Fradi-kapus volt!
Déri János, a jeles tv-riporter manapság minden hétvégén ott ül az Ablakban s színes, hol élcelődő, hol csipkelődő, vagy éppen humoros, de mindenképpen stílusos előadásával köti le a nagyérdemű nézőközönség figyelmét, Mindez természetesen nem újdonság, tudják mindezt kicsik és nagyok. Azt viszont már nem mindenki, hogy régebben, mielőtt még stabil csapattag lett az Ablakban, ugyanilyen volt a kapuban is. Egy futball kapuban. Mégpedig az Üllői úton. Tehetségét ott sem vitatta a nézősereg, ütemérzékét, labda és magabiztosságát, no és vakmerőségét látva esküdtek rá, hogy az ifjú Déri előbb-utóbb beverekszi magát az FTC NB I-es csapatába is. Hogy mi térítette el egy esetleges sportkarriertől s vezette egy ugyancsak népszerű pályára, azt az alábbi beszélgetésből tudhatja meg a kedves olvasó. Mivel kollégáról volt szó, minden különösebb bemelegítés nélkül elkezdtük a „meccset’’.
– Jancsi, most új helyzetbe kerültél Nem te kérdezősködsz, hanem én. Jó előre megmondom, csípős leszek, rámenős, mint te a riportalanyaiddal, mert mindent meg akarok tudni rólad – kezdtem, de kollégám leintett.
* Ugyan hagyd az egészet, hisz nagyon is jól ismersz.
– Én ismerlek, a képernyőről az ország úgyszintén, de nyilván van aki nem tudja, hogy te szépreményű futball-kapusnak indultál.
* Nem kell eltúloznod. Írd csak úgy szerényen, hogy zseniálisnak. De félre a tréfával tudom a következő kérdésedet. Arra vagy kíváncsi, hogyan kerültem a Fradihoz?
– Nyertél. Tehát?
* Egy toborzó alkalmával. Elmentem, felvettek s kapus lettem. De fogadok, hogy azt már nem tudod, hogy előtte az iskolában milyen poszton szerepeltem.
– Tényleg nem.
* Jobbszélső voltam. De egy csúnya kór, csontritkulás miatt nagyon beteg lettem. Nyolc hónapig feküdtem kórházban, utána járógéppel totyorogtam s akkor döntöttem úgy, ha szélső már nem lehetek, akkor kapust faragok magamból. Mit gondolsz hány járógépet törtem össze eközben?
– Hármat-négyet biztosan?
* Tizenhatot. S mivel a toborzón megfeleltem, végigvédtem az összes serdülő és ifi csapatot a Fradiban. Van néhány bajnoki érmem s mindig jó szívvel emlékszem vissza edzőimre, Száger Misi bácsitól kezdve Friedmanszky Zoltánon át egészen Dalnoki Jenőig.
– Gondolom ha megkérdezném, mesélj régi izgalmas mécsesekről, most hosszasan elücsörögnénk.
* Alighanem. De érdekes mód nem elsősorban a bajnoki összecsapásokra vagyok különösen büszke, hanem azokra az edzőmérkőzésekre, amelyeket a hátsó füves pályán az akkori tartalékcsapattal játszottunk időnként. Olyan kiöregedő nagyságok ellen futballozhattam, mint Dalnoki, Fenyvesi Máté és még sorolhatnám a neveket. És az volt a nagy gyönyörűség, ha mi ifisták megvertük őket. És tudod milyen ház előtt? Volt kint vagy három-négyezer néző akkor rendszeresen.
– Mi történt az ifiévek után?
* Bevonultam egy évre katonának, mert időközben felvettek a műszaki egyetemre. Az egyetemistáknak pedig saját klubjukban kell játszani. A MAFC nem is adott ki a Fradinak, de végül is ha kiad, akkor sem ment volna együtt már a kettő. Az egyetem és a magas szintű foci. Heti nyolc edzés a klubban, akkor, amikor nekem harminchét órám volt az egyetemen.
– Bánod, hogy közel a legjobbakhoz nem lettél NB I-es kapus?
* Egy kicsit. Tudniillik már úgy éreztem közel voltam hozzá. Ha egy-két hétig maradok még a klubnál, talán elérhettem volna, hogy védek az egyben. Akkor sérült ugyanis meg Géczi s egyszerűen nem volt kapusa a csapatnak. Vissza kellett hozni a negyvenéves Gulyás Gézát. Ha akkor még ott vagyok, esetleg rám esik a választás s akkor ki tudja. .. De végül is nem bánom hogy így alakultak a dolgaim Elvégeztem az egyetemet, mérnök lettem, de rögtön odakerültem a televízióhoz, ahol remekül érzem magam és azt csinálom, amit nagyon szeretek.
– A sport ma már nem játszik komoly szerepet az életedben, hisz a kapuskodással felhagytál, sőt már a SZUR-okon sem állsz be a háló elé.
* Valóban a focitól messze kerültem. Eleinte még védegettem bulimeccseken, de amikor eltörött a lábam ennek is vége lett. Viszont beleszerettem a teniszbe s most azt imádom csinálni. A sport ugyanis csodálatos dolog, jómagam nagyon sokat köszönhetek neki. Megtanított, hogy minden apró sikerért meg kell szenvedni, hogy sohasem szabad feladni. Megtanított, hogy nincs nagyszerűbb dolog a játék izgalmánál, a győzelemnél.
– Szemlátomást műsoraidban is keresed az izgalmat, szereted, hagy ugyanúgy, mint a futballkapuban állandó összpontosításra készteted magad, Itt most is versenyezhetsz a szurkolói elismerésért. Ha nem is kapusbravúrokkal, hanem valamilyen látványos riporteri fogással Vagy tévedek?
* Nem. Nem tévedsz. Valóban hasonló a helyzet. Tényleg szeretem az élőadások izgalmát, feszültségét. Ez nálam a bajnoki meccs. Itt ugyanis tudom, hogy nem veszíthetek. A felvétel az inkább hasonlít az edzéshez. Ha mellényúlok egy labdának sebaj. Ha nem tökéletes a felvétel leállunk vele s vesszük újból. Az élő adás a meccs. Az éles meccs. Ahol minden labda után el kell repülni.
– Azt mondják a régi fradisták, hogy aki ebben a klubban akárcsak pár évet lehúzott, az örökké rabja marad. Annak úgymond zöld lesz a vére. Tényleg igaz a dolog, vagyis a te véred milyen színű?
* Majdnem igaz a tézis. Ha drukkolok futballcsapatnak, az most is a Fradi. De már a futballimádatom nem a régi. Igaz, egy Rákosi játéka élményt jelentett. Az játék volt a javából. A ma küzdelme, erőlködése bevallom, nem tud lázba hozni.
– Te mint sportban járatos, sporthoz értő kolléga, hogy-hogy nem a sportosztályhoz kerültél a televízióban. Nem akartál menni, vagy nem is invitáltak?
* A sportrovat fő feladata a sportközvetítésekben merül ki. Engem ez a rész nem igazán vonz, sokkal inkább az események háttere izgat mindenben. Ez az egyik része a dolognak. A másik: egyszer, egyvalaki megkereresett s megkérdezte átmennék-e a sportosokhoz.
– Mire te?
* Azt mondtam, nagyszerűen érzem magam az Ablakban.
– Nyilván a hétvégéid be vannak táblázva, így nem igen jutsz el labdarúgó mérkőzésekre. De ha mondjuk Fradi meccset közvetít a televízió?
* Na hallod, persze, hogy nézem. S mondjam, hogy kinek a győzelmét akarom látni?
Nos ezt már nem kellett mondania Déri Jánosnak.
VS.
1988. április 5.
Déri egy rádióinterjúban mesélte a következőt.
Akkoriban gyakran megesett, hogy a Fradi ifi két számjegyű győzelmet aratott, sőt egyszer komolytalan játék miatt kb. 36:0-nál a bíró le is fújta a meccsüket.
Egy ilyen mérkőzésen az ellenfél, talán a Zuglói Sportiskola, gyakorlatilag nem jött át a félpályán. A második félidőben az unatkozó Déri a kapu mögött melegítő tartalékjátékosokkal beszélgetett, belülről a kapuhálónak dőlve. Közben a karjait, oda sem figyelve, valósággal belefonta a hálóba.
Ám ekkor egy váratlanul előrevágott labdával az ellenfél középcsatára egyedül húzhatott kapura. Déri kifutott – volna, de a háló fogva tartotta, nem tudott szabadulni. A csatárt a váratlan lehetőség annyira meglepte, hogy hasra esett, a visszafutó védők felszabadítottak.
Képzeljük el, mit mondott a meccs végén Dalnoki edző a kapusnak …
A csapatképet nézve most kapcsoltam, hogy Dérit láttam 69-ben a szétszedett régi Fradi-pályán Dalnokival edzeni. Arccal a háló felé fordulva kellett várnia a kapuvonalon, hogy az ötösön álló edző pisszentsen, erre fordulhatott meg, de már védenie is kellett a közben kapura dobott labdát. Jobbra-balra, magasan-laposan, ötvenszer legalább. Folyt a könnye, de csinálta.
Nem is tudtam, mennyire érdekes volt ez! És már milyen régen nincs közöttünk, milyen tragikusan fiatal volt. Isten nyugosztalja.