Lipcsei: Sárosi, Albert vagy Ebedli nagyobb játékos nálam – búcsúinterjú a kapitánnyal

Lipcsei Péter rekorder lett a Pápa elleni győztes meccsel, számára ez volt játékosként az utolsó hazai tétmérkőzés játékosként. A meccs után a csapatkapitány hosszabban is beszélt a benne munkálkodó érzésekről.

– Óriási dolognak tartom, hogy sikerült beállí­tanom ezt a rekordot, úgy gondolom, hogy, akiket megelőztem nagyobb játékosok voltak nálam, de ez most arról szólt, hogy ki játszotta a legtöbb mérkőzést. 500 meccsnél kezdtem el komolyabban nézegetni a listát, aztán egyre lépkedtem felfelé, hatalmas neveket előztem meg, hiszen Albert Flórián, Rákosi Gyula, Ebedli Zoltán vagy Sárosi doktor is óriási egyénisége volt. A játékostársak és az edzők mellett rengeteget köszönhetek acsaládomnak. A feleségem mindvégig mellettem állt, segí­tett jóban-rosszban. Legutóbb, amikor két szalagom is elszakadt, arra gondoltam, hogy vége a pályafutásomnak, de ő azt mondta, hogy ezt együtt végig fogjuk csinálni és felépülök. Igaza lett, hiszen vissza tudtam térni a pályára. Portóban szintén a súlyos sérülésem után ő tartotta bennem a lelket. Kisebbik fiam, Krisztián jelenleg az U12-es csapat tagja, egyelőre nem lehet tudni, hogy milyen labdarúgó lesz belőle, majd kiderül pár év múlva. Persze szeretném, hogy egyszer a Ferencváros felnőtt csapatának a tagja legyen, de majd eldől, hogy mire képes.

Lipcsei Péter szót ejtett azokról a szakemberekről is, akikre a legjobb szí­vvel emlékezik.

– Nyilasi Tibort emlí­teném elsőnek, hiszen nála mutatkoztam be, meg az első korszakunk olyan volt, hogy öt éven át mindig nyertünk valamit. De mondhatnám Garami Józsefet, akivel szintén remek volt együtt dolgozni, csakúgy, mint Gellei Imrével vagy László Csabával, de a jelenlegi párosról is csak a legjobbakat mondhatom, hiszen emberileg nagyon sokat nőttek a szememben. Személy szerint sajnálom, hogy nem maradnak a felnőtt csapat mellett, jó páros voltak. Külön köszönöm, hogy kezdő lehettem ezen a mérkőzésen, előre tudtam, hogy 55-60 percet játszok majd.

A csapatkapitány a legemlékezetesebb meccseit is felidézte.

– Amikor Diósgyőrben bajnokok lettünk, 30 ezer ember előtt, az óriási élmény, talán azért is, mert 11 év után lett ismét bajnok a Fradi. De emlí­thetném azt is, amikor 2004-ben az utolsó pillanatokban lettünk bajnokok a DVSC ellen, ezek a legemlékezetesebb 90 percek számomra. A három éves NB II-es szereplést viszont kitörölném az életemből, arra nem vagyok büszke.

A kedvenc játékostársak szintén kiemelt szerepet töltenek be Lipcseinél.

– Nagyon sok van, nehéz bárkit is kiemelni. Kezdhetném Détárival, aki a válogatottnál és a Fradinál is nagy hatást gyakorolt rám, de minden korszaknak megvoltak az emlékezetes játékostársai. Mondhatnám például Tökölit, akinek tényleg csak oda kellett rúgni a labdát, imádtam vele együtt futballozni, de Szűcs Lajos is jó társ volt. ifj. Albert, Lisztes, Vaszil és még sorolhatnám a neveket, annyian vannak, hogy nehéz lenne mindenkit felsorolni, Gerát például nagy hiba lenne kihagyni, büszke vagyok rá, hogy egy csapatban játszottunk, ő a legjobb, akivel együtt szerepeltem.

Lipcsei elmondta, a mezt megtartja magának emlékként erről a meccsről, mí­g a cipőjét, amiben játszott, felajánlja a Fradi-múzeumnak. Lipcsei természetesen megköszönte a szurkolóknak a támogatást, felidézte azt, hogy minden nap azt a felirat adott erőt neki, amivel az öltözőben találta magát szemben, és amit a drukkerek adtak a csapatnak 1997-ben egy újpesti siker után: „A rossz emlékek elégnek, a jók ragyognak!”

(A Ferencváros hivatalos honlapja alapján)