Örökrangadó előtt: múlt és jelen, valamint egy ropogós libasült

Bevallom őszintén, hogy nagyon sokáig hittem azt, hogy az örökrangadó szót a Fradi-MTK meccsre „találták ki”, mert évekig a családban csak akkor került emlí­tésre a szó, ha a Fradi játszott a kék fehérekkel. Ilyenkor számtalan „jószomszédi iszony” is borzolta a kedélyeket, hiszen néhai nagyapám szomszédja, üzlettársa (vagyis helyesebben seftelő társa a hatvanas évekből), vallási eredetéből kiindulva MTK szurkoló volt. Mivel a két öreg szinte naponta ugratta egymást, í­gy az örökrangadók előtti és utáni tréfák természetesek voltak a családban.

Az egyik biztos hozadéka a liba volt egy ilyen örökrangadónak. Ha a Fradi nyert, akkor öregapám egy zöld kendővel átkötött libát ajándékozott Feri bácsiéknak, ha pedig az MTK nyert, akkor a liba maradt, de kék-fehér kendővel került a mi asztalunkra. Annak ellenére, hogy ez évente kétszer-háromszor is megismétlődött, mindig remekül mulattunk rajta, igaz, még mindig a számban érzem a kemencében sült liba í­zét és illatát.

A ropogós libasült után talán vissza kéne térni az eredeti gondolathoz, az örökrangadóhoz, melynek eredetét nem sikerült felkutatnom, de ahogy keresgéltem egyre-másra szembesültem a legkülönbözőbb sportok csapatainál az örökrangadó kifejezéssel. Ettől függetlenül számomra továbbra is csak egyetlen összecsapás számí­t örökrangadónak: a Fradi-MTK. 199. alkalommal mérjük össze erőinket, az első összecsapásra 1903-ban került sor a Millenárison, ahol is 3:1-re győztünk. Bár nem vagyok egy babonás ember és a számok misztikájában sem hiszek, azért gyorsan átnéztem szerkesztőtársam által összeállí­tatott mérkőzés listát, hátha találok benne egy október 1.-i mérkőzést.

Nem találtam. Október hónapban többször játszottunk, számunkra többnyire kedvező eredménnyel. Néhány emlékezetes összecsapás is található közöttük, ilyen az 1966-os 7:1 (október 2.-án!), mely Szőke Pista hatalmas góljáról emlékezetes, vagy a közelmúltunkból, az 1990-es 4:0-s győzelmünk, ahol 0:0-s félidő után egy parádés második félidővel hengereltük le a kék-fehéreket.

Amikor a következő muzeális lapszemléhez kerestem „anyagot”, egy olyan mérkőzés után kutattam, mellyel valamilyen párhuzamot tudok vonni a pénteki összecsapás előtt. Sajnos, bár több száz „öreg” újság van a birtokunkban, igazán érdekes örökrangadóról nem találtam muzeálist. Vagy ha találtam, arról már született lapszemle (például a fentebb emlí­tett 7:1). Legszí­vesebb az 1988-as 2:0-s Fradi győzelemmel végződő örökrangadót választottam volna, de arról nem sikerült „alapanyagot” találni. Van ugyan egy MTI-s összefoglalónk, ami elé í­rhattam volna egy rövidke jegyzetet, de számomra az igazi hangulatot maga a régi újságok adják, azok nélkül „üresnek és kihaltnak” érezném a beharangozót.

Az 1988-as mérkőzést két okból is választottam. Egyrészt győztünk, mely egy beharangozónál evidens (bután is nézne ki egy vereség felidézésével hangolni az örökrangadóra), másrészt egy olyan tanulságot is le lehet szűrni, melyről mostanság elég sokat vitatkoznak a magyar foci fellendí­tésén munkálkodók. Ez pedig nem más, mint a közönség. 1988. június 5.-i MTK elleni mérkőzés a bajnokság utolsó fordulója volt és arról döntött, hogy melyik patinás klub szerzi meg az ötödik helyet! A Fradi történetét jól ismerők tudják, hogy a nyolcvanas évek nem tartozik a legfényesebb időszakunkhoz, sorozatban hoztuk az ötödik helyeket és olyan túl sok beleszólásunk nem volt a bajnoki cí­mért való küzdelembe. 1988-ban is í­gy volt, és mégis telt ház, 26 ezer néző szorongott a Szentély lelátóin!

Hogy pénteken mennyien lesznek, még nem tudni és azt sem, hogy milyen eredménnyel zárul az mérkőzés. Annyit ki lehet olvasni a statisztikákból, hogy utoljára a Szentélyben 2002-ben kaptunk ki. Előre azt sem lehet tudni, hogy sikerül-e folytatni az elmúlt évek hagyományát és győztesen kikerülni a 199. örökrangadóból. Jó lenne, mert azzal végleg oda tudnánk „láncolni” magunkat az élmezőnyhöz és a válogatott mérkőzés miatt szünetben tovább lehetne finomí­tani a csapat játékát.

Számomra egy valami biztosan hiányozni fog az idei örökrangadóról. Sajnos azok, akik a hatvanas-hetvenes években egymás cukkolásával „verték belém” az örökrangadók hangulatát, már nem élnek, í­gy zöld-fehér masnival átkötött liba sem fog szombat reggel Feri bácsiék portálján totyogni. Egyet azért megtehetek az emlékezés érdekében. Szombat reggel elsétálok a közeli nagyáruházba és veszek magamnak egy grillen sütött, ropogós libacombot.

Ahhoz persze győznünk kell pénteken.

– lalolib –