In memoriam – FÁNCSI FERENC

Fáncsi Ferenc

Fáncsi Ferenc az Üllői úti pálya gondnoka 1971 őszén volt 60 éves. A Fradi Hí­radóban egy kis cikk is megemlékezett arról a sportemberről, aki – figyelem! – élete első 60 évéből 53-at a Fradi-pályán élt, a tribün alatti lakásban lakott! Nos, idézzük fel az egykor publikált sorokat – érdemes elolvasni…

Van abban, valami jelképes is, hogy az öreg lelátó egy maradványa még ott szürkéllik a modern klubházzal szemben, s oldalában egy pici lakásban, az egykori és mai gondnoki lakásban húzódik meg Fáncsi Ferenc családjával.

Túlzás nélkül lehet mondani, hogy nem csak itt éli az életét, de itt élte is. Már az apja is a Fradi-pályán dolgozott, s ő hétéves kora óta lakója, majd sportolója, edzője és végül gondnoka az FTC-nek.

– Hány generációnak viselte gondját a gondnok?
– Hű, ha én azt tudnám! Itt zsong körülöttem az a sok sportoló, csak azt veszem észre, hogy kiöregednek mellőlem és én maradok.

Hiába, a sport rakétasebességgel változó világában csak a gondnok évei cammognak földi gyorsasággal.

– Hogy elrepült az idő! Nemrég még Toldi, Kohut, Sárosi volt a Fradi futball. De ismerem és szeretem én az utódokat is. Flóritól a kölyökjátékosig mindenkit. Minden Fradistát.

„Fáncsi spori” volt teniszezője, majd teniszedzője, jégkorong és gyeplabda játékosa a Fradinak és közben gondnoka is. Volt idő, amikor egyesületet változtatott, de lakást nem.

– Hja, a kenyérkereset sok helyre elveti az embert, de bármit és bárhol dolgoztam, esténként jó volt hazajönni – a Fradiba.

Valami gondnoki élmény, történet – unszolom emlékeit. De egy ilyet sem tart nyilván. A gondnok életét nem a történetek szí­nesí­tik, hanem az, hogy örökké sportolók, fiatalok között van.

Már-már engedném emlékeit, amikor felcsillanó szemmel megkérdezi, hogy nem lehetne-e gondnoki élmény helyett sportolói élményt mondani? Dehogynem! Bocsánatkérőleg hozzáteszi, hogy azért kicsit gondnoki is, hiszen csak úgy fordulhatott elő, hogy a Fradi-pályán lakott.

– Már régen nem játszottam a gyeplabda csapatban, már ebből is klöregedőfélben voltam. A bajnokságot eldöntő mérkőzésre került a sor, itt a Fradi-pályán. Meg is akartam nézni, de hogy-hogy nem – elaludtam. Arra ébredek, hogy ráznak: „Kelj fel Fáncsi az istenért, neked kell játszani!” Na, azt hiszem még soha, olyan gyors nem voltam, mint amikor kiugrottam az ágyból, messziről locsoltam meg magam hideg ví­zzel, hárman is öltöztettek, mint valami asszonyt. A Postás ellen játszottunk, én balszélsőt. Kicsit még álmosan kóvályogtam, amikor elém került a labda, szóval -luftot ütöttem. Szerencsére, mert addig tekergett utána a meglepett postások között, mí­g gól lett. Ezzel a góllal nyerte akkor a Fradi (Kinizsi) a gyeplabda bajnokságot.

Mindezt nevetve meséli, de látni rajta, hogy még ma is büszke arra a „luftra”…

Egy emberöltő a Fradi-pályán! Mennyi nagyszerű sportesemény, szép diadal és fájó kudarc lehet ennek az ötvenhárom évnek a krónikájában! De Fáncsi Ferenc nem vezetett naplót. „Csak” tette a dolgát.

Fáncsi Ferenc idén nyáron, 83 éves korában hunyt el. Urnasí­rjára egy zöld-fehér szalagos kis koszorú is került. Az Üllői útról vittük oda…

1992

Fradi Újság