így játszottak a régiek
„A jó középcsatár észjátékos. Irányít. Összefogja a támadósort, rohamra küldi a szélsőket…” Ilyen felfogás uralkodott egykor, a támadó középfedezet korában, amikor még egyik védő sem állt rá egy meghatározott csatárra; a szélsőfedezetek az ellenfél szélsője és összekötője közé helyezkedtek, a két hátvéd a 16-os két sarkáig terjedő távolságra, vagy még beljebb húzódhatott az oldalvonaltól. Logikus volt, hogy a technikás, okos „center” felismerje, melyik csatártársát találja labdájával szabadon; utóbbi aztán veszélyesen törhetett kapura, vagy ívelhetett újból középre lefutása végén.
Ilyen zseniális irányító volt a Fradiban Sárosi György doktor – amíg át nem tértek 1940-ben csapataink az úgynevezett WM rendszerre.
Itt az öt csatár W alakzatával szemben a védelem M formációban helyezkedett. Mint látjuk, most már minden támadóra jutott egy „nyakán lógó” védő, aki már a labda átvételét is igyekezett megakadályozni; bármennyire is „látott a pályán” a középcsatár, őrizetlenül hagyott ember nemigen kerülhetett a szeme elé. így az új rendszer új ideált alakított ki: a gyors, mozgékony, az őt kullancsként őrző középhátvédet lerázni tudó centerét, aki nem az irányítással, hanem a labda megszerzéséért vívott kemény harccal és a góllövéssel törődik…
Ilyen típusú csatárt igyekezett a csapatba építeni a Fradi vezetősége, amikor 1942 őszén Onódi II Bélát leigazolta. A fiatal Onódi II addig Pécsett rugdalta szorgalmasan a gólokat és valóban: gyors volt és mozgékony, robbanékonyán tudott kiugrani a védők közül. Nem mutatkozott gólképtelennek a Ferencvárosban sem. Csakhogy…
Csakhogy – nem ismeretlen előttünk ma sem a jelenség -kedvenceink abban az idényben rengeteget csapkodtak, ívelgették előre céltalanul a labdát. Magas játékos is gyakran marad ilyenkor alul a fejpárbajban a védőkkel szemben; Onódi pedig inkább az alacsony csatárok közé tartozott. Ráadásul élt még a csapatban az a felfogás, hogy ha sikerül tervszerű akciót kidolgozni, akkor a hosszabb vágtát rá kell bízni a szélsőkre, szöktetni őket kell; őket csak egy ember keresztezheti le, míg a középcsatárt kétfelől kettő. Onódi alkalmazkodott társaihoz. Próbált fejelni és osztogatni. Ezt azonban Sárosi Gyurka még mindig jobban csinálta… így összekötőből 1942-43-44-ben többször visszakerült középre és Onódi lett az összekötő; amikor aztán a hozzá hasonlóan kitörő stílusú Mikét szerződtették 1944 őszén, lassan feladta a versengést. Góljait és néhány mérkőzésen nyújtott jó teljesítményét nem felejthetjük el; kár, hogy képességeit nem tudta maradéktalanul érvényesíteni.
Mike István nagyobb egyéniség volt. Nagyobb és ellentmondásosabb. Őserő lakozott benne. Kemény felsőtestéről lepattogtak a védők, kezdősebességével nem lehetett lépést tartani. A kaput habozás nélkül, bármely helyzetből megcélozta; futtából gyilkos erővel lőtt. Ezzel szemben az osztogatása… A Fradiban addig nem látott merev tartással, darabos mozdulattal tuszkolta Mike társai felé a labdát… Ami – további ellentmondás – nem jelenti azt, hogy ne lett volna bizonyos tekintetben technikás és szellemes.
Mert cselezni váratlanul, kiszámíthatatlanul, remek ütemben tudott. Nehezen állították meg, ha belelendült. Sárosi dr. néhány látványos kiugratásából látványos gólokat lőtt, 1945 és 1947 közt a közönség kedvence lett. Négy alkalommal bekerült a válogatottba is.
Rendszeresen kiugratni azonban nem tudták őt sem. Az akkori játékban cselsorozatainak megkezdéséhez is ritkán nyílt lehetősége; az új típusú középcsatárjátékot ő sem valósította meg teljes sikerrel.
1947-ben történt távozása után aztán változás jött létre az egész csapat felfogásában: hosszú, védők mögé lőtt labdák szálltak a középcsatár felé. Deák Ferenc, az új center olyan érzékkel futott a három hátvéd között keletkező résekbe, hogy valósággal kényszerült mindenki ilyen módon indítani őt. De ez már egy újabb fejezete a Fradi történetének.
(Hajnal Gáspár, Fradi Újság, 1994 március)
ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓriási élmény Édes apámról amit leírtak !!!! Nekeünk nagyon nagy öröm, hogy édes apánkról le írtak mert sajnos én még kis gyerek voltam amikor el vesztettem édes apámat, és ezzel még hozzá járul nem panaszkodás képen édes anyámat kilenc évesen , édes apámat meg tízen négy évesen vesztettem el….. Édes apámról nem sok mindent , tudok mert nem mesélt magáról .. A Szent Istváni kupából meg van mind a két a serleg …. 43-44…… Ez nagyon megható !!!! Aki ismerte mindenkinek nagyon boldog ünnepeket kívánok !!!! Csak egy kérésem volna a Fradi felé ??? Ha kaphatnák egy év könyvet, mert sajnos anyagilag nem vagyok a toppon!!!!! Előre is köszönöm a megemlékezést !!!! Tisztelettel egy olyan szúrkólójúk , akinek büszke a fia , hogy ebben a csapatban focizhatott!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!