Helyünk a kupanap alatt – II.

Agyő, kupa, viszlát, Varga!

A több mint száz éves történetünk során többször vetődött fel az a kérdés, hogy vajon melyik Fradi volt minden idők legjobbja. Ha csak a statisztikai adatokat vennénk alapul, akkor sem lennénk könnyű helyzetben, hiszen összehasonlí­tani a 100 %-os bajnokságot, a KK- és a VVK győzelemmel, vagy a BL csoportkörrel még a számok mezején is lehetetlen feladat. Az objektí­v adatok mellett nem szabad a szubjektí­v tényezőket sem figyelmem kí­vül hagyni, mert ahogy Rudas Feri bácsinak az 1948/49-s bajnokcsapat volt a legjobb, úgy azok számára akik a hatvanas évek fociján nőttek fel, nagyon egyszerű a válasz. 1968 egy dicsőséges korszak méltó lezárása, egy olyan év mely a sikerek mellett keserűséget is hordozott, egy olyan év mely megbolygatta a Fradi érzelmeket, egy olyan év mely nem csak a fociban, de a világ történelmében is mérföldkőnek bizonyult. Gyilkosság áldozata lesz Robert Kennedy, diáklázadások törnek ki Európában, a Varsói Szerződés csapatai (köztük Magyarország is) bevonulnak a forrongó Csehszlovákiába, az Apolló-8 Hold körüli pályára állt és hazánkban bevezették az új gazdasági mechanizmust melyet nem néztek jó szemmel Moszkvában (sokak szerint a cseh bevonulási részvételünk is ennek a következménye volt).

„A világ végérvényesen megváltozott” – fogalmazta meg Robert Merle a kiváló francia í­ró „Üvegfal mögött” cí­mű regényben, bár erről a szocilista blokk nem nagyon akart tudomást venni, pedig Csehszlovákia lerohanásával elég sokat tettek hozzá. És nem csak politika a szí­npadán, gondoljunk csak az 1968-s BEK sorozatra, melyre a VVK döntő elvesztése után a Fradinak kellett volna indulnia (sokak szerint nyerési eséllyel), de a nyugati országok „válaszlépésként” nem voltak hajlandók azokba az országokba pályára lépni, akik részesei voltak a megszállásnak. Ehhez ha még hozzávesszük, hogy nem egészen két hónappal a közel 5 ezer harckocsival támogatott katonai akció után a mexikói olimpián hagyta el az országot és benne a Ferencvárost Varga Zoli, akaratlanul is felvetődik bennünk a kérdés: vajon a politika mennyire játszott közbe a legendás 8-s távozásában? Vagy csak beszűkült számra a tér és úgy érezte kevés a levegő és a tehetsége fennakad az emberi kapcsolatok hálóján és ezért döntött az ország és a Ferencváros elhagyása mellett?

Ha elolvassuk a Helyünk kupanap alatt második fejezetét talán erre is választ kapunk. Ahogy arra is, hogy vajon mennyire befolyásolta a magyar labdarúgást azt a tény, hogy 1968-ban három legendás edző (Baróti – Újpest, Illovszky – Vasas, Lakat – Ferencváros) ült a kispadon és vajon mi történt volna akkor, ha Leeds United elleni kupadöntő első mérkőzésén nem akadályozzák szabálytalanul Géczit, vagy a budapesti visszavágón a ködös Albion összes buszát a kapujuk elé vontató angoloknak Albert Flóriék legalább egy gólt be tudtak volna préselni.

A gól elmaradt Budapesten, í­gy a kupát az angolok emelhették a magasba. „Fájdalomdí­jként” miénk lett a bajnoki cí­m, előző évben Albert Flóriánt választották a világ legjobbjának, 1968. október 26-án Novák Dezső, Juhász István, Páncsics Miklós és Szűcs Lajos nyakába akasztották az olimpiai aranyérmet, majd az év betetőzése gyanánt 1968. november 6-án az Albert-Novák-Szűcs trió a riói Maracana-stadionban, a világválogatott tagjaként léphetett pályára.

Kell ennél több egy évben? A Leeds United elleni budapesti döntetlen után az angolok edzője azt nyilatkozta, hogy a Ferencváros egyike a legjobbaknak, amelyet valaha látott. Vajon igaza volt Don Revinek? Erre talán az „Agyő, kupa, viszlát, Varga!” fejezetet elolvasása után sem kaphatunk választ, de arra igen, hogy a Ferencváros szurkolók számára miért marad örökké emlékezetes az 1968-s esztendő.