Feljegyzések a fotelból – Lipcsei Peti, hatszáznegyvenhétszer!

1948. április 18. 2010. május 18. Mi a közös ebben a két évszámban? Ha most valaki kételkedik a számok misztikus erejében, akkor most ne is olvassa tovább a jegyzetemet. Én hiszek a számok erejében és mikor a honlapunk adatbankjában megkerestem Sárosi György doktor utolsó Fradi mérkőzését és megláttam a dátumot és az eredményt, már tudtam, hogy igenis, a számok amellett, hogy adatokat és statisztikákat rögzí­tenek, segí­tenek abban is, hogy higgyünk azok mágikus erejében.

Amikor Sárosi György doktor 1948. április 18.-án, a Vasas ellen utoljára lépett pályára zöld-fehér mezben, talán ő sem gondolta, hogy az akkori, 646 mérkőzésből álló sorozatát valaki meg tudja dönteni. Hatvankét évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy 2010. május 18.-án, Lipcsei Péter úgy vezesse ki a Ferencváros csapatát a Szentély zöld gyepére, hogy ezen a napon megdönt egy olyan rekordot, amit én több esetben „földönkí­vüli” teljesí­tménynek minősí­tettem. Mert az. Főleg a mai labdarúgás viszonyai között.

Akik tovább olvasták a jegyzetemet (ők ugye hisznek a számok misztikájában) azoknak egy újabb adalék. Sárosi György doktor utolsó, 646. mérkőzésén, 2:0-ra nyertünk a Vasas ellen. Ma, 2010. május 18.-án, amikor Lipcsei Péter immáron egyedül vezeti a legtöbb hivatalos mérkőzést játszó Fradisták listáját, szintén 2:0-ra nyertünk. Nem a Vasas ellen, hanem a Pápa ellen.

Méltó volt a búcsú? Az eredményt tekintve igen. Nyertünk egy olyan mérkőzésen, mely talán az eddigi legsimább győzelmünk volt, hiszen a pápaiak kulturált és bátor játéka hozzá segí­tette ahhoz a csapatot, hogy végre nem egy betömörülő, „amerre állok, arra rúgom a labdát” csapat ellen kellett valahogy a kapuba gyömöszölni a labdát. A két találaton kí­vül még számtalan helyzetünk volt, főleg a második félidőben, melyek sorra kimaradtak, de végül a góloknak köszönhetően, az utolsó forduló előtt sikerült megfordí­tani a gólkülönbségünket is. Ráadásul, ha holnap az MTK nem tud nyerni, oda is érhetünk a hatodik helyre, ami nem egy dicső teljesí­tmény ugyan, de aki ismeri a Fradi történelmét, tudja jól, hogy a voltak idők, amikor a hatodik helyet éveken át kibéreltük magunknak.

Ha nem lenne „korlátozva” a jegyzetem cí­mének hossza, még hozzáraktam volna egy kiegészí­tést: Lipcsei Peti, hatszáznegyvenhétszer, avagy előttem az utódom. Mert megindí­tó és felejthetetlen volt Lipcsei Peti 647. pályára lépése, de épp olyan megindí­tó és felejthetetlen pillanat volt a mérkőzés után, amikor a tévé kamerája előtt, az ünnepelt legenda bátorí­tóan átkarolta Gárdos Andris vállát és képzeletben talán át is adta a stafétabotot a fiatal tehetségnek, akinek a bemutatkozása is felejthetetlenre sikeredett. Gólt lőni egy olyan mérkőzésen, mely számára az első volt az NB1-ben, mely mérkőzésről a „történelemkönyvek” is meg fognak emlékezni, egy olyan lökést és bátorí­tást kell, hogy adjon, mely meghatározhatja a fiatal tehetségünk egész pályafutását.

Örültünk a győzelemnek, örültünk Gárdos góljának, örültünk annak, hogy az esőistenek most nem mosták el szeretett csapatunkat, de ezek mind eltörpültek attól, amit 2010. május 18.-án ünnepeltünk. Mert nem csak a 647. mérkőzésről szól a történet és nem csak arról, hogy ezzel Peti egyedül vezeti az örökranglistát. Ez a nap szól a hűségről is. Ezért is szeretjük Lipcsei Petit. Ezért is vált védjeggyé a neve, ezért is szokott a szurkolótábor a nevével üzenni. A hűséget nem lehet követelni, a hűséget nem szabad kérni és a hűséget nem szabad í­gérni. Hűséget csak adni lehet és elfogadni. Peti adja a hűséget, mi szurkolók meg elfogadjuk, mert tudjuk, a kapott hűségtől leszünk mi is jobbak és a kapott hűségtől válunk igazi Fradistává.

Nem csak a számok, de a sors is furcsa játékos tud lenni. Életünk során ezt többször tapasztaltuk már és néha tudtuk azt is, hogy a sors nem csak játszani akar velünk, hanem üzenni is szándékozik. Ma a számok nyelvén üzent. Üzent azzal, hogy úgy szervezte meg, hogy egy napra essen a Fradi két nagy legendájának utolsó Üllői úti mérkőzése. Ezzel nem csak két pályafutást kapcsolt össze, de Fradi labdarúgás 110 éves történelmét is keretbe foglalta.

De nem zárta le végleg. Mellé adta a fiatalt, az utánpótlás lehetőségét, és a reményt. Ezzel meg kötelező élni, mert ezzel tartozunk nem csak a Ferencvárosnak, de talán önmagunknak is. De tartozunk a hitünknek, mely nélkül szurkolók sem lehetünk.

Köszönjük Lipcsei Peti, köszönjük Ferencváros!

– lalolib –