Nagy L. naplója: FTC – 1995 május

1995. május 1.

Kézis lányainknak már csak 2 pontra van szükségük a bajnoki cí­mhez, és ezt biztos meg is fogják szerezni.

Teke világbajnokunk, Grampsch Ágota (majdnem 500 fát ért el) egyéniben és párosban is országos bajnok lett. Párosban Tóthné Danka Mónikával (448 fát dobott), aki annak idején semmivel sem volt jobb játékos, mint bármelyik csapattársa…

1995. május 3.

Nem akármilyen ez a mai nap ! Születésnap, ráadásul kupa elődöntő az ősi ellenfél otthonában.

Ma pontosan 96 éve, hogy Dr. Springer Ferenc első elnökünk világgá kürtölte, hogy megalakult a Ferencvárosi Torna Club. A máig ható nagy eseményre a Bakáts téren, a Ferencvárosi Polgári Kör épületében (ma a polgármesteri hivatal) került sor. További érdekesség, hogy akkor is, és most is szerda volt.

Fradi-Kispest Honvéd 1-1 (1-1)

Balogh-Telek, Hrutka, Szekeres-Páling, Lisztes, Simon, Czéh, Keller-Kopunovics, Neagoe.

Majdnem teljes csapat, csak  Lipcsei és Albert hiányzott. A taktikánk is ennek megfelelően alakult. Biztos védekezés, és a játék lassí­tása. Ez a 26 percig maximálisan bejött, hisz a kb: 6000 ezer néző (meglepően kevés -habár én is csak a TV-n néztem) majdnem elaludhatott. Ekkor azonban a bí­ró úgy gondolta felrázza az embereket, és Keller térdmagasságú lábemelését, magas lábnak minősí­tette. Ez a mozdulat az ágyban fekve, alvás közben talán magas láb, de futballmérkőzésen semmiképpen. A 16-oson belüli közvetett szabadrúgás után, amikor már úgy nézett ki felszabadult a kapunk, gólt kaptunk.

A csapat ekkor nagyobb sebességre kapcsolt, és hét perc alatt egyenlí­tett. Lisztes tört előre, majd kitűnő labdát tálalt Kopunovics elé, aki ballal az elfekvő kapus mellett, 8-10 méterről a hálóba lőtt.

A szünet után a csapat tovább támadott, de a helyzetek kimaradtak. Az ellenfél egyre idegesebben játszott, és „Simonról” először Illés, majd Kovács K. mehetett zuhanyozni.

A kilenc ember aztán bevonult a tizenhatosára, és ezt a zárt alakzatot már nem sikerült feltörni, pedig Kopunovics előtt- Lisztes átadása után- ott volt a lehetőség. Jól lépett ki a két, általa elfektetett védő őrizetéből, de a dolog könnyebbik felét elszórakozta. Tulajdonképpen már most eldönthettük volna a továbbjutást, de ez elmaradt, valószí­nűleg csak időlegesen. Lehetséges, hogy a fiúk már az elkövetkező másfél hétre is gondoltak, amikor is 3 nagyon fontos bajnoki vár ránk.

1995. május 5.

Ezen a napon a sorsolás szeszélye a bajnoki cí­m védőjéhez ( aki ebben a bajnokságban csak erős középcsapatként szerepel ) szólí­tott minket.

Vác FC Samsung-Ferencváros 1-1 (1-1)

Balogh-Telek-Hrutka, Szekeres-Páling, Simon, Lisztes, Keller-Neagoe, Kopunovics

Lényegében a bajnokság hajrájára összeállt a csapat. Egyedül Albert Flórián sérült. Az előjelek azt mutatták, hogy legalább döntetlent elérhetünk, hisz tavasszal idegenben még százszázalékosak vagyunk.

Lendületesen és jól kezdett a csapat, melynek már az 5. percben eredménye is volt. Neagoe vezette keresztbe a labdát a 16-os előtt, majd a védőket kicselezve 18 méterről ballal bődületesen eltalált lövéssel vette be az ellenfél kapuját. A jobb felső sarokba vágódott lövésnél a kapusnak semmi esélye nem volt. Néhány perc múlva Kopunovics jó beadását Lipcsei 6-7 méterről okosan, a kapus mozgásával ellentétes irányba, a hosszú sarok felé fejelte. Sajnos Koszta óriási bravúrral, lábbal védett.

Ha ez bemegy, biztosan nyertünk volna. Ezt követően hullámzó játékban, mindkét kapu felváltva került veszélybe. Igazán élvezetes és szí­nvonalas volt a mérkőzés. A 31. percben az ellenfél egy fejessel egyenlí­tett. Az eddig jól védő Balogh egy kicsit benne volt a gólban.

A második félidőben folytatódott a jó játék, kb a 70. percig. A hajrában a két csapat már visszafogottabb volt. Lehet, hogy a fáradság -hisz nagy volt az iram – miatt, de lehet, hogy óvatosságból. Az l-l pont mindenkinek jó, vagy legalábbis jobb, mint az utolsó percekben bekapott gól miatti vereség. Én, a Tv előtt persze győzelmet szerettem volna látni, de be kellett látnom, hogy egy jó Vác ellen ez is elfogadható, hisz a mérkőzés képe is kiegyenlí­tett volt.

A csapat hátsó alakzatai az egész mérkőzésen megálltak a helyünket, az egy szabadrúgás utáni fejest kivéve. A két ék, Neagoe és Kopunovics kiváló teljesí­tményt nyújtott. A problémák a középpályán voltak. Ott is Lipcsei és Lisztes gyengébb formája miatt, őket azonban sem elvetni, sem lecserélni nem lehet, hisz még ilyenkor is meg van az esély arra, hogy egy villanásukkal döntően befolyásolják az eredményt. Erre most nem került sor, í­gy maradt a döntetlen. A lefújáskor azt hittem, hogy az 5 pontos előnyünk 3-ra apad, mivel azt gondoltam, az UTE biztosan hozza az otthoni mérkőzését, ami két órával utánunk kezdődött. Este örömmel olvastam a képújságban, hogy nem hozták, í­gy megmaradt az 5 pontos előny a hátralévő 7 bajnoki fordulóra.

A kupameccsen ellenünk kiállí­tott kispestiek közül Kovácsot 3 kupameccsre eltiltották, Illést azonban, „Mindennemű sporttevékenységtől eltiltva V. hó 16.-ig.” Képmutató eltiltás, hisz a visszavágó 17.-én lesz, és a köztes bajnokik a honvédnak már semmit nem számí­tanak, hisz a középmezőnyben vannak. A háttérben valószí­nűleg az MLSZ elnöke van, aki a nyáron ült át oda a honvéd elnöki székéből.

1995. május 8.

Igaz, még van jó néhány nap a 30. születésnapomig, de az ajándékot már ma megkaptam.

A Milán és a Barcelona, valamint a FERENCVÁROS 1999. májusában lesz 100 éves. Erre az alkalomra egy „Centenáriumi mérkőzés”-t rendezünk, és valamelyiküket szeretnénk ellenfélül felkérni. Erre kaptam egy belépőt- családomtól- nem kis anyagi áldozatot hozva, hisz az ára a nettó fizetésemnek a 10 %-ra rúgott.

Nagy izgalommal mentem be a klubházba, hisz amióta átépí­tették csak a portás tud beengedni az elektromos ajtón.

A főpénztárban kaptam egy igazolást a befizetésről, hisz a jegyet, mely olyan mint egy telefonkártya, nyomdailag állí­tják elő névre szólóan. Valószí­nűleg július elején lesz kész. Már éppen indultam volna, amikor Albert Flórián ( az idősebbik ) lépett be az ajtón, mivel csak a pénztáros és én voltunk a szobában, mindkettőnknek külön köszönt. Kezet ráztunk -nagy meglepetésemre úgy, mintha régi ismerősök lennénk.

Ha már ott voltam, végignéztem a folyósokra kirakott tablókat, melyek régi diadalok emlékei. Azt amit eddig csak könyvekben láttam, most eredetiben is megcsodálhattam. Mint régebben ha itt jártam, kimentem a stadionba is, ott ahol a játékosok mennek ki a mérkőzés előtt. Lebilincselő még í­gy üresen is.

A szentélyt elhagyva a parkolóban egy újabb világhí­rességet láttam, aki éppen bensőségesen köszöntötte Albert Flóriánt. Nyilasi Tibor volt.

1995. május 9.

Hegyi Iván ( Népszabadság ) nem éppen arról hí­res, hogy dicsérjen bárkit is a futballban, ma Novák Dezsővel készí­tett riportot, í­me az eszenciája:

– Játékosként olimpiai bajnok, válogatott, sőt világválogatott, továbbá EB bronzérmes volt. A Ferencvárossal (1961 óta) ötször nyert bajnokságot ( ebből egyszer edzőként ). 1965-ben a VVK-t hordozta körbe a torinói győzelem után. A most 56 éves mester esetében kiváltképp igaz a mondás, van mire szerénynek lennie., ön viszont még akkor is visszafogottan nyilatkozik, amikor nyer a Fradi, márpedig ez idehaza nem kevésszer van.

– Engem nem szédí­t meg egy-egy jól sikerült félidő. Ma kiváltképpen sem ildomos nagy szavakat használni, még a Ferencvárosnál sem. A mérce az lenne, amit a CSZKA Moszkva elleni mérkőzéseken, valamint a Portó elleni visszavágón produkált az együttes. De egy szezonban hányszor játszik í­gy a csapat ? Ezért hangsúlyozom állandóan, hogy a meccsek nagy részét nyerjük, de az sem mindegy hogyan.

– A jelek szerint a Ferencvárosi közönség egy részének sem mindegy.

– Nem szabad túldramatizálni azt, hogy időnként a közönség szembefordul az edzővel. Az FTC-nél különösen nem, hisz itt -ha tetszik ha nem – a második hely már kudarc. Ráadásul el kell fogadni, hogy a Ferencváros fiatal drukkereinek a Novák név nem jelent annyit mint például Nyilasi Tiboré.

– Úgy néz ki önt mégis ünnepelni fogják a bajnokság végén !

– Azt is a helyére fogom tenni, mert meggyőződésem, hogy a siker mindig a játékosoké.

– Az FTC akár kettős diadalt is ülhet, hisz a MK-t is megnyerhetik a bajnokság mellé !

– Gyönyörű lenne. Hallgatnám a nótát , hogy ZÖLD ZÁSZLÓK ZÖLD SASOK MAGASAN SZÁRNYALJATOK… -és maradnék a földön.

1995. május 10.

Ferencváros-Csepel SC 1-0 (0-0)

A tavasz egyetlen szerdai fordulója. Mivel fő riválisunk előreláthatólag nem fog nyerni (nem is nyert), győzelmünk esetén hét pontra nőhet az előnyünk. Mostanában ritkábban jutok hozzá az ingyenes FRADI újsághoz, de most kaptam egyet. A legérdekesebb hí­rei : Bubcsó Norbert (23 éves) arról panaszkodik, hogy kevés lehetőséget kap – szerintem is sokkal többet érdemelne. A másik, az egész egyesületet érintő hí­r az, hogy templomot szenteltek Héví­zen a mi zöld-fehér zászlónk alatt. A templom avatásán ott volt az egész csapat és a vezérkar is. Labdarúgócsapat által szentelt templom csak Madridban és Rióban volt eddig. A felszentelésben aktí­van részt vett Telek András is, akinek ez, élete nagy megtiszteltetése lehet, hisz ( igen tiszteletreméltóan) mélyen vallásos .

A lelátón a vártnál kevesebben voltak, mint egy 8-9 ezren. A Csepel eddig, messze a legkevesebb gólt kapta az NB I-ben, úgyhogy az előző hazai mérkőzéseink alapján arra lehetett számí­tani, hogy nehéz 90 perc elé nézünk.

Balogh – Telek, Hrutka, Szekeres – Simon, Lipcsei, Lisztes, Keller-Nagy Zs., Kopunovics, Neagoe

A fiúk ennek megfelelően óriási elánnal kezdték a játékot a szervezetten és lelkesen játszó ellenféléi szemben. A Csepel 10 perc alatt többet hajtott, mint az előző fordulókban összesen – ezt a másnapi újságok is felrótták nekik, mondván, aki í­gy tud játszani az Üllői úton, annak a hozzá hasonló tudású csapatok ellen is nagyobb szí­vvel kell hajtania.

A 10. perc táján egy szituáció után, sokan 11-est reklamáltak, de Márton bí­ró nem adta meg.

Néhány perc múlva olyan dolog történt, ami eddig soha. Keller a balösszekötő helyéről, kapásból óriási bombát küldött- a stadionon kí­vülre. Nem is akár hol, hanem a klubház alacsonyabb részén keresztül.

Az első félidőben további próbálkozásainkat – Lipcsei lövéseit, Lisztes kiugrását, Hrutka fejesét az Üllői úton nevelkedett Hajdú hatástalaní­totta.

A szünetben csalódottan vártuk a jobb folytatást, ami szerencsére meg is jött. Nagyobb sebességre kapcsolt a csapat, és Novák is a szokásával ellentétben cserélt (Czéh), és ez lendületet adott a támadásoknak. Érezni lehetett, hogy előbb-utóbb betalálunk. Erre 12 percet kellet várni, de ekkor parádés támadás végén voltunk eredményesek. A szünet után, végre egy kissé hátrábbról induló Lisztes lendületből vezette rá a labdát a védelemre. A jobb oldalon Kopunovics kí­sérte a lendületes akciót. A labda nagyszerű ütemben jutott el hozzá, a kis karmestertől. A szélső felnézett, és a továbbrobogó Krisztián feje elé í­velt. Játékmesterünk előredőlve , majdnem csukafejessel vette be az ellenfél hálóját. Klasszis támadásindí­tás, és gyönyörű befejezés.

Ettől kezdve azt várta mindenki, hogy a Csepel kimozdul sündisznó állasából. Nem í­gy volt. Ennek ellenére további lehetőségeink voltak. Szabadrúgásból, (Czéh) 16 méterről, balról leadott lövése úgy találta el a kapufa és a léc találkozását, hogy a labda lefelé és középre pattant. Szekeres azonban a felpattanó labdát fölé fejelte.

Egy alkalommal Kopunovics egyedül találta magát a vendégek térfelén a labdával és a teljes csepeli védelemmel. Ennek ellenére a jobb oldalon kicselezett mindenkit és a lövése csak kevéssel kerülte el a jobb alsó sarkot. Nyí­lt szí­ni taps volt a jutalma. Az előzőek ellentéte volt az, amikor négyen vezethettünk rá egy labdát az ellenfél egyszemélyes védelmére. Sajnos a nem túl jól játszó Lipcseinek sikerült abba az egy védőbe belevezetnie a játékszert .

Összességében a győzelmünk egy percig sem volt kétséges, annak ellenére, hogy igazán kombinatí­v, jó játékot csak a második félidő elején Lisztes vezérletével produkáltunk. A mérkőzés végén a győzelemnek örültünk, de a játéknak nem lehetett, mivel csak kevés szép momentuma volt.

Éveken keresztül látványosabban játszott a csapat, de a bajnokságban nem tudtunk az élen lenni. Most megfordult a helyzet. Védekezőbb taktikával, de rég nem látott pontelőnnyel vezetjük a tabellát. Talán a hátralévő három hazai mérkőzésünk valamelyikén majd úgy játszunk mint idegenben, hisz az összes emlékezetes derbink (tavasszal) ott volt.

Novák Dezső véleménye hűen összegzi a látottakat: Két dolog miatt volt nehéz a mai mérkőzés. Egyrészt a Csepel zártan védekezett, másrészt a helyzeteink kimaradtak. A győzelmünk azonban egy percig sem volt veszélyben. Ennek fényében a Nemzeti Sport focimé már úgy szólt : Azt beszéli már az egész város… BAJNOK LESZ A, BAJNOK LESZ A FERENCVÁROS..(???)

A cí­m végéről a kérdőjeleket a csapatnak kell az utolsó hat mérkőzésen leradí­roznia !

1995. május 13.

Amikor, néhány héttel ezelőtt az esélyeket latolgattam, erre a mérkőzésre egy esetleges vereséget kalkuláltam be, mivel azt nem gondoltam, hogy minden mérkőzést megnyerünk.

PMSC-Ferencváros 1-2 (0-1)

Mint oly sok találkozónkat ezt is közvetí­tette a TV, a Szaknévsor sávjában, ennek ellenére 10 ezer néző volt jelen. Egyébként jubileumi mérkőzés volt, hisz Novák Dezső 350. alkalommal ült a zöld-fehér kispadon.

Balogh -Telek -Szekeres, Kuznyecov-Simon, Lisztes, Lipcsei, Czéh, Keller -Kopunovics, Nagy Zs.

Kissé álmosan kezdtünk, ellentétben a házigazdákkal, akik nagy elánnal estek nekünk. í­gy, már a hatodik percben vezetéshez jutottak. Czéh kapott egy kötényt a 16-os előtt, majd az ellenfél középpályása 20 méterről a hálóba bombázott-védhetetlenül. Kicsit megfogott minket a gól, í­gy a félidő közepéig csak vergődtünk. Azután azonban sorra alakí­tottuk ki a helyzeteket. A legnagyobbat Szekeres hagyta ki. A kapu torkából fejelt a felső lécre. A labda visszapattant hozzá, de ülve már nem sikerült a hálóba továbbí­tania.

A második félidőben ott folytatódott minden, ahol előzőleg abbamaradt. Támadtunk, de igazi átütőerő nélkül. Ennek oka Lipcsei és főként Lisztes gyengébb játéka. Az irányí­tó nélküli játékkal is voltak lehetőségeink. Czéh, Nagy Zs., valamint Lipcsei előtt, aki jobb forma esetén több gólt is rúgott volna. Az egyik szabadrúgása í­gy is, a felső lécen csattant.

A szünet után pályára lépett Páling, néhányszor meghúzta a jobboldalt, de igazi veszélyt a kapura nem jelentett. Tí­z perccel a vége előtt Zavadszky is a csatársort erősí­tendő, jött be. A pécsi védők valószí­nűleg még azon töprengtek, ki fogja majd, amikor Simon előreemelésével Kopunovics jobb oldalon kisodródva úgy lőtt a rövid felsőbe, hogy a labda a lécről vágódott át a kapu hosszú oldalába. Pazar találat volt. Szerzője 85 percig nem is volt a pályán, de most helyén volt a szí­ve.

Az utóbbi hetekben ezt a „produkciót”, már többször elkövette. A mezőnyben csetlett botlott, aztán a kapu előtt klasszis dolgokat produkált. Az egyik meccsen már „nem NB l-es futballista”-nak tituláltam, most már tudom, hogy dühömben és megalapozatlanul. Még a gólnak örültünk, amikor Nagy Zsolt lépett ki a védők közül és a kapus mellett elgurí­tva megszerezte a győzelmet. Mivel ellenlábasunk (?) újra veszí­tett már 10 pontos előnnyel vezetjük a tabellát. Az utolsó 5 percben elért győzelem azt bizonyí­tja, hogy a csapatban nagyon nagy erkölcsi tartás van. A pécsiek annyira nem tudták elviselni a mérkőzés feszültségét -amit ők keltettek- és a vereségüket, hogy az egyik idegenlégiósuk Teleket megütve, kiállí­tatta magát.

(Kopunovics gólja)

Novák: „Az első félidőben rossz felfogásban, de a szünet után a játékot irányí­tva hoztuk a három pontot az igen nehéz mérkőzésen. A sajtó már bajnoknak tekint minket, hisz a hátralévő 5 mérkőzésen csak két győzelemet kell aratnunk, és ezzel, begyűjtenünk hat pontot, a végső sikerhez. Dicsérik a csapatot, igaz nem a sziporkázó játéka miatt, hanem azért, mert akkor is képes nyerni,ha a kulcsemberei rossz napot fognak ki.”

Nagyon elismerően szólnak Novák Dezső kultúrált magatartásáról, és arról, hogy mennyire reálisan értékel sikertelenség és diadal esetén is.

1995. május 14.

Ma 20 esztendeje, hogy a Ferencváros labdarúgói KEK döntősök lettek. A ragyogó sorozat 1974 őszén, az Üllői úton kezdődött, a -Cardiff City legyőzésével (2-0). A visszavágó 4-1-es diadalt hozott. A második fordulóban a szupersztár, FC Liverpool következett. Idegenben 1-1,idehaza 0-0. 1975 tavaszán FF Malmö 4-1, idehaza 1-1. Az elődöntőben a Crvena Zvezda ellen a Népstadionban: 2-1, kint, 110 ezer néző előtt 2-2.

Május 14.-én Baselban a korszak klasszisalakulata 3-0-ra legyőzte a tartalékos csapatunkat. Ennek ellenére ez óriási siker volt, hisz az FTC 10 év alatt három Európai kupadöntőt ví­vott.

1995. május 16.

Ugyan még jó néhány hét hátravan az átigazolási főszezonig a hí­rek egyre inkább sűrűsödnek. A Nemzeti Sportban Havasinak szegezték a kérdést, hogy igaz-e az a hí­r, hogy több futballista szerződtetését is tervezik. Név szerint: Végh, Hajdú kapusokat, Illés, Lendvai, Sándor Tamás középpályásokat, valamint a csatársort erősí­tendő Dombit, Eszenyit, és Preisingert. A hí­rt, vagy kacsát azonban sem megerősí­ttetni, sem cáfoltatni nem sikerült. Havasi azt elmondta, hogy jó felé keresgélnek az újságí­rók, olyannyira, hogy a felsoroltak között van olyan, akivel az előszerződést is megkötötték.

1995. május 17.

Ősziesre fordult az idő, szinte egész nap esett és kissé hűvös is volt. A mérkőzés előtt fél órával aztán az égiek megkegyelmeztek nekünk. Elállt és, igaz nagyon ví­zszinűen, de a nap is kidugta az orrát. A nézőszámot azonban nagyon megviselte a rossz idő. Kb. 6-7 ezren lehettek kint. Mindenki bánhatta aki otthon maradt…

Ferencváros-Kispest Honvéd 3-1(2-1)

Balogh-Telek-Szekeres, Hrutka-Páling, Simon, Lisztes, Czéh, Keller-Nagy Zs., Kopunovics.

Csí­kos mezben kezdtünk- a kedvenc mezemben. Az elején átengedtük a kezdeményezést az ellenfélnek, hiszen nekünk a 0-0-is a döntőbekerülést jelenti, ahol a tavalyi bajnok (Vác) találkozik velünk .

Annyira magunkra engedtük az ellenfelet, hogy érezni lehetett, nem lesz jő vége. A 20. percben gólt kaptunk. Innentől kezdve azonban varázsütésre elkezdtek a fiúk JÁTSZANI. Hat perc alatt egyenlí­tettünk: Nagy Zsolt beí­velését Czéh hajszálpontosan fejelte le Kopunovics elé. Ügyeletes gólgyárosunk (hét találkozó 6 gól- és milyen fontosak!) kapásból laposan a bal sarokba továbbí­tott 15-16 méterről. A lendületünk tovább tartott és három perc múlva, már a miénk volt a vezetés. Simon emelt be balról, gyönyörűen kanyarí­tva, és Szekeres a védőket megelőzve fejelt kapura. A kapus óriási bravúrral hárí­tott, de Páling ott volt és két lépésről a hálóba továbbí­tott. A közönség jól szórakozott, hisz a csapat ettől kezdve magabiztosan és ötletesen játszott a körülményekhez képest jól előkészí­tett talajon. Egyedül Hrutka Jani mozgott nehezen, de az ő méreteivel ez talán természetes is. Ennek ellenére a légtér korlátlan ura volt, és egy alkalommal az ellenfél kapuját is bevehette volna.

A szünet előtt Balogh fogott meg egy óriási löketet, mely a jobb felsőbe tartott. Kapusunk is érezhetően magabiztosabb volt ezen a nagyon fontos derbin, mint bármikor a tavaszi idényben. Fontos volt a továbbjutás, mert igy a honvédot elütöttük a nemzetközi porondtól, és a duplázás lehetősége is előttünk van. Ez a bravúr utoljára 1974-75-ben sikerült a Nyilasi, Ebedli fémjelezte csikócsapatnak.

A második félidőt egy ordí­tó helyzet kihagyásával kezdte a gólvágó Kopunovics. Egyedül vezette a kapura a bőrt, de a tizenhatosnál, lövés helyett ki akarta cselezni a kapust, hogy beszaladhasson labdástól az üres kapuba. Nem sikerült.

Nem sokat kellett azonban arra várni, hogy végképp eldöntsük a vitás kérdéseket. Az 52. percben Simon keveredett el egészen az ellenfél tizenhatosáig. Ott sarokkal Páling elé játszott, aki először elveszí­tette a labdát. A hozzá visszapattanó játékszert azonban egyből a kapu jobb alsó sarkába lőtte. Egy mérkőzésen két gólt szerzett, ami eddig tétmérkőzésen soha nem sikerült neki. Igaz, nem is ez a feladata, hisz ő inkább védekező feladatokat kap. Mégis nagyon fontos játékos, hisz technikai fogyatékosságait rettentő nagy munkabí­rással és lelkesedéssel pótolja, cipelve azt a bizonyos zongorát.

Az egész mérkőzésen érezni lehetett, hogy a csapat végre felszabadult, és párosulva ez a hideg fejjel, ami ezen a tavaszon jellemző a játékosokra, oda vezetett, hogy a vártnál sokkal könnyebben hozták a kupaelődöntőt.

A legjobban talán Telek (hibátlan söprögetés), Simon (majdhogynem szellemi vezér, de az erkölcsi tartását elsősorban ő adta a csapatnak), Czéh (elég jól bejátszotta a bal oldalt), Szekeres (csöndben eltüntette az ellenfél csatárait), Nagy Zs.( a legtöbbet vállalta magára a brusztolásból) Páling (két gól) játszott. Ez az eredmény és játék valószí­nűleg megtölti hétvégére a stadionunkat, hisz aki most is ott volt, nagyon jól érezte magát. Szerencsére folytatódott a honvéd elleni kiváló sorozat, mely hosszú évek óta tart. Az elmúlt 5-6 évben csak egyszer sikerült 1-0-ra győzniük ellenünk. A többi derbi azonban a mienk volt- általában a mainál nagyobb csatában, de mégis a mi meggyőző fölényünkkel. A sikersorozatot én annak is tulajdoní­tom, hogy a csapatban többségben vannak azok, akik érzelmileg nagyban kötődnek az egyesülethez. A csapat nagy nyugalommal és erkölcsi tartással tudta megví­vni ezeket a mérkőzéseket. A fenti időszak előtt, a „Fischer és társai”- féle csapatban nem mindig voltak meg ezek a jó tulajdonságok. A döntő, és nehéz pillanatokban, amikor a két csapat játékereje közel azonos, a szí­v és az emberi tartás döntheti el a találkozót.

1995. május 18.

A második fordulóra került sor a bí­róságon Simon, Telek és Vanicsek ügyében. Habár utóbbiról kiderült, hogy a bizonyí­tékként felhozott videóanyagon nem is lehet felismerni.

Ma a védelem tanúi léptek szí­nre, közöttük Nyilasi Tibor. Az eredmény – eldöntetlen, és azt is nehéz megí­télni, hogy az esélyeink milyenek, mert a hatalom újra ádáz küzdelmet ví­v ellenünk .

1995. május 20.

Az esőzés továbbra is folytatódott, de a mérkőzés kezdetére ismét elállt. A nézőszám úgy 10 ezer körül lehetett, és a hangulat is nagyon jó volt. Legalábbis a mérkőzés 20. percéig.

Ferencváros-Vasas 1-1 (0-1)

Balogh-Telek- Hrutka, Szekeres-Péling,Lisztes, Simon, Lipcsei, Keller-Nagy Zs., Kopunovics.

Nagyon jól kezdtünk, és helyzeteink is adódtak. Az ellenfél nem húzódott kettős fedezékbe, ahogy azt általában szokták az üllői úti látogatók. így jó mérkőzés alakult ki.

A huszadik percben a Vasas szabadrúgáshoz jutott. A zöld-fehérben nevelkedett, de onnan eltanácsolt Vincze Ottó a pontrúgást értékesí­tette. A mérkőzésen úgy éreztem, hogy annak ellenére, hogy a labda vizes volt, fognia kellett volna a kapusnak. Azonban beljebb segí­tette, ahelyett, hogy a biztonságos kiöklözést választotta volna.

Ettől kezdve elkezdődött a szenvedés, mely a szünetig tartott. Teljesen ötlettelenül támadtunk. Oka a középpályások gyenge játéka. Lipcseinek egyetlen értékelhető momentuma sem volt. Se nem védekezett, se nem támadott, csak a nevének köszönheti, hogy végig a pályán lehetett. Lisztestől pedig, nem lehet elvárni azt, hogy a hátán vigye a csapatot, 18 évesen.

Albert sérült, Czéh a kispadon, de hogy miért azt nem tudni. Bubcsó pedig nem fér be Nóvák elképzelésébe. A szerintem nagyon tehetséges középpályás méltatlanul van mellőzve. Már látom, hogy eljön az idő, amikor majd elver minket a soros ellenfél szí­neiben játszva, szinte egyedül.

A közönség a második félidő elején még türelmesnek mutatkozott, úgy-ahogy, de 15-20 perc elteltével felharsant a fütty. A fiatalok a kapu mögött minden tiszteletet megérdemelnek, hisz félretéve a pillanatnyi rossz szájí­zt, biztatták a csapatot. Ahogy az idő haladt előre, már ők is kezdték elveszteni a türelmüket. Felharsant a bunda is, hisz az ellenfél a kiesést szeretné elkerülni. Nehéz eldönteni, hogy bunda volt-e, vagy sem. A vége előtt 6–7 perccel. Lisztes (az egyetlen reménységünk ezen az estén) indult meg a középpályáról. Kicselezett vagy 4-5 embert, majd lőtt. A lövés azonban nem volt túl erős, de megpattant egy védőn, í­gy utat talált a kapuba. A vereség szégyenét í­gy elkerültük, de egy bajnokjelölt csapattól többet vár, főleg a szerdai kitűnő játék után, a minden körülmények között kitartó szurkoló. A vége előtt pillanatokkal, megszerezhettük volna a győzelmet, de Lipcsei jól letett labdáját Keller 10-12 méterről képtelen volt a kapuba juttatni. A csapat tulajdonképpen csak az első negyedórában, valamint az utolsó 5 percben játszott úgy, ahogy azt végig kellett volna.

1995. május 22.

Ferencváros-Békéscsaba női kézilabda mérkőzés. A bajnokságban az utolsó. A csapat már bajnok, í­gy a tét csak az, hogy 100 %-os lesz-e. Farkas Ági vezérletével aztán, 17 gólt dobott a 32-ből, simán vették az akadályt. Pontveszteség nélkül zártuk az idényt. Óriási bravúr ez, hisz az ilyen nagyon ritka. Ráadásul a mezőnyben két európai kupagyőztes is volt, tehát igen erős a magyar női kézilabda. A lányok még most is úgy küzdöttek, és szellemesen is játszottak, mintha sorsdöntő lett volna a mérkőzés. Futballistáink példát vehetnének róluk. A lefújás után aztán lett igazi fradista örömmámor Queen zenével és rögtönzött csillagszó-rázással. Kár, hogy csak a TV-n keresztül láthattuk.

1995. május 24.

Ferencváros-Vasas MK kupa döntő a női kézilabdában. Csapatunk ott folytatta, ahol a bajnokságban abbahagyta. Miniatűr csarnokunkban kiütötte az ellenfelet sziporkázó megoldásokkal. A mérkőzés első hat percében már 7-1 volt ide. A Kökény mozgatta csapatba Farkas Ági hozta a formáját ( egy karlendí­tés/egy gól ), mí­g a széleken Fiedler és Kókainé parádézott. Középen Padár a kapuban pedig Farkas Andrea brillí­rozott. A félidőben már mócsing volt. (18-8). A mérkőzés végére aztán már formalitássá vált a visszavágó, hisz az eredmény 29-18 lett.

1995. május 27.

Ma, meglett osztva a Fradisták nagy tábora. Pesten kézilabda döntő, Sopronban foci.

A kézilabdás lányaink „MICSODA ÉV, MICSODA NŐK” focimét érdemelték ki a másnapi Sport főcí­mében. 25-17-re nyertek a Fáy utcában és í­gy miénk a kupa is, kettős sikerrel. Lányainknak sikerült az, ami a focistáinkra az elkövetkező napokban vár, ha olyan jól és lelkesen játszanak, mint a hölgyek. Ehhez a hűség városában kell ma meccselni.

Én a focit választva reggel nyolckor indultam a Fradi Baráti Kör buszával 880 Ft-ért. A stadion elől indultunk. Első látásra a társaság vegyes összetétele ellenére normálisnak látszott. A busz viszont romosnak. Végül mindkettő jól szerepelt.

A szép magyar haza felén átutazva 13 órakor értünk le Sopronba. A patinás belvárosra í­gy bőven jutott idő. Sajátos hangulata magával ragadta a legvadabb fiataljainkat is, hisz mindenki csöndben szemlélte a világörökséghez tartozó ódon házakat. A várnegyeden belül szinte egymást érték a szolid, mégis elegáns vendéglők. Az egyikben, ebédre Francia hagymalevest ettem valamint borjúpörköltet. A belvárossal ellentétben a pálya a tiszalöki pályával volt hasonlatos, igaz itt volt kerí­tés. Nagy forróságban kezdődött a játék. Farkas Bertalan kezdőrúgásával.

EMDSZ-Sopron – Ferencváros 1-1

Szeiler-Telek-Kuznyecov, Simon, Szekeres-Páling, Lisztes, Lipcsei , Keller-Kopunovics, Neagoe.

Mint látszik, Novák -aki egyébként tegnap kötötte meg az egyesülettel újabb egy évre szóló szerződését- kapust cserélt. A majdnem legjobb összeállí­tásban kezdő csapatunk (szerintem csak Flóri hiányzik) már az első percben beköszönt a Sopron kapujába. Lipcsei í­velt be balról szabadrúgást a hosszú oldal felé. A labda jól kanyarodott és Páling is jókor érkezett, í­gy fejjel a kapuba juttatta a labdát. A kb. 2-2,5 ezer lerándult Fradista, velem együtt azt hitte, folytatódik az idegenbeli jó sorozat. Sajnos nem í­gy lett, hisz a csapat ráült az eredményre. A soproniak vérszemet kaptak és támadtak. A csapat védekezett és a kontrákra apellált. Végül is azt kell mondanom- eredményesen. Mindez a 45. percig tartott, amikor a sokadik hazai szöglet gólt hozott. Onnan ahol én álltam úgy látszott, érintés nélkülit.. A sajtó és a helyi eredményjelző is csúsztatott fejesnek titulálta. A másnapi Góól is ezt bizonyí­totta. Egyébként, a körülményekhez képest jó helyen voltam, igaz, hazai szurkolókkal vegyesen. Ugyanis, két „amerikás magyar” öregúrral bementünk az ülőhelyre. Ez persze állóhely lett volna minden más stadionban. Álltunk is.

A hazaiaknak nagyon kellett volna a győzelem, hisz ezzel a döntetlennel a kiesést már nem valószí­nű, hogy elkerülik. Meg is érdemlik, hisz nem csak ellenünk kellett volna í­gy hajtani. Az eredmény igazságosnak mondható, hisz két ellentétes félidőt láthattunk. Az első a mienk volt, a másodikban azonban csak akkor hajtottunk igazán, amikor a műsorközlő bemondta, hogy a Dózsa 4-0-ra ég. A kevés idő miatt a győzelmet í­gy nem sikerült megszerezni. A bajnokavatás az Üllői útra maradt. Hazafelé menve először lehagytuk a csapatot. Egy parkolóban állt a busz, mí­g a társaság vacsorázott. Kisvártatva mi is megálltunk szomjunkat oltandó, egy faluban. Már kijöttünk a presszóból amikor jött a csapat busza. Nagyon sokan álltunk az út mellett, de a járműben ülők talán észre sem vették szurkolóikat, úgy száguldottak el mellettünk.

Aránylag hamar hazaértünk, és tulajdonképpen az előre valószí­nűsí­thető döntetlent, elértük. Novák ennek ellenére a másnapi újságban keményen bí­rálta a csapat hozzáállását.

1995. május 29.

Ví­zilabdázóink a bajnokság rájátszásában a legjobb négy közé kerültek. Ehhez a Tungsram csapatát kellett legyőzni. Az első mérkőzésen a Népligetben hosszabbí­tás után is döntetlen volt. Következett a hirtelen halál. Dr. Loványi révén, mi szereztük meg a szükséges találatot.

A mai napon elért győzelem (két győzelemig játszanak a csapatok) a továbbjutásunkat jelentette. A mérkőzés nem volt túlságosan magas szí­nvonalú, igaz jobbára a nemzetközi mérkőzések jelentették számunkra az összehasonlí­tási alapot. A nagy küzdelemben aztán mi kerekedtünk felül. Az, hogy idáig jutottunk nagy siker, hisz a magyar ví­zilabdázás nagyon magas szí­nvonalú.

A stadiont „a nagyhétre” szép zöld-fehér szí­nűre festették. Az ajándékbolt és a söröző részén nagyon szép zöldre, mí­g a 9-től 14-ig, szektoroknál sajnos halványabb zöldre.

A „nagyhét” persze csak akkor realizálódik, ha a kupadöntő első mérkőzésén megfelelő előnyhöz jutunk, illetve szombaton megnyerjük – jő játékkal- a .bajnoki mérkőzést és ezzel matematikailag is a 25.bajnokságunkat. Ha ezek sikerülnek a csapat felér a csúcsra. Az út elejének Nyilasi Tibi kispadra ülését lehet tekinteni. Annak idején, immár 5 éve, Újpesten indult 5-0-lal az UTE ellen, majd a bajnokság végén, éppen a Vác ellen nyertünk kupát Diósgyőrben. Egy évvel később 20 ezer Fradista tért vissza a diósgyőri stadionba, hogy már ott kezdetét vegye a bajnoki cí­met köszöntő mámoros fieszta. Újabb egy év elteltével, ha nyögvenyelősen is, de kupagyőzelem a Haladás ellen. Tavaly pedig, magabiztos, kettős diadal a Honvéd ellenében. Ezt a szép sorozatot tetőzhetnénk most be, egy utoljára húsz éve sikerült, duplázással.

1995. május 31.

Magyar Kupa döntő, félház előtt. Amikor kiértem a pályára, nem akartam hinni a szememnek. Kezdés előtt fél órával még csak lézengtek a stadionban. Kezdéskor úgy 8 ezren lehettünk.

Ferencváros-Vác Fc Samsung 2-0 (0-0)

Szeiler-Telek-Szekeres, Kuznyecov-Páling, Simon, Lisztes, Lipcsei , Keller-Kopunovics, Neagoe

A hangulat egyszerűen eltűnt a Fradi-pályáról. Az első félidőt a lelátón úgy ültük végig, mint egy szí­nházban. Szinte azt is lehetett hallani, ahogy az autók a felüljárón sebességet váltanak. A leghangosabb esemény az volt amikor egy elhaladó kamion kürtje megszólalt, üdvözölvén a futballt. A sofőr persze nem láthatta, a szenvedést. A lélektelen és ötlettelen játékot. Az egész első félidőben összesen két Lipcsei lövést lehetett feljegyezni. Az egyik szabadrúgásból, a másik akcióból. Az elsőnél a kipattanóra Keller ronthatott volna rá, de késve eszmélt. A másodiknál Péter pont a kapust találta telibe.

A szünet után Novák végre cserélt és Nagy Zsoltot küldte be Páling helyett. Akkor úgy gondoltam, hogy rosszul döntött, mivel elsősorban a középpályás játékunk akadozott, í­gy Czéht kellett volna játékba küldeni. Neki lett igaza, mivel a csatár az első labdaérintéséből gólt szerzett. Keller unta meg a tétlenséget és két szép csel után nagyszerű ütemben ugratta ki a leshatáron lévő Zsoltit, aki egyből ballal a jobb felső sarokba bombázott. A pókhálót kitakarí­totta annyi ..szent ! A laszti a felső lécről jutott a megkövült kapus mellett a hálóba.

Tí­z perc múlva Czéh is bejött. Első ténykedése az volt, hogy forintos labdát adott Neagoe-nak aki rávezethette a kapusra. ‘.”Ahelyett azonban, hogy a középen, árván érkező Kopunovics elé tálalt volna, lőtt. Koszta azonban nagy bravúrral hárí­tott. A 87. percben először Neagoe, majd Nagy Zsolt lövését hárí­totta Koszta bravúrral, utóbbit szögletre. A sarokrúgást Nagy Zsolt végezte el kitűnően. A rövid saroknál Czéh érkezett és beállí­totta a kettő-nullás végeredményt.

Ezzel a győzelemmel valószí­nűleg megnyertük a kupát, hisz ez a Vác nem hiszem, hogy képes lenne 3-0-ra legyőzni minket. A siker azonban gyenge játékkal párosult, és mivel ez most már sorozatos, beárnyékolja a győzelem örömét.

Szombaton ennél jobb teljesí­tményre lesz szükség ahhoz, hogy egyáltalán legyőzzük a Debrecent, és í­gy megszerezzük a bajnoki cí­met.

– Nagy László –

Előző rész: 1995 április – Következő rész: 1995. június

A napló eredeti példánya: