Hét nap az új élet kezdetéig

ftcbk-gombok-publicisztikaRobert Merle világhí­rű regényében csak két nap az élet, és a történet is a második világháborúban játszódik a napsütötte tengerparton, mondókám egy kicsit mégis asszociál az akkori történésekkel. Itt most hét napról van szó, és valójában nem az életünk függ tőle annak ellenére, hogy lélegzetvisszafojtva várjuk a tényleges bajnoki rajtot a Szentélyben.

Azt, hogy az elmúlt három évben az életünkért harcoltunk, már senki sem vitatja. Voltak olyan erők, akik mindent elkövettek annak érdekében, hogy végleg eltűnjön a három E betű a magyar foci térképéről. De az erejével nem számoltak.

Nem számoltak az Erkölccsel, mely több mint száz éve vigyázta a zöld-fehér cí­mert. Mert a mi erkölcsünk nem egyenlő a kizárást, a megszűnést akarók táborával. A Mi erkölcsi nagyságunk az, hogy rátaláltunk arra, amit igazán szeretünk. Arra az egyetlen dologra, ami mindennél többet jelent nekünk a világon. És, hogy megtartsuk, harcoltunk érte, kockáztattunk, mindent mögé helyeztünk. Felvállaltuk a száműzetést, felvállaltuk a pénztelenséget. Volt, mikor már csak Istenhez fordulhattunk, de még akkor is, a hit erején túl is tudtuk, a mi erkölcsünk sokkal erősebb bármilyen megaláztatásnál.

Nem számoltak az Erővel sem. Mert Mi a szí­vünk legmélyén szeretjük a Fradit, hiszünk benne, ezáltal erősebbnek érezzük magunkat a világnál, és olyan derűs nyugalom száll meg minket, amely abból a bizonyosságból fakad, hogy hitünket semmi és senki sem győzheti le. Talán ezt a különös erőt érezték meg az angol befektetők, amikor mellénk álltak. Még akkor sem hátráltak meg, amikor már veszni látszott minden. De a szimpátiatüntetésen újból érezték az erőt, mely ellen már a kártevők sem tudtak újabb támadást intézni.

És nem számoltak az Egyetértéssel sem. Nem is számolhattak, mert nem is tudják mit jelent. Mert történelmünk nem a széthúzások láncolata, hanem a közös célért való kiállás jelképe. Mert elvették ugyan a stadiont, a zászlót, a nevet. De mi új stadiont épí­tettünk, mi lehoztuk a padlásról az elrejtett zászlót, mi visszavettük a nevünket, mely soha, de soha nem lesz eladó.

Már csak hét nap és útjára indul a labda a Szentélyben. Fogjunk hát össze, és ne figyeljünk azokra, akik nap mint nap, halk kopogás helyett, dörömbölnek az ajtónkon. Ne járjunk úgy, mint Merle regényének kitörni akaró katonái, akiknek csak két napjuk volt az életre, mely tele volt izgalommal és fordulatokkal, küzdelemmel és meghátrálással, de volt benne remény és szeretet is egyszerre.

ftc-cimerSzerencsére a mi életünk nem lehet csupán két nap, de hét nap sem. Hiszen Abraham Lincoln szerint a legvégén nem az fog számí­tani, hogy mennyi év volt az életünkben, hanem hogy mennyi élet volt az eltöltött években.

Nekünk, Fradistáknak 110 ilyen év volt. Ahhoz, hogy tovább tudjuk vinni ezt az örökséget, még jobban össze kell fognunk. Mert együtt erősek vagyunk. Nem kell új Erkölcs, új Erő és új Egyetértés. Mert azt hordozzuk már 110 éve. De vigyázni rá, óvni, dédelgetni, azt kell. Kezünkben a sorsunk, ne engedjük, hogy még egyszer próbára tegyék a hitünket.

(Lalolib)

3 hozzászólás a(z) Hét nap az új élet kezdetéig bejegyzéshez

  • Meccsre fel !!!!!! E E E !!!!!!! Irány a Szentély !!!!

  • Nagyon várom már a rajtot, ez egy olyan rajt, amilyen még soha nem volt! Három éves szünet után, még soha nem kezdtünk az első osztályban, még soha nem akartuk ennyire bizonyí­tani, hogy élünk vagyunk és erősebbek vagyunk mint valaha! 🙂 Nekünk ez az év, fontosabb mint bármikor! A megsebzett sas ereje teljében tér vissza, újra a szeleknek feszí­ti szárnyait és lecsap!

  • 55 szurkolói éven alatt átéltem rengeteg indulást. És mindig bizakodtam. Még akkor is, amikor mindenki irreálisnak mondta.
    Most nem érzem irreálisnak. Ám egyet ne felejtsünk el: nem egy meccs a bajnokság. Ennek a csapatnak össze kell érnie. Lehetnek kellemetlen meglepetések. De a jelenlegi szakmai és vezetői stáb eddig nem beszélt mellé. Eddig amit igértek, megvalósí­tották. De meg kell adni számukra a türelmet. Aki nem ezt teszi, az azoknak a kezére játszik, akik nem szeretnék, hogy a Fradi FRADI legyen.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK