Összeállt az új menedzsment

A zrt új vezetése: Berkes, Gerstl, Prukner

Összeállt az FTC Labdarúgó Zrt. új menedzsmentje, ezentúl Berkes Zoltán vezérigazgató viszi a cég gazdasági ügyeit, Prukner László szakmai részleget igazgatja és Féderer Andrea a Ferencváros kommunikációjáért felel a későbbiekben.

Alexander Gerstl, az FTC Labdarúgó Zrt. igazgatóságának tagja elmondta, hogy „felállt az új csapat és az új vezetőség is, amely ezennel megkezdi működését. A menedzsment tagjainak a kiválasztása szakmai szempontok alapján történt. A Fradi vezetősége elkötelezett a labdarúgás és az ehhez kapcsolódó fejlesztések irányában. Ez pedig a tulajdonos terveivel is azonos. Mint közismert Kevin McCabe úr nemcsak Magyarországon, hanem több országban, Angliában, Kí­nában és Ausztráliában is futball klubok tulajdonosa és elkötelezett rajongója a focinak. Úgy érezzük, hogy a Ferencváros eddig csak kapott McCabe úrtól, akinek a menedzselése alatt a klub anyagi helyzete megszilárdult és a csapat visszakerült az NB I-be, amellyel ez a tradicionális múlttal rendelkező klub, és a szurkolók is egy komoly esélyt kaptak arra, hogy a Fradi visszatérhessen a nemzetközi elit futball klubok táborába.”

Alexander Gerstl úr pedig – ahogy eddig is – továbbra is a legjobb tudása szerint fogja a tulajdonos és az FTC érdekeit képviselni és összehangolni Magyarországon.

Berkes Zoltán vezérigazgató a sajtótájékoztatón „megköszönte Kevin McCabe úr bizalmát és biztosí­tott mindenkit arról, hogy eddigi gazdasági tapasztalataival illetve a munkatársak támogatásával legjobb tudása szerint igazgatja az FTC Labdarúgó Zrt.-t. Bejelentette továbbá, hogy a tulajdonosok és az új menedzsment elképzelései a futball klub jövőjét illetően összhangban vannak. Így többek között első helyen szerepel a kijelölt célok között, hogy a Ferencváros ladbarúgó csapata a hazai bajnokságban jobb eredményt érjen el, mint az elmúlt szezonban, és rövid időn belül a nemzetközi porondra is kilépjen. Továbbá ugyanilyen fontos cél az utánpótlás nevelés és képzés, a rendszer teljes körű átszervezése és a hazai játékos-utánpótlás biztosí­tása.

Az új vezetőség rendezni fogja az épí­tendő Stadion kérdését is. Fontos és a szurkolókat is érintő kérdés, a jövőbeni stadion helye, a jelenlegi területén az Üllői úton épülhet meg. Az előzetes engedélyek kiadását jelen pillanatban a hatóságok késleltetik, í­gy a munkálatok megkezdését is, a vezérigazgató azonban reméli, hogy ezt a kérdést záros határidőn belül rendezni tudják. Első lépésként pedig egy kisebb rekonstrukcióra is sor kerül a stadionon belül, hogy a szurkolók is érezzék fontosak az FTC labdarúgó csapat számára.

Az újonnan felállt menedzsment helyre kí­vánja állí­tani a klub és a szurkolók kapcsolatát a pályán belül és a pályán kí­vül is. Hisz a célok közösek, közösen szeretnénk elérni, hogy a stadion a békés és felszabadult szórakozási lehetőségek szí­nhelyévé váljon. Megkí­vánjuk valósí­tani a családi futball programját és lehetőséget kí­vánunk biztosí­tani a szurkolóinknak, hogy bekapcsolódjanak a futball klub életébe.

Hivatkozva Kevin McCabe úr múlt heti közleményére, valamint személyesen is ismervén szándékait bizton állí­thatom, hogy nem kí­ván az FTC Labdarúgó Zrt.-től megválni. Az azonban nem titok, hogy nem zárkózik el attól, hogy a Zrt. működtetéséhez esetlegesen új befektetőtársakat is bevonjon.”

A Ferencváros szakmai igazgatója Prukner László és kollégái jól tudják, hogy a Fradi a legnagyobb tradí­cióval rendelkező labdarúgócsapat volt. A szakmai csapat pedig néhány régi ferencvárosi szakember visszatérésével újult meg. A Ferencvárosnak volt egy stí­lusa, ami legfőképp a kombinatí­v játékra épült és ezt szeretnék ismét megvalósí­tani. Így a szakmai stáb és a menedzsment ennek a célnak a szem előtt tartásával igazol és igazolt rutinos játékosokat. Tény, hogy a régi keretből nem mindenkire számí­t a jövőben Prukner László szakmai igazgató. Ami biztos, hogy Józsi György aláí­rt, az Üllői útra érkezik Rödenbücher István és Nagy Patrik is. Maróti Béla is a keret tagja és Szrdjan Sztanics is követte régi mesterét az Üllői útra Kaposvárról, akárcsak Jose Pereira „Junior” védő is. Fő szakmai szempont, hogy lehetőség szerint magyar futballisták húzhassák magukra a zöld-fehér mezt, azonban a Magyarországon régóta játszó külföldi játékosokra is szükség lesz, de ahhoz, hogy a kitűzött célokat elérje a csapat, egy-két minőségi erősí­tést jelentő külföldi igazolással is ki kell egészí­teni a Fradi játékos állományát. A szakmai stáb vezetője, Prukner László azt sem titkolja, hogy ő elkötelezett hí­ve a saját nevelésű játékosok csapatba való beépí­tésének is. Azonban ennek a folyamatnak meg vannak a szabályai és mint ahogy az újonnan igazoltaknak vagy a meglévőknek sem, í­gy az utánpótlásnak sem jár automatikusan majd az FTC meze.

Az FTC Kommunikációs Igazgatója Féderer Andrea nem titkolta el, hogy az új vezetésnek fontos feladata a kí­vül-belül egységes kommunikáció kialakí­tása í­gy a jövőben nem csak a médiával, hanem a szurkolókkal is rendszeres kapcsolatot kí­vánnak kiépí­teni.

A Fradi vezetősége ezúton is köszöni a szurkolók lojalitását és támogatását, hogy az utóbbi időben pályán belül jelentősen javult a mérkőzések biztonsága. A klub vezetése helyre kí­vánja állí­tani a Ferencváros régi hí­rnevét, mely szinte nemzeti ereklyének számit már Magyarországon.

További képek …

*

Az FTC Labdarúgó Zrt. tájékoztat mindenkit, hogy a holnapi naptól (2010.08.06.) nem Berkes Zoltán látja el a vezérigazgatói teendőket. A továbbiakban, az új vezérigazgató megválasztásáig az FTC Labdarúgó Zrt. igazgatóságának helyi képviselője, Alexander Gerstl viszi a cég napi ügyeit.

Ezúton szeretnék tájékoztatni minden kedves Ferencváros szimpatizáns, hogy a mai az utolsó vezérigazgatói poszton eltöltött munkanapom. Ezen alkalomból először szeretnék köszönetet mondani munkatársaimnak, akiket megtiszteltetés volt vezetni, hisz mindegyikük kitartó munkával vette ki részét abból a közös munkából, amit mi a klub újraépí­téseként határoztunk meg. Kí­vánok nekik nagyon sok szép pillanatot és rengeteg olyan kellemes élményt, mint amelyeket a nehéz és odaadó munka mellett vidáman élhettünk át együtt nap mint nap. Igazi csapat formálódott a pályán kí­vül, és bí­zom benne, hogy ez a kis KÖZÖSSÉG továbbra is élvezni fogja a szurkolók bizalmát. A következő köszönet a Prukner László által vezetett szakmai stábnak és a csapatnak szól. A Tanár úrban nem csak egy kitűnő szakembert, hanem egy nagy betűs EMBERt ismertem meg. A kollega mellett egy igazi, minden helyzetben őszinte barátot, akit minden bizonnyal imádni fog a közönség. Ő a pálya mellett és a pályán épí­tett és épí­t kitűnő, szerethető csapatot. Kiváló szakembereket válogatott maga mellé, hozzáállásuk és a labdarúgás iránti alázatuk példaadó lehet bárki számára. Az általam csak Megasztároknak hí­vott NB I-es csapat minden tagjának hálás vagyok azért a lehetőségért, hogy felejthetetlen órákat tudtunk együtt tölteni az edzések előtt és után, az edzőtáborban, a felkészülési meccsre utazva a csapat buszon, az sok-sok új játékossal a tárgyalások során, és nem utolsó sorban azért, hogy a bajnoki meccseket tekintve száz százalékos teljesí­tménnyel vonulhatok vissza. A Paks elleni teljesí­tmény és a játékosok hozzáállása alapján sokra hivatott ez a gárda. Szeressék őket, jó lesz idén a Fradi! Köszönöm a szurkolóknak hogy bí­ztak az általam vezetett menedzsmentben, őszinte véleményükkel segí­tették munkánkat. Elmondták sérelmeiket és ötleteiket a neten, a szurkolói ankéton és külön élmény volt találkozni Önökkel múlt pénteken, a második félidőben a hí­res B középben. Az a félóra számomra példaértékű volt, hisz visszatért az Üllői útra a vezetőség – szurkolók – játékosok egysége. A Fradi család ismét megmutatta mire képes. Akik nem voltak ott, sajnálhatják. Bí­zom benne hogy a következő meccsen ők is ott lesznek a lelátókon! Külön köszönettel tartozom a Fradi Security vezetésének és tagjainak. Munkájuk legnagyobb dicsérete, hogy mindenki biztonságban érezheti magát a stadionban. Sokat tesznek azért, hogy ismét békés szórakozás lehessen a meccsnézés a Szentélyben. Minden kedves Szurkolónak jó egészséget és eredményes szezont kí­vánva, üdvözlettel:

Berkes Zoltán
vezérigazgató

(A Ferencváros hivatalos honlapja alapján)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK