FRADIVAL A FÖLD KÖRÜL (359)

fradival_a_fold_korul_359_2004_z11

Azok a fradisták, akik még élőben láthatták Sárosit, Rudast, Kispétert, s a többi legendát, átszellemült arccal magyarázzák azt a csodát, amit akkor átéltek. Sokszor talán úgy érezzük, mi sosem érezhetjük át azt az összetartást, a 3E szellemiségét, ami évtizedekkel ezelőtt jellemezte a klubot. Aztán egyes győzelmek után bizakodóbbak leszünk, s úgy érezzük, van remény. A fradizmus, a klubszeretet ugyanis sosem vész ki belőlünk, ez még a legnehezebb pillanatokon is átsegí­theti nemcsak klubunkat, saját magunkat is.

Évek, évtizedek múltán majd mi adjuk át emlékeinket gyermekeinknek, unokáinknak, s ugyanolyan lelkesedéssel beszélünk az utóbbi évek játékosairól, mint felmenőink. Tizenöt éve is valóságos csodát élhettünk át, amikor bejutottunk a Bajnokok Ligájába. Zürichben Vincze Ottó megigézte a Grasshopperst, s bár Madridban hatost kaptunk a Realtól, ki tudja, mikor adatik meg magyar csapatnak, hogy rangos tétmeccsen szerepeljen a királyi gárda ellen.

Az emlékek persze megkopnak, gólszerzőkre már nem mindig emlékszünk. A Fradi legendás krónikása, Nagy Béla a Fradival a Föld körül cí­mű, 2004-ben megjelent munkájában a Ferencváros külföldi mérkőzéseit dolgozta fel méghozzá úgy, hogy amolyan képzeletbeli utazást tehetünk a csapattal a világban, hiszen városok szerint böngészhetjük a Ferencváros eredményeit. Megelevenedhet előttünk, amikor 2009. július 21-én Montevideóban győztük le az egy évvel később világbajnoki cí­met nyert uruguayi válogatottat. „Átugorhatunk” a kanadai Torontóba, amit a könyv szerint a 19. század első felében Yorknak neveztek. Nos, a városban 1969 nyarán a kanadai ligaválogatottat páholtuk el 8-0-ra.

E mű alapján szembesülhetünk azzal, hogy a Fradi a világ hány fertályán fordult meg. Nem csoda, hogy a Ferencváros neve ma is világhí­rű, igazi márkanév – mégha ezt itthon egyesek nem is szí­vesen ismerik el. A könyvet az elmaradhatatlan statisztikák és képek teszik még érdekesebbé.

fradival-a-fold-korul_1911_01

Nagyí­táshoz klikk a képre!

„Kezembe került ez a könyv, és szinte átéltem fiatalkori külföldi meccseimet mind játékosként, mind edzőként” – í­rta az előszóban Nyilasi Tibor. Reméljük, hogy a nem is olyan távoli jövőben újabb fontos fejezetekkel, külföldi helyszí­nekkel bővülhet a Ferencváros oly gazdag krónikája.

-R.T.-

(Kiadva:2004)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK