Jön a 216. derbi!

Minden a hét elején kezdődött. Ahogy elmúlt a Paks elleni mérkőzés okozta kábulat és örömmel konstatáltam, hogy a lábamban is kiolvadt a jég, szép lassan rájöttem, hogy kivel is játszunk a következő fordulóban. Eleinte furcsa bizsergést éreztem, de mivel nem most készülök először a derbire, tudtam, hogy ez még csak a kezdett. Folytatódott a hajnali ébredéssel, mikor is tí­z percenként lejátszottam magamban a mérkőzést. Nem árulok el túl nagy titkot, de mindig nyertünk. Annak ellenére, hogy sajnos az agyam azon része, mely tárolja az emlékeket, mostanság sűrűn becsap, de az elmúlt 30 év Dózsa elleni derbikből az elmúlt napokban egyre több jött elő. Az persze megint érdekes, hogy a vesztes mérkőzések (tán voltak ilyenek?) nem nagyon akartak a szemem elé tárulni, de ez talán érthető is. A Fradisták számára biztosan. Mert szombaton nem csak egy mérkőzés lesz, hanem „a” mérkőzés, mely keretbe foglalja zöld-fehér hitünket, a 115 éves dicső múltunkat. Sokan megpróbálták már megfejteni a titkot, de nem sikerült. Ezért nem is kí­sérletezem vele, mert nincs értelme. Ha véletlenül rá is találnék a megoldásra, azzal megölném a bizsergést, a feszült izgalmat is, azt meg végképp nem szeretném.

Mert nagyon jó í­gy, ahogy van. Feszülten készülni a derbire, naponta ezzel ébredni, a haverokkal erről beszélni, a neten böngészni a mérkőzés előzeteseit, kutatni a régi videókat, nem tudni arról, hogy reggel nem zártuk be a kaput, és nem adtunk a kutyának kaját. Egy kicsit „bolondnak” lenni ezen a héten annyit jelent, hogy Fradista vagy, hogy kikapcsolt az agyad, hogy megszűnik körülötted a világ. Minden zöld-fehérbe öltözik, vezetés közben nem a forgalmat látod, hanem Szenes 1990-es bombagólját az első percben, Dragó fejesét 2000-ben, vagy a közelmúltunk emlékezetes villanásait: Cukic utolsó perces tűzgolyója, Leonardo szlalomja, mely után az egyik lila védő úgy fogott talajt, hogy utána hetekig kellett borogatni a hátsó felét, és Varga Roland mértani pontosságú szabadrúgása…plusz Böde Dani duplája, mely olyan tintával í­ródott a derbik emlékkönyvébe, amit még egy tűzvész sem tudna elpusztí­tani. Ennyi elég is ahhoz, hogy végleg kikapcsold az agyad. Csak nézed a naptárat és legszí­vesebben egyetlen percbe órákat sűrí­tenél bele.

A két csapat 110 éves közös története 270 dí­jmérkőzésen í­ródott, melyből 215 bajnoki mérkőzés. Abban biztos vagyok, hogy mindenkinek meg van a kedvenc derbije, mely aranybetűkkel raktározott el az emlékeiben. 1960. szeptember 25-én Friedmanszky két góljával vertük a lilákat, majd 1964-ben jött a nagyarányú 4-1-s siker, mely azért is emlékezetes, mert Albert mesterhármast szerzett. 1966-ban két kiütéses győzelmet jegyezhettünk fel: tavasszal 5-2, ősszel 5-3. A magyar labdarúgás történetét ismerők jól tudják, hogy a hetvenes évek a Dózsa diadalmenetét hozta. Nyolc bajnoki cí­m, a „Mágikus Újpest” jelző, és a verhetetlenség mí­tosza, amit egy-két esetben azért sikerült a Fradinak megtörnie. Ezek közül az egyik legemlékezetesebb az 1975. szeptember 6-i 4-1, a Dalnoki féle „csikócsapat” első nagy sikere, mely a bajnokság végéig ki is tartott, ezzel megtörve a lilák hegemóniáját. Két év múlva jött labdarúgásunk egyik „legsötétebb” napja (3-8), majd a nemes bosszú 1979. szeptember 22-én (7-1). Folytathatnám még a listát, de még akkor sem biztos, hogy a felsoroltak között van az a derbi, mely a kedves olvasónak a legkedvesebb emléke fűződik.

Ez persze elsősorban életkor függvénye, örömteli, hogy köztünk vannak még olyanok, akik két világháború felejthetetlen mérkőzésein tapsolhattak Sárosi Gyurkának, Lázár tanár úrnak, Toldinak, Takács II-nek, Lakatnak, majd átélték az ötvenes évek sötét időszakát, utána meg tombolva tapsoltak a hatvanas évek „aranylábú gyerekeinek”. Sokunk számára az emlékek kezdete a hetvenes évekre esik, benne a már emlí­tett 1979-s 7-1, majd a számomra egy kedves emlék 1982-ből, amikor Novák Dezső irányí­totta Fradi lőtt egy ötöst az Üllői úton, melyből Szokolai Laci hármat is „vállalt” magára. A rendszerváltást az „Öt Nyí­lvesszős” diadal vezette be. Az ezredfordulón november 30-án 1-0-ra nyertünk Újpesten, mely azért is emlékezetes, mert ezen a bajnokin lépett először pályára zöld-fehérben Gera Zoltán az ősi rivális ellen. Majd jött 2002. március 16., és az első Gera gól a lilák hálójába. Egy baloldali beadást a rá jellemző eleganciával és varázslattal vett le a levegőből, és úgy helyezett a jobb alsó sarokba, hogy a lilák kapusa azóta sem tudja összecsukni a száját a csodálattól. Azóta már 13 év telt el, Gerzson 37 évesen még mindig főszereplővé válhat a szombati derbin.

Arról pontos információnk nincs, hogy mikortól alakult ki ez a Fradi-Újpest „őrület”, de tény, hogy már a harmincas években is derbiről í­rtak az újságok, mely mindig is többet jelentett egy labdarúgó mérkőzésnél. Azóta tart a két szurkolótábor verbális „háborúja”, amit nem kéne annyira komolyan venni, hiszen itt csak szavak, jelmondatok és jelképek csatáznak egymással. Tudom, voltak „utcai harcok” is, de ezekből nem kéne túlzó következtetéseket levonni, hiszen abban mindkét klub tábora egyetért, hogy egy Fradi-Újpest derbi nélkül szegényebb lenne a magyar labdarúgás.

Számunkra egy lilák elleni győzelemmel csodálatosan zárulna a 2015-s esztendő. Ebben az évben szinte mindent megnyertünk amit csak lehetett. Eddig kétszer vertük a lilákat, április 12-én a Groupama Arénában Hajnal és Varga góljaival 2-0-ra, majd szeptember 12-én Újpesten Böde Dani varázslatos duplájával fordí­tottunk. Jelenleg 19 pont előnnyel vezetjük a bajnokságot, a Dózsa 21 ponttal van lemaradva, mely sima zöld-fehér győzelmet vetí­t előre, de azt minden zöld és lila szurkoló megtanulta a közös múltunkból, hogy egy derbi soha nincs előre lefutva. Bármennyire is egyértelműnek tűnik.

Szombaton a 216. bajnoki derbi következik. A várhatóan a csí­pős hideg ellenére is sokan leszünk, a hangulat 19:30-kor fog a tetőfokára hágni. Izgatottak és feszültek leszünk, amit megpróbálunk majd kordában tartani, de mikor először meglátjuk a csapatot a játékos kijáróban, a helyszí­nen szurkolókkal együtt egy olyan „Hajrá, Fradi!” kiáltás szakad fel bennünk, melytől ténylegesen megremeg majd a föld.

Fiúk, ott a gyepen, rajtatok a zöld-fehér cí­meres mez, ebbe a biztatásba nektek is bele kell remegni. Ne feledjétek: legyőzni a lilákat, ez az egyetlen valóságos és az egyetlen tökéletes győzelem!