, de az mindenkinél: a nemlétező tekintélyük erélyes és mindenek felett álló védelme, a reklamálások azonnali büntetése, szinte provokálva, hogy újra és újra a zsebébe nyúlhasson a felheccelt játékosokkal szemben – ez nagyobb súllyal bír, mint egy labda nélküli hátulról történő becsúszás…
Hallgatok. Ez azt jelenti, hogy egyet értek a hozzászólókkal. Főleg azokkal, akik későinek tartják Dani behozatalát és nem értik a csapatot sújtó sérülés-hullámot. Kíváncsi vagyok, hogyan pótoljuk a Felcsút ellen Lanzát (és Heistert). HAJRÁ FRADI! CSAK A ZÖLDEK!!
Heister pótlása megoldható, ha végre felépülnek a sérültek. Legalább Frimpong és Nandó gyógyulna már meg. Elől meg Dani, felcsút ellen amúgy is megy neki.
Ezt a meccset tavasszal simán elvesztettük volna. Most meg majdnem megnyertük.
Megmondom őszintén, hogy nagyon sokáig Doll-hívő voltam, ám tavasszal éreztem, hogy váltani kell. Akkor valami véglegesen megtört közte és a csapat között, egyszerűen úgy éreztem, hogy nem hisznek már neki. Függetlenül attól, hogy jött még néhány szép kicsúszott győzelem. Sokan felteszik a kérést, hogy miért nem hamarabb menesztették akkor? Kubatov interjújából világossá volt számomra, hogy hónapokig tartott a megfelelő új edző megtalálása. Világos, hogy addig hiba lett volna meneszteni, amíg nincs helyette más.
Rebrov egyre jobban tetszik nekem. Ahogy ott áll a pálya mellett a maga keleti nyugalmával. Nem hisztizik, nem ad állandóan tanácsokat. Ő bízik magában és a csapatban, s tudja, hogy jól felkészítette a csapatot, és csak ártana az állandó beleszólásokkal.
És ezzel el is jutottam a mostani meccshez. Ötven edző közül negyvenkilenc a kiállítás után azonnal cserélt volna hátrafele, azaz csatár helyett védőt hozott volna be, amivel passzivitásra ítéli a csapatot. Ő egyszerűen »Petikét« vonta hátra, aki becsülettel végigingázta a mérkőzést. (Megjegyzem, Dalnoki a kiállított védő helyett Pusztait vonta hátra ugyanilyen feladattal.)
A kiállítás után bizony – elnézést Laci – jól játszottunk. Főleg a második félidőben. (Végül is azt meg is nyertük.) Egyszerűen lefociztuk őket a pályáról.
Sokszor és sokan felvetik, hogy Rebrov miért cserél olyan sokára. Azért, mert tudja, hogy a lehető legjobb összeállításban küldte pályára a csapatot. Ha nincs csérülés, csak a vége felé cserél. Hol fegyelmezést okokból (Lanza lehozatala), hol mert fáradni kezd – és ezáltal figyelmetlenné válik – valamelyik játékos, vagy hogy friss erővel erősítse a fáradó ellenfél ellen a támadósort.. És végül esetenként hogy a megszakítással lassítson a meccsen. (Megint Dalnoki jut az eszembe. Egyszer megkérdezték, hogy melyik volt a legjobb cseréje. Mire ő: „Amikor nem kellett cserélnem, mert minden jól ment.”)
Szóval Rebrov mester keze nyoma már kezd látszani a csapaton.
Amúgy egy Rudas-Mátrai sebességű hátvéd kellene a csapatba, csakhogy ilyen a nemzetközi piacon is alig van. Talán Ramirez volt valamennyire ilyen.
Ja, és míg ezeket leírtam, a Vidi volt szives símán kikapni az MTK-tól…
Most nincs igazad Lalolib, szerintem játékban sem voltunk rosszak. Annyi a bűnünk, hogy kicsit elbíztuk magunkat a Dózsa elleni meccs után, és az öregedő Leó benézett egy beadást. Ez pont elég volt a 0-1-hez. Utána amit láttam, nagyon tetszett. Emberhátrányban 70 %-os labdabirtoklás ( és nem üres labdajáratgatás) , 21 kapura lövés, amiből 12 eltalálta a kaput. Szebbnél szebb támadások. Ha nincs a kiállítás, bedaráljuk őket. Lehet vitatkozni a cserék idején, de be kell látnunk, hogy Dani nem rúgott gólt amikor becserélte. Innentől kezdve azt rakja kezdőbe, aki jobb teszteredményeket produkál edzésen. Dani pediglen nem gyors.
Mindent egybevetve az erőnlét nagyon tetszett, a Vidi ellen 60 percesek voltunk csak. Ez már más tészta. Tudom hogy csak döntetlen, de nekem tetszett a produkció. Hajrá Fradi.
Sziasztok!
Ez egy nagyon megharcolt döntetlen volt!A fiúk odatették magukat,én most kalapot emelek előttük!Igaz 10-en küzdöttek az Iványival megerősített Lokival szemben!A kiállítás jogos volt,ugyan akkor Bódié elmaradt.Volt pár vitatható ítélet a 16-on belül is,Iványi sporinak!(halkan mondom a magyar focinál már csak a magyar játékvezetők szarabbak)Beszéljünk a hibákról is,véleményem szerint az első kapott gólnál Leó és Dibusz is benézett mindent!3 méterre a kapunktól tátva nézzük ahogy az ellenfél csatára egy beadást bepofoz!? A második kapott gólunknál,az én véleményem szerint,mint egykori kapus,Dibusz helyében én nem jöttem volna ki! A csatárt már egy védő szorította kifelé, a kijövetellel felajánlotta a csatárnak a löbbölés lehetőségét.Kapufa aztán onnan meg már a majdnem üres kapuba könnyű volt bebikázni a kipattanót!Ami a cseréket illeti,véleményem szerint Dani későn jött,Finnbogassont meg nem erőltetném!Ez utóbbiban nem látok perspektívát.Na kb ennyi!Ami a vérnyomás csökkentőt illeti, abból nekem is kellett!A végén maradjunk annyiban, hogy a tények ismeretében jó volt a meccs,harcos,küzdős ,hajtós.Az x meg a lokinak szerencse, persze bíróküldés is szerencse volt, nekik!
40 évvel ezelőtt 12 Ft-os jegyárak voltak, most 6500 Ft Ez kb. Ötszáznegyvenszeres ár. A fizetések is ennyivel emelkedtek?
Előre sejtettem, hogy nehéz meccs lesz, különösen azután, hogy megtudtam, Otigba, Frimpong, Gorriaran sérült. Győzelemmel felérő döntetlent értünk el Iványi minden kísérlete ellenére. Nem a kiállításra gondolok, mert a második sárga jogos volt, hanem a mezőnyben történő Lokit támogató döntéseire és a 16-oson belüli kétes helyzetek megítéléseire. Eleve vérlázítónak tartottam az ő jelölését a legutóbbi debreceni működése ismeretében.
A csapat derekasan küzdött. Én egy kicsit előbb cseréltem volna, mert néhányan már nagyon fáradtak voltak.
Szép volt fiúk! Csak így tovább! Hajrá Fradi!
Azt elfelejtettem leírni, hogy számomra felháborító volt, hogy a telt házas, megnyert derbi után ilyen kevesen jöttek ki a meccsre. Sajnos sok a divatszurkoló!
Ezen én is elszomorodtam. A drága jegy lehet az oka; sokan nem engedhetnek meg ilyen rövid időn belül ekkora luxust. UTE, DVSC – kiemelt kategória.
1954-ben, amikor meccsre kezdtem járni 5 Ft. volt egy diákjegy. Függetlenül attól, hogy az Üllői úton vagy a Népstadionban volt a meccs. Az autóbusz vonaljegy 1 forintba került.
De az 500 forintos fizetés már jó volt…
Én akkor még nem éltem, de 100-szoros arány ( 5:500) ma 350000 Ft-os fizetést igényelne a családi szektorba. Ez jelenleg nincs meg mindenkinél. És ez csak a jegy. Vidékről fel Pestre a benzin, sör, kaja stb, nekünk 1 meccs a családdal kb 15000 Ft. Megjegyzem, manapság ráadásul látok olyan produkciót ami tetszik is. A kéziseknél ez minden alkalommal így van. Egyszerűen hihetetlen, hogy minden meccsen hogy oda teszik magukat.
Én nem azokra gondoltam, akik anyagi problémák miatt nem tudnak minden meccsen ott lenni, hanem a nagyhangú divatszurkolókra, akiket a dózsa elleni meccsen láttam először a szektorunkban.
Az első félóra súlyos taktikai hibáit, – emberhátrányban, de szívvel-lélekkel -, rendbe tettük. A hibák miatt nem nyertünk, az alázatos hozzáállás miatt nem szenvedtünk vereséget. Jobb szájízzel távoztunk, mintha fordítva lett volna. (Magánvélemény: tíz perccel hamarabb cseréltem volna.)
Hajrá Fradi!
Kilencen, tizen, néha 12 és még több ellen… VERETLEN és VERHETETLEN FRADI !!! !!! !!!