Nagy L. naplója: FTC – 1995 december
A holnapi lesz az utolsó mérkőzés az idén. Az ellenfél!?… A most már nem csak elméletben, hanem deklaráltan is a világ legjobb csapata. Az Ajax ugyanis a múlt héten megnyerte a világkupát is. Hozzájuk kell mennünk, és helytállni a képességeink legjavát nyújtva. Sajnos az ünnepből,- mert a világ legjobbjaihoz látogatni, nagy dolog – nem lesz semmi, mert a hollandok hónapok óta acsarkodnak ránk.
Ráadásul kulcsembereket kell nélkülözni Telek és Simon személyében. Rajtuk kívül Nagy Zsolt és Kecskés is harcképtelen.
Novák Dezső:
Hallottam, hogy Hollandiában most kemény mínuszok vannak, de ezzel nem szabad foglalkoznunk. Talán a játékunk felmelegít minket…
Ha leszóltam a kettesszektor tagjait, amikor megérdemelték, most a normális cselekedetüket is meg kell említenem.
Egy közleményt juttattak el minden Fradistához a sajtón keresztül:
„Magyarok!!!
A Ferencvárosi szurkolók kijelentik, hogy nem az Ajax-tábortól való félelem miatt, hanem a Ferencváros iránti mérhetetlen és olthatatlan szeretet okán maradunk itthon. Ezért felhívunk minden FTC szurkolót, hogy a derbi időpontjában jöjjön ki az Üllői útra, és nézze velünk a mérkőzést a kivetítőn. Bizonyítsuk be, hogy 1600 kilométerről is tudjuk biztatni szeretett csapatunkat.”
Egy busznyi felelőtlen mégiscsak elindult, minden józan megfontolás és könyörgés ellenére. Azért remélem épségben hazatérnek ezek az önfejűek.
Egy pillanatra átfutott a fejemen, hogy ki kéne menni a stadionba, de az az igazság, hogy az a kivetítő nem valami világszám.
1995. december 8.
Pedig kimehettem volna, mert hoztak egy igazi szuper kivetítőt amin nagyon jól lehetett látni mindent.
Sokan kb. 1000-n ott voltak, és nagyon jól szórakoztak a hideg ellenére is. A mindenre elszántakkal együtt fagyoskodott az egyesület elnöke, Dr. Szívós István is.
Azt hiszem egyedülálló az, hogy ilyen hidegben, ennyien összejöjjenek akkor,amikor csak TV-n nézhetik a fiúkat. Akik közben szintén fagyoskodtak az amszterdami -15 fokban.
Amitől tartottunk, hogy atrocitás éri a mieinket, egyáltalán nem következett be. Sem a meccs előtt, sem alatta, sem utána. A holland szurkolók elvoltak a saját (mellesleg klasszis) csapatukkal, akiket most láthattak először a világkupa, múlt szerdai elnyerése óta. Két órával a kezdés előtt már nagyban énekeltek, s mire a csapatokat a finn Koho (Rantala, Yil-Karro) kivezette a kezdéshez teljesen megtöltötték az arénát. A 43 ezer néző között volt egy maroknyi (egész pontosan 11) Fradista is. Szerencsére nem lett semmi bajuk, és valószínűleg a józanabbak közül valóak voltak, mert felmutattak egy transzparenst amin angolul az állt, hogy ” Mi is elítéljük a rasszizmust”. Erről később, mármint a hazaérkezésük után megtudtuk, hogy együtt mutatták fel a nagyon barátságosan viselkedő hollandokkal. Az edző által szított ellentét as egyszerű embereket nem befolyásolta.
1995.12.06., Amszterdam, Ajax – Ferencváros: 4-0
Az összeállítások:
Ajax: Van der Sar – Reiziger, Scholten, Bogarde – F. de Boer – R. de Boer, Litmanen, Davids – Finidi, Kluivert, Overmars
FTC: Hajdu – Hrutka – Páling, Kuznyecov, Keller – Nyilas, Albert, Szűcs, Lisztes, Vincze – Kuntics
Tiszta zöldben játszottunk, de a „WEST” felirat nem volt a fiúkon! Lehet, hogy lejárt a szerződés?
Nyugodtan néztem a találkozót, mert előre borítékolható volt a vereség, így veszteni való nélkül játszhattak a focistáink. A sorozat elején tapasztalt óriási feszültségem is elhagyott már. Hiába a jóhoz könnyű hozzászokni. Sanyi öcsém egész délután ott volt nálunk, de az esti meccsről most is alig esett szó, ő is megszokta már hogy világklasszisokkal játszunk hétről-hétre. Remélhetőleg jövőre is így lesz.
Egészen jól kezdett a csapat de mégis as Ajax lőtt először kapura. Litmanen úgy fordult le a védőről, hogy az egyszerűen káprázatos volt. A ballábas lövését azonban Hajdú fogta. Aztán legnagyobb meglepetésre fel kellett ugranom a fotelból. A középpályán eddig is jól kombináltunk, de most a kapuig jutottunk. Albert jól szöktette Nyilast a jobb oldalon. Elek a 16-oson belülre ívelt, ahol Kuntics érkezett. Mellel maga elé tette a labdát, és eszel a mozdulatával tisztára is játszotta magát. Csak a kapussal állt szemben, de kecsegtető helyzetben a kapu közepébe lőtt. A holland kapus megkönnyebbülten ölelte magához a játékszert. Ha Zorán jobban összpontosít és nem erőből, hanem helyezve lő, vézethettünk volna.
Az első negyedórában ezután már csak mezőnyjáték volt – kiegyenlített mezőnyjáték.
A 16. percben Albert lőhetett volna, de inkább Keller elé tálalt. A hátvéd lövését Van der Sar védte.
Az Ajax eddig nem sokat produkált, így megúsztuk a kezdeti negyedórát. Mire ezt a kommentátor kimondta, a hálónkban volt a labda.
F. de Doer a térfelünk közepéről ívelt előre, Overmars gyorsvonati sebességgel indult Páling mellől, s mivel Hrutka is lemaradt a keresztezéssel, 10 méterről a balösszekötő helyéről egy pattanás után pokoli erővel lőtt a bal felső sarokba. Attila tehetetlen volt. A labda a hálótartó vason landolt és a lövés erejétől az egész kapu beremegett. Előzmények nélküli volt a találat, de világosan mutatta a különbséget a csapatok között. Amikor a világklasszis holland támadó megvillant nem volt ellenszerünk, míg a mi nagyobb helyzetünk kimaradt. Amikor kiünnepelte magát Overmars, és úri kedve úgy hozta újra nekiindult. ( 22. perc ) Tudtuk, hogy nagyon gyors, így többen is körülvették – hiába. Páling, Albert és Nyilas közül egyszerecsak kilőtt és a büntetőterületre emelt. Szerencsétlenségünkre a hosszú oldalon a kapu felé futó Lisztesről pont a középen érkező R. de Boer elé pattant a labda, az ajtó-ablak helyzetet aztán a holland kihasználta. Kettő-null oda, pedig a csapat önmagához mérten nagyon jól játszott, főleg a középpályán tudtuk felvenni a kesztyűt. Albert, Lisztes és Vincze egyre másra cselekedett szép dolgokat. Ottó a 30. percben gyilkos lövést eresztett meg, de a labda centikkel elkerülte a kaput. Újabb öt perc múlva, Nyilas jutott be a hazai büntetőterületre, de labdájával Kuntics nem tudott kapura veszélyt jelenteni.
A második félidő is a mi helyzetünkkel indult! Kuntics passzolt Nyilashoz az Ajax 16-osán. Elek egy kicsit maga mögé kapta a labdát, így a lövése már gyenge lett.. A fehérmezesek egy szabadrúgással válaszoltak -szerencsére Hajdú védett.
Az eddig lejátszott 5 CHAMPIONS LEAGUE mérkőzés egyikén sem volt ennyi helyzetünk, pedig az 59. perc is tartogatott egyet. Kuntics indításával Albert tört kapura a balösszekötő helyén, de egy picit hosszan szöktette magét, így a lövését a kapus védeni tudta. A „válaszból” aztán a hollandok újra gólt szereztek. Keller mellett Finidi kilépett. A beívelt labdára Litmanen robbant be, és Hajdút megelőzve a rövid felsőbe fejelt. A csapat a mezőnyben továbbra is helytállt, de a kapuk közelében csődöt mondott. A helyzeteinket kihagytuk, míg a túloldalon a hibáinkat a klasszisok kegyetlenül kihasználták.
A 66. percben Litmanen belőtte a 6. CHAMPIONS LEAGUE gólját. Egy szabadrúgás után kilépett a védők közül a balösszekötő helyén. Az ötösről leadott lövését Hajdú bravúrral védte, de a labda visszapattant a finn játékos hátul lévő lábához. Onnan persze nem elpattant, hanem szerencsétlenségünkre pont a cipőorra elé. így előre csúszva egy bravúros bokamozdulattal a hálóba külsőzte azt a kapufa tövénél.
A 67. percben Kunticsot Kopunovics váltotta fel, akinek a labdájából aztán Albert a 76. percben megszerezhette volna a becsület-gólunkat. Nem sikerült, mert a nagyon jő lövést, mely a bal alsóba tartott, a hálóőr nagyon szépen szögletre ütötte. Sajnos Van der Sar kapusról is kiderült, nem kisebb klasszis mint a társai. A hazaiak nagyon visszavettek a tempóból, sőt a csatársztárokat le is cserélték. Az utolsó percekben már sétálgatás volt a pályán. A lefújás előtt azonban Albert tört be a hazai védők közé az időközben csereként beállt Nagy Zsolt labdájával. A kaputól 8 méterre lövésre szánta el magát, de az utolsó kísérletet is meghiúsította a holland kapus. A laposan surranó labdát, kitenyerelte .
Megint alaposan elvertek minket, pedig nem volt több lehetőségük mint nekünk, és a két csapat között nem volt olyan szakadéknyi különbség mint idehaza. Jól játszottunk, de kikaptunk, igaz nem akárkitől.
A mostani sorosat tapasztalataival felvértezve talán jövőre még ennél is nagyobb sikereket érhetünk el.
Ehhez azonban a bajnoki címet meg kell szerezni. A vezetőség ezen dolgozik. Szinte a lefújás utáni pillanattól téma az, kiket igazolunk erősítésül.
Havasi Mihály interjúja erre a kérdésre is választ ad.
-Ön nagyon elegáns sportvezető!
-A munkám révén bármikor előadódhat egy olyan helyzet, amikor a Ferencvárost kell képviselnem, erre a szituációra minden pillanatban késznek kell lennem, as öltözékeimnél is.
-Ezen az őszön a játékosok is formaruhában közlekedtek.
-Valóban. A profi világban ez alapkövetelmény, és a fiúk szerződésében is benne van, hogy együttes utazáskor az egyesület által biztosított egyenöltönyt kell viselni.
-Mi az ön valóságos feladata a csapatnál?
-Elsősorban szponzorkeresés valamint játékosszerződtetés. As elsőben as FTC úttörőszerepet vállalt as elmúlt 5-6 évben, hisz mi voltunk talán as elsők akiktől megvonták as állami támogatást. Manapság már csak külföldi érdekeltségű cégek képesek olyan támogatásra, ami elegendő ahhoz, hogy az európai középmezőnnyel hosszútávon felvegyük a versenyt. Igaz ez annak ellenére, hogy as idei nemzetközi szereplésünkkel saját bevételeink is voltak.
-A keletről érkező csapatokat nem igen támogatta as UEFA!
-Valóban úgy késeltek minket, mintha as őserdőből jöttünk volna. De amikor látták, hogy a szervezési teendőket és a nagyon szigorú szabályaikat be tudjuk tartani, már fél szavakból is megértettük egymást.
-Végül is jól döntöttek akkor amikor az Üllői utat választották a hasai mérkőzések helyszínéül?
-Igen, hisz jegymizéria csak as Ajax ellen volt. Ráadásul a fejlesztések (sajtópáholy stb..) is itt maradtak és a Népstadion bérletét sem kellett kifizetni.
-Az Ajax sok gondot okozott önöknek!
-Az Ajax publikuma közismerten az egyik legvadabb. Ha nem négyszeres BEK-győztesekről lenne szó, már rég kitiltották volna őket a nemzetközi porondról. A holland vezetők rettegtek attól, hogy botrányt rendeznek, így megpróbáltak minket a büntetőpadra ültetni. Egyébként az ominózus mérkőzésen as UEFA nem is rót ki ránk büntetést, hisz igazából nem is volt miért.
-Milyen erősítési terveik vannak?
-Hozzávetőleg 40-50 játékost figyelünk, akikből remélhetőleg négy-öt hozzánk kerül. Konkrét neveket nem mondhatok, de azt elárulom, hogy senkinek és senkiért nem fogunk a piaci ára feletti összeget fizetni, ahogy a sajátnevelésű Szekeres sem tudott kikényszeríteni belőlünk többet, mint amit megérdemelt volna.
Felröppentek a hírek, hogy Dárdai (PMFC) és Nyicsenko és Nagy Norbert (Stadler) akár már a tavasztól nálunk folytatja, valamint a zalaegerszegiek és a debreceniek közül valaki.
Amszterdamba a csapattal utazott a sajtó nagyon sok munkatársa is, ellentétben a hazai gyakorlattal az egyesület költségére. Talán nem csak ezért volt, hogy így a sorosat végén nagyon elismerően írtak a vezetőkről is. Szerintem minden dicsérő szavuk igaz, hisz a Lipcsei Petiért kapott pénzt, mint utólag kiderült nagyon jól fektették be játékosok vásárlására. Hisz Hajdú, Nyilas, Kuntics, Vincze, mind-mind meghatározó szerepet játszott a sorozatban.
Sportissimo:
A Ferencváros vezérkara ezen a feledhetetlen őszön minden tekintetben felnőtt a csapat mellé! S aki másfél évtizede él a magyar sportban az tudja miről beszélek. Senki előtt nem ismeretlen a szocialista sportvezetőnek – a vadkapitalista viszonyok közé sikerrel átmentett- tipusa. Főbb jellemzői: a csapat van érte, nem ő a csapatért. Minden alkalmat megragad a harácsolásra, természetesen saját zsebre. Semmitmondó, nagyképű nyilatkozatok, nagy-nagy önbizalommal, melynek alapja semmiképpen sem a munka, hanem az hogy ő – az aki.
Nos a Ferencvárosnál – már ami a menedzsmentet illeti -, úgyszólván tökéletes volt a rendszerváltás. Az ügyvezető elnök, Szívós István kimondottan bölcs embernek bizonyult, még a legnehezebb pillanatokban is. Soha nem veszítette el a higgadtságát és remek diplomatának is bizonyult.
Havasi Mihály – tökéletes, mint amilyennek egy menedzsernek lennie kell.
A vezetőedző, aki a sikerek első számú letéteményese pedig… Nos, ő külön szám. Adva volt neki a lehetőség, hogy kihasználja a helyzetet, hisz az elmúlt évtized legnagyobb futballsikerét érte el. De nem, nem tévesztette el a mértéket. Mindig tudta, mit képes a csapat véghezvinni, így nem esett abba a magyar betegségbe, sem ő, sem a csapat, hogy vagy lakodalom, vagy temetés.
Ha más nem, akkor a fentiek zálogai lehetnek annak, hogy a megszerzett milliókat újra okosan költi majd el az egyesület vezérkara, így olyan sikeresek lehetünk mint az 1995 -ös évben. Hisz a focicsapat sikerén túl a többi szakosztályban is igen sok dicsőséget arattunk. A kerékpárosok mindent megnyertek, a hokisok és kézilabdázók úgyszintén, vizilabdacsapatunk újra a LEN kupa elődöntőjében van és a bajnokságban is veretlenül vezet.
Az egyesület történetének egyik legeredményesebb évét zártuk, s ha a vezetők és a versenyzők hűek maradnak az
E R K Ö L C S, ERŐ, EGYETÉRTÉS
eszményéhez és az égiek is megsegítik a zöld-fehér színeket az elkövetkezendő években is hasonló magasságokban szárnyalnak majd a
ZÖLD – S A S O K.
– Nagy László –
Vélemény, hozzászólás?