Kenneth Christiansen: 50

1994 tavaszán a bajnoki hajrában került az Üllői útra a dán Ölstykke FC csapatától.

A Vasas ellen győztes meccsen mutatkozott be Nyilasi Tibor csapatában. A Kispest-Honvéd elleni MK visszavágó mérkőzésen Ő szerezte a csapat vezetőgólját, í­gy rögtön kupagyőzelemmel zárta a szezont.

A következő szezon is kupagyőzelemmel kezdődött számára: a Szuperkupát hódí­tották el a Vác ellen.

A kupadöntőn 3.45-nél:

Csatár létére kevés gólt szerzett. Egyetlen mesterhármasát a Magyar Kupában szerezte egy alsóbb osztályú csapat ellen.

Legfontosabb találatát Moszkvában, a CSZKA ellen lőtte a Kupagyőztesek Európa Kupájában:

A dán légiós idegenbeli gólja jelentős mértékben hozzájárult a Fradi továbbjutásához.

1995 tavaszán szerepelt utoljára zöld-fehérben. A huszonötödik bajnokcsapatban 15 alkalommal lépett pályára és egyetlen gólt szerzett. Ő is, mint a 25. bajnokcsapat minden tagja, megkapta az FTC Örökös Bajnoka cí­met.

Játékos-pályafutását hazájában, a Vejle csapatában folytatta, 1996-tól egyéves aarhus-i kitérővel a Boldklubben ’93 csapatában szerepelt. 31 évesen egy lábtörés a karrierjét is kettétörte.

Edzői pályafutását utánpótlás csapatoknál kezdte, majd a női szakágban tevékenykedett tovább. 2006 és 2013 között a dán labdarúgó válogatott szövetségi kapitányaként 101 mérkőzésen dirigálta csapatát már Kenneth Heiner-Möller néven.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK