Lakat Tanár úr – 100 év történelem

„Az Istenre és családomra gondolva oltom el az éjjeliszekrényemen lévő lámpát, és mielőtt az ágyba bújnék, még egyszer megsimogatom a szobánkban lévő, zöld-fehér zászlót.” Ezeket a meghitt szavakat 1947 júliusának végén vetette papírra útinaplójában Lakat Károly, a Ferencvárosi labdarúgás legendás alakja, aki játékosként és edzőként is maradandót alkotott. Mesteredzőként 1967-ben és 1968-ban nyert bajnoki címet a Fradival. Nem csak zöld-fehérben ért el sikereket, 1964-ben és 1968-ban az olimpiai bajnokságot nyert magyar labdarúgó-válogatott szakvezetője is volt. A kupák, a bajnoki címek és az olimpiai érmek mellett, a diplomákat is gyűjtötte: doktori cím, három tanári diploma és mesteredzői képesítés.

Győrött született 1920. november 27-én. Lakat Károly, a Tanár úr, ma lenne 100 éves.

1943 nyarán Szegedről igazolta le a Fradi. „Mintha soha máshol nem lettem volna, olyan jól érzem magam itt a zöld-fehér fiúk között. Megható, hogy milyen szeretettel fogadtak és ezért nagyon hálás vagyok. Minden igyekezetem, hogy ezt jó játékkal háláljam meg. Most, hogy a Ferencváros játékosa lettem, már csak egy vágyam van…Szeptember közepén lesz a tanári szakvizsgám és most azért szurkolók, hogy sikeres legyen ez is. Akkor aztán a Ferencvárosban két tanár lesz. Lázár tanár úr és én.”

Első tétmérkőzésén fedezetként mutatkozott be, majd néhány hét múlva Debrecenben egy sorral előrébb lépve, balösszekötőben lépett pályára, mely azért is emlékezetes, mert két gólt is szerzett. Ez a „kitérő” nem tartott sokáig, néhány próbálkozás után visszatért az eredeti posztjára, ahol valóságos motorja volt a középpályának. Örökké mozgott, tőle indult szinte minden akció, hol elől, hol hátul robotolt. Nem csak a katedrán vált tanárrá, de a pályán is. Játékosként 307 alkalommal lépett pályára zöld-fehérben, tagja volt az 1948/49-s bajnokcsapatnak. Utolsó tétmérkőzését 1952. április 5-én játszotta az Üllői úton, balszélsőként.

Mesteredzőként 1967-ben és 1968-ban nyert bajnoki címet és jutott a VVK döntőjébe a Fradival. Nem csak zöld-fehérben ért el sikereket, 1964-ben és 1968-ban, az olimpiai bajnokságot nyert magyar labdarúgó-válogatott szakvezetője is volt. A kupák, a bajnoki címek és az olimpiai érmek mellett, a diplomákat is gyűjtötte: doktori cím, három tanári diploma és mesteredzői képesítés.

„Az olyan ember számára, aki gyerekkorától rajongott egy klubért és szinte odanőtt a pályához, a kispadon ülni talán még nehezebb, mint a zöld gyepen harcolni.” – dr. Lakat Károly, a Tanár úr jellemezte ezekkel a szavakkal azokat a nagyszerű éveket, melyeket a Ferencváros kispadján töltött. Szenvedéllyel, tudással, alázattal. Edzői nagysága — sok egyéb markáns tulajdonsága mellett — kiváló szónoki képességeiben és a lélek legapróbb rezdüléseit is érzékelő, pszichologizáló alkatában rejlett. Aki egyszer is hallotta, tanúsíthatja: Lakat Károly doktor játékosértekezletei, a félidők közti szünetben tartott rögtönzött „eligazításai” egyszerűen felülmúlhatatlanok voltak. Csalhatatlanul ráérzett a kritikus másodpercekre, megteremtette azt a miliőt, amelyben a „lekváremberek” ereiben is pezsegni kezdett a vér.

Mindig kereste az új kihívásokat, sokat foglalkozott a fiatalokkal, tudta, ők követhetik az „Aranylábú gyerekeket”. A második bajnoki cím után megkérdezték tőle, hogy mi alapozta meg a Ferencvárosi-csodát? „— Nincs csoda – válaszolta mosolyogva a mester – Ferencváros van. A papák, mamák, nagypapák, nagymamák úgy hozzák az Üllői útra a gyerekeket, mint az iskolába. Ezért lehetséges azután, hogy valahányszor az első csapat bajban van, csak körülnézünk a házunk táján. Eddig még nem csalódtunk.”

A játékon, az edzőségen túl legendásak voltak előadásai, edzőképzési tanfolyamai, élménybeszámolói és jegyzetei külföldi túrákról. Már játékosként is írt leveleket az 1947-s mexikói túráról, majd 1971-ben az „Itáliai jegyzetekben” számolt be szakmai útjáról. „Én mind csak egyetlen hetet szentelhetek Rómának, hogyan lenne idő (és főleg hely!) még csak vázlatos képet is adni róla! Mert van antik Róma, ókeresztény Róma, középkori Róma, renaissance Róma, barokk Róma, s végül egy modern Róma. Vagyis: karcsú tört oszlopok, fórumok és fürdők, ívek és kupolák, paloták és templomok, csobogó kutak és most kihagyok egy sort, mert úgy érzem, hogy bármennyire is szeretjük a sportot — Rómában a futballt keresni kissé különc dolog. Nem ismerem a Rómát felkereső külföldi turisták pontos létszámát, de azt hiszem, 1971-ben én voltam az egyetlen turista, aki a labdarúgás kedvéért kereste fel az örök várost.”

Akarni annyi, mint célt elérni – ez az életelv vezette dr. Lakat Károlyt egész élete során. „Aki tiszteli a múltat, az tudja honnan jött.” – egy ókori mondás, mely több ezer év után is tükröt tart elénk. Mert a múlt nem csak a tovatűnő éveket jelenti, hanem azt is, hogy bebocsájtást kapunk oda, ahol őseink élték az életet és megteremtették a lehetőséget arra, hogy részesei lehessünk a jelennek.

Minket is ez a cél vezérelt amikor 2015. november 27-én újraéltük a múltat, papírdarabok helyett egy márványtáblára véstük az emlékeket, hogy örökké velünk lehessenek. A szülői ház falán emléktáblát avattunk egy kiváló játékosnak, egy sikeres edzőnek, egy nagyszerű embernek.

A Tanár úrnak. Aki 100 évvel ezelőtt, a mai napon született.