2020.XI.24. BL-csoportkör: Juventus – Ferencváros: 2-1

Nagyon közel a csodához: vezetett a Juventus otthonában a Fradi…

…de végül fordítani tudott az olasz bajnok a magyar bajnok ellen, a győztes gólt Morata fejelte a 92. percben.
A magyar bajnok Ferencváros Torinóban a hajrában kapott találattal 2–1-es vereséget szenvedett a Juventus ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája G jelű négyesében, a csoportkör 4. fordulójában. A kvartett másik összecsapásán a Barcelona idegenben könnyedén, 4–0-ra legyőzte az ukrán Dinamo Kijevet. Sikerével a Juve és a Barca is bebiztosította a továbbjutását a nyolcaddöntőbe.

Nyilatkozatok:

„Nagyon zavarna, ha nem ugyanolyan mentalitással játszanánk, mint szombaton Cagliari elleni bajnokin. Nem szabad azzal foglalkoznunk, hogy mi volt Budapesten. Úgy kell hozzáállnunk a Ferencváros elleni mérkőzéshez, mintha ez egy újabb döntő lenne. Holnap szeretnénk lezárni a továbbjutás kérdését, ezért mindenképp meg szeretnénk nyerni a meccset” – mondta Andrea Pirlo.

Pirlo újságírói kérdésre elárulta, Bonucci és Chiellini kiesésével négy védője maradt, így Danilo és Alex Sandro is biztosan a kezdőben kap helyet – előbbi középen, utóbbi a bal oldalon. Paulo Dybalával kapcsolatban elmondta, az argentin támadó egyre jobban van, folyamatosan edz. A kéthetes leállás alatt antibiotikumokat szedett, de most már egyre jobb a fizikai állapota, ennek ellenére nem biztos, hogy kezdőként számít rá holnap. Ahogy még az sem dőlt el, hogy Dejan Kulusevski és Federico Chiesa közül melyikük lehet majd ott az első perctől kezdve a pályán.

„Ismerjük az erősségeiket, nem szabad visszagondolnunk az előző találkozásunk végeredményére. A Ferencváros jó focit játszik, veszélyes helyzeteket tud kialakítani, de nekünk csak magunkra kell koncentrálni, hogy minél előbb lezárjuk a továbbjutás kérdését” – mondta a Nemzeti Sport kérdésére a Juventus 41 éves vezetőedzője, aki egy másik újságírói felvetésre azt is kifejtette, szeretné, ha a Cristiano Ronaldo, Álvaro Morata, Paulo Dybala hármas egyszerre kezdhetne, ennek kipróbálására azonban a sérülések és a koronavírus miatt eddig nem volt lehetősége.

Pirlo arról is beszélt, Cristiano Ronaldóval nagyon jól kijön, de ugyanúgy kezeli, mint a többieket, a portugál klasszis semmilyen különleges bánásmódban nem részesül.

„Miután már ilyen magas szinten játszunk, természetesen van egy kis izgalom, egy kis félelem a játékosokban, hiszen remek csapatok és kiváló labdarúgók ellen lépünk pályára. A játékosoknak ilyenkor hinniük kell magukban, hiszen erről szól a labdarúgás. Ez a szereplés egy ajándék, büszkévé kell tennünk Magyarországot, a Ferencváros-szurkolókat. Félelem nélkül kell játszanunk, így kivédhetjük a hibákat, és megelőzhetjük a könnyű gólokat” – mondta Szerhij Rebrov.

„Ha megnézzük a Juventus játékosait, akkor azt látjuk, hogy Cristiano Ronaldo mellett is világklasszisok játszanak. Az előző mérkőzésen is Álvaro Morata és Paulo Dybala szerzett gólt ellenünk. Nekünk nem egy játékosra kell koncentrálnunk, hanem erősnek kell lennünk, és hinnünk kell magunkban” – fogalmazott az ukrán szakember.

„Egy olyan csapatnak, mint a Juventus, sok minőségi cserejátékosa van, ők helyettesíteni fogják a hiányzóikat. Nekünk is megvannak a hiányzóink és a problémáink, de természetesen nem könnyű a kettőt összehasonlítani. Meglátjuk, mi fog történni a pályán” – tette hozzá a Ferencváros 46 éves trénere.

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya úgy véli, a Ferencváros számára ezen a szinten minden mérkőzés esélyt kínál az előrelépésre.

– A Juventus elleni idegenbeli meccs előtt érdemes az FTC pontszerzési esélyeit firtatni?
– Ha a két csapat budapesti mérkőzését veszem alapul, nem várhatjuk el, hogy a Ferencváros nyerjen Torinóban. Az a fontos, hogy a legutóbbi találkozóhoz képest lépjen egyet előre. A Puskás Arénában azt láttam, hogy még a legrutinosabb játékosok sem merik megcsinálni azt, amire egyébként képesek, túlságosan tisztelték a Juventust. Olaszországban sem lesz könnyebb dolguk, mint Pesten volt, ám törekedniük kell arra, hogy a saját stílusukban futballozzanak. Azt a futballt kell játszaniuk, amelynek köszönhetően eljutottak odáig, hogy a BL-ben ilyen csapatok ellen szerepelhessenek.

– A válogatott sikereiből meríthetnek a zöld-fehérek?
– Dibusz Dénes, Botka Endre, Lovrencsics Gergő és Sigér Dávid önbizalmának nyilván jót tett, amit a nemzeti együttes tagjaként megélt. Az elmúlt időszakban ők is tapasztalhatták a válogatottban és a Ferencvárosban egyaránt, hogy ha egy csapat kellőképpen alázatos, motivált és szervezett, olykor felboríthatja a papírformát. Ha egy játékos küzd a társaiért, és a társai is érte, sok mindent el lehet érni. A válogatott eredményei is erről tanúskodnak, illetőleg arról, hogy a magyar futballisták is tudnak kiemelkedően teljesíteni.

– Van, aki úgy tartja, egy ilyen meccset élvezniük kell a játékosoknak. Egyetért?
– Amikor valaki nála jóval erősebb ellenféllel találja magát szemben, azt nehéz élvezni. A ferencvárosi labdarúgók neves klubot, tekintélyes szurkolótábort, sőt egy nemzetet képviselnek most, nincs szükségük extra motivációra. A legfontosabb, hogy tegyenek meg mindent a tisztes eredmény eléréséért, és közben fogják fel úgy ezt a meccset, mint alkalmat a fejlődésre. Ezen a szinten minden mérkőzés esélyt kínál az előrelépésre – ha a Fradi rendszeres BL-csoportkör-szereplő szeretne lenni, ki kell használnia ezt a lehetőséget is.

A mérkőzés:

Bajnokok Ligája, G-csoport, 4. forduló:

Juventus — Ferencváros: 2-1 (1-1)
Torino, 21:00. Zártkapus mérkőzés.
Vezette: Daniel Siebert (asszisztensek: Seidel, Foltyn; tartalékjv.: Osmers; VAR: Fritz; VAR asszisztens: Borsch – németek)

Juventus: Szczesny — Cuadrado, Danilo, De Ligt, Alex Sandro — McKennie (Kulusevski, 62.), Bentancur (Rabiot, 83.), Arthur (Ramsey, 82.), Bernardeschi (Chiesa, 62.) — Dybala (Morata, 62.), C. Ronaldo
kispad: Pinsoglio, Israel, Dragusin, Frabotta, Portanova
vezetőedző: Andrea Pirlo

Ferencváros: Dibusz — Lovrencsics G. (Botka, 75.), Blazic, Frimpong, Dvali, Heister — Sigér (Laidouni, 75.), Somália — Zubkov (Isael, 70.), Uzuni, Nguen (Boli, 70.)
kispad: Szécsi G., Őri, Haratin, Kovacevic, Mak, Baturina, Csontos
vezetőedző: Szerhij Rebrov

Gól: C. Ronaldo (35.), Morata (90+2.) illetve Uzuni (19.)
Sárga lap: Danilo (80.), Chiesa (90+3.) illetve Sigér (67.)

Számon tartják az évszázad mérkőzését Olaszországban is. A Juventus Stadion oldalában – a víruskorlátozások közepette is – rendületlenül működő könyvesbolt az öt Cristiano Ronaldo- és megszámlálhatatlan Juve-kötet mellett két könyvet is kínál mostanság ugyanazzal a címmel: „La partita del secolo”.

Az egyiket Nando Dalla Chiesa írta, a másikat Riccardo Cucchi, különböző tehát a szerző, a tartalom és a kiadó, csak a borítón virító olvasócsalogató szószerkezet ugyanaz: „Az évszázad mérkőzése.” Az alcím rögtön segít eligazodni a futballtörténelemben járatlanabbaknak: „Olaszország–Nyugat-Németország 4–3”.

Nem tévedés, nincs szó múlthamisításról. Bár a hangzatos „match of the century” fordulat az angol és az egyetemes futballkultúrában inkább az éppen szerdán hatvanhét éve megrendezett londoni Anglia–Magyarország (3:6) összecsapást takarja, az olasz futballemlékezetben az 1970-es világbajnokság elődöntőjének varázslatos élménye felülírja az Aranycsapat teljesítményét, olyannyira, hogy a Wikipedia olasz változata „az évszázad mérkőzése” kifejezésre nem is kínál más szócikket, mint a mexikói torna olasz–nyugatnémet rangadójáét (mellesleg az Azték Stadion oldalán is emléktábla hirdeti a „Partido del siglót”).

Az utókor futballmúltat kísérő többes értelmezése is jelzi, a sport sokszínűsége a földrajzi, kulturális, társadalmi vagy politikai sajátosságoktól függően meglepő eltérésekhez vezethet a különböző vidékeken. Vannak azonban közös pontok, például éppen a Juventus és a Ferencváros sorsát elnézve. Miként a Tuttosport napilap kedden közölt háttérelemzése is aláhúzta, mindkét klub hazája legeredményesebbje a bajnoki címek számát tekintve, egyaránt az előző századfordulón született, 2006-ban egy időben kényszerült a másodosztályba, az elmúlt években pedig párhuzamosan írja saját sikertörténetét. A cikk szerzője, Sandro Bocchio a magyar válogatott bravúrjaira is utalva leszögezi: „A Ferencváros a magyar futball újjászületésének jelképe.”

Éppen ezért volt tétje annak, hogy a magyar bajnok játékosai mennyire képesek levetni félelmeiket, gátlásaikat, hátrahagyni a budapesti 1–4 okozta rossz emlékeket a Juventus stadionjában. A csapatot bemelegítésre kivezető kapitány, Lovrencsis Gergő arcáról leolvasható elszántság, bátorság biztató jelnek számított, ahogyan az öltözőfolyosón sorakozó zöld-fehér futballisták harcias tekintete is (a nézők nélkül is lenyűgöző stadionban készült ferencvárosi játékosszelfiket tudjuk be a messzi látogatók természetes kíváncsiságának). Persze a fontos kérdés a levegőben lógott: a magabiztos hozzáállás mennyire tudja ellensúlyozni a két együttes játékereje közötti nyilvánvaló különbséget?

Ilyen tekintetben ígéretesen kezdődött a mérkőzés, a Ferencváros-játékosok szemlátomást higgadtan, a legkevésbé sem remegő lábakkal, de nem is a túllelkesült esélylesők szeleburdiságával szálltak harcba Cristiano Ronaldo, Paulo Dybala és többi világhírű ellenféllel szemben. Biztosan védekeztek, passzaik többnyire pontosak és hasznosak voltak, egy-egy ügyes támadáskezdemény még vérmesebb reményekre is okot adott, sőt Lovrencsics Gergő férfias labdaszerzése után lövésig is eljutott.

Az egyébként feltűnően kényelmes Juventus egyetlen veszélyes helyzete sokáig a Cristiano Ronaldo beívelése nyomán a labdát kapásból ellövő Paulo Dybala próbálkozása maradt, Dibusz Dénes azonban óriási védett. Aztán a 19. percben következett az, amire kevesen számítottak: egy ellentámadás végén, Tokmac Nguen megpattanó beadása nyomán Myrto Uzuni közeli lövésével megszerezte a vezetést a Ferencvárosnak.

A lépéskényszerbe kerülő Juventus érezhetően fokozta a ritmust, de kizökkenteni jó ideig így sem tudta az immár kissé „izlandiasan” bekkelő Ferencvárost. Aztán a 35. percben jött Cristiano Ronaldo és az, ami a neve után sokszor következik a tudósításokban – gól. A portugál támadó nehéz helyzetből hozta magát játszi könnyedséggel két védő között lövőpozícióba, egyenlített a Juventus, ő pedig immár a Ferencvárost is kipipálhatta a saját noteszében: ebben a szezonban a torinói csapat valamennyi ellenfele ellen szerzett gólt.

A második félidőben tovább szorított a Juventus, de igyekezete sokszor erőlködésnek tűnt, nem játszott úgy az olasz csapat, ahogyan egy BL-győzelemre hajtó bomba esélyeshez illik. A két klub játékosállománya közötti szakadéknyi különbségnek kevés nyoma volt a pályán, a sziklaszilárdan védekező Ferencváros ráadásul újra és újra megmutatta, ha kissé meginog a Juve, nem ijed vissza a kontra lehetőségétől.

Türelme és kitartása azonban nem ért hatalmas bravúrt, csak bravúrosan tisztes helytállást, ugyanis a 92. percben a csereként beállt Álvaro Morata fejes góllal kihasználta a Fradi hatalmas védelmi hibáját. 2–1

Visszatérve a könyvesbolti gondolatokhoz: ha nem is az évszázad mérkőzését, de kétségtelenül az év egyik legemlékezetesebb mérkőzését játszotta a Ferencváros a Juventus ellen.

A csoport másik mérkőzésén: Dinamo Kijev (ukrán)–FC Barcelona (spanyol) 0–4 (Dest 52., Braithwaite 57., 70. – a másodikat 11-esből, Griezmann 90+2.)

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. FC Barcelona 4 4 13–  2 +11  12
2. Juventus 4 3 1   8–  4   +4    9
3. Dinamo Kijev 4 1 3   3–10   –7   1
4. FERENCVÁROS 4 1 3   5–13   –8   1

További képek: fradi.hu, nso.hu

Nyilatkozatok:

Nagyon közel volt a bravúrhoz a Ferencváros a Juventus ellen a labdarúgó Bajnokok Ligájában, az olaszok azonban a 92. percben lőtt góllal 2–1-re megnyerték a találkozót. A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a két vezetőedző, Szerhij Rebrov és Andrea Pirlo, valamint a magyar csapat kapusa, Dibusz Dénes értékelte a történteket.

Szerhij Rebrov a következőket mondta:

„Nagyon büszke vagyok a csapatomra, és az öltözőben is azt mondtam a fiúknak, hogy ők is legyenek azok magukra, mert remek teljesítményt nyújtottak. Természetesen nagyon rossz az utolsó percekben gólt kapni, de védekezésben nagyon kompaktak voltunk és kemény mérkőzést játszottunk a Juventusszal idegenben. Európa egyik topcsapatával szemben tudtunk versenyképesek lenni. Eleve nehéz ellenünk futballozni, ennek ellenére még kontratámadásokat is vezettünk. Periódusokat nem tudnék kiemelni, kilencven percen keresztül jól játszottunk, természetesen voltak hibák, de alapvetően elégedett voltam a látottakkal. Pozitívumként említeném, hogy csapatként működtünk és mindenki tisztában volt a szerepével. Az öltözőben azt is elmondtam a játékosoknak, ha a Juventus ellen védekezésben ilyen teljesítményt tudunk nyújtani, akkor az NB I-ben is képesek vagyunk erre.

A Juventus részéről Andrea Pirlo vezetőedző értékelte a látottakat.

„Őszintén szólva, ha valaki magának nehezíti meg a mérkőzést, abból nem könnyű jól kijönni. Szerencsére mi jól reagáltunk a kapott gólra, fel tudtunk állni, és végül meg tudtuk fordítani a találkozót. A probléma az volt, hogy nagyon lassan járattuk a labdát, keveset játszottunk a széleken, és a játék lassúsága miatt kevés helyet találtunk a pálya közepén” – értékelt Pirlo.

„A Ferencváros nagyon jó csapat, ezt már többször is mondtam. Tudtuk, hogy ez nagyon nehéz mérkőzés lesz, és pontosan így is történt. Ezért is örülök a győzelemnek és annak, hogy bebiztosítottuk a továbbjutásunkat” – válaszolta a Nemzeti Sport kérdésére a Juventus vezetőedzője.

A 41 éves szakember hozzátette, meg van elégedve a visszatérő Paulo Dybala teljesítményével, különösen úgy, hogy az argentin labdarúgónak egy hete még antibiotikumot kellett szednie. Pirlo szerint Dybalának még több edzésre és mérkőzésre van szüksége, de keményen dolgozik, így nem aggódik a formája miatt.

„Mi Morata titka? Nincs titok, ha fizikailag és mentálisan jól van, akkor bármire képes. A világ egyik legjobb csatára, bármelyik csapatban megállná a helyét” – mondta az olasz edző a győztes gólt szerző csatárról.

Myrto Uzuni, az FTC gólszerzője rendkívül csalódott volt.

„Mindenki nagyon csalódott. Megköszönném a társaknak, igazából megtettünk mindent, de ilyen a labdarúgás. Egy nagy csapattal találkoztunk, tudjuk, hogy mennyire erős alakulat a Juventus, amely ellen végig figyelnünk, folyton koncentrálnunk kell. Elégedett vagyok a teljesítményünkkel, szerintem jól helytálltunk. Örülök a gólomnak, erősen tértem vissza, a legjobbamat nyújtottam a gárdáért. Büszke vagyok a csapatra.”

Dibusz Dénes így értékelt.

„Végig pariban voltunk Juventusszal, az első félidőben több olyan támadás is vezettünk, amire előre készültünk. Kompakt volt a védekezésünk, kevés helyzete volt az ellenfélnek, csupán Cristiano Ronaldónak volt egy lövése, ami eljött a lábak között. Az egyenlítés után is nagy odaadással játszottunk, a második félidőben azonban felemésztette az energiáinkat a védekezés, kevesebb birtokoltuk a labdát, kevésbé veszélyeztettünk.”

Természetesen kitért a 92. percben kapott gólra is.

„Jobb oldalról jött a beadás a hosszúra, Morata érkezett üresen, a mozgásommal ellentétesen visszafejelte a labdát. Próbáltam kézzel, lábbal belekapni, sajnos nem volt szerencsém. Senki sem hibáztat a gólért, igazából nagy bravúr lett volna megfogni. Nyilván nagyon bosszantó, hogy belekaptam, de mégsem tudtam megfogni. Lehet, ha két centivel arrébb pattan le, akkor elsodrom, nem tudom. Ez egy minitragédia számomra, sokkal rosszabbul érint, mintha tíz perccel korábban kapom. 92 percen keresztül kiválóan dolgoztunk, s némi szerencsével tartottuk is a döntetlent… Holnap másképpen látjuk majd, és szolgál annyi pozitívummal, hogy a következő két mérkőzésen pontot, pontokat szerezzünk.”

Hozzátette, a korábbi mérkőzésekből rengeteget tanultak, ezért is tudtak fegyelmezetten védekezni, nem mentek bele felesleges kockázatokba, hiszen tudták, a Juventus ellen minden eladott labdának jelentősége van.

BL: Dibusz-varázslat, „olaszos” magyarok – sajtóvisszhang

A torinói összecsapás másnapján megnéztük, mit írnak az olasz sportújságok a történtekről.

La Gazzetta dello Sport

„Dybala csalódást okozott, a helyére érkező Szuper Morata döntött. A Juventus sorozatban hetedszer jutott be a BL-nyolcaddöntőbe” – áll a La Gazzetta dello Sport címlapján.

„Varázslat és hiba” – írja a lap Dibusz Dénes teljesítményéről, utalva arra, hogy több nagy védést is bemutatott, a ráadásban kapott gólnál viszont hibázott. Ennek ellenére a ferencvárosi játékosok közül 7-es osztályzattal a magyar kapust látták a legjobbnak az olasz lapnál. A Gazzettánál a csereként pályára lépő, a 92. percben győztes gólt szerző Morata lett a mezőny legjobbja hét és feles értékeléssel (a másjk Juventus-gólt szerző Cristiano Ronaldo hat és felest kapott).

A Ferencvárosból Frimpong, Zubkov és a gólt szerző Uzuni hat és feles, Blazic, Dvali és Heister hatos, Sigér, Somália, Nguen, Isael és Boli öt és feles, míg Lovrencsics (akárcsak a másik oldalon Dybala) ötös osztályzatot kapott.

A lap az edzőket is értékelte, Rebrov hatost, Pirlo hat és felest kapott.

A lap az összefoglalójában azt is megjegyzi, a Juventus sokáig nem tudott mit kezdeni a magyarok „olaszosságával”.

Tuttosport

„A Bajnokok Ligája ászai! A Juventus Ronaldo és Morata góljával fordított a Ferencváros ellen, és továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba. Pirlo cseréi döntőnek bizonyultak, Dybala ismét csalódást okozott” – írja a címlapján a Tuttosport.

A torinói székhelyű országos lap – amely akárcsak kedden, szerdán is kilenc oldalon foglalkozik a Juventus-meccsel – szerint sokáig érvényesült a magyarok kitartó, stabil védekezésen és gyors ellentámadásokon alapuló taktikája, ám Uzuni gólja nem ért pontot a Ferencvárosnak.

A Tuttosportnál Morata és Ronaldo is nyolcas osztályzatot kapott, míg a Ferencvárosból Zubkovot (7.5) látták a legjobbnak. A gólszerző Uzuni hetessel, Dibusz pedig hatossal zárt. Érdekesség, hogy a a Gazzettával ellentétben itt a két edző közül Rebrov kapott jobb értékelést: az ukrán szakember hetes, olasz kollégája hatos osztályzatot kapott.

Corriere dello Sport

A Corriere dello Sport címlapjának középpontjában a duplázó Ciro Immobile vezérletével a Zenitet 3–1-re legyőző Lazio van. A Juventus–Ferencváros mérkőzéssel kapcsolatban az újság tényszerűen megállapítja, hogy a magyar csapat gólja után Cristiano Ronaldo egyenlített, majd Morata a ráadásban döntötte el a három pont sorsát.

Az újság az összefoglalójában úgy fogalmaz, sokáig úgy tűnt, a Juventus nem tudja feltörni a magyar csapat védelmét a második félidőben, végül érkezett Morata, a hazai csapat pedig ezzel teljesítette a küldetését: nyert és biztosította a helyét a következő körben.

A Gazzettával ellentétben a Corriere dello Sport Dibusz teljesítményét értékelte a leggyengébbnek: a magyar kapus – a mezőnyben egyedüliként – négy és feles osztályzatot kapott. A FTC-ből Somáliát, Uzunit és Nguent is hat és felesre értékelték, míg a mérkőzés legjobbjának itt is Moratát választották (hét és feles osztályzattal).

Il Giornale

A lap arra az érdekességre hívja fel a figyelmet, hogy a Juventus a 123 éves története során, összesen 4371 mérkőzés után először állt fel olyan védelemmel (a hátvédeket és a kapust is ideszámítva), amelyben egyetlen olasz nemzetiségű játékos sem volt.

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, az UEFA, a Ferencváros és a Juventus hivatalos honlapja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2020.XI.24. BL-csoportkör: Juventus – Ferencváros: 2-1 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    90+5.

    PERC
    VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

    90+3.

    PERC

    90+4.

    PERC
    Federico Chiesa kap sárga lapot még a végére reklamálásért.

    90+3.

    PERC
    Blazic és Botka magára hagyta az ötösön Moratát, nagy hiba…

    90+3.

    PERC
    Cuadrado jobb oldali beadását az ötös bal sarka elől ÁLVARO MORATA a kapuba fejeli a kissé jobbra helyezkedő Dibusz lába között! 2–1!

    90+1.

    PERC
    Ó, ILYEN NINCS, ILYEN NINCS, ILYEN NINCS!

    90.

    PERC
    Négy perc a ráadás! Jó középérték.

    90.

    PERC
    Boli kétszer is igen okosan tartja meg a labdát, ellöki végül Ramsey.

    89.

    PERC
    És zavarban a Juve.

    88.

    PERC
    Letámad a Fradi!

    87.

    PERC
    Chiesa emel jobbal balról CR elé az ötös túlsarkára, ment előle fejjel Heister!

    85.

    PERC
    Rabiot megindul a balon, visszafordul, Ramsey, Cuadrado, a beadást kifejeli Dvali.

    84.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    82.

    PERC
    Bentancur le, Adrien Rabiot be. Motorcsere a Juvében.

    82.

    PERC
    Arthurnak nem ment ma, Aaron Ramsey fut be a helyére.

    82.

    PERC
    Bentancur lő jobbal kapura 24-ről, kissé balról, véd a léc alatt Dibusz!

    81.

    PERC
    Ramsey és Rabiot lép hamarosan pályára.

    81.

    PERC
    Már csak tíz perc van hátra. Emlékeznek még, amikor volt egy klasszis karmestere a Juvének? Egy magyar karmestere?

    79.

    PERC
    Danilo kap sárga lapot Uzuni lekönyökléséért.

    79.

    PERC
    Isael lő jobbal 18-ról, középről, de nagyon-nagyon mellé.

    77.

    PERC
    Ronaldo sürgeti Botkát és Blazicot, igaz, nekik annyira már nem sietős…

    77.

    PERC
    KAPUFA! Morata ismét megvillan, Chiesa passzát az ötös bal sarka és a bevetődő Frimpong elől ballal a jobb oldali, azaz a rövid kapufa tövére vágja!

    75.

    PERC
    Sigért Aissa Laidouni váltja, szűrőcsere.

    74.

    PERC
    Lovrencsics elfáradt, Botka Endre váltja.

    73.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    72.

    PERC
    Laidouni és Botka készülődik.

    72.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    70.

    PERC
    Franck Boli a Ferencváros legutóbbi két BL-meccsén betalált. A zöld-fehérek színeiben senkinek sem sikerült még egymást követő három meccsén ez a bravúr.

    70.

    PERC
    Nguent Franck Boli váltja, szélső helyett ék, Uzuni megy eggyel kijebb.

    69.

    PERC
    Zubkov le, Isael be, szélsőcsere.

    69.

    PERC
    Nguen 22 méteres lövését blokkolja De Ligt.

    69.

    PERC
    KIMARAD! Morata emel a 16-os elől zseniálisan Ronaldo elé, Dibusz jól indul el, de megáll, ám megússza, Ronaldo kicselezi őt balra, de kinyúl a kapus, a portugál sarkára pattan a labda, onnan meg a magyar kapus kezébe!

    68.

    PERC
    Ronaldo jobb oldali beadását középre fejeli Chiesa, de ott csak Sigérnek jó.

    66.

    PERC
    Sigér Dávid kap sárga lapot Kulusevski ellökéséért.

    64.

    PERC
    Kulusevski eljátssza, hogy ellökte őt a jobb kapufa előtt Zubkov, de tovább.

    63.

    PERC
    Vagy a Győr oktatta a Juvét…

    63.

    PERC
    BEZZEG amikor még mi tanítottuk a Juventust futballozni…

    62.

    PERC
    Álvaro Morata négy gólt szerzett három juvés BL-meccsén ebben az idényben. Az előző 17 összecsapásán (Chelsea és Atlético Madrid) összesen négyig jutott. És akkor jegyezzük meg, hogy a Barcelona ellen három gólját is elvették les miatt.

    62.

    PERC
    Mit mondjunk? Nem lett éppen gyengébb a Juventus…

    62.

    PERC
    McKennie-t Dejan Kulusevski váltja, erőember helyett szélső.

    62.

    PERC
    Bernardeschi le, Federico Chiesa be, szélsőcsere.

    62.

    PERC
    Dybalának nem ment, Álvaro Morata váltja.

    61.

    PERC
    Zubkov ballal be, CR fejjel ki, Lovrencsics jobbal 22-ről a bal alsó mellé!

    61.

    PERC
    KIMARAD! Zubkov remek passza után Nguen kissé tétova, mikor lő az ötös jobb sarkáról végre, már odaér Danilo!

    60.

    PERC
    Lovrencsics fejjel majdnem ad egy gólpasszt Bernardeschinek, aki azonban ballal 17-ről, középről a bal oldali kapufa tövét találja el!

    Nincs elérhető leírás.

    59.

    PERC
    Laidouni, Mak és Csontos is mozog egy kicsit.

    58.

    PERC
    Uzuni labdát szerez a hazai 16-os előtt, de rossz az indítás, Somália ment aztán a felezőn. Elkezd hátul passzolgatni a Fradi, itt kezdődnek a bajok… Blazic pocsék hazaadását becsúszva tudja csak elrúgni Dibusz a gólra éhes CR elől!

    56.

    PERC
    Ronaldo mutogat, hogy Dibusznak honnan kellene labdát kérnie a kirúgás elvégzéséhez, a magyar kapus természetsen inkább elmegy érte.

    54.

    PERC
    Cuadrado passzát Arthur elrúgja Bergamo felé, ki a stadionból.

    53.

    PERC
    CR jobbal a sorfalba lő.

    53.

    PERC
    Dvali kissé fölöslegesen ellöki a 16-os előtt Dybalát, szabadrúgás 28 méterről.

    52.

    PERC
    Morata melegít.

    52.

    PERC
    Somália menti a nagyon harcos Bernardeschi bal oldali, ballábas beadását. Kontra, De Ligtet ellöki Nguen.

    51.

    PERC
    Ezúttal Isael, Boli és Kovacevic mozog a ferencvárosi cserék közül.

    51.

    PERC
    Dvali ment az ötös előtt fejjel Dybala elől, de les.

    49.

    PERC
    Bernardeschi ballal az ötös bal sarka elől a védőkbe lő, Cuadrado keresztpasszából.

    46.

    PERC
    Az egyik oldalon három hazai, a másik oldalon három vendégjátékos (Botka, Haratin és Baturina) ment el melegíteni.

    46.

    PERC
    CSERE NINCS, FOLYTATJUK!

    FÉLIDŐ

    Az idényben 515 percet játszott, 9 gólt lőtt…

    FÉLIDŐ

    CR az európai kupákban a 134. gólját vágta ma.

    FÉLIDŐ

    CR sorozatban 15 BL-idényben talált be. Messi és Karim Benzema dettó.

    FÉLIDŐ

    Passzpontosság (Transfermarkt)

    FÉLIDŐ

    Nincs elérhető leírás.

    FÉLIDŐ

    Labdaérintések száma.

    FÉLIDŐ

    Nincs elérhető leírás.

    FÉLIDŐ

    Fotók: Árvai Károly.

    FÉLIDŐ

    Nincs elérhető leírás.

    FÉLIDŐ

    C. Ronaldo csak álmodozhat olyan szerződésről, amelyet Puskásnak kínált a Juve!

    FÉLIDŐ

    Szöllősi György, a Nemzeti Sport jelenlegi főszerkesztője egy 2007-es cikkében a nyilvánosság elé tárta a Juventus első ajánlatát: a labdarúgó felesége által megőrzött szerződéstervezet szerint lakást, autót és 40 millió líra aláírási pénzt kapott volna a Honvéd játékosa. Nem sokkal később döntötte meg a Napoli az átigazolási világrekordot a svéd Hasse Jeppson megvételével, akiért 105 millió lírát adott az Atalantának. És ne feledjük, nem Puskásért kínáltak 40 millió lírát, hanem Puskásnak!

    FÉLIDŐ

    Lehetett volna már jóval korábban Juventus-ikon, a torinóiak még 1947-ben keresték meg őt egy mesés ajánlattal, a fizetést a játékos szabhatta volna meg, és az édesapját azonnal alkalmazták volna edzőként; de végül nem írták alá a szerződést (ez ugyebár még a kommunista hatalomátvétel előtt történt). Már csak azért sem szerződött el a két Puskás Ferenc, mert a svábokat ekkor a kitelepítés veszélye fenyegette, a Honvéd klasszisa úgy érezte, ismert sportolóként talán meg tudja védeni a családját, így itthon a helye.

    FÉLIDŐ

    Amely legközelebb 1956 ősze után állt a magyar géniusz leigazolásához, amikor társaival együtt Puskás Ferenc a szabad világot választotta, de feje fölött a honvágy, az idegenbe szakadás és az MLSZ által kiharcolt nemzetközi eltiltás rémével.

    FÉLIDŐ

    Az 1950-es és 1960-as években megkerülhetetlen alakja volt a hazai és a nemzetközi futballnak Puskás Ferenc, akit hosszúra nyúló és több részletre osztható fénykorában a világ összes nagy csapata szívesen látott volna a soraiban, így a Juventus is.

    FÉLIDŐ

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    FÉLIDŐ

    A Juventus eddig egy meccset nyert meg a magyar bajnok ellen a nemzetközi porondon (speciel épp az előző körös, budapesti találkozót), magyar csapatok ellen a BEK/BL-ben veretlen (egy győzelem, két döntetlen), a Ferencváros még nyeretlen olasz csapatokkal szemben ugyanitt (egy döntetlen, két vereség, ráadásul mindkétszer négyet kapva).

    FÉLIDŐ

    A Juventus legutóbb kikapott odahaza (a Barcelonától), olyanra 2016 novembere óta nem volt példa, hogy az együttes két egymást követő hazai csoportmeccsén maradjon nyeretlen (0–0 a Sevilla és 1–1 a Lyon ellen).

    FÉLIDŐ

    A Ferencváros az első BL-meccsén idegenben 3–0-ra legyőzte a Grasshopperst, azóta hiába vár az újabb sikerre. A nyolc meccsből viszont háromszor is ikszelni tudott, egyszer a svájciak, egyszer a Real Madrid, és legutóbb a Dinamo Kijev ellen.

    FÉLIDŐ

    Így, ahogy vagyok!

    FÉLIDŐ

    VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

    45+3.

    PERC
    Ronaldo menti fejjel Zubkov bal oldali, ballábas, kemény kis beadását.

    45+2.

    PERC
    Két perc a ráadás!

    45+2.

    PERC
    Zubkov nem meri ellőni a 16-os elől a Lovrencsics által megszerzett labdát, alibipassz jobbra Uzuninak, oda a helyzet. Lovrencsics jobbról jobbal szépen ad be, Heistert ellöki Cuadrado, de szöglet még a végére.

    45.

    PERC
    Heister szereli szépen a 16-oson belül Dybalát!

    44.

    PERC
    Amikor a Juventus támad, Szczesnyt leszámítva De Ligt van a legmesszebb a ferencvárosi kaputól – nagyjából 35-40 méterre Dibusztól…

    44.

    PERC
    Lovrencsics lerántani sem tudja Bernardeschit, a beadást kifejeli Frimpong.

    42.

    PERC
    Magyar csapattól a VVK-n kívül most először kapott gólt odahaza a Juventus!

    42.

    PERC
    Eközben a Kijev és a Barca…

    41.

    PERC
    Ronaldo mutogat a többieknek, hogy maradjanak a Ferencváros tizenhatosának előterében. Nem meglepő, Dybaláék hallgatnak rá.

    41.

    PERC
    Bernardeschi lő ballal 27-ről a léc fölé.

    38.

    PERC
    Cristiano Ronaldo a BL történetének legeredményesebb gólszerzője 131 találattal. Ebből 70 jött hazai meccsen, ennyit csak Lionel Messi (70) szerzett otthon.

    37.

    PERC
    HELYZET! Uzuni kornerét Heister ballal kapura vágja kissé balról, 21 méterről, éppen csak tud blokkolni McKennie!

    37.

    PERC
    Nguen visszagurítását megvárja Zubkov, nem lép elé, ballal De Ligtet találja el a 16-osról.

    35.

    PERC

    35.

    PERC
    Pirlo pókerarccal vette tudomásul az egyenlítést.

    35.

    PERC
    CRISTIANO RONALDO BETALÁL, Dvali nem elég kemény, Frimpong elfordul, Cuadrado passza után a 16-os elől, kissé jobbról a kapu bal alsó sarkába lő a portugál, jó 20 méterről, ballal. 1–1!

    34.

    PERC
    Mintha Verebes József szelleme suhant volna el a pálya fölött.

    34.

    PERC
    Ronaldo akkor lesről lő gólt, hogy ő maga sem reklamál, Blazic tanár úr remekül állította őt lesre.

    32.

    PERC
    Futballoztam a Juventus ellen, hetvenkilencben a KEK első fordulójában. Torinóban kikaptunk kettő nullára, de Győrben már a 23. percben egalizáltuk a hátrány. A játékvezető a középhátvédünket, Pozsgai Lajost kiállította, és ez megpecsételte sorsunkat, igaz, nyertünk kettő egyre, de a Juve jutott tovább. Mi nem tudtuk kikapcsolni Franco Causiót, ha a Fradinak sikerül semlegesíteni Cristiano Ronaldót, lehet esélye a szép eredményre. HANNICH Péter, a Rába ETO korábbi labdarúgója.

    32.

    PERC
    A Juventus gólcsúcsát egy csapattal szemben az Olympiakosz elleni 2003–2004-es csoportkörből tartja, kilenccel. Ennek beállításához most legalább öt találatra lenne szükség.

    31.

    PERC
    Nguentől elpattan a 16-oson Zubkov szép jobb oldali beadása, oda a helyzet!

    31.

    PERC
    Cristiano Ronaldo ideges, egyre idegesebb…

    30.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    30.

    PERC
    Uzuninak odalép Arthur, majd jobbal a léc fölé lő kissé jobbról, 21-ről. Na, ha gól, ezt nem adta volna meg a VAR.

    29.

    PERC
    Kap a Juve egy fantomszögletet, ennyi jár a VAR-korszakban is, Cuadrado jobb oldali, jobblábas beadását 11-ről Dibusz ölébe fejeli Danilo.

    28.

    PERC
    Olasz szöglet jön, a ferencvárosiak elégedetlenek a döntéssel, ezt meglehetősen hangosan jelzik is a játékvezetőknek.

    28.

    PERC
    A német nagyon bent akar maradni a kezdőben Civic visszatérése után is. VERSENYHELYZET!

    28.

    PERC
    Bernardeschi beadását Dvali csak nézi, CR Dybala elé tolja a labdát, aki ballal az ötös bal sarka elől kapura rúg, de érkezik és blokkol Heister!

    27.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    26.

    PERC
    A szögletet kifejeli Danilo, Uzuni duplázása még rosszabb.

    26.

    PERC
    Az ukrán nincs mostanában topformában.

    26.

    PERC
    Zubkov megindul, ballal 21-ről az előtte keresztbe elfutó De Ligtbe lő!

    25.

    PERC
    Dvali egy sorral feljebb lép, és éppen ment így Cuadrado passza után Dybala elől!

    25.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    23.

    PERC
    Frimpong szereli a jobbon szépen Dybalát, kirúgás.

    23.

    PERC
    Támad a Juve, ez természetes, már Nguen is bekkel középen.

    21.

    PERC
    Pirlo már majdnem a pályán, közel a felezővonalhoz szemléli a mérkőzést. A tartalék játékvezető egyelőre engedi is ezt neki.

    20.

    PERC

    20.

    PERC
    Ronaldo ideges, mutogat, de megszokhattuk már, hogy ideges olykor a magyarok ellen.

    20.

    PERC
    Myrtó nagy meglepetés lenne, ha ezzel a góllal nyernénk!

    19.

    PERC
    A hazaiak már fél perce felsorakoztak a középkezdéshez, de a ferencvárosiak teljes joggal alaposan megünneplik a góljukat.

    19.

    PERC
    ÉS VEZET A FERENCVÁROS, a jobb oldali, jobblábas Nguen-beadás megpattan Danilón, MYRTO UZUNI jobbal a jobb alsóba lő Cuadradót megelőzve az ötösről! 0–1!

    19.

    PERC
    Nguen megindul a jobbon, harcosan…

    18.

    PERC
    Ronaldo emel McKennie elé, de ment a 16-oson, utolsó védőként Blazic!

    18.

    PERC
    A jobb térdével védett Dibusz, egészen pontosan, Dybala okosan a kapus mozgásával ellentétesen lőtte el a labdát.

    16.

    PERC
    Kellett egy tvisztmozdulatot is tennie Dibusznak, de szerencsére az ő korosztálya még ismeri a Hungáriát és Elvis Presley-t.

    15.

    PERC
    Sigér keresztlabdája nagyon pontatlan volt, de Rebrovtól és a kispadról biztató taps jön.

    15.

    PERC
    SZÉP! Ronaldo elviharzik a balon, ballal bead, Dybala jobbal kapásból kapura lő kissé jobbról, 12 méterről, de Dibusz testét találja el.

    14.

    PERC
    Klubrekord lenne? Csak légiós a kapuban és a védelemben. De még a két szűrő is az, sőt, Bernardeschi az egyeten olasz a kezdőben.

    13.

    PERC

    12.

    PERC
    Uzuni beadása rossz, Zubkov ballal egy csel után középre nyesi balról a labdát, ment fejjel De Ligt.

    12.

    PERC
    Lovrencsics jobbal ellövi keresztbe a kapu előtt a labdát egy labdaszerzés után. De korner.

    10.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    9.

    PERC
    HŰHA, Cuadrado jobb oldali beadása után Ronaldo mindenkit túlugor, Dibusz a gólvonalon ragad… de szerencsére picit magas a labda az ötösön a portugálnak.

    8.

    PERC
    Cuadrado jobb oldali beadása Blazicé, Zubkov ment a másik oldalon Sandro elől.

    6.

    PERC
    Andrea Pirlo folyamatosan a technikai zónán kívül, Szerhij Rebrov szigorúan azon belül szemléli a történéseket.

    6.

    PERC
    Uzunit szereli a jobbon De Ligt.

    5.

    PERC
    Heister most a balbekk pozíciójában ment.

    5.

    PERC
    Nagyon fegyelmezetten védekezik a Fradi. Tapasztalat.

    5.

    PERC
    9000 nap után nyerhet újra a sorozatban idegenben a Fradi, BL-rekord lenne.

    4.

    PERC
    Somália rutinosan old meg egy nehéz helyzetet, testcsele után fel is dönti őt McKennie.

    1.

    PERC
    Nguen távolija kapuscsemege, de bátran kezd a Fradi!

    01.

    PERC
    ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

    A hazaiak fekete-fehér mezben és fehér nadrágban, a magyar csapat fekete-zöld mezben és fekete nadrágban.

    Eljátszották a BL-himnuszt, majd csendbe borult a stadion. Nézőkkel azért jobb lenne…

    A november negyedikén lejátszott budapesti odavágón az olasz bajnok könnyed győzelmet aratott, a Ferencvárosnak csak szépítő találatra futotta az erejéből (4–1). Hasonló Juventus-sikerre Torinóban is van esély, a „zebrák” az FTC elleni Bajnokok Ligája-ütközet óta két bajnoki meccset játszottak, a Lazióval Rómában ikszeltek, míg a Cagliarit Torinóban fektették két vállra. A Fradi sem panaszkodhat a formájára, a Juventustól elszenvedett vereséget követően két bajnokin, illetve egy Magyar Kupa-találkozón lépett pályára, az NB I-ben hat ponttal gazdagodott, az MK-ban pedig simán továbbjutott.

    Megérkeztek a játékvezetők, és jönnek a kezdőjátékosok is.

    Sokak szerint túl korán kapta meg a lehetőséget a Ferencváros ellen készülő Juventus mestere, Andrea Pirlo. Zidane, Guardiola, Cruyff és Beckenbauer tudna erről mesélni… Edzőportrék a Fradi BL-csoportjából, 3. rész.

    Pirlo: egy hipszter szakállú, zöldfülű edző hozza vissza a totális futballt?

    A Juventus cserejátékosai már elfoglalták a helyüket.

    Egy kis örökmérleg: 8 találkozó, 2 Fradi- és 3 Juve-sikerrel, 10, ill. 16 rúgott góllal.

    JÖTTEK-MENTEK!
    Ammar Ramadan 2018 nyarán érkezett a Ferencvároshoz a Juventus U17-esei közül.

    Eltiltott nincs.

    A hazaiaktól Giorgio Chiellini, Merih Demiral és Leonardo Bonucci sérült, a vendégektől Eldar Civic maródi.

    A VVK-döntőben, amelyet 1965. június 23-án Torinóban, a Stadio Comunaléban negyvenezer néző előtt rendeztek – a játékvezető a svájci Gottfried Dienst volt – a Ferencváros a 0:0-ás félidő után Fenyvesi Máté fejes góljával 1:0-ra győzött, és elhódította a kupatrófeát. A két csapat a következő összeállításban játszott a fináléban.
    Ferencváros:   Géczi – Novák, Mátrai, Horváth – Juhász, Orosz – Karába, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi.   Edző:   Mészáros József
    Juventus:   Anzolin – Gori, Castano, Sarti – Bercellino, Leoncini – Stacchini, Del Sol, Combin, Mazzia, Menichelli. Edző:   Heriberto Herrera

    A magyar klubfutball legnagyobb sikerét éppen a Juventus ellen aratta a Ferencváros 1965. június 23-án: a Vásárvárosok Kupája (VVK) döntőjében 1:0-ra nyert Torinóban. Az akkori gólszerző, Fenyvesi Máté sok sikert kíván az utódoknak.

    MINDEN MÉRKŐZÉS ELŐTTI HÍR, KÉP ÉS HELYZETJELENTÉS ITT!

    Csak a tények kedvéért szögezzük le: a Juventus ma továbbjut, amennyiben győz és a csoport másik meccsén a Dinamo Kijev nem nyer a Barcelona ellen. A katalánok az Európa-ligás folytatásukat már bebiztosították az előző fordulóban. Az is eldőlhet ma, hogy ha a Juve és a Barcelona is nyer, akkor ők ketten osztoznak az első két helyen a csoportban, míg az Európa-liga-szereplést jelentő harmadik helyért a Ferencváros és a Dinamo Kijev küzdhet meg.

    Nincs elérhető leírás.

    Az európai szövetség hivatalos oldalán, az uefa.com-on megtalálható összesített statisztikák jól mutatják, hogy a Ferencváros az FC Barcelonától, a Dinamo Kijevtől és a Juventustól eddig összesen kapott 11 gólja ellenére is próbálja a saját játékát játszani, nem a kapuja elé húzódva próbálja „túlélni” a Bajnokok Ligája-meccseket, hanem igyekszik gólt, gólokat szerezni, és eddig mind a három találkozóján sikerült is a kapuba találnia, összesen négyszer. Az UEFA statisztikáiból Pór Károly kollégánk szemezgetett.

    Cristiano Ronaldo a BL történetének legeredményesebb gólszerzője 130 találattal. Ebből 69 jött hazai meccsen. Ennél csak Lionel Messi (70) szerzett otthon többet.

    Feszült, figyelem.

    Nincs elérhető leírás.

    Szczesny a Nemzeti Sport kérdésére válaszolva elmondta, nem gondolja, hogy Dibusz Dénes óriási hibákat vétett volna a két csapat budapesti találkozóján. A lengyel kapus úgy fogalmazott, magyar kollégája egy kisebb és egy nagyobb hibát is elkövetett, ezeket a Juventus góllal büntette meg, ennek ellenére Dibuszt jó kapusnak tartja, és biztos benne, hogy felkészülten érkezik Torinóba.

    „A legfontosabb még mindig a végeredmény. Reméljük, hogy kedden meg tudjuk szerezni a három pontot. A Cagliari ellen jól játszottunk, főleg az első félidőben. A cél, hogy holnap kilencven percen keresztül tudjuk majd ezt a jó teljesítményt nyújtani” – mondta Wojciech Szczesny. A Juventus kapusa hozzátette, Chiellini és Bonucci kiesése fájó, mivel ilyen fontos játékosok nélkül mindig nehéz játszani, ám ennek ellenére is a győzelem és a továbbjutás biztosítása a céljuk.

    „Ismerjük az erősségeiket, nem szabad visszagondolnunk az előző találkozásunk végeredményére. A Ferencváros jó focit játszik, veszélyes helyzeteket tud kialakítani, de nekünk csak magunkra kell koncentrálni, hogy minél előbb lezárjuk a továbbjutás kérdését” – mondta a Nemzeti Sport kérdésére a Juventus 41 éves vezetőedzője, aki egy másik újságírói felvetésre azt is kifejtette, szeretné, ha a Cristiano Ronaldo, Álvaro Morata, Paulo Dybala hármas egyszerre kezdhetne, ennek kipróbálására azonban a sérülések és a koronavírus miatt eddig nem volt lehetősége.

    Pirlo újságírói kérdésre elárulta, Bonucci és Chiellini kiesésével négy védője maradt, így Danilo és Alex Sandro is biztosan a kezdőben kap helyet – előbbi középen, utóbbi a bal oldalon. Paulo Dybalával kapcsolatban elmondta, az argentin támadó egyre jobban van, folyamatosan edz. A kéthetes leállás alatt antibiotikumokat szedett, de most már egyre jobb a fizikai állapota, ennek ellenére nem biztos, hogy kezdőként számít rá holnap. Ahogy még az sem dőlt el, hogy Dejan Kulusevski és Federico Chiesa közül melyikük lehet majd ott az első perctől kezdve a pályán.

    „Nagyon zavarna, ha nem ugyanolyan mentalitással játszanánk, mint szombaton Cagliari elleni bajnokin. Nem szabad azzal foglalkoznunk, hogy mi volt Budapesten. Úgy kell hozzáállnunk a Ferencváros elleni mérkőzéshez, mintha ez egy újabb döntő lenne. Holnap szeretnénk lezárni a továbbjutás kérdését, ezért mindenképp meg szeretnénk nyerni a meccset” – mondta Andrea Pirlo.

    „Jó fizikai állapotban vagyunk, nem jelent gondot, hogy heti két mérkőzést kell játszanunk hónapok óta. Tudjuk, hogy a Juventus védelméből többen is sérültek, de nem gondolom, hogy ez befolyásolná az erejét, rendkívül jó csapat a torinói” – fogalmazott a brazil támadó, aki azt is elmondta, a szurkolók hiánya nem jó, de alkalmazkodniuk kell a helyzethez, és ettől még ugyanúgy kell küzdeniük a győzelemért, mintha a szurkolóik a mögöttük lévő lelátón lennének.

    „Jó érzés egy ilyen stadionban játszani, ráadásul Bajnokok Ligája-mérkőzést. A futballban minden lehetséges, úgy jöttünk ide, a Juventus otthonába, hogy nyerni akarunk, és úgy gondolom, bármi megtörténhet” – mondta ezt már Isael.

    Így készülnek az FTC ellen Cristiano Ronaldóék – kép, videó

    „Ha megnézzük a Juventus játékosait, akkor azt látjuk, hogy Cristiano Ronaldo mellett is világklasszisok játszanak. Az előző mérkőzésen is Álvaro Morata és Paulo Dybala szerzett gólt ellenünk. Nekünk nem egy játékosra kell koncentrálnunk, hanem erősnek kell lennünk, és hinnünk kell magunkban” – fogalmazott az ukrán szakember.

    „Miután már ilyen magas szinten játszunk, természetesen van egy kis izgalom, egy kis félelem a játékosokban, hiszen remek csapatok és kiváló labdarúgók ellen lépünk pályára. A játékosoknak ilyenkor hinniük kell magukban, hiszen erről szól a labdarúgás. Ez a szereplés egy ajándék, büszkévé kell tennünk Magyarországot, a Ferencváros-szurkolókat. Félelem nélkül kell játszanunk, így kivédhetjük a hibákat, és megelőzhetjük a könnyű gólokat” – mondta Szerhij Rebrov.

    A Juventus legutóbb kikapott odahaza (a Barcelonától), olyanra 2016 novembere óta nem volt példa, hogy az együttes két egymást követő hazai csoportmeccsén maradjon nyeretlen (0–0 a Sevilla és 1–1 a Lyon ellen).

    A mezőnyjátékosoknak is ennyi volt a bemelegítés. Gyors átöltözés, és már jön is a kezdés!

    A ferencvárosi kapusok befejezték a bemelegítést, Dibusz Dénesék az öltözőbe sétáltak.

    Három hete Budapesten a torinóiak 4–1-re nyertek az FTC ellen a Puskás Arénában. A mérkőzés összefoglalóját ide kattintva elolvashatja!

    A Ferencváros játékosai Barcelonában az AC/DC Highway To Hell című számára, Torinóban pedig az együttes másik klasszikusára, a Thunderstruckra futottak ki a pályára bemelegíteni.

    Magyar csapat találkozóján még nem működött közre, honfitársaink közül a PSG másodedzőjének, Lőw Zsoltnak lehetnek emlékei róla, hiszen Siebert bíráskodott a tavaly októberi FC Bruges–Paris Saint-Germain BL-összecsapáson (0–5).

    A mérkőzést Daniel Siebert vezeti. A 36 éves bíró nem sok BL-tapasztalattal büszkélkedhet, eddig ugyanis csak három főtáblás meccset, valamint öt selejtezőt vezetett. 2012 óta tagja a Bundesliga-keretnek, hat éve tevékenykedik a nemzetközi porondon is.

    „Úgyhogy maradjunk annyiban, annak drukkolok, hogy jó játékot, jó meccset lássunk. Ami a várható eredményt illeti, az erőviszonyokat ismerjük, a Juventus győzelmét tartom valószínűnek. A járványhelyzet miatt elrendelt korlátozások a Primavera-csapat tagjainak a mozgásterét is korlátozzák, a meccs tv-közvetítésére sem jöhetünk össze a társalgóba, egyedül nézem majd kollégiumi szobámban a Continassán, a klub sportközpontjában” – mondta a fiatal magyar kapus.

    „Vegyes érzésekkel gondolok az esti mérkőzésre, hiszen magyarként különös figyelemmel követem a Ferencváros európai szereplését, a Juventus kapusaként viszont a torinói klubhoz kötődöm inkább” – szögezte le Senkó Zsombor, a Juventus Primavera-csapatának 17 éves kapusa a kedd esti BL-meccsről tudósító helyszíni stábunknak.

    Senkó (balra) a jó focinak szurkol este (Fotó: facebook.com/emsportsconsulting)
    Senkó Zsombor 2019 áprilisa óta tagja a Juventusnak, amelyben a Primavera-csapatban szerepel – igaz, edzéseken gyakorta együtt készül az első csapattal.

    Noha német, Németországban alig ismerik, pedig a Bajnokok Ligájában Lionel Messi és Cristiano Ronaldo ellen játszott. INTERJÚ Marcel Heisterrel, a zöld-fehérek labdarúgójával.

    – Van, aki úgy tartja, egy ilyen meccset élvezniük kell a játékosoknak. Egyetért?
    – Amikor valaki nála jóval erősebb ellenféllel találja magát szemben, azt nehéz élvezni. A ferencvárosi labdarúgók neves klubot, tekintélyes szurkolótábort, sőt egy nemzetet képviselnek most, nincs szükségük extra motivációra. A legfontosabb, hogy tegyenek meg mindent a tisztes eredmény eléréséért, és közben fogják fel úgy ezt a meccset, mint alkalmat a fejlődésre. Ezen a szinten minden mérkőzés esélyt kínál az előrelépésre – ha a Fradi rendszeres BL-csoportkör-szereplő szeretne lenni, ki kell használnia ezt a lehetőséget is.     

    – A Juventus elleni idegenbeli meccs előtt érdemes az FTC pontszerzési esélyeit firtatni?
    – Ha a két csapat budapesti mérkőzését veszem alapul, nem várhatjuk el, hogy a Ferencváros nyerjen Torinóban. Az a fontos, hogy a legutóbbi találkozóhoz képest lépjen egyet előre. A Puskás Arénában azt láttam, hogy még a legrutinosabb játékosok sem merik megcsinálni azt, amire egyébként képesek, túlságosan tisztelték a Juventust. Olaszországban sem lesz könnyebb dolguk, mint Pesten volt, ám törekedniük kell arra, hogy a saját stílusukban futballozzanak. Azt a futballt kell játszaniuk, amelynek köszönhetően eljutottak odáig, hogy a BL-ben ilyen csapatok ellen szerepelhessenek.

    – A válogatott sikereiből meríthetnek a zöld-fehérek?
    – Dibusz Dénes, Botka Endre, Lovrencsics Gergő és Sigér Dávid önbizalmának nyilván jót tett, amit a nemzeti együttes tagjaként megélt. Az elmúlt időszakban ők is tapasztalhatták a válogatottban és a Ferencvárosban egyaránt, hogy ha egy csapat kellőképpen alázatos, motivált és szervezett, olykor felboríthatja a papírformát. Ha egy játékos küzd a társaiért, és a társai is érte, sok mindent el lehet érni. A válogatott eredményei is erről tanúskodnak, illetőleg arról, hogy a magyar futballisták is tudnak kiemelkedően teljesíteni.

    Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya úgy véli, a Ferencváros számára ezen a szinten minden mérkőzés esélyt kínál az előrelépésre.

    Nincs elérhető leírás.

    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A JUVENTUS–FERENCVÁROS BL-MÉRKŐZÉS ONLIVE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK