Oláh Aladár

tfu_20030300_trb_000-0002-7

Középiskolai csapatában, a piaristáknál számos későbbi FTC-játékossal (pl. Feketeházy, Telléry, Serényi) már együtt rúgta a labdát.

1900-ban már ott volt a labdarúgó-szakosztály megalakulásakor, mint növendéktag.

1903 tavaszán szerepelt először az FTC első csapatában, és hamarosan Ő lett az első számú hálóőr.

Bő egy éves pályafutása alatt tagja volt az FTC első bajnokcsapatának, és Oláh volt a FTC történetének első kupagyőztes kapusa is (az Ezüstlabdát 1903 őszén és 1904 tavaszán is elhódí­tották a zöld-fehérek).

A Nemzeti Sport í­rta róla 1903 kora őszén: „Oláh Aladár. 18 éves; Nyugodt játékos; éles szeme és biztos rúgása van. (…) a kapus (…) szerepben kezdő még, de már is sokat í­gér. A bajnoki idény befejezése után már í­gy összegzett a sportlap: „Igen nagy haladás volt az, hogy Oláh személyében annyi sikertelen próbálgatás után végre egy tehetséges kapuvédőre bí­rtak szert tenni. Hogy a Polónyi-dí­j ezidei győztese a FTC. lett, abban nagyrésze van Oláh-nak.”

1904 őszén -Borbással együtt- a MAC-ba lépett át, ahol már a mezőnyben játszott, hátvédet vagy fedezetet.

A labdarúgás mellett teniszezett illetve a téli sportoknak is hódolt: korcsolyázott és jégkorongozott (részvevője volt az első nyilvános budapesti jéghockey mérkőzésnek 1907. februárjában).

1915. november 7-én és 1916. június 4-én ő vezette a Magyarország-Ausztria válogatott mérkőzéseket!

Klubjai: FTC (1901-04), MAC (1904-)

2 hozzászólás a(z) Oláh Aladár bejegyzéshez

  • Ő is megérdemli, hogy örökre emlékezetünk része maradjon!

    • Igen … az ELSŐ BAJNOKCSAPAT kapusa volt! Maradjon fenn neve örökké! Esetleg leszármazói nem látogatnak erre??? Minden nagy bajnokunkra büszkének kell lennünk, úgy klub, mint nemzeti szinten … Nem sokaság, hanem lélek, s szabad nép tesz csuda dolgokat!!! – í­rta volt Berzsenyi vagy 220 évvel ezelőtt …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK