Jótékonysági mérkőzés
A Liga-válogatott 16-1-re legyőzte a Devecsert jótékonysági mérkőzésen. A mieink közül Kulcsár a válogatottban, míg Dragóner, Balog, Maróti és Heinz a devecserieknél szerepelt, Csizmadia Csaba pedig mindkét együttesben pályára lépett. A mérkőzés egyik legszebb gólját Kulcsár Dávid szerezte, aki egy tetszetős szóló után 12 méterről kilőtte a jobb sarkot.
Liga-válogatott- Devecser: 16-1
Tapolca,
Gólszerzők: Balázs 3, Tököli, Oláh, Szakály D. 2-2, Koltai, Pollák, Kulcsár, Sowunmi, Bárányos, Lázok, Bajner illetve Lengyel (11-esből)
A mérkőzés teljes bevételét, 235 500 forintot a Devecser SE kapja.
Kulcsár Dávid: – Az első félidőben középpályást, a másodikban védőt játszottam. Az iram nyilván kisebb volt, mint egy bajnokin, de jól éreztem magam a pályán. Az a célom, hogy visszaverekedjem magam az első csapatba, szeretném bebizonyítani, hogy ott a helyem. Mostanában kevesebb lehetőséget kapok, ezekkel kell megpróbálni élni. Zalaegerszegen nehéz meccs lesz, bízom benne, hogy számol velem a mester. Ha esetleg nem játszom, vagy kevesebb lehetőséget kapok, akkor vasárnap Lipcsei Péter csapatában teszek meg mindent azért, hogy legyőzzük a Gyirmótot.
(A Ferencváros hivatalos honlapja alapján)
* * *
November 2-án 17 órától a Magyar Liga-válogatott és a Ferencváros játékosai jótékonysági mérkőzésen lépnek pályára Tapolcán, a városi sporttelepen. A mérkőzést a Devecser SE támogatására rendezik a szervezők.
A Ferencváros csapatából Dragóner Attila, Balog Zoltán, Maróti Béla, Marek Heinz, Rósa Dénes, Csizmadia Csaba, Kulcsár Dávid és Prukner László vesznek részt az eseményen.
Az Egervári Sándor vezette együttesben a következő játékosok lépnek pályára:
Vasas: Végh Zoltán, Lázok János
Lombard Pápa: Szűcs Lajos, Gyömbér Gábor
Újpest: Vermes Krisztián, Pollák Zoltán
Szolnok: Molnár Zoltán
Paks: Éger László
Szombathelyi Haladás: Guzmics Richárd, Simon András
Kispest Honvéd: Debreceni András
Debrecen: Laczkó Zsolt
Győri ETO: Koltai Tamás
Videoton: Szakály Dénes
MTK: Kanta József
ZTE: Balázs Zsolt
Kecskemét: Tököli Attila
Siófok: Sowunmi Thomas
Kaposvár: Oláh Lóránt
(A csapatokat a Tempó Fradi Alapítvány kurátora látta vendégül.)
Gratulálok! Én már össze is állítottam a csapatot:
Szűcs – Balog, Dragóner, Csizmadia, Laczkó – Kulcsár, Maróti, Heinz, Rósa – , Tököli, Sowunmi
Találtam 11 Fradi játékost! 🙂 🙂