Mióta számozzák a labdarúgó mezeket?

Évekkel ezelőtt Pataki Mihállyal, az FTC legendáshí­rű középcsatárával beszélgetve, egyszer megkérdeztem:

— Pityke bácsi! — mindig a 9-es mezben játszottál?

Rám nézett és szinte mentegetőzve mondta, hogy ő bizony semmilyen számú mezben sem játszott — akkor még csak „számozatlanul” rúgták a gólokat.

Néhány sportbarátomtól próbáltam megtudni, hogy mióta számozzák a játékosokat, de bizony senki sem tudta pontosan megmondani. Egyikük azt mondta 50 éve, a másik csak 20—25 évre becsülte a játékosok mezén a számokat. Az FTC Napló anyagának gyűjtése közben félszemmel í­gy mindig keresgéltem az erről szóló hí­reket. Végre megtaláltam, és pontosan jó időben, mivel 1980-ban a játékosmezek számozásának éppen „jubileuma” van. Na, de kezdjük az elején! A Nemzeti Sport egyik 1905-ös számában ezt olvashattuk:

„Számokat a footballistáknak! Ez a jelszó most Bécsben. A Cricketerek már el is határozták, hogy úgy jelölik játékosaikat, mint az atlétákat szokás, hátukon számokkal.”

Ezután több, mint 20 év telt el, de a „számozásról” semmi hí­rt nem közöltek a sportlapok. A húszak évek végén Angliában viszont konkrét próbálkozás történt.
Buckley őrnagy a W. Wanderers csapat menedzsere 1927-ben „számos mezben” szerepeltette játékosait. Hogy milyen volt a fogadtatás?

„A számozás kétségkí­vül fokozná a játékosok felismerhetőségét, azonban a futballban a 11 játékos helye annyira szabott és szembetűnő, hogy itt a számozás szükségessége nem annyira nyilvánvaló, mint a rugbyben. Mr. Wall, az angol szövetség népszerű főtitkára is nyilatkozott a kérdésről:— „Nincs rá semmi szükség! Lévén Mr. Wall még mindig mindenható, a szabályok területén, — a számozott játékos ideálja minden bizonnyal egyenlőre ábránd marad.”

(Nemzeti Sport)

Angliában azonban voltak, akik másként vélekedtek. Legalábbis erre utal az a tény, hogy az 1933. április 29-i Angol Kupadöntőn már számokkal játszott a két csapat. Ez volt az 58. Angol Kupadöntő, a helyszí­n a Wembley stadion, a két résztvevő pedig az Everton és a Manchester City csapata. A kupadöntő előtti napon a Nemzeti Sportban í­gy í­rtak a nagy eseményről:

„A kupadöntő érdekessége az, hogy az angol szövetség ezen a meccsen próbálja ki először a játékosok megszámozását. Angliában, ahol annyi sokezer profijátékos van, a közönség nagy része nem ismeri ki magát a játékosok között. A közönség kedvébe akar járni a szövetség, amikor a játékosok mellére és hátára nagy számokat akaszt, hogy a műsorfüzet segí­tségével í­gy minden néző egy pillanat alatt megállapí­thassa az egyes játékosok kilétét. Everton kapta a számokat 1—11-ig, a Manchester City játékosait 12-től kezdve fogják megszámozni. A kupát az angol király képviseletében a yorki herceg adta át.”

A döntőt egyébként az Everton 3 : 0-ra nyerte.

Angliában hamar elterjedt az új szokás, hiszen Sárosi György egyik 1933 decemberi túralevelében már ezeket í­rta:

„Svájcban és Franciaországban számokkal a hátukon játszanak a játékosok. Ez számunkra nagyon furcsa és zavaró dolog.”

1937-re már válogatott mérkőzésen is találkozhatunk a mezek számozásával. A Sporthí­rlap 1937. május 19-i számában jelent meg a következő rövid hí­r: Oslo, május 16. Oslóban számmal a hátukon játszottak az angolok. ANGLIA-NORVÉGIA 6 :0.

„A közönségnek nagyon tetszett a norvég szövetség újí­tása: számokat tettek az angolok hátára, í­gy aztán nem volt nehéz megjegyezni a játékosok neveit. A legkönnyebben a jobbszélső Kirchen nevét jegyezték meg, ő ugyanis a 13-as számot kapta …”

Az 1937. december 1-i Anglia—Csehszlovákia mérkőzésen is hódí­tott az új szokás.

„Megszámozzák a csehszlovák játékosokat is a londoni angol—csehszlovák mérkőzésen, í­gy döntött a Csehszlovák  Szövetség az angolok átiratának hatására.”

Így is történt, mint a tudósí­tásban í­rták:

„a játékosok nagy számokat hordanak a hátukon. Érdekes kí­sérlet.”

A kí­sérlet hí­rére természetesen Magyarországon is felfigyeltek. A Nemzeti Sport 1937. december 31-i számában megjelent az első magyar vonatkozású reagálás: Megszámozzák a játékosokat!

„A Keleti Labdarúgó Alszövetség elhatározta, hogy tavasszal — egyenlőre csak válogatott mérkőzéseken próbaképpen — bevezeti a játékosok megszámozását. A játékosok a hátukon, vagy a mellükön viselik majd a számokat, s a mérkőzés előtt ki fogják hirdetni (de a programba is beí­rják), hogy az egyes játékosok milyen számot viselnek. Ha beválik ez az Angliában már többször — legutóbb az angol—csehszlovák mérkőzésen is — kipróbált kí­sérlet, s a közönség tetszését megnyeri, bajnoki mérkőzéseken is bevezetik a számozást.”

A magyar kí­sérletről ezután semmi hí­r sem jelent meg, í­gy az is kétséges, hogy megvalósult-e egyáltalán.

A szigetországban azonban már egyre többet foglalkoztak vele, í­me az angliai „jelentések.”

„A futballjátékosok megszámozásának kérdése (a korongosok mintájára) napirenden van Angliában. A FA legközelebbi ülésén valószí­nűleg el is fogadják ezt. De nem mindegyik mérkőzésen kapnak számot a játékosok, hanem csak az Angol Kupa elődöntőjén, és a válogatott mérkőzéseken.”

(Nemzeti Sport, 1938. június 27.)

„A FA legutóbbi ülésén elhatározták, hogy a kupadöntőn, az elődöntőn, a nemzetközi mérkőzéseken és a jótékony célra tartott meccseken a játékosok 1—10-ig számot kapnak az ingükre (a kapus kivételével). Valószí­nűnek tartják Londonban, hogy rövidesen az egyesületi mérkőzéseken is számot kapnak a játékosok.”

(Sporthí­rlap, 1938. július 2.)

Ami tetszett az angoloknak, nem nyerte meg a skótok tetszését. A skótok tiltakoztak a „számozás” ellen: Graham főtitkár kijelentette: — A játékosok azt mondják, hogy nem hagyják kinevetni magukat! Még az angol-skót meccseken sem fogják viselni a számokat!

A folyamatot azonban már nem lehetett megállí­tani. Nem kisebb eseményen, mint az 1938. október 26-i Anglia-Kontinens válogatott (3 : 0) mérkőzésen történt. Az Angol Labdarúgó Szövetség 75 éves jubileuma alkalmából meghí­vta Londonba a Kontinens válogatottat. A magyarok közül Bí­ró Gyula (Hungária), Lázár Gyula, dr. Sárosi György (Ferencváros) és Zsengellér Gyula (Újpest) kaptak helyet az Európa-válogatott 16-os keretében. Végül azonban csak Zsengellér Gyula tehetett eleget a megtisztelő meghí­vásnak.

A két ferencvárosi játékost klubja nem engedte. Bí­ró pedig csak biztonsági tartalék volt, í­gy nem kellett kiutaznia.

Londonban az Arsenal pályán 50 ezer szurkoló üdvrivalgása közepette futottak ki a csapatok. Az angolok sötétkék nadrágban fehér ingben, a Kontinens csapata fehér nadrágban égszí­nkék mezben, mellükön a FIFA cí­merrel. Valamennyi játékos mezén számozás! — í­gy mutatják be őket a nézőknek, és í­gy mutatja be az Európa-válogatottat Pozzo a kenti hercegnek, aki valamennyi játékossal kezet fog. Zsengellér csak az első félidőben játszott, de í­gy is „sporttörténeti” perceket szerzett. Ő volt az első magyar játékos, aki mezén számot viselt! És ez a mez a kontinens válogatott meze volt…

Ezután már viharos gyorsasággal peregtek az események.

Számot kapnak az angol profi futballisták!

„Az angol liga tanácsa 24 : 20 arányban úgy határozott, hogy ősztől kezdve a ligamérkőzéseken kötelező a játékosok megszámozása.”

(Nemzeti Sport, 1939. június 16.)

„Számot kapnak az olasz futballisták is. Az új rend már a most soron következő bajnokságban életbe lép.”

(Nemzeti Sport, 1939. augusztus 8.)

Mr. Allison az Arsenal igazgatója mondta 1939. augusztus 18-án: — Az idén csak megszámozott játékosokkal játszhatunk ligamérkőzést. Már az eddigi edzőmérkőzéseken is í­gy játszottunk és holnap is úgy játszunk a Tottenham H. elleni hagyományos mérkőzésen.

Tehát másnap — azaz augusztus 19-én — volt a számozott játékosok hivatalos premierje! Ekkor az Arsenal—Tottenham (1 : 0) jótékonycélú mérkőzést játszották. 40 ezren voltak … Az új módiról a mérkőzés után í­gy í­rtak:

„A számozás a kapusnál kezdődik és a balszélsőnél végződik. A kapus tehát az 1-es, a jobbhátvéd a 2-es, a jobbfedezet a 4-es, a jobbszélső a 7-es. Érdekes volt megfigyelni, hogy az 5-ös és az ellenfél 9-ese mindig egymás közelében voltak. Az ötös a középfedezet, a 9-es a középcsatár …”

Az 1939. december 2-i Németország-Olaszország mérkőzésen is sikert arattak a számozott játékosok.

„Számokat viselő játékosok küzdöttek végig a berlini német—olasz válogatott mérkőzést. Minden játékos a hátán hordotta a számát. A kapus az 1-est, a balszélső a 11-est. A közönség hálásan fogadta ezt az intézkedést, mert olyan hatalmas stadionban, mint a berlini, a külső karéjban ülők bizony már nem nagyon tudják felismerni arcról, alakról az egyes, főleg idegen játékosokat.”

A magyarok két évet még mindig vártak, csak utána történt újabb kezdeményezés: Számot kapnak játékosaink?

„Az MLSZ elnöksége megkereste a Szent István Kupa mérkőzések rendezőbizottságát, hogy a résztvevő csapatok játékosait a játékosok mezén, kí­sérletképpen számozással lássa el. A szövetség ugyanis azzal a tervvel foglalkozik, hogy az 1942/43-as bajnoki idényben az NB I játékosait megszámozza. Ezzel a játékosok könnyen és gyorsabban felismerhetők lesznek.”

(Nemzeti Sport, 1942. VIII. 11.)

A csapatok a kérésnek nem tettek eleget… Négy év elteltével azonban mégis a Latorca utca volt a nevezetes helyszí­n. Az 1946 augusztusában játszott Esti Kupa mérkőzéseken nagy feltűnést keltett, hogy az Újpest—Elektromos mérkőzésre a lila—fehérek „megszámozták” játékosaikat.

„Úgy kezdődött, hogy 8 óra 25 perckor felgyulladtak a népszerű fények. A pályára kivonult fehérben az Újpest, a mellén Újpest felirattal, a hátukon hatalmas számokkal. Igazán jogosan mondhatjuk, hogy — az Újpestet számosan üdvözölték.”

(Képes Sportlap)

A siker ellenére maradt minden a régiben. Hivatalosan nem történt semmi. A MOGÜRT csapata azonban „magánszorgalomból” újí­tott: az 1947. február 23-i FTC-MOGÜRT (3:1) éremmérkőzésre a játékosok új mezben jelentek meg. A Népsport nem is hagyta szó nélkül:

„A mérkőzés előtt a MOGÜRT-ista Füstös belátogat az öltözőbe. Vadonatúj mez van rajta, a hátán számmal.”

Két év elteltével már válogatott meccsen is láthatott a közönség hasonlót. Az 1949. június 12-én játszott Olaszország—Magyarország (1 : 1) mérkőzésen az olaszok mezén voltak számok. A magyarok ekkor még mindig nem „számoztak”. De már csak hónapok kérdése volt és nálunk is megtörtént az első konkrét intézkedés.

1949. szeptember 22. Népsport: „az MLSZ legutóbbi elnökségi ülésén foglalkoztak a labadrúgócsapatok kapitányainak hatáskörével és a játékosok mezének számozásával. Kovách Jenő ügyvezető nyomban az ülés után felhí­vta az NB I-es csapatok vezetőit, hogy a jövőben számozott mezeket rendeljenek meg. A csapatkapitányoknak pedig valami megkülönböztető jelzést kell viselniök a pályán.”

A csepeliek (FTC-Csepel 1 : 0:) ehhez tartották magukat. Az 1949. október 2-i Üllői úti rangadóra „beöltöztek.”

„Amikor kifutnak a csapatok, feltűnik, hogy a Csepel játékosai már számozott mezben játszanak.”

Ez volt az első bajnoki mérkőzés, ahol az egyik csapat már számozott mezben játszott.

A válogatott még a hónap végén (1949. október 30. Megyeri út: Magyarország—Bulgária 5 : 0 sem kapott számozott mezt. (A bolgárok meze számozott volt!) Igaz, hogy egy nagyobb dolog miatt nevezetes ez a találkozó: a magyar csapat először játszott hazai pályán Népköztársaságunk új cí­merével!

A következő eset 1949. november 13-án történt: A Kispest—Újpest mérkőzés előtt a kispestieket egy napos edzőtáborba akarták vinni. A játékosok azonban megí­gérték, hogy sportszerűen készülnek, nincs szükség az edzőtáborra, inkább azon a pénzen vegyen a vezetőség egy új garnitúra mezt, olyant, amely már számozott! Igy történt a Kispest már számozott mezben „verte” 4 :1 -re az Újpestet.

1950. február 15-én az MLSZ pontot tett az „ügy” végére.

„Minden csapat számára kötelező a számozott mez. Az MLSZ elnöksége még a múlt év októberében határozatot hozott arra, hogy az NB I-es csapatok számozott mezben kötelesek játszani. Az MLSZ elnöksége most ezt a határozatot az összes labdarúgó egyesületekre kiterjesztette. — Már ősszel is akadt olyan NB I-es csapat, amelynek játékosai számozott mezben játszottak — mondta Kovách Jenő ügyvezető elnök. Most azonban kötelezővé tettük, hogy valamennyi egyesületünk számozott mezt adjon játékosainak.”

Három nap múlva az ÉDOSZ-MTK (2:1) Szabadságharcos Kupa mérkőzésen játékosaink már számozott mezben léptek pályára!Az egyesület életében ez volt az első ilyen eset, de volt egy „szépséghibája”. A számok nem FTC mezeken, hanem az ÉDOSZ cí­merrel ellátott, egyébként zöld ingeken voltak.Mivel 1951-től a Kinizsi piros—fehér szí­nű mezét viselték játékosaink egy jó ideig várni kellett a számozott Fradi mezre.

Csak 1956 végén jelentek meg az első számozott Fradi mezek!

Nagy Béla
1980. március 29.