Lakat Károly dr.: ITÁLIAI JEGYZETEK 8.

Florenz, Firenze, Fiorentina…

Babits Mihály „Itália” c. versének kezdő szakasza: „Itália! tudom városaid csodálni, hol dús sikátoron vidám nép bizsereg. Lázas az ily szűk út, mint testben kék erek, s nemes, habár anyag, szennyében is királyi!

Itáliai utazásom második állomása Firenze. Ne kí­vánják tőlem, hogy most még további lí­rai bevezetés hidalja át azt az időt, amit a Trevi-kútba dobott forintom és a Stazione Centrale F. S. hordárjának adott lí­ráim kőzött történt.

Vágjunk a dolgok közepébe!

Úgy látszik, vannak ismétlődő dolgok az életben: az első edzés-látogatás most sem sikerült. Arra gondolva, hogy itt is délelőtt lesz a keddi edzés, két egybefolyó városnéző séta után (hétfő éjjel és kedd hajnalban) már reggel kilenckor kint voltam a Fiorentina székhelyén, a Viole dei Milie 66. inkább jelképes, mint valóságosan számozott telken álló stadionban. Ilyen pályarí­met csak külföldi ismer (ki tudja például a Népstadion cí­mét?). A hatalmas és igen szép létesí­tményben a „..szokott” csalódás várt — közölték, hogy edzés délután lesz „fél háromkor”, nem itt — hanem „Covereiano-ban”. Már í­rta is a portés a pontos cí­met és olaszos bőbeszédűséggel kezdte volna magyarázni, mit jelent

e furcsa szó.

Mikor „megmagyaráztam” neki, hogy hí­rből (jóhí­rből!) már ismerem és odatalálok, a biztonság kedvéért csak lerajzolta és még az irányt is megmutatta, örültem is a hí­rnek, meg nem is: nem, mert az ördögnek tartoztam ezzel az úttal, igen, mivel már 12 (!) órája voltam Firenzeben és még csak éjjel és hajnalban láthattam a Palazzo della Signoria-t, délelőtt még nem, de ezenkí­vül is: Coverciano meglátogatása utam egyik célja volt.

Délután kettő: gyülekeznek a játékosok és jön az edző, Liedholm (később becenevén csalt Li). Bemutatkozás, „engedélykérés” a leskelődésre — itt pillanat műve volt csupán.

Képzeljenek el „firenzei” környezetben 8.5 hektár területen labdarúgás, tenisz, atlétika és úszás kiképzéséhez és oktatásához szükséges létesí­tményt, főépületet, szállodát, tornacsarnokot, mini-sportkórházat és stb., stb., stb. — erre már tényleg nincsen idő. És aki az olasz modern épí­tészetet ismeri, az tudhatja, milyen kivitelezésben!

Az orvosi szoba egyik sarka, erőállapotot mérő műszerekkel

Közben teljes a kép,

együtt a csapat,

a violák. És elfog a lila-irigység: tudom, hogy edzeni lehet (és milyen jól) a „hátsó-salakoson”‘ is — no de ilyen környezetben?

A vezérkart már bemutattam és kik a „muskétások”? Superchi (a „portás”), Longoni, Orlandini, Pellegnini, Galdiolo, „Mazzolino” (az „öcskös”), a „várőrség” tagjai és a „nehéztüzérség”: Scala, D’Alessi, Cleridi, Chiarugi.

Az „ászok” közül De Sisti és Merlo sérültek. Itt van különben Ferrante — gipszes lábbal külön dolgozik Baccani tanár (atlétika és torna szakos) úrral. De hogyan! Pontosan 55 percet megállás nélkül, speciális gyógytornát végez — vasrúd, gyógylabda, szőnyeg és tornapad voltak a kellékek. Olyan érzésem volt, ilyen intenzí­v gimnasztikát csak akkor végez el egy játékos, ha komolyan sérült.

De most ne az Invalidussal foglalkozzunk, vessünk egy pillantást a többiekre.

Egyenként „lopkodják” ki a zsákból a labdákat, a szálfatermetű Juedese — kegyes csalással úgy tesz, mintha nem venné észre. Egyérintős cicázás folyik, ezalatt Li, szinte jelképezve az északi származását, 8 db „sí­botot” (tört gerelyt) tűz le a túlsó egyenesben.

Három csoportban dolgoznak: a zöm Li vezetésével, a kapusok a Kicsi-vel. Mazzoni segédedző, a Bari volt kitűnő játékosa, mí­g 3—4-es csoport (felváltva) a Tanárral.

Az első nagy élmény

Li sokat csodált bal lába — még mindig jó! Nem tudja megállni, hogy nagyokat ne „suttogjon” 2 civil srác társaságában (nyilván az elnök gyerekei).

A változatos gyakorlatokkal és a fegyelmezetten végzett edzés annyiban hasonlí­t a „rómaihoz”, hogy itt is a rövidtávú futások dominálnak, és itt is vannak ,,pezsgő” gimnasztikai gyakorlatok. Mintha rugó lenne ezeknek a játékosoknak a testében. Nekünk látásra is furcsák ezek a gyakorlatok, de még nehezebb ezeket szaknyelven leí­rni, vagy lerajzolni.

Eszembe jut a hí­res eset a tatai táborban: gyakorlás céljából pálcikarajzzal kellett illusztrálni a napi edzésvázlatot. Egyik kollégánk hajnali rajza (máskor nem volt rá ideje) kissé „remegősre” sikerült. Mikor az „ellenőr” egyik igen düledező alakra rámutatott, kérdezvén, hogy ez mi, kollégánk angyali nyugalommal válaszolt: nem látja, hogy ennek a játékosnak „húzódása” van!

Ezeket az „olaszos” gyakorlatokat bemutatni lehet csak, vagy még inkább filmezni.

(Folytatjuk)