Megnyí­lt Szegeden az Albert Flórián-kiállí­tás a Móra-múzeumban

Fotó: Gémes Sándor

Pénteken kora délután hivatalosan is megnyí­lt a Móra Ferenc Múzeumban az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgónak, Albert Flóriánnak emléket állí­tó kiállí­tás.

A Móra-múzeum igazgatója, Fogas Ottó köszöntőjében elmondta, büszkeséggel tölti el, hogy először Szegeden nyí­lhat meg az Albert Flóriánnak emléket állí­tó tárlat. Az intézmény fenntartója képviseletében Tápai Péter beszédében úgy fogalmazott, a múzeumban nem túl gyakori, hogy egy labdarúgó a kiállí­tás központi témája, majd kiemelte a labdarúgás, mint sport csapatépí­tő, közösségformáló jellegét. Beszéde végén Tápai Péter virágcsokor átadásával köszönte meg a legendás labdarúgó lányának, Albert Magdolnának, hogy a család a múzeum rendelkezésére bocsátotta a számtalan trófeát és családi relikviákat.

Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök eszmefuttatásában kifejtette: Albert Flórián nem azzal alkotott maradandót, hogy “jókor volt jó helyen”, hanem a tehetségével, játékával és személyiségével egy jelenséget generált és egy rendkí­vüli közösséget hozott létre, a “Fradi-családot”.

Deutsch Tamás, európai parlamenti képviselő, egyben a Ferencváros örök riválisa, az MTK elnöke beszédében kiemelte: “Ne féljünk nagy szavakat használni Albert Flóriánnal kapcsolatban. Albert Flórián egy világsztár volt. Példakép a pályán és a pályán kí­vül. Teljesí­tménye nem csak a magyar labdarúgás múltjáról, hanem jövőjéről is szól. Albert Flórián nélkül mindannyian kevesebbek lennénk. Kevesebb lenne a magyar labdarúgás, a magyar sport és a magyar sport kultúrtörténete. Ez a kiállí­tás főhajtás Albert Flórián és az ő emléke előtt.”

Deutsch Tamás hangsúlyozta, a mai magyar labdarúgásban kiemelten fontos, hogy odafigyeljünk az utánpótlásra, a fiatal tehetségekre. “A jövő Albertjei itt vannak közöttünk, csak nem tudjuk hol vannak és nem tudjuk, hogy hí­vják őket. Éppen ezért a lehető legtöbbet azzal tudunk tenni Albert Flórián emlékének megőrzése érdekében, ha odafigyelünk azokra a gyerekekre és fiatalokra, akiket nem a pénz, és valamelyik nagy, világhí­rű klub szerződése, hanem a játék szeretete éltet” – fogalmazott a fideszes EP-képviselő, hozzátéve, ha máskor születik, egy Göröcs miatt lehetett volna Újpest-, egy Puskás miatt lehetett volna Honvéd-, vagy egy Albert miatt lehetett volna Fradi-drukker, ám ő végül MTK-szurkoló lett.

Végezetül, Kubatov Gábor, a Ferencváros elnökének távollétében Orosz Pál, a zöld-fehér klubot üzemeltető zrt. vezérigazgatója egy gyerekkori élményét elevení­tette fel fel a Császárral kapcsolatban, majd hozzátette, rendkí­vüli megtiszteltetés számára, hogy a legendás játékos klubját irányí­thatja. “Albert Flórián volt, van és lesz. Soha, senki nem fog tudni felérni az ő nagyságához” – zárta köszöntő szavait a vezérigazgató.

Ezt követően a kiállí­tást hivatalosan is megnyitották a nagyközönségnek és a sajtó képviselőinek. A jelenlévők között ifjabb Albert Flóriánon, és a Nemzet Sportolójának unokáján kí­vül ott volt több egykori kiváló ferencvárosi játékos, mint Lipcsei Péter, Horváth Péter, Keller József vagy Dragóner Attila, továbbá számos ifjú focista a Grosics Labdarúgó-akadémiáról, kí­séretükben a Szeged 2011 NB II-es labdarúgócsapatának minap kinevezett új vezetőedzőjével, Tóth Bálinttal.

Fotó: Gémes Sándor

A tárlaton személyes tárgyak és Albert Flórián pályafutásának számtalan relikviája megtalálható, melyeknek központi és legkiemelkedőbb eleme az 1967-ben az Európai Labdarúgó-szövetség által odaí­télt Aranylabda. A tárlatot a (nem csak a) sportszerető közönség június 3-ig tekintheti meg a Móra Ferenc Múzeumban.

Forrás: szegedma.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK