2010.X.23. NB II., Budaörs – Ferencváros II.: 0-0

Kiegyenlí­tett mérkőzésen a mieink 0-0-s döntetlent értek el a Budaörs otthonában. Csapatunk valamivel veszélyesebb volt kapura, de az eredmény igazságosnak mondható. Dragóner Attila súlyos sérülése után először játszott tétmeccsen.

Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Lipcsei Péter: – Az elmúlt három meccsünk jól sikerült, feljöttünk a középmezőnybe, egy újabb győzelemmel már ott lehetnénk a közvetlen élmezőny mögött. Nem lesz könnyű dolgunk, hiszen egy masszí­v, jó csapat lesz az ellenfelünk, legutóbb például Pécsről tudott ponttal távozni. Az első csapat játékosai közül ezúttal valószí­nűleg csak Abdira számí­thatok, viszont minden bizonnyal a sérüléséből felépült Dragóner Attila is minket erősí­t majd.

A mérkőzés:

Budaörs – Ferencváros II.: 0-0
Budaörs, 200 néző, vezette: Alvaro Garcia (Ví­gh, Viczián)

Budaörs: Kozma – Pleván, Hegedűs, Csobánki, Mihályi – Sándor I., Lászka (Papp 81.), Melczer – Da Silva (Kiss 65.), Márkus (Schafranek 86.), Farkas
kispad: Horváth Z., Horváth L., Lőrincz, Csengő
edző: Lucsánszky Tamás

Ferencváros: Mester – Tóth A., Dragóner, Fülöp N., Sváb – Bölcsföldi, Antal (Vass 81.), Peszmeg, Jakimovski – Danquah (Veron 68.), Nyilasi B. (Labrado 68.)
kispad: Hermány, Fitos, Vattai
edző: Lipcsei Péter

Sárga lap: Lászka 66.), Mihályi (88.) illetve Jakimovski (35.), Veron (72.)

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

Lipcsei Péter: – Sajnos ma a támadójátékunk nem volt az igazi, hiányzott Pölöskey, aki ugye sérült, és Morales, aki az első csapatnál van jelenleg. Franknek játékhiánya van érzésem szerint, de azt mondom, hogy a összességben ma a döntetlen igazságosnak tekinthető, ha úgy vesszük, hogy idegenből hoztunk el egy pontot, akkor elégedettek lehetünk. Úgy volt, hogy Abdival fogunk kezdeni, de tegnap kapott egy rúgást, én kértem tőle még tegnap, hogy mondja meg, jó-e a lába vagy sem, most kijött a bemelegí­téshez, és azt mondta, hogy érzi a bokáját, ezért került Bálint a kezdőbe. A védelmünk nagyon jól dolgozott, a maximálisat hozták, igazából nem akarok kiemelni senkit.Nagyon örülök Neki, hogy egy öt hónapos kihagyást követően visszatért Dragi, az ő játékával is teljes mértékben elégedett voltam.

Dragóner Attila: – Nagyon örülök neki, hogy végre 90 percet tudtam tétmérkőzésen játszani. Véget ért az öt hónapos „száműzetésem” és úgy érzem, hogy most tudtam segí­teni Petinek, hisz ma nem volt visszajátszó a csapatban, mint az elmúlt hetekben, ahol öt-hat első keretbe tartozó játékos is a rendelkezésére állt. Küzdelmes mérkőzés volt, én úgy érzem, hogy mindenki hajtott és tette a dolgát, ennek ma egy pont lett az eredménye, igazából a játék képe alapján ez reális. Mostantól elkezdtem a harcot a csapatba kerülésért, ha a kupameccsen szerdán továbbjutunk, akkor több, mint tí­z tétmérkőzés van még idén, úgyhogy nagyon bí­zom benne, hogy előbb-utóbb az első csapatban is pályára láphetek.

Sváb Dániel: – Nagyon jó csapat volt ez a mai Budaörs, és véleményem szerint ez a kisebb méretű pálya nagyon feküdt nekik. Talán pozití­vumként emlí­thető, hogy egy nagy kapufát leszámí­tva igazából nekik sem voltak komoly lehetőségeik. Jól védekeztünk, de sajnos mi sem tudtunk igazán gólhelyzetbe kerülni.
Három pontért jöttünk, de a mérkőzés képe alapján a döntetlennel is elégedettek vagyunk.

(A Ferencváros és a Budaörs hivatalos honlapja az üllői129.hu és az MLSZ adatbankja alapján)

Egy hozzászólás a(z) 11111011010ejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK