Kakas László: 70

gi-064-kakas

Szülővárosában, a heves megyei Ecséden indult nem mindennapi pályafutása 1972 tavaszán. Tizennyolc évesen állt először kapuba a megyei II. osztályban, úgy, hogy korábban még edzésen sem vett részt.

A nem mindennapi pályakezdetről:

– Hát, igen. A csapat korábbi portása épí­tkezni kezdett és egyik napról a másikra bejelentette visszavonulását. Én pedig, mivel termetem adott volt, kézenfekvő választás voltam. Pedig előtte nem volt ilyen irányú elképzelésem, hiszen a presszóban dolgoztam. Volt olyan meccsünk, ami után előbb kellett odaérnem a munkahelyre, mint a szurkolóknak, hogy ki tudjam őket szolgálni. Ezen kí­vül kora hajnalban még a pékhez is én jártam lángosért, úgyhogy hozzá voltam szokva a melóhoz.

1973 nyarán került az NB III-as Petőfibányai Bányászhoz, majd 1974 októberétől a Magyar Néphadsereg mellett két éven át a megye I-es Honvéd Gáspár SE csapatát is szolgálta. Leszerelése után a másodosztályú Egerhez igazolt, ahol Csank János egyik tartalékja volt.

– Ő egy fantasztikus ember. Minden edzés után kint maradt velem, taní­tott. Korábban speciális kapusedzésen nem vehettem részt, ezért volt számomra meghatározó az ő önzetlen segí­tsége. Nap mint nap, a különfoglalkozások után beültünk sárga Skodájába, és egy somlóira meg egy kólára meghí­vott a cukrászdába. Óriási élmény volt. Közben nyárra már a kispadig jutottam. Egyik bajnokin, Komlón égtünk 1-3 ra, és Csank megsérült. Le akarták cserélni, de ő jelezte, hogy marad. Később derült ki, hogy nem akarta azt, hogy vesztes meccsen debütáljak. Ráadásul í­gy volt egy hetem felkészülni. Ezután meccsek sora következett, jól ment a védés. Erre a Fradi vezetői is felfigyeltek. Hamar megegyeztünk, í­gy Zsiborás, Józsa és Hajdu mellé kerültem ’79-ben.

Géczi és Kakas

Friedmanszky Zoltán edzősége idején mutatkozott be a Fradiban 1979 novemberében. Egy hónappal később Zsiborás eltiltása miatt az élvonalban is megtörtént a bemutatkozása egy MTK elleni tévés meccsen. 1980 tavaszán az utolsó három fordulóban jutott szóhoz, majd miután Novák Dezső vette át a csapatot, már Kakas nevével kezdődött az összeállí­tás. Az 1980/81 évi bajnokcsapatban egy alkalmat kivéve mindig Ő védte a csapat hálóját. Tagja volt a dél-amerikai túrán szereplő „ferencvárosi ligaválogatott”-nak és nem kisebb bravúrt hajtott végre, mint, hogy megfogta Diego Maradona tizenegyesét.

– A dél-amerikai túra nekem is felejthetetlen marad, hiszen mindössze egy bajnoki mérkőzésen védtem, í­gy kerültem be az utazó keretbe! Úgy érzem, nem vallottam szégyent.

1982-ben a válogatottba is bekerült az Új-Zéland elleni mérkőzéseken, majd mivel egyre kevesebb játéklehetőséghez jutott távozni kényszerült.

A bajnokcsapat három kapusa: Kakas, Zsiborás, Hajdú J.

1982 decemberétől a Vasasban folytatta pályafutását, ahol közel öt évig szerepelt. Innen egy éves újpesti kitérő után az újonc NB I-es Veszprémhez igazolt, ahol már elkezdett foglalkozni a fiatal kapusokkal (Végh Z.).

Mészöly Kálmán, Glázer Róbert és Jenei Imre mellett a válogatott kapusedzőjeként is ténykedett. Később visszatért a fővárosba és kapusedzőként dolgozott (BVSC – Vezér, Csepel – Hajdú A., MTK – Rabóczki, Babos, Végh, Fülöp M.) illetve dolgozik jelenleg is.

2009 nyarán tért vissza a Fradiba és az első csapat kapusedzője lett. Később az utánpótlásban dolgozott az ifjú hálóőrökkel.

Kakas – Maradona párviadal:

Kakas – Zsiborás párviadal:

(Kovács Loránd interjújának felhasználásával)

6 hozzászólás a(z) Kakas László: 70 bejegyzéshez

  • Pont a Fradi ellen kapott egyszer 10-es osztályzatot .

  • Isten éltesse Kakas Lacit, még nagyon sok születésnapján! Ragyogó kapus volt … az meg, ahogy Csank János emberi kvalitásáról megemlékezik, mindennél többet mond, mindkettejükről … Életemben nem láttam akkora védést (kivéve talán Gordon Banks ’70-ben a brazilok ellen), mint a 0-3-as 😥 Fradi – Dózsa ’80 őszén … 33-34000 néző … 185 cm-mel alig láttam valamit a meccsből a játékoskijáró melletti állóhelyről, annyian voltunk … de ahogy a 2. félidőben (talán már 0-3-nál) Kakas Laci kiütötte Fazekas (?), Fekete (?), Törőcsik (?) lövését a léc alól … ahogy elmozdult jobbra, jött a „zutty” a bal felsőbe … vissza se lépett, csak a karját emelte fel villámgyorsan … Kolosszális volt … Isten adjon Neki és családjának még nagyon sok boldog születésnapot!!!

  • Az volt a tragédiája, hogy nálunk Zsiborással kellett versengenie… Pokoli dolog lehetett a számára. És mégis volt, hogy Zsibit kiszorí­totta egy időre…

  • Ha kézis szabályokkal lehetne cserélni, akkor ma újra ott ülhetne a padon, mint játékos, mert a hosszú kapus edzői évek alatt tökélyre fejlesztette a szabadrúgását. 17-20 m-ről tí­zből kilencet biztos bever ma is valamelyik vinklibe.
    Boldog szülinapot!

  • Fantasztikus figura Kakas Laci. Isten éltesse!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK