Mit, mikor hibáztunk?

Mészáros József

A bajnoki idény lassan befejeződik és ilyenkor az emberek számvetést készí­tenek. Visszaemlékeznek egy-egy nagy sikerre, de visszaemlékeznek a kudarcokra és hibákra is. Az FTC labdarúgásával kapcsolatban tettük fel a kérdést a szakosztály két vezető egyéniségének. Mészáros József elnöknek és Friedmanszky Zoltán vezetőedzőnek.

Mészáros József szakosztályelnöktől ezt kérdeztük:

— Hibásnak tartja-e magát a játékostgazolásoknál tapasztalt melléfogásoknál? Elsősorban az Esterházy-Nagy Mihály cserére gondolunk, de talán Murai idehozatala sem váltott ki osztatlan sikert. Mi erről a véleménye?

— Először talán az átigazolási témáról. Az Esterházy Nagy Mihály csere előzményéhez tudni kell, hogy én a Marcit már régen, évekkel ezelőtt — akkor még a III. kerületben játszott — „kinéztem” magamnak, nagy tehetségnek tartottam. Amikor a Fradihoz kerültem Esterházy már itt volt, de Dalnoki Jenőnél többnyire csak csereként és nem a posztján szerepelt. Friedmanszky Zoltán szintén csak cserék alkalmával foglalkoztatta. Azután Marci 8 hónapig katona volt. Leszerelése után ismét a balszélre került — nem sokat mutatott. Úgy érzem, hogy egy kollektí­v tévedés történt, szakmailag nem tudtuk az egész dolgot lerendezni, vagyis volt egy játékosunk, akit nem a helyén foglalkoztattunk. Na persze Esterházy hozzáálássában is voltak kifogásolnivalók. Amikor Nagy Mihályt kértük az Izzótól, csereként ők is egy csatárt kértek. Marcit adtuk és ha nem is örömmel ment, de anyagilag nem járt rosszul . . .

Nagy Mihály jóidéig megkapta a bizalmat, sok lehetőséget kapott, jóval többet, mint annakidején Esterházy. Talán ez is hiba volt . . .

Ami a Murai kérdést illeti én változatlanul bí­zom abban, hogy jól í­téltem meg a játékost. Hosszú távon adnék neki bizonyí­tási és beilleszkedési lehetőséget — ha én lennék az edző. Emberi hibái feltétlenül figyelemreméltóak (sértődékeny, magábazárkózott), de biztosan lehetne ezen is segí­teni. Idehozatalát   nem   tartom   melléfogásnak. Egyébként a melléfogás lehetősége minden átigazolásban benne van. Méghozzá nem is mindig a „szürke” játékosoknál.

Itt van például Judik esete. Bálint helyére egy kész játékost kellett szerezni. A legjobb megoldásnak Judik tűnt. Jól is kezdett, de úgy tűnik mégsem váltja be a reményeket. Nem szakmai melléfogás történt, hanem rosszul sikerült egy „átültetés”. Ennyit az átigazolásokról.

A másik téma a felelősség kérdése. Természetes, hogy beosztásomnál fogva ami a szakosztályban történik, azért felelős vagyok. Megjegyezni kí­vánom azonban, hogy hatásköröm a konzultatí­v területig terjed, utasí­tást nem adtam, nem adhattam. A megbeszéléseken elmondtam véleményem, de a döntést a kollektí­v vezetés hozta meg. Közvetlen beleszólásom a szakmai munkába nem volt, tanácsot adhattam — de azt az edző nem köteles elfogadni, hiszen a szakmai munkáért egy személyben ő a felelős. Felelősnek érzem viszont magam abban, hogy a Dózsa mérkőzés után — a pattanásig feszült hangulatban! — szemrehányást tettem néhány játékosnak. Tőlem idegen módon történt mindez, hiszen köztudott, hogy a mérkőzés után — különösen vereség esetén — a hibákat nem beszéljük meg. Ez a hétfői értekezletre marad. Olyan feszült idegállapotban voltam a Dózsa mérkőzés után, hogy hevesen reagáltam a látottakra. Nem kellett volna, de úgy érzem ez nem volt végzetes hiba. Megí­télésem szerint, gyengébb helyezésünk ellenére sem követtem el döntő hibákat, de természetes, hogy tetteimért a felelősség rám eső részét mindenkor vállalom.

Friedmanszky Zoltánnak mi a véleménye önmaga munkájáról? Hibásnak tartja-e magát, hogy a csapat a vártnál mérsékeltebben szerepelt?

— Amit tettem, a legjobb tudásom szerint tettem. Mindent elkövettem, hogy a csapat és természetesen a saját érdekemben is minél jobban szerepeljünk.Természetesen a gyengébb eredmények tudatában — most éppen három vereség után nyilatkozom — felvetődik a kérdés, hogy jól végeztem-e munkám. Egyértelműen nehéz ilyenkor igent vagy nemet   mondani az embernek önmagáról.

Egy biztos, a jelenlegi gárdával ugyan elértem egy 2, helyet és egy MNK-t, de az idei tavasz számomra is csalódás. Az a rengeteg kihagyott gólhelyzet, az az időnként megmagyarázhatatlan visszaesés — 6 gólos győzelmek után vereségek — érzékenyen érintettek. Ilyen szereplést nehéz megmagyarázni, szakmailag indokolni. Mégis nem tudok önmagam munkájával kapcsolatban konkrét hibát mondani.

Sok bántó levelet kaptam, hogy miért nem ez játszik, hanem a másik? A nyújtott teljesí­tmény volt számomra az alap, de két azonos teljesí­tménynél a fiatalabbnak adtam lehetőséget. Azt hiszem ez érthető. Érthető a sikertelenségek idején kapott sok keserű hangú levél is, de a tucatnyi összeállí­tási képlet, amelyek ezekből a levelekből kialakultak, szinte egytől-egyig a pályán is megvalósult. Úgy sem értünk el több sikert. . .

Szeretem a Ferencvárost, kerüljek akárhová az életben mindig fradista maradok. Amikor idejöttem tudtam, hogy nem innen megyek nyugdí­jba. Edzői sors az állandó vándorlás. A Fradiban az elmúlt 15—20 évben neves elődeim voltak és mégis szinte valamennyien szerződésbontással váltak meg azegyesülettől.

Én legalább végigdolgozhattam a szerződésben vállalt két évet. Jó lett volna szebben zárni ezt a bajnokságot, a búcsú is szebb lenne — de az életben nem minden úgy alakul, ahogyan elképzeljük.Nekem is sokszor kényelmesebb lett volna a tanácsadókat meghallgatva csendesen bólogatni és csinálni a mások elképzeléseit. Soha nem alkudtam meg — amit elgondoltam igyekeztem véghezvinni. Hangsúlyozom a legjobb tudásom, felkészültségem szerint dolgoztam két évig a csapattal, és a szí­nvonalasabb szakmai munkáért mindent megtettem. Ha ez kevés volt, biztos, hogy volt hibám is — de részemről a legjobb szándékot nem vitathatja senki sem.

Több mint 100 mérkőzésen ültem az FTC csapatának kispadján, és jóleső, érzés volt győzelmek után a közönség tapsát hallani. Azt kí­vánom utódomnak, hogy minél több ilyen tapsot halljon …Hibázni mindenhol lehet. Kis és nagy beosztásban egyaránt. Még olyan is hibázhat, aki egy héten csak egyszer jön a pályára . . .

Molnár István az FTC egykori olimpiai bajnoka (1936 ví­zilabda) nemcsak a Népstadionban, hanem az FTC pályán is hosszú évek óta a stúdió munkatársa, ő a bemondó.A tavaszi idény kezdetén, a Dunaújváros elleni találkozón ezt mondtam:— A mai mérkőzés dí­szvendége Rudas László, az FTC egykori válogatott játékosa. Bizonyára rosszul esett Rudas Ferinek, hogy eltévesztettem a nevét. Nagyon bántott a dolog, hiszen mi ráadásul régi ismerősök vagyunk.Hallottam, hogy a nézőtéren is sokan felhördültek a „bakin”, de sajnos eltévesztettem a nevet. Mentségként csak annyit, hogy az előző napon kétszer is jártam a Rudas László utcában….

Befejezésül illik magamnak is feltenni a kérdést: Munkámban hol hibáztam? A Fradi műsorlappal kapcsolatban két szembetűnő hibát követtem el.

Az első az FTC—Dunaújváros mérkőzésre megjelent lapban volt. Megí­rtam, hogy mióta érvényes a szögletből elért, tehát érintés nélkül kapuba lőtt gól. Idéztem az egykori Nemzeti Sportból is, emlegettem Tóth Potyát, Kohut Vilit. Csak éppen arra nem figyeltem, hogy az eredeti cí­m: Mióta érvényes a sarokrúgásból elért gól? helyett ez került a cikk fölé: Mióta érvényes a szabadrúgásból elért gól? Azóta minden cí­met kétszer is megnézek. A másik hibám már nem ilyen „csekélység” volt.Az FTC-PVSK mérkőzés füzetében a szokásos eredmények felsorolásánál ezt í­rtam: A két csapat eddig egyetlen bajnoki mérkőzésen találkozott egymással. Kicsit sietve kellett ezt az anyagot nyomdába adni, í­gy „fejből”, emlékezetből í­rtam. Valamennyi csapatról, akikkel a Fradi valaha is játszott kartonjaim vannak, az eddigi eredményekkel. A PVSK kartonon — ha megnéztem volna! — ezt lehet olvasni:1. 1945. október 21. Üllői út: FTC-PVSK 3 :02. 1946. február 24. Pécs:FTC-PVSK 4 :13. 1952. szeptember 21. Üllői út:Bp”. Kinizsi—P. Lokomotí­v 1 :04. 1952. november 16. Pécs:Bp. Kinizsi—P. Lokomotí­v 2:05. 1979. október 20. Pécs:PVSK-FTC 3 :1. Jelentős hibát követtem el, hogy ez az eredménysor kimaradt és bizony erre pironkodva emlékeztem vissza. Ismerem a mondást, hogy csak az hibázik, aki dolgozik — de ez úgy érzem — sem másokat, sem engem nem vigasztalhat.

Nagy Béla