Hódi Zoltán

Nem volt még húsz esztendős, amikor a SZEAC szí­neiben bemutatkozott az élvonalban 1957 tavaszán.

Már utánpótlás válogatott játékosként került a Fradihoz ’58 nyarán.

A szezon elején három bajnoki mérkőzésen védte a zöld-fehérek kapuját. Egyszer győztek (4:2 az Újpesti Dózsa ellen), kétszer ikszeltek (1:1 a Csepel ellen és 2:2 Szombathelyen) Tátrai Sándor taní­tványai, egykori kapusunk öt gólt kapott és kikerült a csapatból.

Az idény végén Diósgyőrbe igazolt, ahol Tamás Gyula feltűnéséig övé volt az 1-es számú mez.

3 hozzászólás a(z) Hódi Zoltán bejegyzéshez

  • Szerda reggel 81 éves korában elhunyt Hódi Zoltán, a DVTK egykori kapusa, utánpótlás-edzője, sportvezetője. Emlékét megőrizzük!

    Hódi Zoltán Szegeden kezdte pályafutását, onnan hí­vták az utánpótlás válogatottba is. A kor szokásának megfelelően le is csapott rá az FTC, de Budapesten nem tudott gyökeret ereszteni, és Diósgyőrbe igazolt.

    A DVTK szí­neiben összesen 74 alkalommal védett (1961 tavaszán őt választották az NB I. legjobb játékosának), eközben épí­tészmérnöki diplomát szerzett.

    Labdarúgó pályafutását követően tervezőként helyezkedett el, de a labdarúgástól sem szakadt el. Munkahelyén például a szintén épí­tészmérnök Oláh Ferenc szakmai fejlődését támogatta, ugyanakkor segí­tette a diósgyőri kapusok – közte Veréb György – munkáját, amikor a mai értelemben vett kapusedzőt még nem alkalmaztak a klubok.

    A ’70-es években utánpótlás-edzőként dolgozott a DVTK-nál, ő ismertette meg a labdarúgás alapjait többek között Szűcs Istvánnal és Teodoru Borisszal, akik az első osztályig vitték.

    Később, a ’80-as évek közepén pedig rövid ideig szakosztályvezetőként is dolgozott a DVTK-nál.

    Hódi Zoltán élete végéig aktí­v maradt a miskolci Gesztenyéskert Idősek Otthona tulajdonosaként, vezetőjeként.

    Emlékét örökké megőrizzük!

    Temetéséről később intézkednek.

    Névjegy
    Név: Hódi Zoltán
    Születési idő: 1937. december 15.
    Halálozási idő: 2019. március 20.
    Születési hely: Szeged
    Poszt: kapus

    Sikerei
    Utánpótlás-válogatott
    Az NB I. legjobb játékosa (1960/1961 tavaszi idény)
    Miskolc Város Sportjáért dí­j (2017)

    Mérkőzések az NB I.-ben: 74/0
    Mérkőzések Diósgyőrben (NB I.): 48/0
    Mérkőzések Diósgyőrben (NB II.): 30/0
    Mérkőzések Diósgyőrben (összesen): 78/0

    Pályafutás
    1957 Szegedi EAC (NB I.) 2/0
    1957/1958 Szegedi EAC (NB I.) 21/0
    1958/1959 FTC (NB I.) 3/0
    1959/1960 DVTK (NB I.) 26/0
    1960/1961 DVTK (NB I.) 20/0
    1961/1962 DVTK (NB II.) 22/0
    1962/1963 DVTK 8/0 (NB II.) bajnok
    1963 DVTK (NB I.) 1/0
    1964 DVTK 0/0
    1965 DVTK (NB I/B – feljutó) 1/0
    1971/1972 DVTK 1/0

    http://dvtk.eu/17629-Elhunyt_Hodi_Zoltan-cikk-labdarugas

  • Most volt bent nálam a cukrászdába ahol dolgozom nagyon kedves ember es egy igazi úriember 2 úrral volt akik szintén viccesek és kedvesek voltak remélem sok ilyen vendégem lesz még 🙂

  • Én személyessen ismertem Zolit. Nem csak kiválló kapus de mint ember és barát is kimagaslott az átlagból. Érdeklödném hol van és mit csinál. Én 3o ével ezelött a SZEOL AK. szakosztályvezetője voltam a Kaszás gabi val közössen csináltunk csapatott a sikerre hivatott együtesst az NB I 8 fordulója után tönkra tették Zoli remélem jó egészségnek örvendezel. Én játszottam, a SZEAC NB I es IFI bajnokságában az emlékezetes FRADi pályán és az eredmény 1:1-volt.
    Ha tudsz irjál. Üdv ( kis dudi ) Dudás Tibi

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK