Gorszky Tivadar

NS-19090213-22GORSZKY TIVADART, a Ferencvárosi Torna Club régi, de még aktí­v tagját mutatjuk be olvasóinknak.

Egyike a legrégibb footballjátékosoknak.

1900-ban egy ifjúsági csapatban kezdte űzni a footballjátékot. 1901 tavaszán már az FTC-be lépett és első nyilvános mérkőzése a III. csapatban kezdődött. A délelőtt megtartott mérkőzésen oly jól játszott, hogy ugyanaznap délután már a II. csapatba is beosztották.

1901. év őszén már az FTC. I. csapatában szerepelt az akkori Magyar FC. elleni mérkőzésen. Egy ideig bal, később mint centerfedezet, majd mint jobb half játszik. Half minőségében még a mai napig is egyik erős oszlopa zöld-fehérek csapatának.

1902-ben a Ramblerek csapatába is bekerül mint csatár, utóbb itt hátvédet játszott.

1903-ban érte az a nagy dicsőség, hogy beosztják a magyar válogatott csapatba, ahol összesen tí­zszer szerepelt. Érdekes, hogy 10 szereplése közben a magyar válogatott hétszer győzött, egyszer eldöntetlenül és kétszer vereséggel mérkőzött.

Attól a perctől, hogy az FTC. I. csapatba bekerült, végigjátszotta, úgyszólván, az FTC. összes dij, bajnoki és egyéb fontosabb mérkőzéseit, azonkí­vül 30 nemzetközi mérkőzésen szerepelt, még pedig 5 angol, 1 német, 6 cseh és 18 osztrák csapat ellen, a szövetségi mérkőzések kivételével.

1907-ben megnősült és már is egy féléves fiúgyermek boldog apja.

Továbbra is részt kiván venni az FTC. első csapata mérkőzésein!

Mikor 11 fiúgyermek apja és csapatkapitánya lesz, akkor sem fog végleg nyugalomba vonulni, hanem az FTC. „Vén dicsőség” csapatában tovább fog footballozni. Ha az előjelek nem csalnak, akkor be fog következni ez is!

(T., Nemzeti Sport, 1909. február 13.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK