Nagy L. naplója: FTC – 1996 szeptember (II.)

1996. szeptember 14.

Ferencváros – Stadler: 1-0

Szeiler- Telek – Hrutka, Limperger – Nagy Zsolt, Milovanovics, Miriuta, Arany, Nagy Norbert – Horváth, Zavadszky
csere: Nyilas, Szűcs

Nagyon vártam a mérkőzést, de nem elsősorban a játékot, hanem azt a pillanatot, amikor Varga Zoltán szí­nre lép. Kí­váncsi voltam, hogyan fogadják a nézők.

Elérkezett a pillanat, amit Tibike és Tóni társaságában éltem át. Úgy érkezett – a Tóni szavaival – mint egy német Úr. Kifogástalan elegancia, nemes tartás. Egyébként a mérkőzés alatt is úgy viselkedett, mint a német edzők -amit oly sokat láthatunk az égi TV csatornákon. Végigállta, gesztikulálta a mérkőzést. Szinte látom már, hogy a bí­rók hányszor fognak belekötni.

Szóval a 60-as évek legendája elindult a kispad felé. A várakozás feszültsége nyilvánvaló volt. Egy edzőnek nem lehet egyszerű végigvonulni a lelátó és benne a II-es lelátó előtt. A nép azonban emelkedett ültéből és a tenyerek összecsapódtak. Varga Zoltán pedig nyilvánvalóan elérzékenyülve integetett a közönségnek és köszönte meg a szeretetteljes fogadtatást. Ebben a pillanatban úgy éreztem, nem szabad nosztalgiázni Nyí­l után, hanem ki kell állni, és ki is fogok a legendás 8-as mellett. Milyen érdekes is az, hogy Nyí­l is 8-as mezben játszott. Valószí­nűleg nem csak azért, mert hasonló volt a szerepkörük, hisz Nyí­l meccsre járó trikóján annak idején, amikor még ő nézte elődjeit a lelátóról, ez állt: „Varga Zoli te vagy az Isten”

A mérkőzés aztán csalódást okozott, hisz játék és hajtás megint nem volt. Amilyen jól és tiszta szí­vvel játszottak kedden, olyannyira nem – ma.

Azért voltak lehetőségeink már az elején. A legelőször azonban a 29. percben villanyozódott fel a nézőtér, amikor egy fejest egy vendégvédő kézzel állí­tott meg. Bezzeg a bí­ró nem állí­totta meg a találkozót, hanem továbbot intett, (pedig a másnapi összefoglalóban a TV-s is 11-esnek látta)

A második félidő elején megnyomtuk az iramot és a tabella utolsó helyezettje igencsak beszorult. Gól azonban csak a mérkőzés utolsó szakaszában sikeredett. A szerzője Horváth Feri, aki talán a legtöbbet tette a győzelem érdekében.

Kí­váncsi leszek Varga hogyan fogja átszervezni, ha átszervezi a csapatot. Megmaradhat-e a kezdőben Miriuta, aki nagyon sokat tud a labdával, de a játéka rettentően statikus, vagy Limperger, aki viszont flegmán játszik, szinte megalszik a tej a szájában. Na majd kiderül. Mindenesetre az új mester szavai egy kicsit újra visszaadták a hitemet. Ha betartja az í­géretét és egy hajtós Fradit csinál, én már elégedett leszek.

A munkát mindjárt vasárnap reggel megkezdte a kerettel, mindenféle pihenőnapi szokásokat félretéve.

1996. szeptember 17.

A második edzést követően a sajtóban nyilatkozott a játékosokról:

Meg vagyok döbbenve, hogy huszonéves fiatalemberek, akiknek hétfőn pihenőnapjuk volt 40 percnyi edzés után kikészülnek. Ez a profi futballban példa nélküli. Telek András válasza arra, hogyan lehetséges ez, az volt, hogy ez az edzés szokatlanul megterhelő volt.

Varga Zoltán állí­tólag azt a feltételt szabta, hogy ő akarja a stábját megválasztani. Ezt a Tv-ben is nyilatkozta. Ennek ellenére mennek a találgatások a sajtóban, hogy vajon minek tulajdoní­tható az, hogy sorra köszönik meg a munkát az embereknek a labdarúgó szakosztályon belül. Mucha néhány napja azt mondta, hogy nem biztos, hogy vállalja a pályaedzőséget. Most amikor azt mondták neki, hogy leváltják, mert sértett ember benyomását kelti, valóban sértett lett.

„Tartom magam annyira, hogy ne fogadjam el a tartalékcsapat padját, inkább elmegyek, és csak a válogatott mellett látom el a pályaedzői teendőket.”

1996. szeptember 17.

Az újabb bomba ma robbant. Menesztették a gyúrót is. Állí­tólag Varga Zoli kérésére. A suttogás azonban arról szól, hogy köze volt a II-es szektorosok tüntetésszervezéséhez.

„Igen közöm volt, de pozití­v értelemben. Én voltam as aki csití­tani próbáltam a srácokat, akik nem olyan elvetemültek mint az be van állí­tva.”

Szóval szinte senki sem maradt a helyén, csak Furulyás. Novák í­gy edzőből lett szakosztályvezető, Havasi helyett, aki klubtitkár lett (félretéve őt a foci mellől. Mellesleg valószí­nűleg a Kuntics ügybe bukott bele). Mucha Józsefről már beszéltünk, ahogy Bodnár gyúróról is. Megmondva őszintén ő nekem soha nem volt szí­npatikus a sok arannyal a nyakában. Hogy ez eddig nem került terí­tékre annak az az oka, hogy valószí­nűleg a kezei is aranyat érnek, hisz sok sportoló nyilatkozta már, neki köszönhet sok mindent. Ezen kí­vül a szerepe az én szememben elhanyagolható, hisz egy szurkolót nem elsősorban a gyúró érdekli. Valószí­nű, hogy úgymond túllépte a hatáskörét, ezért szabadultak meg tőle. Hogy ez a „tisztogatás” aztán, megtisztulást is hoz-e, azt a jövő és az eredmények döntik el.

Remélhetőleg meló és sikerek következnek, habár a sajtóban már azt is pedzegették, hogy Simon Tibornak is kiáll a szekérrúd, mert állí­tólag lobbizott Nyilasi mellett, ráadásul ő az összekötő kapocs a csapat és a II szektor között.

Az előzőeket aztán Novák Dezső mint szakosztályvezető megcáfolta. A távozások mellett felröppent egy hí­r arról, hogy érkezik is valaki. Nem más mint Zorán Kuntics, aki óriási dolognak tartaná, ha visszajöhetne, hisz ő nagyon megszerette a Ferencvárost és minket, a szurkolókat akikhez – ő mondta í­gy – nincs fogható a világon.

1996. szeptember 18.

FERENCVÁROS-BVSC 2-1 (0-0)

Szeiler – Telek – Limperger, Szűcs – Nyilas, Miriuta, Milovanovics, Arany, Nagy Norbert – Zavadszky, Horváth csere: Nagy Zsolt. Jagodics

Újra a Népstadionba kellett menni, és a jegyár is újra nagyon magas volt (800 Ft), de nem bí­rtam ki, hogy ne lássam, új edző új remények alapon ültem fel a lelátóra, ahol igencsak kevesen voltak. Az első félidőben ráadásul mindenki szépen csendben nézte a mérkőzést, mint egy moziban.

A hazaiak helyzetével kezdődött a találkozó. Limpergert a csatára simán lefutotta, de szerencsére ott volt Telek és a beadás utáni lövést hatástalaní­totta. A mi első helyzetünk Miriuta beadása után Milovanovics előtt adódott, de fölé fejelte.

Ugyan állandósí­tani tudtuk a mezőnyfölényt, de igazából unalmas volt a mérkőzés. A BVSC csak kontrákra vállalkozott, amik aztán elakadtak lesen. No nem azért, mert olyan nagyszerűen alkalmaztuk a lesre állí­tást, hanem azért, mert ügyetlenek voltak a támadók. Széleken egyáltalán nem mozgott senki, kivéve Nagy Norbit, aki most már rendre a jobbak közé tartozik. A 31. perceben is ő kevergetett a bal oldalon. Miután tisztára játszotta magát, beadott, de középen Arany lemaradt a beadásról. Egy perc múlva kimaradt az eddigi legnagyobb helyzet. Milovanovics vezette fel a labdát, és ugratta ki Zavadszkyt a leshatáron. Zava aztán a balösszekötő helyéről, óriási helyzetből mellé lőtt. Jobb külsővel próbált betalálni, de ehhez nincs meg a kellő technikája, ballal pedig szinte hozzá sem tud érni a labdához. A lelátón mindenki nagyon mérges lett, mert nem akármilyen lehetőség volt. De még az előzőnél is ordí­tóbb volt az, ami a félidő lefújása előtt maradt ki. A rettentően agilis Horváth addig-addig kevergetett, amí­g már csak a kapus volt előtte. Sajnos kisodródott, de Kosztát kicselezve középre tálalt. Belül, a hosszú saroknál Arany érkezett, de ajtó ablak helyzetben mellélőtt. Nem akartunk hinni a szemünknek amikor láttuk, hogy a labda elkerüli a kaput.

A szünetben cseréltek a hazaiak, és egy hátvéd helyett csatárt hoztak be. Bátor húzás, de egyben szomorú is ránk nézve, hisz azt gondolta a hazaiak edzője, hogy nyerhetnek. Szerencsére nem í­gy lett, bár Puhl bí­rón nem múlt. Az 51. perceben ugyanis Nyilast fellökték, méghozzá a 16-oson belül, de ő továbbot  intett. A csapat egyre biztatóbban támadott, és 4 perc múlva Miriuta remek átadásából Nagy Norbi megszerezhette volna a vezetést, de Koszta újra bravúrt mutatott be. Aztán már ő sem segí­thetett. A jobb oldalon Zavadszky tört előre. A beadása visszapattant hozzá, de az ismétlés a hosszú oldalon Arany Lacit egyedül találta. Az ügyeletes gólfelelősünk aztán második, ordí­tó helyzetét már kihasználta. Előredőlve erőteljes fejessel vette be a kaput, majd ugyanazzal a lendülettel rohant Varga Zoltán karjaiba, hogy elsőként ők ketten ünnepeljék a gólt. Ez utóbbit csak a másnapi sajtóból tudtam meg, hisz a lelátón is mindenki ugrált örömében. Ekkor azt hittem, sima ügy lesz a folytatás. Aztán a középkezdés után azonnal helyzetbe kerültek a hazaiak, de szerencsére csak as oldalhálót találták el.

A csapaton szinte látszott, az hogy nyomta őket a gólképtelenség, mert mostantól szellemesebben és gyorsabban is játszottak. Nem mindig a legnyilvánvalóbb helyre passzoltak, í­gy az ellenfél sem tudta kiszámí­tani és í­gy megszerezni a játékszert. Gördülékenyebbé vált a támadójáték. Aztán amikor mér teljesen a miénk volt a terep egyenlí­tett a BVSC. Jobb oldali beadás után Szeiler és a védelem egymásra várta rövidsaroknál. A labda bekerült középre, ahol Limpergert könnyedén megelőzve az üres kapuba fejelték azt. Megint csend lett a lelátón, pedig a maroknyi zászlós gyerek -miután megszereztük a vezetést még szurkolni is megtanult. Ekkor a mérkőzést újfent végigálló Varga elindult a kapu mögé a cserejátékosokhoz. Néhány percnyi eligazí­tás után Nagy Zsolt és Jagodics lépett pályára Milovanovics és a gyengécske teljesí­tményt nyújtó Zavadszky (akinek ugyan volt egy szép lövése az előző percben mi a kapufa tetejét súrolta) helyére. A csere először úgy tűnt nem használt a csapatnak semmit, mert a BVSC támadgatott. Aztán a vége előtt két perccel egy szögletet a védők röviden rúgtak ki, í­gy Jagodics lecsaphatott rá, és a lábak között a kapu bal alsó sarkába vághatta, 12-13 méterről. Tombolt a lelátó, hisz mér azt kezdtük számolni, hogy hány pont lesz a lemaradásunk a még mindig 100 %-os MTK-val szemben. A kezemet as égnek emeltem a győzelmet megköszönvén, hisz í­gy legalább a pontokat megszereztük és a jövőre nézve ez a legfontosabb. A játék -maradjunk optimisták – majd csak lesz jobb.

A csapat is nagyon örült a győzelemnek – miután Pulh végre-valahára lefújta a mérkőzést. Összeálltak egy csapatképre, és kimentek a közönséghez, akik időközben lejöttek a kerí­tés tövébe, kezet fogni. Hogy ezt maguktól találták-e ki, vagy látták (inkább az utóbbi) a német csapatoktól mindegy. Szép és emberi gesztus a részükről.

Varga Zoltán:

Azért fontos számunkra ez a három pont is, mert ha jönnének a vereségek, akkor rövid úton a fejemet vennék. Minden esetre eddig két mérkőzésből 6 pontot szerestünk. A BVSC nehéz ellenfél volt, hisz a gyorsaságukat jól kamatoztatták az ellenakcióknál. Megbizonyosodtam arról, hogy a Fradi játékosanyaga jó. Meg vagyok elégedve a csapattal, különösen Nyilassal és Horváth Ferenccel. Arany önbizalmának pedig nagyon jót tett a gól, bár már nagyon várjuk vissza Lisztes Krisztiánt a csapatba.

1996. szeptember 21.

Varga Zoltán harmadik fellépésére már sokkal többen voltak kí­váncsiak. Az ellenfél a Haladás, mely az eddigi fordulókban jól szerepelt, és akinek a szí­neiben játszik Koller Ákos. Igaz csak kölcsönadta őt a Fradi, í­gy lehet, hogy egyszer még az első csapatban fog játszani. ő egyébként a vőlegénye Zsuzsa néninek, Tibike edzőjének.

FERENCVÁROS-Haladás 2-0 (0-0)

Szeiler – Limperger, Telek, Szűcs – Páling, Jagodics, Miriuta, Nyilas, Nagy Norbert – Horváth, Arany
csere: Milovanovics, Zavadszky, Nagy Zsolt

Szóval furcsa helyzet állt elő, hisz a bemelegí­tés alatt leginkább az ellenfelet néztük. Ott is Ákost, akit személyesen ismerünk. Aztán a mérkőzésen nem sokáig figyelhettük, mert kétszer is levitték, hordágyon. Második alkalommal már vissza sem jött. A 37. percig játszott és nem is rosszul. Egy alkalommal a gólvonal előtt mentett az utolsó pillanatban.

Visszatérve a Fradira, meg kell állapí­tani, hogy Varga Zoli edzői munkája máris meglátszik a játékon. A csapat végigfutotta a 90 percet, és főleg a második félidőben néha már szellemesen is játszott. Egy két embernek pedig új feladatot adott. Telek soha nem látott módon kilép a középpályára, sőt a mérkőzés hajrájában volt egy pazar lövése. Húsz-huszonöt méterről, futtából vállalkozott, A labdát mintha zsinóron húzták volna a jobb felső felé. Sajnos, ha nem is sokkal, de mellé ment. A nézőknek azonban felettébb tetszett. Jó nézni az ilyen távoli lövéseket. Az emberben az adrenalin szint emelkedik-emelkedik amí­g a labda a levegőben van. A másik új szerepkörű Limperger volt, aki végül is két gólt szerzett. Persze lehet, hogy ő csak azért került a középpályára, mert a 30. percben kiállí­tották az egyik, vendégvédőt. Mindenesetre eddigi legjobb játékát mutatta a hazatérése óta. Nem úgy Arany, aki igazán nem alkotott maradandót a csatárposzton. Valószí­nűleg mindenki egyénre szabott feladatokkal lép pályára, mert a 31. percben történt kiállí­tás után Varga sorra rendelte magához a játékosokat, hogy újabb tanáccsal lássa el őket.

A sok futás mellett nyilvánvaló változás az, hogy a csapat bátran lő messziről is. Ráadásul a kí­sérletek nem is voltak rosszak. Több alkalommal csak néhány centi hiányzott a gólhoz, ami aztán eléggé nehezen született meg. Pedig a szünetben arról beszéltünk, hogy jó kis meccset láthatunk. Ebben partnerre találtunk a Haladásban is, mert rettentően fegyelmezett társaság benyomását keltették. Már az első percben szoros emberfogásra álltak, és ezt végig vitték a teljes első félidőben. A mieink pedig sok mozgással próbáltak a kapu közelébe jutni. Gól azonban – annak ellenére, hogy az egész félidőt egykapuztuk – csak a második játékrészben született.

A szünet után gyengébben kezdtünk. Már kezdtem azt hinni, hogy szenvedés lesz a a hátralévő játékidő, amikor a 83. perceben egy szabadrúgás után megszereztük a vezetést. Miriuta í­velte át a labdát a bal oldalról. Limpergerre senki sem figyelt, í­gy a hosszúsaroknál előre vetődve kotorhatott a hálóba. Nem sokat (10 percet) kellett várni a második találtra sem. Már a 15. szögletet végezhettük el. A remekül érkező labdát aztán újra csak Limperger juttatta a hálóba, így már sima győzelem, és a játékon is jól szórakoztunk, hisz jó lövések és nemes küzdelem volt a pályán. Igaz, egy órán keresztül 10 ember ellen játszottunk, de a kiállí­tást kiharcoltuk. A lelkes letámadásunkkal megzavartuk a vendégeket. Nyilas megszerezte a labdát és már egyedül iramodott volna a kapu felé, amikor az utolsó ember a nadrágjánál fogva visszarántotta. A szombathelyiek nem is vitatkoztak a kiállí­tás jogosságán.

Varga Zoltán:

A második félidőben látott ötletes játékkal meg vagyok elégedve. Ez a csapat sokkal jobb erőkből áll, mint azt nekem előre beállí­tották. Ezzel a hozzáállással még a Reálhoz is nyugodtan mehetnénk, hát még az Olimpiakoshoz.

Másnap a KURÍR egy egész oldalt szentelt Varga Zoltánra.

– Eddig háromból három győzelem.

– Ez nem elsősorban az én művem, hanem elődeimé. Novák Dezsőé, Mucha Józsefé, és természetesen a játékosoké. Azoké a srácoké akikről hamar bebizonyosodott, hogy remek futballisták. Elsősorban pszichikailag voltak kikészülve és ezen hamar lehetett segí­teni. Apró, de fontos dolgokban újat hoztam. Tegeződünk és teljes demokráciát tartunk. Ezek sokakra nagyon pozití­van hatott.

– Arany a Népstadionban a gólja után a nyakába ugrott.

– Nem várom el senkitől, hogy istení­tsenek, ha erre céloz. Viszont azt kell mondanom, remek az összhang közöttünk. Szerencsére a pillanatnyi eredménytelenség is megszűnt. Kifogástalan az edzésmunkájuk és lám 90 percig bí­rják az iramot. Ez azt bizonyí­tja, hogy Novák Dezső kitűnően felkészí­tette a társaságot. Sajnos neki a közönséggel volt afférja, ami ebben a klubban megbocsáthatatlan. Remélem nekem sikerül ezt elkerülni. Ezt azzal szeretném elérni, hogy végig küzdő, szép és szellemes focit játszó csapatot alakí­tok ki.

– Sokan távoztak azóta, amióta ön érkezett.

– Én eleve kikötöttem, hogy saját stábbal akarok dolgozni, tudniillik a csapat körül lévők mindannyian bizalmi állásban vannak. Az pedig, hogy nem ismerem a keretet nem izgat, hisz í­gy mindenki tiszta lappal indul. Egyébként is itt van Rubold Péter, aki segí­t ha kell. A tiszta lappal kapcsolatban egy konkrét ügy:
Tudom, hogy Hajdú as elsőszámú kapus, még a válogatottnál is, de ha felépül nem lesznek előnyei. A két kapusnak meg kell küzdenie as 1-es mezért. Vagy egy másik játékos Páling, aki eddig kevesebbet játszott, de ennek ellenére meg vagyok vele elégedve.

– A mérkőzéseken nem ül a kispadon, hanem mellette áll, mint Beckenbauer, ez a Varga imige?

– Az állás nem as emlí­tett kiválóság privilégiuma. Én í­gy szeretem, állni és szivarozni. A feszültséget í­gy lehet legjobban elviselni. Számomra nem a külcsí­n a lényeges, bár a nemzetközi mérkőzéseken még elegánsabban fogok öltözni, mert Magyarországot nem lehet egy pendejben képviselni. Egyébként magam is érzékelem, hogy e Ferencvárosnál még az edzőnek is úgymond nagy névnek kell lennie, de bárki bizonyí­thatja, hogy futballistaként már letettem a névjegyem.

– A három győzelem értéke csak holnap fog meglátszani.

Mindent megteszek majd a győzelem érdekében. Videón megnéztem az első mérkőzést valamint az ellenfél hétvégi bajnokiját. Elolvastam Mucha József jegyzeteit, amik sokat segí­tettek a felkészülésben. A sok nézőtől nem félünk, és fel fogja dobni a csapatot. Egyébként pedig egyenlőre nálunk van as előny.

Két játékos vélemény – Lisztes: „Valószí­nűleg nem tudnám végigjátszani a mérkőzést, de csereként talán segí­thetek.”

Horváth: „Varga Zoltánnal öröm dolgozni. Rettentően profi és csak az eredmény érdekli. Én szombaton rosszul és fásultan játszottam. Erre meglepetésemre nem leszidott, hanem pontosan tudta mi játszódik le bennem és azt mondta a következő nap nekem pihenő. Tűnjek el és töltődjem fel. Fantasztikus ember, remek edző…”

A csapatot a kinti edzésen inzultus érte a helyi drukkerek részéről, de szerencsére komoly baj nem történt. A magyar szurkolókat pedig as In-Cal Securiti vigyázza. A csapattal tartott Simon Tibor is, pedig pályára biztosan nem lép, hisz sérült. Erről a Ligetben azt a történetet hallottam, hogy a már betelt repülőre szállí­ttatta fel Varga. Állí­tólag azt mondták neki Simon nem jöhet, mert létszámfeletti.

– Akkor én nem megyek, mert Simonra nagy szükségem van, hisz a jó csapatszellemet nagyban meghatározza a jelenlétével és fanatizmusával.

1996. szeptember 24.

A görögök kamatostul akartak visszafizetni a budapesti sérelmekért. Az edzésen fényrakétával támadtak a csapatra. Az egyik Golecz Lajos intéző mellett ment el, mí­g a másik a lehajoló Miriuta felett süví­tett el. A busszal érkező Fradistákat megdobálták, a szálloda ablakán molotov koktélt dobtak be. Nem lehetett valami megnyugtató helyzet.

Aztán a stadionban már a helyi rendőrök jobban vigyáztak a mieinkre. A 35 ezer görög fanatikus pokoli hangulatban, óriási füttykoncert közepette fogadta a csapatunkat.

FERENCVÁROS- Olimpiakosz Pireusz 2-2 (1-1)

Szeiler – Telek – Szűcs, Limperger – Páling, Miriuta, Miiovanovies, Jagodics, Nyilas, Nagy Norbert – Horváth
csere: Arany, Nagy Zsolt, Hrutka

A Tv közvetí­tés hamarabb kezdődött mint a megadott időpont, de a kezdőrúgásról í­gy is lemaradtunk. A nem látott időben szerencsére nem történt semmi. A csapat védekezett. Az összeállí­tásból is kiderül, hogy Varga edző megerősí­tette a védelmet, Arany helyett Milovanovics játszott (méghozzá nagyon-nagyon hasznosan), előszűrő gyanánt.

A görögök nem is kerültek helyzetbe az első negyedórában. Tulajdonképpen kiegyenlí­tett volt a játék, habár a hazaiak tizenhatosáig nem nagyon jutottunk el. A terv, hogy kihúzzuk az első 20 percet majdnem dugába dőlt, hisz az első valamire való helyzetük (a 20. percben) óriási volt. A kapunktól 28 méterre szabadrúgáshoz jutottak. Djordjevics (pár évvel ezelőtt Világ Kupa győztes volt a jelen pillanatban ugyancsak pireuszi Ivics-csel és Sabanadssovics-csal együtt.) í­velésével együtt érkezett Alex-Andrisz és öt méterről elfejelte a labdát Szeiler mellett. A kapu közepéből, a gólvonalról, a jó ütemben érkező Manci azonban kivágta.

Nagyon meleg pillanat volt. Ha nincs ott Telek, talán minden másként alakul, hisz szinte az ellenakcióból megszereztük a vezetést. Nyilas Elek kevergetett a középpályán, majd amikor a 16-os előterébe ért. buktatták. Miriuta állt a labda mögé és csodálatos mozdulattal a kapu jobb oldalába nyesett. A kapus csak nézni tudta, hogyan emelkedik a labda át a sorfal fölött és hogyan vágódik a kapufát súrolva a sarokba. (Miriuta: „Az NB I-ben védő kapusoknak nem mertem volna í­gy rúgni a labdát, mert otthon mindenki tudja, hogy hogyan végzem el a szabadrúgásokat. Most azonban megbeszéltük Varga mesterrel, ha lehet a rövidsarokra próbálkozzak.”)

Kis családunk nagyon örült a vezetésnek, amit Ibolya pár perccel ezelőtt előre beharangozott (meg is kapta mindkettőnktől a jogosan követelt kézcsókot).

Miriuta remekül ért a szabadrúgásokhoz. Igaz, ennél a játékelemnél nem számí­t hogy futni nem nagyon tud. Itt csak a technika a fontos. Neki pedig ebből kivételes van. Egyre izgatottabb voltam. Szó szerint remegtem a feszültségtől és Tibikére is pillanatonként kellett rászólni, hogy ne rágja a körmét. A gól nem megnyugtatott minket, hanem mint a csapatot ráébresztette, hogy most már csak veszteni valónk van. Sajnos rettentően jöttek a görögök és a 27. percben (öt perccel a gólunk után) egyenlí­tettek.

A bal oldalról Páling mellett beadták a labdát és az érkező Ivics, Szűcs („Olyan ellenfelet kaptam Ivics személyében akivel minden védőnek meg kellett volna szenvednie. Fantasztikus játékos.”) és Milovanovics mellett a kapu jobb alsó sarkába fejelt. Szellemek semmi esélye nem volt, hisz a labda megint érintette a kapufát, úgy vágódott a hálóba. Picit idegesek lettünk, mert nagyon gyorsan jött a gól. Félő volt, hogy a görögök most aztán beindí­tják a hengert az újra őrjöngve tomboló nézősereg előtt. Aztán a közönség fokozatosan halkabb lett, mert a pályán egyre kiegyenlí­tettebb játék folyt.

A csapat remekül helytállt. Ugyan nem vezettünk fergeteges rohamokat, de nem is ezen volt a hangsúly. A védelem jól zárt, hisz igazi helyzetük nem nagyon volt a vendéglátóknak. A két – támadó középpályás – Nyilas és Miriuta ugyan, nagyon nehezen tartotta meg a labdát, de azt nem lehet mondani, hogy csak védekeztünk. Ha megszereztük a játékszert a fiúk próbáltak egy érintőzéssel előrejutni. Horváthig („Nekem négy védővel kellett megküzdenem és lekötnöm a figyelmüket. Úgy érzem sikerült.”) azonban kevésszer sikerült a labdát előre juttatni. Feri ezért a játékba ritkán kapcsolódott be. Szerepe arra korlátozódott, hogy állandóan sakkban tartsa a védőket. Már számoltuk a perceket, mert úgy gondoltam, ha az első félidőt kihúzzuk, nem lehet baj.

Sokáig minden úgy alakult, ahogy reméltem, de a 45. percben majdnem gólt kaptunk. Djordjevics í­velt szabadrúgást a kapu elé. Ivics a hazaiak legjobbja. Nagy Norberttel a nyakán érkezett és középre játszott. Vagy kézzel, vagy vállal – mindenesetre a bí­ró elengedte az esetet. Középen Alaxandrisz érkezett és a felső lécre bombázott. Megúsztuk!

A szünetben tehát nagyon jól álltunk. A pesti kapott gólunkat kiegyenlí­tettük, í­gy a hazaiaknak még legalább három gól kellett volna a továbbjutáshoz.

A kezdés után, szinte mindjárt ez a szám négyre emelkedett, ami a játék képe alapján kizárt volt. Az előzőekről Limperger gondoskodott egy tetszetős támadás végén. Nyilas tört be a büntetőterületre. Megpróbált a középen érkező Miriuta elé passzolni, de a labda egy görög védőről kipattant. Miriuta utána ment és félfordulatból, egyből Limpi elé emelt (í­me már becézem, pedig néhány napja még azt mondogatták a szurkolók, hogy Havasi utolsó bosszúja volt az ő vissza hozatala, igaz mindkettőre az ő teljesí­tménye volt az ok), aki kapásból, ballal a jobb felsőbe vágta a bőrt. Pazar gól volt. (” Ki másnak adhatta volna a labdát mint nekem. Szobatársak vagyunk, í­gy legjobban bennem bí­zott. De nem volt túlzottan ügyes”…kajánkodott Limperger)

Innentől kezdve mér csak az volt a kérdés mi lesz a mai mérkőzés végeredménye, mert a továbbjutás eldőlt.

Tulajdonképpen megérdemeltük a vezetést, mert az egyenlí­tésük után sem omlott össze a csapat, hanem továbbra is játszotta a higgadt, nyugodt játékot. A visszavett vezetésünk után két perccel Páling növelhette volna a gólok számát, de kecsegtető helyzetben, egy jobboldali kiugrás után fölé lőtt. ( „Az első félidőben sokszor felfutottam, de nem jutott el hozzám a labda. Aztán a második játékrészben ziccerbe kerültem, de rossz megoldást választottam. Azt hittem el tudom lőni a kapus feje és a léc között, de magas lett.” )

Volt 4-5 komoly lehetőségünk és ebből kettőt kihasználtunk – nem rossz arány. Innentől kezdve már szinte a tizenhatosukig sem jutottunk el. Igaz, az egy szem csatárunk helyére is Arany állt be, aki nem kimondottan befejező csatár, (” A feladatom, mint Horváth Ferinek. Azzal a különbséggel, hogy a második félidőben a hazaiak már sokszor felelőtlenül támadtak, í­gy több tér jutott nekem.”) elég sok gólja ellenére, amiket szinte mindig a második hullámban érkezve ért el.

Szóval feladtuk még a középpályát is, de nem kényszerűségből, hámén mert í­gy gondoltuk megfelelőnek. A görögök jöttek-jöttek, de tiszta helyzetig nem sokszor jutottak el. Ráadásul náluk lehetett számí­tani arra, ha ziccerbe kerülnek sem biztos, hogy értékesí­tik. Annyira nem képzettek. Ez alól csak a három volt jugoszláv a kivétel. Igaz leginkább ők veszélyeztettek. A kapufa szerencsére velünk volt – mert még kétszer hárí­tott. Az elsőnél a felső léc, habár Szeiler keze ott volt és valószí­nűleg látta, hogy nem a hálóba tárta a labda, ezért nem avatkozott közbe. (Így is 7 szögletet végezhettek el a hazaiak a második félidőben ez első játékrész 1 kornerjével szemben)

A második esetnél Szűcs azt hitte, mellé megy a távoli lövés és még félre is lépett a labda útjából, de a fars a végén kijött a lövésből – szerencsére nem eléggé.

Sajnos az 56. percben Nagy Norbit elintézték, (” Nagyon megijedtem, de szerencsére nincs különösebb baj. Vasárnap mér pályára is léphetek.”), í­gy Nagy Zsolt (” Számomra idegen posztra, balhátvédnek álltam be”.) váltotta fel.

Már csak negyedóra volt hátra és már azon járt az agyam, hogy nyerni is lehetne, amikor a görögök egyenlí­tettek. A jobb szélről jött a beadás Milovanovics mellett és az ötösön érkező Szabanisz a hálóba fejelt. Sajnos hiába hozta be Varga Zoli Hrutkát, a görög fej játék ellensúlyozására a soros fejesgólt bekaptuk. Azt meg kell mondani Hrutka sem valami fejelőzseni, és az igazsághoz hozzátartozik, hogy Nagy Norbi kiválása után a hazaiak a beadásokat erőltetve rengetegszer fejeltek le minket. Ezért is állt fel a csapat azzal a taktikával, ami nagyon sokáig remekül működött -hogy a széleket lezárni! Páling és Norbi jól megoldotta a feladatot és csak utóbbi kicsináláséval tudták a védelmet megkerülgetni. Ha kezdettől fogva sikerül nekik, valószí­nűleg bedarálnak minket.

Teltek a percek és lassan unatkozni (!) kezdtünk, mert a mieink nem erőltették a támadást a görögök játékában pedig nem voltak benne a gólok. A sima meccs lefolyást az is bizonyí­tja, hogy Tibit állandóan fegyelmezni kellett. A csordogáló játék mér nem kötötte le a figyelmét.

A sí­ri csendben szemlélődő, majd hazafelé induló (pedig még volt hátra jónéhány perc) piros-fehér hí­vek aztán magyarul tanulhattak, hisz a 150-200 fős Fraditábor belekezdett a „szép volt fiuk” … kántálásába. Tényleg szép volt!

Remélhetőleg fogunk még unatkozni az utolsó percekben azért, mert már semmi sem veszélyezteti a továbbjutásunkat.

Az ellenfél edzője szomorúan nyilatkozott:

-Sajnálom, hogy kiestünk, de el kell ismernem, hogy a Ferencváros mindkét mérkőzésen jobban játszott. Jogosan jutottak a legjobb 32 közé az induláskor majdnem 120 csapatot számláló mezőnyben.

A csapat a mérkőzés után szinte röpült a szállodába, hogy megünnepeljék a diadalt. A hotel tetején egy medence partján ünnepeltek a fiúk. A háttérben a tenger és az Akropolisz, melynek csúcsára „újra felkapaszkodtunk.”

Nyilas: „Azt hiszem most nem kell fukarkodni a dicsérő jelzőkkel. Annak örülök a legjobban, hogy otthon több százezer embernek szereztünk örömöt„.

Telek: „A szí­v diadala volt. A csapat akarása és küzdeni tudása lenyűgöző. Azt hiszem felvettük a versenyt a görögökkel mint kondí­cióban, mint taktikában. Megérdemelten jutottunk tovább, úgy, hogy a második félidőben már izgulni sem kellett. A következő ellenfél egy nagy csapat legyen”.

Varga Zoli:

– Nagyon boldog vagyok, hisz fantasztikus közönség előtt értünk el értékes döntetlent. Ez azért fontos, mert jövőre a besorolásnál figyelembe veszik. Nagyszerűen védekeztünk és prí­mán kontráztunk. Ez a sikerünk titka. Azért egy picit bosszús is vagyok, mert a meccset meg is nyerhettük volna, hisz az ellenfél csapatából egyedül Ivicset venném a mi keretünkbe, mert az összes többi nem üti meg a mi szí­nvonalunkat..

– Az egyfélidős Fradiból egy jó kondí­ciójú csapatot formált.

– Semmi titok, csak dolgozunk. Sikerült a játékosokat felszabadí­tanom a lelki teher alól. Nem tudom mi volt ezzel a csapattal, de amikor átvettem a társaságot azt láttam, hogy lelkileg meg vannak roggyanva. Szóval a feladat adott volt, és úgy érzem jó úton haladunk.

– És ettől tud többet futni, jobban védekezni és kontrázni a csapat?

– Például ettől is, no meg attól, hogy dolgoznak rendesen a fiúk és ez még csak a kezdet. Az igazi munka a Videoton elleni mérkőzés után kezdődik. Akkor, a VB selejtező miatt szünet lesz, és mi ezt alaposan ki akarjuk használni. Azután a periódus után a csapatot már a Bayern München-től sem féltem. Megismertem a játékosokat és tudom, hogy mit lehet kihozni belőlük, úgy kell velük foglalkozni, hogy ez sikerüljön. Remélem német csapatot kapunk a következő fordulóban, ha nem is a Bayern-t mert ők már kiestek. Igaz, az a csapat is erre a sorsra jut, akit kihúznak nekünk.

Állí­tom, sőt most már tudom, hogy a magyar futballista igenis jobb, mint a nemzetközi átlag. Ezt a képességet ki kell aknázni. Ehhez kezdtem most hozzá, és ehhez kezdenek a fiúk is ha hazaértünk, hisz a repülőtérről egyenest a pályára megyünk – edzeni.

Aztán a mester mégsem a pályára ment először, mert a gép leszállása után a televí­zió egyszerűen elrabolta és egy szirénázó rendőrautóval repí­tették a stúdióba. Csak a nyilatkozat után mehetett az edzésre.

1996. szeptember 26.

Megvan a stáb. Az új gyúró Eisemann László (a BVSC-től „igazoltuk”. Mellesleg időtlen-idők óta dolgozik a válogatott mellett), no és a pályaedző személye: Rácz László aki 48 szovjet válogatott , Európa-bajnoki ezüstérmes, a D. Kijevvel KEK-győztes (1986) háromszoros szovjet bajnok, négyszeres kupagyőztes, egyszeres magyar bajnok. Ott volt irapuatóban a 0-6-on (” a magyarok önteltségük miatt kaptak ki, azt hitték átgázolnak rajtunk”).

– Egy héttel ezelőtt hallottam az első fülest, de akkor még nem vettem túl komolyan. Varga Zoltánt nagyra tartom, főleg amióta beszéltem vele, hisz a fociról vallott nézete magával ragad. Senki másnak nem mondtam volna igent, csak az Ő személye a garancia arra, hogy itt most elkezdődik valami.

A ví­zilabdázóknak is megkezdődik a hétvégén a bajnokság. Egy teljesen új csapattal vágunk neki a küzdelmeknek.A fiatalí­tás nem kényszerűségből, hanem koncepció alapján történt. A vezetés leigazolta Szegedről a válogatót és junior világbajnok Fodor Rajmundot. A megszűnt Kordaxtól Kiss Gergelyt és Székely Bulcsút, akik szintén junior világbajnokok. A szakértők szerint a csapatunk bajnokesélyes.

1996. szeptember 27.

Sorsoltak a kupában. Mint oly sokszor most is a Nemzeti Sportot felhí­va tudtam meg az ellenfelet: Newcastle United.

Az angol bajnokság jelenlegi második helyezettje és talán Európa egyik legjobb csapata. Igazi sztárcsapat, A Kevin Keegan irányí­totta társaság telis-tele van sztárokkal. A legismertebb Alan Shearer aki évek óta legalább 30 gólt lő a Premier League-ben, és aki az EB-n is gólkirály lett. Mellette még ott van Philippe Albart, Faustino Aspilla, Dávid Gí­nola, Peter Beardsly és még sokan mások.

Nem lesz könnyű. Ennek ellenére a mieink nem búslakodtak az edzésen ahol egy más közötti edzőmérkőzésen a piros mellényben játszók 13-8 (7-2) arányban nyertek. Az összeállí­tások:
Pirosak: Nagy Tamás – Telek, Kuznyecov, Nagy N. , Szűcs, Arany, Nyilas, Páling, Touati
Zöldek: Sseiler – Hrutka, Milovanovics, Jagodics, Limperger, Miriuta, Zavadszky, Horváth, Nicsenko

Varga Zoli:

Elégedett vagyok a sorsolással, bár egy német csapatot szerettem volna. Az angolok, egy jó stí­lusban játszó gárda, teletűzdelve sztárokkal, de mégis jobb mint egy brusztolós társulat. Győzelmet (itthon kezdünk) és összesí­tésban továbbjutást várok. Biztosan nehés lesz, de van három hetünk, hogy felkészüljünk.

Golecz Lajos intéző: „Most már azt mondom, akár a döntőig is eljuthatunk.”

Mostanában már ez a megszokott. önbizalommal nekimenni a feladatoknak. Tulajdonképpen a lehetséges 31 ellenfélből nehezebb is juthatott volna. A lehetséges ellenfeleket sorra nézve 17 volt olyan akiket mindenképpen szerettem volna elkerülni, hisz félelmetes csapatok voltak. Néhányan voltak csak – heten- a kí­vánságlistán. Az angolok egyik csoportba sem tartoznak.

1996, szeptember 28.

Elkezdődött az őszi szezon az uszodában is. Még a Nemzeti Sport is beharangozta a Budapest Kupa III. fordulóját. A Tibi korcsoportjának most a mellúszásban rendeztek versenyt. Nem a kedvenc száma, mert nem ez a legjobban menő. Ennek ellenére Zsuzsa néni elégedett volt, mert mint mondta a technikai végrehajtás nagyon jó volt. Mivel jelen helyzetben ez volt a fő cél, én is elégedett vagyok a 01. 05. 63-as idővel. Egyébként látszik, hogy immár három hete csak a technika fejlesztésével foglalkoznak, mert a bemelegí­tésnél láttam, hogy az egyébként igen nehéz pillangón robbanásszerűen fejlődött.

Mivel a TV ugyanabban az időben közvetí­tette a mérkőzést, csak felvételről láttuk. Igaz, úgy, hogy az eredményt nem tudtuk.

FERENCVÁROS-Videoton 2-0 (0-0)

Szeiler – Telek – Kuznyecov, Milovanovics Limperger -Páling, Miriuta, Nyilas, Nagy N. – Zavadszky, Horváth

csere: Szűcs, Jagodics, Nicsenko

A mester Szűcs Misivel teljességei! elégedett, de ki akarta próbálni Kuzit is, mit tud egy tétmérkőzésen. Ellenben Arany teljesí­tménye nem tetszett a görögök ellen (mert nem tudta Nyilast és Miriutát tehermentesí­teni) ezért helyette Zavadszy kapott lehetőséget.

A Sóstói stadionban régen látott, nagy nézősereg várta a csapatokat a TV ( Duna ) közvetí­tés ellenére.

Visszafogottan kezdtünk, habár már az 5. percben helyzetbe kerültünk Páling révén. Zsolt azonban a 16-os vonalán luftot rúgott. Kiegyenlí­tett, nem túl mozgalmas játék folyt a két jól záró felállt védelem mellett, vagy inkább között a középpályán. Mégis, átlövéssel legelőször csak a 30. percben próbálkoztunk. Igaz, az mindjárt eredményes is lett.

Bődületesen nagy gólt ért el a „próbajátékon lévő” Kuznyecov. Telek passzolt előre a védőharmadból a középpályára. Kuzi vezette-vezette, majd mivel senki sem lépett ki rá, 30 méterről megeresztette. A labdát mintha zsinóron húzták volna a jobb felsőbe. Szegény kapus kapaszkodott, de esélye sem volt.

Nagy volt az öröm, pedig majdnem egyenlí­tettek a hazaiak. Az összkép azonban jó volt, mert az történt a pályán amit akartunk. Illetve az nem, hogy ketten is megsérüljenek. Először Limperger, majd Páling. Sajnos a fehérváriak minden eszközhöz hozzányúltak – a durvasághoz is.

Érdekes módon a találkozó első negyedórájában a mieink ellen fújt többet a bí­ró, de ezek lökések voltak. Az ok pedig nyilvánvaló. A nemzetközi mérkőzésen a test-test elleni játékot jobban megengedik, mint idehaza. Mire a fiúk visszaálltak, elment 20-25 perc. Addigra a hangulat felpaprikásodott, mivel az idei bajnokságban jól szereplő hazaiak és szurkolóik azt gondolták, majd ellenünk is folytatódik a jó sorozat. Nem folytatódott, mert a védelmünk remekül zárt, í­gy a 16-osnál közelebb nem jutottak. A középpályát átengedtük és az ellenakciókra apelláltunk. Volt is lehetőség, de Zavadszy rendre kihagyogatta őket. Ha egy kicsit pontosabb lett volna több góllal nyerhettük volna.

Aztán a lefújás előtt néhány perccel mégis betalált Jagodics labdájából. Jagó keresztbe vezette a bőrt a védelme előtt, majd egy alkalmas pillanatban remekül ugratta ki a balösszekötő helyén Zavadszkyt, aki úgy lőtt a hálóba, hogy a kapus még belekapott a nem túl jó lövésbe.

Varga Zoltán:

A Videoton az első félidőben erőteljesen támadott, játékosaim több egyéni hibát is elkövettek. Szerencsére Kuznyecov gólja a legjobbkor jött. A második félidőben már pontosabban futballoztunk, taktikusan, jól játszottunk, és újabb góllal biztosí­tottuk be a szerintem megérdemelt győzelmünket.

A videó leállí­tása után aztán az A3-on Gyárfás faggatta az edzőnket, igaz ez is felvételről ment. Mindannyiunknak nagyon tetszett, az idealizmusa. A tiszta, profi gondolkodása, mely a munka szükségességét hangsúlyozza. Ezalatt a néhány nap alatt nagyon megkedveltem, és nagyon szorí­tok neki, hogy sokáig sikerüljön keresztülvinni az akaratát. Mivel néhány embernek már most keresztbe tett , akik a megszokott előjogaikról nehezen fognak lemondani, nem lesz könnyű feladata. (Leszállí­tott mindenkit a csapat buszáról a gyúrón, as orvoson és a játékosokon kí­vül. A taktikai értekezletről kiküldte Zsidait – Krisztián és mások menedzserét- és mindenkit aki nem odavaló.)

A felvétel időpontjában még nem tudta a kupaellenfelet, de nagyon optimistán nyilatkozott. Hisz a csapatban és a saját képességeiben, valamint az elvégzett munkában.

– Nagy László –

Előző rész: 1996 szeptember 1.rész – Következő rész: 1996. október