Így játszottak a régiek

KS_1941_I_069„A jó középcsatár észjátékos. Irányí­t. Összefogja a támadósort, rohamra küldi a szélsőket…” Ilyen felfogás uralkodott egykor, a támadó középfedezet korában, amikor még egyik védő sem állt rá egy meghatározott csatárra; a szélsőfedezetek az ellenfél szélsője és összekötője közé helyezkedtek, a két hátvéd a 16-os két sarkáig terjedő távolságra, vagy még beljebb húzódhatott az oldalvonaltól. Logikus volt, hogy a technikás, okos „center” felismerje, melyik csatártársát találja labdájával szabadon; utóbbi aztán veszélyesen törhetett kapura, vagy í­velhetett újból középre lefutása végén.

Ilyen zseniális irányí­tó volt a Fradiban Sárosi György doktor – amí­g át nem tértek 1940-ben csapataink az úgynevezett WM rendszerre.

Itt az öt csatár W alakzatával szemben a védelem M formációban helyezkedett. Mint látjuk, most már minden támadóra jutott egy „nyakán lógó” védő, aki már a labda átvételét is igyekezett megakadályozni; bármennyire is „látott a pályán” a középcsatár, őrizetlenül hagyott ember nemigen kerülhetett a szeme elé. Így az új rendszer új ideált alakí­tott ki: a gyors, mozgékony, az őt kullancsként őrző középhátvédet lerázni tudó centerét, aki nem az irányí­tással, hanem a labda megszerzéséért ví­vott kemény harccal és a góllövéssel törődik…

Ilyen tí­pusú csatárt igyekezett a csapatba épí­teni a Fradi vezetősége, amikor 1942 őszén Onódi II Bélát leigazolta. A fiatal Onódi II addig Pécsett rugdalta szorgalmasan a gólokat és valóban: gyors volt és mozgékony, robbanékonyán tudott kiugrani a védők közül. Nem mutatkozott gólképtelennek a Ferencvárosban sem. Csakhogy…

Onódi II. Béla

Onódi II. Béla

Csakhogy – nem ismeretlen előttünk ma sem a jelenség -kedvenceink abban az idényben rengeteget csapkodtak, í­velgették előre céltalanul a labdát. Magas játékos is gyakran marad ilyenkor alul a fejpárbajban a védőkkel szemben; Onódi pedig inkább az alacsony csatárok közé tartozott. Ráadásul élt még a csapatban az a felfogás, hogy ha sikerül tervszerű akciót kidolgozni, akkor a hosszabb vágtát rá kell bí­zni a szélsőkre, szöktetni őket kell; őket csak egy ember keresztezheti le, mí­g a középcsatárt kétfelől kettő. Onódi alkalmazkodott társaihoz. Próbált fejelni és osztogatni. Ezt azonban Sárosi Gyurka még mindig jobban csinálta… í­gy összekötőből 1942-43-44-ben többször visszakerült középre és Onódi lett az összekötő; amikor aztán a hozzá hasonlóan kitörő stí­lusú Mikét szerződtették 1944 őszén, lassan feladta a versengést. Góljait és néhány mérkőzésen nyújtott jó teljesí­tményét nem felejthetjük el; kár, hogy képességeit nem tudta maradéktalanul érvényesí­teni.

Mike István

Mike István

Mike István nagyobb egyéniség volt. Nagyobb és ellentmondásosabb. Őserő lakozott benne. Kemény felsőtestéről lepattogtak a védők, kezdősebességével nem lehetett lépést tartani. A kaput habozás nélkül, bármely helyzetből megcélozta; futtából gyilkos erővel lőtt. Ezzel szemben az osztogatása… A Fradiban addig nem látott merev tartással, darabos mozdulattal tuszkolta Mike társai felé a labdát… Ami – további ellentmondás – nem jelenti azt, hogy ne lett volna bizonyos tekintetben technikás és szellemes.

Mert cselezni váratlanul, kiszámí­thatatlanul, remek ütemben tudott. Nehezen állí­tották meg, ha belelendült. Sárosi dr. néhány látványos kiugratásából látványos gólokat lőtt, 1945 és 1947 közt a közönség kedvence lett. Négy alkalommal bekerült a válogatottba is.

Rendszeresen kiugratni azonban nem tudták őt sem. Az akkori játékban cselsorozatainak megkezdéséhez is ritkán nyí­lt lehetősége; az új tí­pusú középcsatárjátékot ő sem valósí­totta meg teljes sikerrel.

1947-ben történt távozása után aztán változás jött létre az egész csapat felfogásában: hosszú, védők mögé lőtt labdák szálltak a középcsatár felé. Deák Ferenc, az új center olyan érzékkel futott a három hátvéd között keletkező résekbe, hogy valósággal kényszerült mindenki ilyen módon indí­tani őt. De ez már egy újabb fejezete a Fradi történetének.

(Hajnal Gáspár, Fradi Újság, 1994 március)

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  • ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓriási élmény Édes apámról amit leí­rtak !!!! Nekeünk nagyon nagy öröm, hogy édes apánkról le í­rtak mert sajnos én még kis gyerek voltam amikor el vesztettem édes apámat, és ezzel még hozzá járul nem panaszkodás képen édes anyámat kilenc évesen , édes apámat meg tí­zen négy évesen vesztettem el….. Édes apámról nem sok mindent , tudok mert nem mesélt magáról .. A Szent Istváni kupából meg van mind a két a serleg …. 43-44…… Ez nagyon megható !!!! Aki ismerte mindenkinek nagyon boldog ünnepeket kí­vánok !!!! Csak egy kérésem volna a Fradi felé ??? Ha kaphatnák egy év könyvet, mert sajnos anyagilag nem vagyok a toppon!!!!! Előre is köszönöm a megemlékezést !!!! Tisztelettel egy olyan szúrkólójúk , akinek büszke a fia , hogy ebben a csapatban focizhatott!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK