Nagy L. naplója: FTC – 1996 szeptember (I.)

1996. szeptember 4.

FERENCVÁROS-VÁC 3-1 (3-1)

Beszéltek mindenről az elmúlt napokban. Hogy a szurkolók tüntetnek majd, a vezetőség ellen, meg fejeket követelnek azért, mert Kuntics már nem a miénk, aztán szép csendben gyülekezett a nép erre a hétközi bajnokira.

Szeiler – Telek – Hrutka, Limperger – Nagy Zs.. Miriuta, Jago-dics. Arany, Nagy N. – Horváth Zavadszky
csere: Szűcs, Aranyos, Páling

A klubház felújí­tása a végéhez közeledik, már jól láthatóak a dí­szpáholyoknak kialakí­tott részek. Igazán tetszetősek lesznek. Remélhetőleg a csapat is lassan kialakul majd.

Az ellenfél igen szerényen kezdte az idei szezont. Háromból háromszor kaptak ki, í­gy azt lehetett várni simán nyerünk, í­gy is indult. Már az első percekben megszerezhettük volna a vezetést, de „csak” a 7. percben sikerült.

Ekkor azonban gyönyörűen kisakkozták a vendégek gyenge védelmét. Arany remek labdájával Horváth lépett ki a jobbösszekötő helyén. A védőket lerázta magáról, í­gy óriási gólhelyzetbe került. Egyvalaki még nála is nagyobb helyzetben volt, í­gy odapasszolt, igen-igen önzetlenül. A hálóba végülis Zavadszky helyezett, úgy mint a téren szokás, teljesen kijátszva a helyzetet. Tí­z perc múlva Horváth megszerezhette volna első bajnoki gólját, de még várnia kellett további 6 percet.

A sokadik tetszetős támadást indí­totta Miriuta. Most Nagy Norbertet választotta, aki a bal oldalon futott fel. Norbi átvette a labdát, majd a középen érkező Horváth elé tálalt, aki 5 méterről a hálóba helyezett. Nem lett igazam, mert azt mondtam 1-0-nál, hogy ez a végeredmény.

Néhány kimaradt helyzet után a 30. percben megszereztük a 3. találatot.

Egy ellenakciónál az egyik legjobban játszó. Nagy Zsolt indí­totta remekül a másik legjobb középpályást Miriutát. A szélen felfutó vendégmunkásunk pazar passzal látta el Horváth Ferit, akinek nem volt más dolga, mint a hálóba passzolni.

Sajnos ezután a csapéit koncentrációja egyre lankadt, í­gy sorra maradtak ki a helyzetek. Pedig Aranynak két méterről kellett volna betalálnia egy teljesen kijátszott akció végén, de nem sikerült. Aztán váratlanul gólt kaptunk, pedig a vendégek eddig egyszer sem lőttek kapura. A végig bizonytalankodó Hrutka hibája után a tehetetlen Szeiler mellett a vendégek beállí­tották a végeredményt .

A középkezdést követően szinte azonnal válaszolhattunk volna. Nem sikerült, mert egy nagyszerű Miriuta szöglet után négy embernek sem sikerült a gólvonalon bebirkózni a labdát. Mire a játékszer a kapus kezébe került addig 3-4 emberünk is bevehette volna a kaput. Ehelyett enyhén mulatságos, kicsi a rakást játszottak a vendégek kapujában.

A szünetben arról vitatkoztunk, hova vezet az, hogy a fiataljainkat elengedjük más csapatokba, és helyettük öreg focistákat szedünk össze.

Aztán elkezdődött a második játékrész. Kb 10 perces parádéval. A dolog szépséghibája csak az, hogy a számtalan nagyobbnál-nagyobb helyzetet is kihagytuk. Ebben Arany volt az élenjáró. Már az első félidőben is volt egy ordí­tó helyzete, de most egy még nagyobbat sikerült elhibáznia. A kapu közepénél kapta a labdát, de az összerogyó kapus lábbal mentett. Néhány perc múlva a balösszekötő helyén lépett ki nagyszerűen, de ekkor már elbizonytalanodott, és a helyett, hogy becsavarta volna, vagy átemelte volna a labdát a kapuson – mindkettőt könnyedén megtehette volna- megpróbált középre tálalni. Nem sikerült. Ezután még volt egy remek 18 méteres lövése, de az ha csak kicsivel is, de elkerülte a kaput. Természetesen másoknak is volt lehetőségük. Limperger például a kapufára csavart, de Nagy Zsolt is kihagyott egy lehetőséget, igaz ballal próbálkozott.

Aztán kezdett, ellaposodni a játék. A csapat szinte megállt, í­gy a harmatgyenge ellenfél lábra kapott, és néhányszor eljutott a kapunkig. Bizony voltak pillanatok, amikor csak az ő ügyetlenségük miatt maradt érintetlen a kapunk. A nézőtéren kezdtünk türelmetlenkedni. Erre Novák elkezdett cserélgetni, és mire a 79. percben Aranyost becserélte már végleg tönkrement a hangulat, a lélektelen bóklászás miatt.

Novák Dezső hibázott azzal, hogy as egyre feszültebb nézőtéri hangulat ellenére a közönséggel most már nyí­ltan szembeszegülve pályára küldte Aranyost.

Amikor megláttam kit cserélt be elborí­tott as indult, és innentől kezdve szinte csak gyűlt és gyűlt bennem a méreg. Főleg amikor láttam mit szerencsétlenkedik össze. Nehezen tudom elfogadni Aranyost, mert soha nem fogom elfelejteni azt a pillanatot, amikor a BL selejtezőn kirúgta a kapusunk kezéből a labdát. Lassan vége lett a találkozónak és a közönség fele tapsolt a másik fele fütyült. Nyertünk, de mégsem lett jókedvünk, mert as utolsó félórát a lazsálás megkeserí­tette. Egy ilyen gyenge csapattal szemben kevés egy sima győzelem.

A másnapi sajtóban az újságí­rók – azok, akik eddig szapulták Novákot a védelmükbe veszik, és különösebben nem is domborí­tják ki azt a vegyes hangulatot, ami a találkozó vége felé uralkodott. A csapatban Szeilernek semmi dolga nem volt. Manci jó teljesí­tménye nélkül Hrutka és Limperger (mindkettő felejthetőt produkált) nagy bajban lett volna. A középpályán már voltak jobb teljesí­tmények. Miriuta ugyan percekre is el tud tűnni, de ha akar pazar dolgokat csinál. Nagy Zsolt kellemes szí­nfolt, mí­g Nagy Norbert is megfelelően játszott. Arany elrontotta as összképet azzal, hogy kihagyta a kihagyhatatlant. Jagodics eltűnt. Elöl Zavadszky jó kezdést követően észrevétlen volt, ellenben Horváth Feri megint kitűnően és nagyon harcosan játszott.

Másnap megtörtént as, ami már valószí­nűleg régóta érlelődött Novák Dezső fejében. A szurkolói mocskolódásokat és bizalmatlanságot megelégelte és lemondott.

Olyan nyomás nehezedett rám, amit nem bí­rtam tovább. újra és újra megtaláltak, sőt megfenyegettek. Ha azzal segí­tem a csapatot, hogy elmegyek hát tessék. Remélem nélkülem eredményesebbek lesznek.

Tulajdonképpen egy ős-Fradista lett elüldözve a kispadról. Én tiszteltem, mert mindig azt mondta ami történt és a játékosokat soha nem engedte lazsálni, vagy primadonnáskodni. Egyetlen – de az nagy- hibája volt csupán. Az ő ideje alatt egyetlen egy sajátnevelésű játékost sem próbált beépí­teni a csapatba. Az utódlásáról persze rögtön megkezdődtek a találgatások, állí­tólag néhány szurkoló aláí­rásgyűjtésbe kezdett azért, hogy a félistenként tisztelt Nyilasi Tibi üljön újra a kispadra. Hogy ez bekövetkezik-e vagy sem? Az elkövetkező napokban kiderül. Egyenlőre Mucha Józsit bí­zták meg, átmenetileg, a vezetőedzői feladatok ellátásával.

1996. szeptember 07.

Ferencváros-Csepel 1-1 (1-1)

Szeiler – Telek – Hrtutka, Limperger – Nagy Zs., Arany, Miriuta, Jagodics, Nagy N. – Horváth, Zavadszky
csere: Szűcs, Páling

Az időjárás kegyetlenre fordult, de nem elsősorban ezért mentek ki kevesen, még csak nem is a TV közvetí­tés miatt. Az elmúlt hetekben lassan hozzászokunk ahhoz, hogy már a Fradi-mecsen is kevesen vannak.

Álmosán kezdődött a mérkőzés és nem nagyon sikerült mezőnyfölénybe kerülnünk. A hazaiak szervezetten játszottak, soraikban három volt játékosunkkal. Keresztúri mellett két saját nevelésű játékosunk Búbcsó és Petrók is Csepelen van. Közben a vezetés sorra veszi a 28-30 éves játékosokat, akik nem biztos hogy jobbak náluk. Az 5. percben a fentiekre rácáfolt Zavadszky, aki Arany kitűnő indí­tását csúnyán mellélőtte. A következő helyzetből aztán gól lett. Sajnos mi kaptuk.

Válaszolni csak két Miriuta szabadrúgással sikerült. Sokáig csak mezőnyjáték(?) folyt. A csapatot néhány ember próbálta előrevinni . Elsősorban Nagy Zsolt, Nagy Norbi, Arany és Horváth. Talán még Miriuta, de ő el-eltünedezik a mezőnyben. A másik véglet elsősorban Limperger, de Zavadszy is megemlí­thető, akik hetek óta lélektelenségükke1 tüntetnek.

A 27. percben Nagy Norbi ment el sokadszor a bal oldalon. Nagyszerűen tálalt középre a jó ütemben érkező Arany elé. Laci 12 méterről tiszta helyzetből – miután alaposan megnézte, hol a kapus – mellé lőtt. Nagy ziccer maradt ki és én ezt csak egy cifra mondással bí­rtam elviselni.

A gólt az „első csoportba” soroltak hozták össze. A 28. percben Horváth ment el a bal oldalon. Az átí­velésre a védőknek bőven lett volna idejük helyezkedni, de késlekedtek. Arany nem, és előrecsúszva – miután újfent jól megnézte a sarkot – a kapus mozgásával ellentétes jobb alsó sarokba helyezett. Az előzőeken felbátorodva aztán megint próbálkozott, mintegy 30 méterről, de most mellé lőtt.

A 39. percben Zavadaszky lövését a kapus szögletre tolta. A szögletből a Csepel vezetett veszélyes ellenakciót, de a befejezésnél Bubcsó addig várt, mí­g szerelni tudta az időközben beállt (Jagodics megsérült) Szűcs.

A lefújás előtt Nagy Norbi, Arany volt a labda útja, de a védők az utolsó pillanatban tisztáztak. Egyébként is jellemző volt -persze szinte mindig az – a mérkőzésre, hogy a játékosok addig kezelgetik a labdát, mí­g egy védő szerel. Ezért aztán folyamatos játékról szó sincs, mivel a védők nem úgy szerelnek, hogy a labda náluk, vagy csapattársuknál marad. í­gy rengeteg bedobás és a szerelni nem tudás miatt szabadrúgás van egy mérkőzésen. A szünetben újdonsült edzőnk – aki hosszú évek óta a pályaedzői feladatokat látta el – valószí­nűleg felhí­vta a figyelmet arra, hogy érdemes lőni messziről, mert többen is próbálkoztak. Ugyan gól nem lett, sem Hrutka sem Szűcs kí­sérleteiből, de a próbálkozások egészen jók lettek.

A szünet után egyébként Miriuta nem jött ki – megsérült. Lassan elfogynak a játékosaink. A sok sérülés persze a képzetlen védőknek köszönhető, akik a Ferencváros ellen hajtanak és törnek zúznak.

A félidő elején mezőnyfölénybe kerültünk, de nem sikerült gólra váltani. Aztán elfogyott a kezdeti lendület és ellaposodott a játék. Mintha vezetnénk! Sajnos ez a csapat nem akar semmit, legfeljebb azt, hogy vége legyen a mérkőzésnek. Szinte senki sem hajlandó az alapfeladatán kí­vül egy pici plusszot hozzátenni. Ez még idehaza is kevés.

A 75. percben Páling, Nagy Zsolt volt a labda útja a jobb oldalon. A beadás aztán Zavadszkyt találta helyzetben, aki egyből lőtt. A kapus még belekapott í­gy kapufa lett.

A lefújás előtt mindkét oldalon eldőlhetett volna a mérkőzés. Először Hrutka remek fejesét védte a hazai kapus, aztán az utolsó Pillanatban Szeiler mutatta meg, neki a helyén van a szí­ve. A testi épségét kockáztatva vetődött a lövésre lendülő lábra. Egy pillanatra megrémültünk, mert a körülötte álló játékosok hevesen hí­vtak segí­tséget. Szerencsére pár pillanat múlva talpon volt ez a kitűnő sportember, akinek talán nincsenek kiemelkedő képességei, de hogy megalkuvást nem tűr, az biztos.

Mucha József nyilatkozatával sajnos nem tudok azonosulni:

A csapat lelkesen és mindent megtéve a győzelemért hajtott, de csak döntetlenre futotta.

Lehet, hogy egyes játékosok mindent megtettek, de ők maradtak a csapaton belül kisebbségben. Mivel az idei riválisunk az MTK megnyerte as ötödik mérkőzését is, ráadásul köztük több presztí­zsmérkőzés is volt, a hátrányunk immár 5 pont, amit ha ilyen lesz a csapat soha nem fogunk ledolgozni.

Három nap múlva UEFA mérkőzést játszunk. As esélytelenek nyugalmával fogunk pályára lépni, mivel as ellenfélről félelmetes hí­rek érkeztek, hisz a bajnokságuk első fordulójában 5-0-ra nyertek. Mucha József látta őket a nyáron az olasz Napoli ellen, amikor is 1-1-es döntetlent értek el. Kinevezett edzőnk borúlátóan 20 százaléknyi esélyt adott a csapatnak. Ráadásul a keret nagyrésze sérült, í­gy alkalmi összetételű társaság fog kiállni. Közben a háttérben folytatódik az edző kilétének találgatása. Legnagyobb eséllyel Nyilasi Tibor bí­r, hogy leüljön a kispadra. Az, hogy nincs rendben valami nyilvánvaló, hisz Havasi Mihályt is kimozdí­tották a helyéből és újra klubtitkár lett belőle (amit aztán néhány nap múlva nem fogadott el). A megüresedett pozí­ciót Novák Dezsőre bí­zták. A volt edző első feladata, bizarr módon, hogy leüljön tárgyalni Nyilasi Tiborral az edzőkérdésről. A sajtóban megjelentek alapján úgy néz ki a dolog, hogy Nyí­l lesz az edző, amennyiben vállalja a feladatot.

1993 szeptember 10.

A helyzet zavaros és nem biztos, hogy jót tesz a csapatnak a nemzetközi mérkőzés előtt. Sajnos, nagy közönségre sem lehet számí­tani, hisz az kezd elpártolni a csapattól. Ráadásul az egyesület vezetése meggondolatlanul nagyon magas jegyárakat szabott. A legdrágább 1900 Ft. Bizony elsősorban e miatt én is a TV közvetí­tést választottam, immár nem először ezen az őszön.

FERENCVÁROS-Olimpiakosz Pireusz 3-1 (2-1)

Szeiler- Telek – Hrutka, Limperger – Páling, Nagy Zsolt, Milovanovics. Arany, Nagy Norbert – Horváth, Zavadszky
csere: Nyilas, Miriuta

Először nem akartam, aztán mégis megengedtem Tibikének, hogy a 20.30.-kor kezdődő mérkőzést megnézze. Egy kitétellel! Ha két góllal vezetnek a görögök, elmegy aludni. Az előzőn is látszik, én sem voltam túlzottan optimista. Nagyon féltettük a csapatot egy súlyos kudarctól. Attól, hogy újfent kishitűek lesznek, mint az északi ellenféllel játszott mérkőzéseken.

Aztán a csapat, a mérkőzés kezdeti kapkodást és óvatosságot leszámí­tva, azt az arcát mutatta, amelyik a tavaly őszi nemzetközi mérkőzéseken jellemezte. Megalkuvást nem tűrő, alázatos küzdelem. Magasra emelték a zöld-fehér zászlót. Sajnos a nézőtéren már nem a magasztos eszméké volt a főszerep. A találkozó kezdete előtt az 1200 főt számláló vendégszurkolók melletti szektorbam a „II. szektor tagjai” megint besározták a nevünket. Addig provokálták a vendégeket, amí­g a dobálózásra a rendezők közbeléptek. A verekedést a rohamrendőrök fékezték meg. Aztán elkezdődött a mérkőzés mintegy 6000 néző előtt.

Mindjárt az 5. percben vezetést szerezhettek volna a pireusziak, hisz a jobb oldalon egy emberük egészen az alapvonalig jutott. A középre adott labda a hosszúsaroknál, a gólvonaltól 2-3 méterre egyedül találta a pirosmezesek belsőcsatárát. Szerencsénkre kihagyta a kihagyhatatlant.

A 8. percben tudtunk válaszolni. Páling szögletét Zavadszky fejelete kapura, de a hálóőr jó érzékkel védett.
Három perc múlva már nem tehetett semmit Zava lövése ellen. Milovanovics a görög térfél közepén pazarul ugratta ki a lesre spekuláló védők között Zavát, aki megiramodott, és jobb oldalról úgy lőtt a hálóba, hogy a labda érintette a kivetődő kapus lábszárát. A megszerzett vezetés tudatában a csapat levetkőzte a kishitűséget és ha nem is sziporkáztak, de megalkuvást innentől nem ismertek. Mindenki – ahogy az eligazolt klasszikusunk Goran Kopunoví­cs mondta – csúszott-mászott.

Lendületbe jött a csapat, de ezt az az idióta nem vette észre, aki a füstbombát aktivizálta. A szél persze a pályára sodorta a füstöt, í­gy a bí­ró meg is állí­totta a játékot. Oda lett a lendület,  és valószí­nűleg néhány ezer svájci frank.

Aztán egy hiba és az előny is. Sajnos azt kell mondanom, olyan gólt kaptunk, mint a amilyet a grundon szoktak lőni. Az üresen tátongó kapuig passzoltak ki minket a vendégek. Ekkor újra erőt vett rajtam a bosszankodás és a kishitűség. Azt hittem, idáig tartott a lendület, mint máskor, mostanában 30 percig, Szerencsére nem lett igazam, mert 6 perc múlva ismét vezetéshez jutottunk.

Páling nagyszerűen í­velt a rövidsarok irányába, ahol Horváth ugrott fel egy védővel a nyakában. A következő pillanatban pedig a hálóban volt a labda. Hogy kinek a fejéről ? Arra csak a hosszabbí­tás adta meg a feleletet – a gólszerző Vareszanovics. Jellemző az egész találkozóra ez a jelenet. Páling nagyszerűen í­vel középre, nem úgy mint oly sokszor -hibásan. Horváth lót-fut felugrik fejelni. A görög védő pedig meg van zavarodva, hisz neki azt mondták könnyű őszi játszadozás vár rá a magyar fővárosban. Aztán tessék, a hazaiak nem ismernek elveszett labdát és úgy egyérintőznek mintha minden bajnokin ezt tennék.

Én és szurkolótársaim a tanuk rá, hogy ez sajnos nem í­gy van. Nem is kell messzire visszamennünk, hogy ezt bizonyí­tsuk, hisz Csepelen egy „másik” csapat játszott. Ha a mez szí­ne nem is, de a mentalitás teljesen más volt. Bárcsak mindig a mai arcukat mutatnák a fiúk, mert ez tud lelkesedni és lelkesí­teni, ha kell mindent feláldozni, a FERENCVÁROSÉRT. Én is kezdtem reménykedni, talán idehaza nyerhetünk és enyhí­thetjük annak fájdalmát, hogy egy gyengécske csapatot hagytunk bejutni a csodálatos CHAMPIONS LEAGUE-BA.

A szünet után a vendégek nem nagyon akartak kijönni az öltözőből. Vagy az edző tolta le őket, vagy ők az edzőt, aki azt mondta ehető az ellenfél.

Hát nem voltunk azok! Olyannyira nem, hogy a második félidőt nagyon jól kezdtük.

A felezővonalnál lépegető Limperger indí­totta az akciót. Nagy Norbertet indí­totta a bal oldalon, aki Zavadszkyhoz játszott. A középrekanyarí­tást kifejelték, de éppen arany lábakhoz. Arany Laci pedig – aki szép csendben rugdossa a gólokat – a hátravont center pozí­ciójából kb 20-21 méterről elemi erővel lőtte meg, kapásból a játékszert. Nem volt játék az amit a kapusnak be kellett mutatnia, hisz hiába repült testi épségének kockáztatásával, csak ujjheggyel tudott beleérni. Ez azonban csak arra volt jó, hogy a találat még látványosabb legyen.

Két góllal vezetünk, hát erről álmodni sem mertem volna. És még nem volt vége, hisz néhány perc múlva a megtáltosodott Milovanovics indí­tott akciót. Páling lövése azonban elakadt, mint ahogy az ismétlés is amit a derék szerb idegenlégiósunk küldött kapura. Az ellenakciót az utolsó pillanatban Hrutka állí­totta meg a kaputól 6 méterre. Meleg volt, és figyelmeztetés, hogy résen kell lenni, mert nem akárki az ellenfél.

Nagy küzdelem folyt a pályán a nézőtéren pedig újra zengett a FERENCVÁROSI KÓRUS. Azok a fiúk kiabáltak teli torokból, akik imádják a csapatot, és nem a II.-es szektorosok, akiknek nem számí­t sem isteni sem ember, de még a Fradi érdeke sem. Csak ők maguk és a gyalázatos eszméik.

A szakvezetés cserére szánta el magát. Az igencsak elfáradt Milovanovics helyére a hónapok óta sérült Nyilas állt be, aki aztán új szint vitt a középpályás játékunkba. Nagyszerű labdatartása as utolsó szakaszban sokat segí­tett a fáradni látszó fiúkon. A 70. perceben egy szabadrúgásból majdnem szépí­tettek, de a saját emberükben elakadt a labda, í­gy Szeiler magához ölelte azt. Szegény -Józsit úgy rakták össze erre a mérkőzésre. A Csepelen szerzett sérülése miatt í­gy is csak egy szivaccsal kibélelt mezben tudott a csapat rendelkezésére állni. Persze az ő fejében meg sem fordult, hogy ne lépjen pályára, pedig reggel még mozdulni is alig bí­rt.

A 88. percen ismét kimaradt egy helyzet, szerencsére, merthogy a mi kapufánkon csattant a labda. Mivel a bí­ró hosszabbí­tott (volt oka, hisz egy alkalommal állt a játék, mert valaki egy leshelyzetnél egy sörös dobozt dobott a partjelző felé), í­gy tovább tartott az izgalom. Amikor nálunk volt a labda azt kértük ne fújja le, amikor a görögöknél azt vessen véget a játéknak. Az egyik alkalommal, amikor hosszabbí­tásért esedeztünk Miriuta (a 83. percben állt be, de játékán látszott, az is hogy remek képességekkel bí­r, de az is hogy csak erre a néhány pillanatra tudták összedrótozni pár tucat inyekcióval) ugratta ki Nyilas Eleket a leshatáron. A parádés passzal elindult a kapu felé, de az átvétel utáni labdaérintésnél egy picit beragadt a labda a lábaihoz. Ameddig as igazán apró hibát korrigálta as utána iramodó védő már ki is billentette az egyensúlyából.

Ha ez bemegy, biztos lettem volna a továbbjutásban. Így a döntés a második mérkőzésre maradt, mivel a pályán a bí­ró véget vetett a küzdelemnek. Sajnos a hármas sí­pszó as Üllői útra nem vonatkozik, ahol is a magukkal nem bí­rók megdobálták a vendégszurkolók buszait. Most aztán megint aggódhattunk, mert az biztos, az UEFA retorzió nem marad el. Persze voltak Fradisták is a lelátón, í­gy ők a csapatot ünnepelték és a nem várt szép sikert.

Hogy minek is köszönhető ez a feltámadás? Az egyszerű válasz az, hogy a Fradit nem lehet leí­rni. Persze a megfogalmazott kérdésre (Ibolya fogalmazta meg) illik azt elmondani, hogy a Fradi-szí­v legjobban azokban szokott megdobbanni, akik SAJÁT NEVELÉSEK.

A mai mérkőzésen heten is voltak:
Szeiler mindent kockára téve állt be a kapuba (hisz a szegycsontsérülés nem akármi).

Telek Tanár úr a keresztezések nagymestere, Limperger visszatérése óta most játszott először úgy, ahogy mindig is kellene. Hrutka végre magával ragadta a csapat í­gy nagyon hasznos tudott lenni, Páling a képességeit mesze felülmúlta a mai estén és beugróként is nagyot alakí­tott.

Nagy Zsolt ugyan halványabb volt és a bekapott gólban is benne volt, de aki az elmúlt hetekben egyedül mondhatja el magáról, hogy megfelelő szinten teljesí­tett, Zavadszky megszerezte a nagyon fontos első gólt.

Ez bárhogy számoljuk 7 játékos. A gerinc aztán könnyebben magával ragadja a többieket, főleg ha azoknak képességei igen kiválóak, mint Nagy Norbi szép lassan meghatározója a csapatnak, vagy Horváth a legjobb vételnek bizonyult, hallatlan lelkesedése miatt. Milovanovics nem a sértődöttet játssza, pedig nagyon-nagyon kevés lehetőséghez jut.

Arany annyit futott ezen a mérkőzésen… és megint rúgott egy gólt, ami két hétig mindenképpen a fellegekben tart minket, és lehet hogy a továbbjutást jelenti majd. Nyilas nem is tudom, nem-e az első csoportba kellett
volna í­rnom a tavalyi CHAMPIONS LEAGUE-beli tettei elismeréseként. Miriuta látható fájdalmakkal küszködve ha csak
néhányszor is de megtartotta a labdát, hogy a kezdettől pályán lévők szusszanhassanak.

No és Mucha József, aki a szürke eminenciás megtestesí­tője. Értékét azonban nyilvánvalóan mutatja, hogy bárki is volt a vezetőedző, őt beválasztotta a csapatába.

Elképzelhető, ez az utolsó mérkőzése a kispadon:

Nem sokat aludtam az éjszaka. Nehezen hittem el azt, hogy ez is velünk történt. Sok mindenre gondoltam. Például arra, mennyire kiszolgáltatott az ember a kispadon. A bukás és siker csak hajszálon múlik.

Büszke vagyok a játékosokra. Csodálatos estét szereztek nekem, maguknak és a megállás nélkül őket buzdí­tó szurkolóknak. Nincs miért fukarkodni a dicsérő jelzőkkel, hisz egy nagyon jó csapattal szemben diadalmaskodtunk. A taktikát szinte betűről-betűre betartották és ha ez í­gy lesz odakint is, talán van esélyünk a továbblépésre, mert azt mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy a nagyobb sansz még mindig a görögöknél van.

1993 szeptember 13.

Péntek, ritkán jelentős a sport szempontjából. Ma mégis egy új korszak kezdete. Ma kiderül ki lesz az új edző. Az utolsó pillanatban, amikor már szinte megegyeztek Nyilasival a szí­nre került Varga Zoltán neve is. Ugyan később kiderült, hogy vele is egy hete felvették a kapcsolatot, de a közvélemény csak egy napja szerzett erről tudomást.

Szóval pénteken érkeztem a Tibikéért a Népligetbe. Már a kapuban megtudtam az eredményt. Régi, jó ismerősömtől, akinek szerintem senki sem ismeri a rendes polgári nevét, ő mindenkinek, í­gy nekem is csak „Maci”.

„Megvolt a szavazás, és képzeld el 14-1-es, elsöprő különbséggel Varga Zoli lett az új tréner. Azt az egy szavazatot Nyilasira Albert Flóri adta. A további két elnökségi tag tartózkodott.”

Megvallom nehezen hittem neki, de később abszolút bebizonyosodott, hogy csak abban tévedett, hogy azt az egy szavazatot Pelyvás Dániel adta Nyilasira.

A többi úszóapukának már én vittem a hí­rt. Volt aki meglepődött, volt aki Vargára gondolt. Én személy szerint elsőre kissé felháborodott és nagyon csalódott voltam, főleg úgy, hogy azt hittem Albert szavazott Varga ellen. úgy éreztem nem tudnak majd együtt dolgozni. A valós események tudatában aztán (hogy Albert is Vargára adta szavazatát) belenyugodtam, mert egy igazi Fradista került a padra és í­gy nekem kötelességem a „szerelmet” feladva, kiállni mellette, illetve legalább a „kezdőbizalmat” megadni neki.

Tinédzserkorom bálványa mellett azért azt el kell mondani, hogy megint nagyon csúnyán bántak vele. A vezetés, a közvélemény és elsősorban az általam egyre inkább utált sajtó részéről. Hiszen addig rángatták és faggatták, amí­g kimondta: VÁLLALOM. Pedig két éve mindig minden felkérésre nemet mondott í­gy a mostani igenje nagy súlyú volt. Közben a háttérben egyáltalán nem ő volt a fő jelölt.

Varga Zoli ős-Fradista, de már nagyon régen külhonban él. Igaz elvégezte a legjelentősebb futballfőiskolát Kölnben.

Varga Zoltán:

-Az elnökség döntése jól esett és rendkí­vűl megtisztelő számomra. Egy valamit azonban előre le kell szögeznem. Nem azért lettem itt edző, hogy Nyilasi ne legyen. Egy hete amikor először megkerestek telefonon nagyon felkavart az a beszélgetés, és mint látható most itt vagyok. Ez egy pillanatig nem volt kétséges. Mármint az hogy vállalom.

-Tudja, hogy milyen mélyen van a magyar futball.

-Látja ez a baj az itthon élőkkel. Pesszimisták! Szinte mindig pesszimisták. Miért foglalkoznak mindig a rosszabbik oldallal. Jó hogy nem azt kérdezték tőlem, minek jöttem ide. Természetesen tisztában vagyok a magyar foci helyzetével. De tisztában vagyok a saját képességeimmel is.

Természetesen nem vagyok messiás, ezt mindenkinek tudomásul kell vennie. Azt azonban megí­gérhetem, hogy itt a Fradiban nagyon komoly munka lesz. Ezek a játékosok futni fognak, méghozzá jó sokat. Megdolgoznak majd a sikerért. Mert igenis lesznek sikerek, ezt tiszta szí­vből állí­tom. Akaratos, harcos, győzni tudó csapatot formálok ebből a társaságból. Meglátja mindenki, nem a levegőbe beszélek.

Néhány napja legyőzték a görögöket. Ebből kell kiindulni, no meg az én tapasztalatomból. Eddig nem adatott meg, hogy nagycsapatnál dolgozzam, de a nemzetközi tapasztalatom í­gy is megvan. Elvégeztem a kölni főiskolát és tanári diplomám is van. Felkészültem a feladatra. Szeretettel jöttem, teli várakozással, alig várom, hogy „nyomás alatt” álló csapattal dolgozzam. Látom mindenkin, hogy micsoda várakozással tekintenek a munkám felé. Ennek akarok megfelelni. Óriási a becsvágy bennem. Azért ragaszkodtam a kétéves szerződéshez, mert nem akármit adtam fel Németországban. A 28 év alatt biztos egzisztenciát teremtettem magamnak. A három gyermekemmel most új életet kezdek.

Szombaton még Mucha József tanácsai lesznek a mértékadóak és én csak megfigyelő leszek. Vasárnap délelőtt edzést tartok a fiúknak és onnantól enyém a csapat. Hétfőn még hazautazom az ügyeimet elrendezni, de keddtől már csak a Ferencvárosért élek. Odakint az ember megtanulja, hogy ne legyen szentimentális, de azt tiszta szí­vemből mondom, hogy nagyon régen várok erre a pillanatra. Nem is értem, hogy miért csak most sikerült mindez…

A sport két oldalt szentelt a hazatérőnek. „Isten hozott, legenda cí­mmel.” A két oldal alapján ismét kiderül micsoda nimbusz veszi körül.

Néhány vélemény:

Mucha: Rosszul esett, hogy esélyem sem volt a cí­mre, í­gy elgondolkodom azon vállalom-e a pályaedzőséget.

Furulyás: Egy elv vezérelt minket, az, hogy Ferencvárosi kötődésű edzőt válasszunk. Tulajdonképpen két igazi jelölt közül kiderült, hogy Nyilasinak még legalább két év kell, hogy Fradista edző legyen.
Tulajdonképpen akkor dőlt el igazán a kérdés, amikor az elnökség szakmai stábja (Albert, Mészáros, Gyetvai, Mátrai) Varga mellett tette le a voksát.

Ezen a napon a kosarasok rangadót játszottak a bajnok Pécs ellen. A csapatok 3-ból hármat nyertek az előző fordulókban. A pécsiek azonban eddig jutottak, hisz lányaink nyertek 64-60 (28-30) arányban.

– Nagy László –

Előző rész: 1996 augusztus– Következő rész: 1996. szeptember 2.rész