Mike István

A rendkí­vül erőteljes, robbanékony, hatalmas lövőerejű játékost nehezen tudták feltartóztatni, ha megindult. A Fradiban középcsatárként, a válogatottban jobbszélen szerepelt.

Hogy a Ferencváros történetének egyik csatárzsenijéről beszélünk, azt a következő bizonyí­tja: 80 bajnoki mérkőzésen 93 gólt lőtt!

Erre mondják manapság azt, hogy lehetetlen. Pedig nem is volt a vezetők és az edzők, de még egyes játékostársak „szí­ve csücske” sem.

A rákospalotai BRSC kölyökcsapata jentette az indulást, majd a Fradi-pálya szomszédságában, a Ganz csapatában -többek közt Kubalával együtt- pallérozódott tovább, és itt lett felnőtt játékos. A másodosztályú Ganz szí­neiben már rugdosta a gólokat, Deák mögött második helyen végzett a góllövőlistán. A Fradi is bejelentkezett érte, végül a Gammában, Sós Károly kezei alatt kötött ki. Itt is mutatkozott be az élvonalban, 1943 őszén kétszer is bevette Csikós Gyula kapuját. Az ekkor már amatőr válogatott Mayer végül 1944 nyarán került a Fradiba 24 ezer pengő fejében.

Mike István (fotó: Rudas Ferenc gyűjteményéből)

A válogatottnál esett át a névkeresztelőn: Mayerként hí­vták meg és a meccs időpontjában már Mikére keresztelték.

Az új vezetéknevű középcsatár a csepeliek elleni Szt. László torna mérkőzésen mutatkozott be ferencvárosi mezben, gólt nem szerzett (ami az ő esetében kuriózum); sőt összeveszett az edzővel.

A fegyelmi ügy vége egy hónapos eltiltás lett.

Mike sértődötten összepakolt és vidékre költözött. Nem is lépett pályára csak 1945 tavaszán. Akkor viszont beindult a gólgyártás, a válogatottba is újra meghí­vták (négy alkalommal játszott a nemzeti csapatban, egy gólt lőtt. Sógora, Szabó Ferenc szintén válogatott labdarúgó volt).

15-20 perc alatt eldőlt, hogy lövi-e a gólokat, ha az elején nem megy, „akkor már számomra fuccs a meccsnek” – nyilatkozta. „Sokszor legszí­vesebben felpofoznám saját magamat. Ideges vagyok (…), talán a legidegesebb, aki valaha magyar pályán futott.”

1945-ben 49 gólt szerzett, a legtöbbet (6) a Zuglói (Dózsa) MADISZ elleni bajnoki meccsen. 1946-ban „csak” 46 alkalommal volt gólszerző. A legtöbb gólt (5) a dorogiak elleni bajnoki meccsen érte el. A dorogi csapat kapuját a mezőny legjobbja, bizonyos Grosics védte.

Mike lő a mexikói túrán (fotó: Frank Mike gyűjteményéből)

Egy válogatott rosta alkalmával Sebes a szemére vetette, hogy azért ideges, mert nincs polgári foglalkozása, mire ő: „Igen. Ez a ténfergés nem tesz jót nekem. Ideges vagyok. Remélem, most bejuthatok majd egy nyugdí­jas állásba. Valamelyik minisztériumba szeretnék bekerülni.”

Sebes azzal zárja: „A Mike–Szusza-jobbszárny Európa legjobb kettőse lehet.”

1947 nyarán még ott volt a mexikói portyán, de  ismét összetűzésbe keveredett. A vezetőség úgy döntött, eladják a gólgyárost. Az MTK is bejelentkezett érte, a döntéshozók azonban a Bologna ajánlatát fogadták el. Egy kétemeletes bérház áráért vették meg az olaszok és a Fradi is jól járt anyagilag.

Az MLSZ engedélyével, hivatalosan távozott 1947 őszén, de a későbbiekben már csak hazautazó ví­zumot kapott volna, í­gy végleg külföldön maradt.

Olaszországban a Bologna (az 1948/49-es idényben az előkelő 3. helyen végzett a góllövőlistán Nyers és Amadei mögött) után a Lucchese (a korábbi csapattárs Sárosi dr. volt az edzője), a Napoli, aztán ismét a Bologna játékosaként lőtte a gólokat, majd a Genoa volt a végállomás harmincegy évesen.

Mészáros, Szusza és Mike a mexikói túrán (fotó: Rudas Ferenc gyűjteményből)

„Szó szerint végállomás volt, mert a szövetség nem engedett pályára  lépni arra hivatkozva, hogy újra csapatot cseréltem s í­gy újra külföldinek számí­tok, abból pedig több lett a csapatnál, mint amennyi lehetett volna.”

Kis csapatoknál (Salerno, Scafatese) még edzősködött, majd 1964-ben az Egyesült Államokba költözött. Bevándorlóként, „öt dollárral a zsebben” kezdte a kinti életet, és bár soha nem gazdagodott meg, teljes életet élt (civilben egy tapétázó vállalat társvezetője volt).

„Büszke vagyok a góljaimra, de számomra ennél is fontosabb, hogy a családom boldoggá tesz, hiszen hét gyermeket neveltem fel, s mind a hét nevet, rangot szerzett magának” – nyilatkozta egy 1994-es interjúban.

Hét gyermeke közül két legnagyobb fia (István-Steve és Miklós-Nick) is futballal kezdte, majd tojáslabdára váltottak és az NFL profijai lettek.

A fantasztikus gólvágó 1994 szentestéjén hunyt el a New Jersey állambeli Glen Rock városban.

Pályafutása:

Játékos: BRSC (1936-41), Ganz (1941-43), Gamma (1943-44: 25 bajnoki / 13 gól), Ferencváros (1944-47: 80 bajnoki / 93 gól), Bologna (1947-50: 77 bajnoki / 41 gól), Lucchese (1950-51: 23 bajnoki /13 gól), Napoli (1951-52: 21 bajnoki / 8 gól), Bologna (1952-54: 39 bajnoki / 12 gól), Genoa (1954-55: 16 bajnoki / 2 gól)

Edző: Salerno (1959), Scafatese (1962-63)

(Antal Zoltán, Hoffer József, Hegyi Tamás, Pajor-Gyulai László és Nagy Béla í­rásainak felhasználásával)