Nyilasi a Ferencváros új vezetőedzője

Nagy érdeklődéssel várták a sajtó képviselői Furulyás Jánosnak, a labdarugó szakosztály elnökének a személyi változásokra vonatkozó bejelentését. Nos, amint az várható volt, Rákosi Gyula vezetőedző junius 30-ig érvényes szerződését nem hosszabbitják meg, s a csapatot a következő két évben az FTC közelmultjának nagy játékosa, Nyilasi Tibor irányitja. Az uj szakvezetővel abban állapodott meg a vezetőség, hogy 1992-ben ujra tárgyalják a további szerződéskötést, de több mint valószinü: Nyilasi három évig a Ferencváros vezetőedzője lesz. Az eddigi szakosztály-igazgató, Albert Flórián pedig az alelnöki tisztséget tölti be.

A sajtótájékoztató után Nyilasi Tibortól az MTI munkatársa a csapaterősitési tervekről érdeklődött. – Főleg saját forrásainkat szeretnénk kihasználni, de természetesen elképzelhető, hogy uj hazai vagy külföldi játékosokat is szerződtetünk – válaszolta Nyilasi. – Először is azt szeretném, ha Fischer Pál és Pintér Attila, akik az elmult évet Hollandiában, illetve Belgiumban töltötték, visszatérnének az Üllői utra.

– Nem tart attól, hogy most, az uj helyzetben a szurkolók ugrásszerü javulást várnak a ferencvárosiaktól, s ezeket a vágyakat igen nehéz lesz kielégiteni.
– A Ferencvárossal szemben mindig nagyok voltak a követelmények, s tudom azt is, hogy most a szurkolók ujra bajnokcsapatot szeretnének ünnepelni. De ebben nincs semmi uj, már a mi időnkben is ugyanilyen maximalisták voltak a zöld-fehér hivek. Tény viszont, hogy miután megállapodtunk Jean-Claude Bras urral, még inkább a figyelem középpontjába kerültünk.

(1990. június 6.)

*

Hétfőn reggel az FTC székházában találkoztak a zöld-fehér labdarúgók. Ebben a hí­rben nem lenne semmi különös, az esemény abból a szempontból érdekes, hogy most tartotta első edzését a Ferencváros új szakvezetője, Nyilasi Tibor. Az új vezetőedző bemutatkozott – bár erre aligha volt szüksége a volt sokszoros válogatott játékosnak -, majd a csapat buszra szállt, s a népligeti edzőpályára hajtatott.

– Remek érzés, hogy újra tehetek valamit a Ferencvárosért – mondta meghatottan Nyilasi. – Ez a hét az ismerkedés jegyében telik, minden nap találkozunk, s remélem, az őszi idény kezdetére sikerül egy jó gárdát összekovácsolni.

A népszerű „Nyí­l” segí­tőtársai, Mucha József és Szepesi László dirigálták a pályán a játékosokat, akik rövid átmozgató gyakorláson vettek részt.

(1990. július 2.)

TFU_19900800_fff_001-0004-3

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK