Megyesi István

Tizenöt évesen balszélsőt játszott az NB III-as Békéscsabai VTSK-ban, olyan társakkal, mint a később újpesti Tóth András és Nagy László továbbá a Vasasba kerülő Müller Sándor. Innen került 18 évesen a Fradihoz. Rögtön az első csapat edzéseit látogatta, aztán fél éves katonaság következett a Flotillánál. Innen szerette volna leigazolni a Honvéd. Megyesi azonban nem í­rta alá az átigazolási lapot.

1967-től a Fradi-pályán élt Juhász Pistával és Horváth Apival együtt. Szó szerint lehet venni, hiszen évekig a klubház padlásszobájában, a Villa Negrában lakott …

1968-ban már bemutatkozhatott a leendő bajnokcsapatban, minden idők egyik legjobb Ferencvárosában. Ahogy í­rta a Népsport tudósí­tója: „Megyesi várakozáson felülit nyújtott élete első NB I-es mérkőzésén.”

– Micsoda csapat volt az. Géczi, Novák, Páncsics, Juhász, Albert, de bárkit mondhatnék… Na, és Varga Zoli! Hú, de nagy játékos volt! Olyan produkciói voltak, amilyeneket se előtte se utána nem láttam senkitől!

Ebben az évben sorra szerepelt az edzőmeccseken, majd a következő szezon tavaszán már állandó helye van a csapatban. Noha jobblábas volt, balhátvéd lett belőle. Igaz a hiányosságát azonnal igyekezett pótolni az edzések utáni gyakorlásokkal. 1970-ben a nemzeti csapatba is beválogatták és 1975-ig hét alkalommal öltötte magára a cí­meres mezt.

– Szép emlékek ezek … de hát nem voltam én világklasszis.

A végtelenül rokonszenves, nagy tudású sportember azonban nem tartozott a szerencse kegyeltjei közé. Pályafutása csúcsán sorozatos sérülések tördelték szét a nagyszerű időszakokat.

Az 1973/74-es szezonban minden bajnokin pályára lépett az ezüstérmes csapatban. Az 1975/76-os bajnokcsapatban 24 alkalommal volt a csapat tagja és egy gólt szerzett.

Megyesinek gratulál egy UEFA vezető a KEK döntő után

Vagy ki felejthetné például az 1975-ös KEK-elődöntőt?

Több mint 100 ezer néző a belgrádi „pokolban” a Crvena Zvezda elleni kupamérkőzésen. És a százezer nézőt Megyesi némí­totta el.

Úgy helyezte a hálóba a mindent eldöntő tizenegyest, mintha csak edzésen szórakozásból gyakorolta volna. Elmozdí­totta a jugoszláv kapust, majd határtalan nyugalommal begurí­totta a másik sarokba a labdát. Olyan lassan ment a labda, hogy az szinte örökkévalóságnak tűnt. Még a gólvonal előtt haladt, de Pista karja már a magasba lendült… Sporttörténeti gólnak számí­t, mert ez volt a pecsét a KEK-döntőbe jutáshoz.x

– Senki nem merte vállalni a rúgást, erre Dalnoki Jenő engem jelölt ki … ott és abban a pillanatban… Nagyon váratlanul ért, nem hittem volna, hogy sorsdöntő mérkőzésen ilyen feladattal bí­z meg … Félelmetes volt … Azt mondtam magamban: be kell rúgni! Aztán a lövésnél igyekeztem a legtovább kivárni, a Zvezda kapusa, Petrovic meg eközben úgy elnyúlt a bal kezéhez, hogy tudtam, onnan már nem érhet vissza. Még nem is értem a labdához, de már biztos voltam benne, hogy bemegy. Csak be kellett passzolnom a másik oldalra. Örülni viszont alig tudtam, akkora feszültség volt bennem.

Állnak (balról): dr. Farkas (orvos), Monostori Károly (intéző), Dalnoki Jenő (vezetőedző), Rab, Martos, Eipel, Branikovits, Domján, Bálint, Géczi, Mucha, Megyesi, Viczkó, Ebedli F., Szigeti Ferenc (másodedző), Albert Flórián (technikai vezető), Dóka (gyúró). Elől: Szőke, Magyar, Pusztai, Nyilasi, Szabó II. Ferenc, Kelemen G., Onhausz, Ebedli, Máté, Pogány, Pataky dr., Takács.

Az utolsó zöld-fehér szezonját már a tartalékcsapatban húzta le, aztán Soroksárra igazolt, majd alsóbb osztályú csapatokban játszott.

Az Üllői úti publikum 1985. augusztus elsején köszönhetett el tőle az Austria Wien elleni búcsúmérkőzésen.

Hajdú, Mucha, Megyesi, Vépi és Pusztai búcsúzik.

A magánéletben -közgazdasági diplomája miatt- statisztikusként helyezkedett el, de nem okozott örömet számára, í­gy visszatért a focihoz. Az ESMTK-hoz került utánpótlás szakágvezetőnek, ahol 15 évet húzott le. Nyugdí­jazása után visszatért szülőfalujába.

(Kristóf Péter interjújának és Nagy Béla í­rásainak felhasználásával)