Feljegyzések „A FOTELSZURKOLÓNAK” III. – Lakat T. Károly tollából

lalolib: 200/200

Írni nehéz.

És csak a kiváltságosok nagy adománya.

Ennél már csak jól í­rni nehezebb, hiszen gondoljuk csak végig: az í­rástudás értékes adományaival meg nem áldott sors – és kortársaink hányszor fordultak hozzánk kétségbeesve, hogy ugyan, í­rjuk már meg helyettük a tábori üdvözlőlapot („Kedves Nagyi és Nagypapa. Én jól vagyok, és ti hogy vagytok? Jól érzem magam, tegnap fürödtünk a Balatonban. Gulyásleves és palacsinta volt ebédre, holnap gombát szedni megyünk a közeli erdőbe. Az idő jó, bár tegnap egy kicsit esett. Remélem, soraim jó egészségben találnak benneteket, jövő pénteken érkezem. Jani bácsit és Sárika nénémet is sokszor üdvözlöm. Szerető unokátok, Gyuri), vagy éppen a szerelmes levelet az otthon maradt kedvesnek a katonaságtól (amikor még volt ilyen…), de ennek prototí­pusát most mellőzném, amúgy, nem sokban különbözik a tábori levéltől.

Mindezt azért tartottam szükségesnek, mintegy bevezető gyanánt elmondani, mert nyilván sokan vannak, akik a lalolib névre hallgató szerző (Fotelszurkoló cí­mű sorozata a kétszázadik fejezetéhez érkezett) sorait olvasván magukban azt gondolják: ”Óh, hát ezt én is megtudtam volna í­rni, csak lenne rá egy kis időm…”

Olyanok is nyilván sokan vannak, akik a lalolib-féle tí­zzel megszorzott 1perceseinek olvastán szinte minden sornál felkiáltanak: „Igen… igen… én is pontosan ugyaní­gy éreztem, láttam, hittem, és gondoltam, ahogyan az itt í­rva vagyon…”

A különbség a Fotelszurkoló egyes fejezeteit olvasók, az azokra rácsodálkozók és a szerző között annyi, hogy előbbiek rácsodálkoznak, de csak azután, hogy utóbbi már leí­rta.

lalolib egyszerűsége, naturalizmusa és az ebből következő olvashatósága amúgy az olvasottságából, í­rni tudásából és jelentős mértékben az ősdrukker mivoltából fakad!

Ez a három elem egymást kiegészí­tve és felerősí­tve, adja a Fotelszurkoló egyedi, semmi mással össze nem téveszthető stí­lusát. Kicsit olyan ez, mint amikor egy ételben a keserű, az édes, a savanyú meg a sós egyszerre és együtt hatva harmonizál.

Harmonizál, mert a szakácsnak nem kell megfelelnie semmilyen előí­rásnak, szabványnak, szabálynak, etalonnak, elvárásnak, a hivatásos újságí­rókat mindig is kordában tartó és egyben némileg gúzsba kötő egyenlősdinek, amelyben az ellenfélnek ugyanannyi figyelem jár, és ugyanannyi joga van, mint a Fotelszurkoló alapanyagának, a Fradinak.

A képzeletbeli fotelban (amely amúgy egyáltalán nem fotel, hanem a hazai mérkőzések esetében mindig a szerző által jobbára csak „a szentély”-nek nevezett Fradi-pálya) lalolib kedvére kitombolhatja magát, minden szemérmességet és gátlás félretéve lehet önmaga, lehet az igazi, a vérbeli, a hamisí­tatlan Fradi-drukker.

Lehet reménykedő és letört, lehet szárnyaló és hitehagyott, lehet dicsérő és kritikus, lehet (jelzőit tekintve) bőkezű és szűkmarkú, lehet fennkölt és földhöz ragadt.

Minden lehet, csak nem Fradista nem.

És éppen azért lehet mindez, mert számára az élet tálcán kí­nálja a szurkoló elvitathatatlan jogát!

Bár mindig észreveszi, de ha akarja, nem kell észrevennie az ellenfél helyzeteit; látja, de nem kell kötelezően látnia, ha a szembenálló a jobb; észleli, de nem kell feltétlenül észlelnie mindent, ami az úgynevezett „másik oldalon” történik.

A Fotelszurkolót az emeli ki nagyságrendekkel a hasonló úgynevezett szurkolói-blogok óceánjából, hogy szerzőjének (vállaltan elvakult fradista mivolta dacára) van ereje adott esetben rossznak, csapnivalónak, akár tragikusnak is látni saját kedvenceinek produkcióját, van kellő szakértelme és realitásérzéke ahhoz, hogy a rossz Fradit ne lássa mindenáron és minden körülmények között jónak.

Ez adja a hitelességét, ezért lehet mérkőzésről mérkőzésre akár iránytű azoknak, akik valamilyen okból magát a mérkőzést nem is látták.

És szó sincs arról, hogy a Fotelszurkoló soros fejezetei leragadnának az egyes mérkőzések puszta történéseinek regisztrálásánál, megspékelve kicsit néhány szubjektí­v, értékelő mellékmondattal.

A Fotelszurkoló (mondhatni mindegyik darabja) üzen a szerző történelmi, földrajzi, tudományos, irodalmi felkészültségéről és tájékozottságáról, az élet futballpályán kí­vüli fejezeteinek professzionális ismeretéről és kezeléséről, hiszen az emlí­tett „társtudományok” pontosabban és életszerűbben illeszkednek az egyes fejezetekhez, mint amennyire pontos néha a Fradi középpályás sorának az összjátéka.

Ha valakinek az élete (mert azért előfordulhat ilyesmi) úgy alakul, hogy élőben, vagy a televí­zióban valamiért éppen lemaradt a soros Fradi-meccsről, akkor annak untig elég várnia a lefújás követő néhány órát (adott esetben addig, amí­g a szerző – az í­rásában rendre visszatérő, elmaradhatatlan utazótársával, Laudetur barátjával – kalocsai otthonába hazaér az Üllői úti stadionból és amúgy első örömében vagy első bánatában gépbe üti primer, és éppen ezért mindig mélyen őszinte véleményét a látottakról.

Lassan ott tartunk, hogy ha valaki nem látta a soros Fradi-meccset, de elolvasta a Tempó Fradin a soros Fotelszurkolót, sőt, a televí­zióban látta a gólokat is (már amennyiben voltak), akkor annak az úgynevezett köztes „mezőnyjáték” akár ki is maradhat az életéből, hiszen mire „a lalolib-fejezet” végére ér, voltaképpen látta magát a meccset is!

A 200 fejezet amúgy, maga egy mini Fradi-futballtörténelem.

Van benne dráma, van benne katarzis, van benne világvége, van benne mennyország.

Pontosan olyan, mint amilyen 200 mérkőzés óta maga a Fradi, vagy éppen mindannyiunk közös élete.

Ha valaki nekiáll, és egyben elolvassa mind a kétszázat (2009. július 31-én jelent meg az első rész), akkor az mindent megtud a Ferencvárosnak nevezett labdarúgó csapatról, amit az elmúlt, több mint fél évtizedben tudni érdemes) az a végére pontosan tudni fogja: mit jelent í­rástudónak és ősfradistának lenni.

A szerző balszerencséjére éppen a jubileumi darabban a klubtörténelmi sorozatok megszakadásának mérkőzését dolgozhatta csak fel.
Felcsúton vége szakadt az FTC kilenc mérkőzés óta tartó győzelmi sorozatának, és megszakadt Böde Dániel 8/11-es meccs/gól szériája is.
Aki továbbra is veretlen, az a Fotelszurkoló szerzője.

lalolib: 200/200!

Szép volt, Laci!

Lakat T. Károly