Ha van helyzet, s ha nincs?

Fischer Palit nem lehet azzal vádolni, hogy nem lenne szókimondó. Amikor arról faggatom, hogy még az év közepén kicsit gondok voltak a válogatottsága körül, kicsit felhúzza az orrát.

— Lerágott csont, hagyjuk, jó? — mondja. — Nősülni készültem, üzentem Bálint Lászlónak, hogy nem tudok edzőtáborba menni, meg előkészületi meccset játszani. Tisztáztuk, felejtsük el.

Tehát nem igaz a mendemonda, hogy a válogatottság hidegen hagy?

— Nem! És ezerszer is nem! De ha azt kérdezed, mit jelent nekem a cí­meres mez, csakis általánosságokat mondok. Akkor pedig inkább nem mondok semmit. A legszebb dolog, nem vitás.

És a Fradi?

— Az egy szentély. Amikor az Üllői úton kijövünk 15—30 000 ember előtt melegí­teni, megborzongok. Érzem, nyújtani kell valamit, mert szeretnek a szurkolók. És ez módfelett jól esik.

Hány helyzet kell ahhoz, hogy gólt rúgj?

— Van meccs, amikor futószalagon jönnek a jó lasztik, máskor meg könyörögni kell a bőrgolyónak, hogy arra járjon, amerre én. A 13. fordulóban, a ZTE ellen megtaláltam magam, egy hármast rúgtam, pokoli jól éreztem magam.

Az a csúcs?

— Eddig igen. De hol van még a vége? Most talán elindul egy olyan folyamat, amikor a fiatalok kerülnek előtérbe a válogatottnál is. Én erre azt mondom: ideje volt. Van bennünk annyi elszántság, mint az „öregekben”. Nézd meg az olaszokat. Volt utánpótlás-válogatottjuk szépen focizott az EB-n. És nézd meg őket 1990-ben. Mennek majd, mint a gyorsvonat. Egy csomó tehetséges, húszon alig túljutott srác van a magyar NB I-ben. Bizalom kell, és tesszük a dolgunkat.

A kapu a kellemetlen bundaügy miatt nyí­lt meg. Téged sohasem környékeztek meg?

— Ami az első részt illeti: a kapu később is megnyí­lt volna, ez meggyőződésem. Ami a második részt illeti:, a feltételezést is visszautasí­tom. Én azért játszom, hogy gólokat rúgjak. Én nem akarok 3 méterről fölé rúgni egy helyzetet, nekem az a dolgom, hogy 25-ről vagy háromról is megtömjem a hálót.

A szezon elején azt mondtad, a Fradi ott lesz a dobogón.

— Tartom! Az NB I-ben ugyan voltak ősszel zűrök, de erről a Fradi nem tehet. Rákosi Gyulával remekül megy a szekér, a végén is dobogón leszünk. Csak kérdés, hogy hol? Jó lenne kupás helyet kifogni. Más az, ha az embert látják itt, meg ott.

Te már kaptál telefont innen és onnan!

— Erről nem akarok beszélni, mert ha nem sikerül, akkor ne nevessenek rajtam. Görögországból és Belgiumból is kerestek, de először a vezetőket keressék meg, ne engem. Nem nagyon akarok olyan szerződési hercehurcát, mint volt a Vincze Piluval.

Mondd, Pali! Mire viszed a labdarúgásban?

— Sokra. Nagyon sokra. Ez az ősz örömmel tölt el. Megnősültem, lakásunk van a Fradi jóvoltából őrmezőn, még nem is vagyok olyan messze Budafoktól. Ott lakik a haver, Pintér Attila. Gyakran visz haza edzés után a kocsijával, s ha nincs is sok idő az összejárkálásra, azért a Polski Fiatjában is tisztázzuk az alapvető dolgokat.

Már az unalomig emlegetik a súlyfeleslegedet!

— Akkor te most miért hozod fel?

Csak azt akarom kérdezni, miért nem adod le?

— Nézd, én azzal a plusszal is megteszem a magamét. Egyszerűen megnőttem, megerősödtem, kialakultam. Az 1985-ös junior VB-n egy siheder voltam mai magammal összevetve. De akkor is bepaszí­roztam egy-egy gólt. Pedig csak percekre eresztettek a pályára. Ha Bicskei Berci bácsi kérdezett volna, talán kimondom, hogy nyugodtan berakhat egy egész félidőre, mert ugyan sérült voltam, de azért 45 percet elgurigáztam volna. És akkor talán nem esünk ki a csoportmérkőzések után.

Most már minden szinten voltál válogatott.

— Azt nagyon sajnálom, hogy az utolsó két olimpiai selejtezőn nem játszhattam az olimpiai válogatottban. Talán tudtam volna valamit tenni azért, hogy eljussunk Szöulba.

Végül is eljutottál, ott voltál az előolimpián!

— Tény, kedves szí­nfolt volt. Iraknak fejeltem egy gólt, a másik két mérkőzésen is jól ment. Jöttek is a derék délkoreai tollforgatók és betették a torna válogatottjába. A cikkből egy valamit értettem meg: a fényképemet… A többit lefordí­tották szerencsére …

Szóval Pali: akkor könnyű a dolog, ha van helyzet, de ha nincs?

— Nézd, én Rákosi Gyulával igen jó viszonyban vagyok. Ha látja, hogy valami nem megy, akkor inkább szól, hogy pihenjek, gondoljak másra, nem hajt. És ez igen bölcs dolog, hatásos fegyver részéről. Tudja ő is, tudom én is, hogy nem vagyok az a tí­pus, mint például Nagy Zsolt, aki feltúrja a pályát, annyit fut. Nekem célirányosabban kell beosztanom az erőmet, akkor és ott, a ‘kapu előtt illik „durrannom”.

Vajon az „őszikékből” lesz-e szép tavaszi virág is?

(Szabó Sándor, Labdarúgás, 1988 december)