Biró Sándor
Biró (Bier) Sándor (1911. augusztus 19., Füzesabony – 1988. október 7., Budapest) a III. ker. FC (1927-35: 142 bajnoki / 1 gól), a Hungária FC (1935-40: 240 bajnoki / 4 gól; két bajnokcsapat tagja; az év játékosa: 1939/40), a BSZKRT SE (1940-42), az Újpest FC (1942-45), az MTK (1945-48), majd a III. ker. TVE (1948-49) balhátvédje, 1932 és 1946 között 54 találkozón szerepelt a legjobb tizenegyben. Tagja volt az 1938. évi világbajnokságon ezüstérmet szerzett magyar együttesnek. Az MTK örökös tagja.
A nagyszerű fizikumú Bíró labdarúgósportunk legkiválóbb hátvédjeinek egyike. Testi ereje, kivételes gyorsasága kitűnő helyezkedéssel és ütemérzékkel, kifogástalan rúgótechnikával és kellő taktikai érettséggel párosult. E sok jó tulajdonság birtokában olykor hajlamos volt könnyelmű megoldásokra. Szoros emberfogásra nem szívesen vállalkozott. Fénykorában Európa legjobb balhátvédjei közé számított. (Hát még ha igazán szeretett volna a védelemben játszani. Pályafutása során mindig olthatatlan vágyat érzett a csatárjáték iránt. Klubcsapataiban néhány alkalommal a támadósorban is szerencsét próbált.) Rengeteg kitűnő teljesítménye közül — természetesen a balhátvéd helyén — talán az 1938. március 20-i, a német válogatott elleni (1:1) játéka volt a legértékesebb.
(Antal Zoltán, Hoffer József írásainak valamint az MTK és a III. ker. kiadványainak továbbá az Új Magyar Életrajzi Lexikon felhasználásával)
6 hozzászólás a(z) Biró Sándor bejegyzéshez
Vélemény, hozzászólás?
Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .
Bíró “Dani”. Micsoda pezsgés és utóbb mítosztalanított, legendás idők voltak – és most pro-kontra nem térek ki a politikai-történelmi háttérre – a ’30-as évek stadionjaiban. Meg vagyok róla győződve, ha az akkori profizmus él tovább ’45 után is, egész másként alakul a magyar labdarúgás sorsa, avagy nem csak Puskásékon át a Császárunkig tart ki az aranykor (ezt hívnák talán szerves fejlődésnek – na de ez már mégiscsak politikai-történelmi vonatkozás).
Az a ’38. márciusi nürnbergi meccs számomra azért is fontos, mert földim, Wohlram János a Nemzetiből – Kisalagi sportnéven – akkor játszotta egyetlen A-válogatott meccsét, amit sajnos túlizgult, így több nem következett, aztán katonai behívói miatt megtört a pályája, az NSC pedig becsődölt, ami után már csak NB II-es és alacsonyabb csapatokban játszott, majd edzősködött (helyben is, a fóti és kisalagi csapatoknál, utóbbival halála előtt egy hónappal járási bajnokságot nyert); 1977 júliusa óta örök álmát alussza a kisalagi temetőben, három sorral dédapámék sírhelye mögött.
Ő Bíró Dani, aki szintén kerettag volt a ’38-as vb-n.
https://tempofradi.hu/biro-mihaly-2
Hú de csúnyán benéztem! Köszönöm a kiigazítást.
Ja, és a 30-as években nem 2 (mesterségesen létrehozott) szuperklasszis klubunk volt, hanem három … Ha nem Angliában, Olaszországban, Spanyolországban, Németországban gondolkozunk, hanem a hozzánk hasonló nagyságú országokban, máshol sem volt/nincs több: Hollandia: Ajax-Feyenoord-PSV, Portugália: Benfica-Porto-Sporting, (mai) Szerbia: C. zvezda – Partizan, Bulgária: Levszki – CSZKA, Románia: Steaua – Dinamo, Svédország: IFK Göteborg – Malmö … nálunk is 3 világklasszis klub nőtt ki, más kérdés, hogy a ’45 utáni politikai változások miatt a 3-ból 5 lett (+ Honvéd, + Vasas), persze, az “Alapító Atyák” kárára … Olyan jó nálatok a múlton révedezni, mert pár percre elfelejtem a kb. 10 éve tartó “JELENT” … HAJRÁ FRADI! TEMPÓ FRADI! TEMPÓ FRANZSTADT!
Kiváló sportoló, kár, hogy nem nálunk játszott … persze, a Korányi “Króni” – Polgár “Drumi” hátvédkettős mellett a világ bármely akkori hátvédje nehezen fért volna be … Tisztelet Bíró Sándornak, VB-döntősünknek! (Nemcsak ’54-ből állt a világ! Hasonlóan ragyogó csapatunk volt a ’30-as években is!)
Azt hiszem, nemes, nagy ellenfelünk volt … MTK és Újpest nélkül a Fradi sem lett volna az, ami lett …