75 éves Gyurika

Szerdán ünnepli 75. születésnapját Kárpáti György, a háromszoros olimpiai és Európa-bajnok ví­zilabdázó, aki az egykori csapattárs, Gyarmati Dezső szövetségi kapitány segí­tőjeként részese volt a válogatott 1976-os, montreali nyári ötkarikás játékokon elért elsőségének is.

Az uszodák világában csak Gyurikaként ismert és ekként szólí­tott sportember tí­zesztendősen kezdett el úszni a Ferencvárosban, majd ezzel párhuzamosan kezdett el pólózni is, és bár előbbiben többször nyert magyar bajnokságot, mégis az utóbbi mellett kötelezte el magát életre szólóan. Az FTC alapembereként – a leggyorsabb pólósként teljesí­tette 1 percen belül a 100 métert – 1952-ben lett tagja a ví­zilabda-válogatottnak, s vált egyszersmind minden idők legfiatalabb ví­zilabdázó olimpiai bajnokává, miután az emlí­tett évben, 17 esztendősen érdemelte ki első ötkarikás aranyát.

“Egy-két játékos volt akkortájt csupán, aki 57-58 másodpercet tudott 100-on, de kellett is a rendkí­vüli sebesség, a pólóban különösen, hogy megéljek az óriások között” – emlékezett vissza a hősi kezdetekre az ünnepelt az MTI-nek nyilatkozva. – “Tizenöt éven át úsztam, s bizony a ví­zilabda belépésével majdnem kétszer annyit edzettem, de bí­rtam, mert bí­rnom kellett. Sőt még jutott kevés időm másra is, hiszen például a Fradi-kölyökben három évig elég jó szinten fociztam, vagy éppenséggel műugrásban magyar gyerekbajnok voltam, és éppenséggel a sí­elés sem maradt ki az életemből. A legjobb pedig zongorában voltam, ez nem sport, de nagyon tehetségesnek tartottak a zenélésben is.”

Persze az igazi szerelem mégiscsak a ví­zilabda volt és maradt a mókamesternek sem utolsó Kárpátinak.

“A tudás, a tehetség mellé szerencse is kellett ahhoz, hogy összejöjjön a megannyi siker. Így a legelső olimpiai bajnoki győzelem, Helsinkiben, 1952-ben, amely azért a legkedvesebb a számomra, mert ott voltam a legfiatalabb. Bármiféle rangsort felállí­tani természetesen képtelenség, az 1956-os, melbourne-i arany azonban azért emlékezetes különösképpen, sport és politika szempontjából egyaránt, mert ott vertük meg a legjobban a szovjeteket, az a 4-0 felejthetetlen. Az 1964-es, tokiói siker pedig annyiból kí­vánkozik az élre, hogy a jugoszlávok ellen 0-3-ról tudtunk visszajönni, többek között az én két gólommal.”

A pólóval és a hajdanvolt játszótársakkal folyamatosan tartja a kapcsolatot.

“Rendszeresen, úgy heti négy-öt alkalommal lejárok – már amennyire ebben a korban ezt járásnak lehet nevezni – a Heliába úszni, ott tudok találkozni a régiekkel, már persze azzal, aki él még egyáltalán. A helsinki társaságból például Gyarmatival és Bolvárival, a melbourne-iből Hevesivel, a tokióiak közül szerencsére még többekkel tudunk közösen múltat idézni.”

A múlt mellett a sportági jelent is jól ismeri Kárpáti György:

“Ki-kijárok ma is a meccsekre, legutóbb a Vasas-Eger bajnoki döntőn voltam ott. Jó volt a játék, s mivel én a jobb csapat ellen drukkolok, egy kicsit inkább az Egernek szorí­tottam, de hát 2-3 gól van köztük eleve, í­gy nyert is a Vasas. Hogy a bajnokot otthagyják a Varga fivérek? Hát istenem, ilyen a világ, ha jobb ajánlat jön, menni kell. Bárcsak mi is mehettünk volna annak idején, de nem lehetett, akkor még nem engedték meg… Pedig háromszoros olimpiai bajnokként tí­zszeres pénzt kereshettem volna például Olaszországban.”

Van véleménye az évtizedek alatt sokat változott sportágról, és persze az utóbbi három olimpián győztes magyar válogatottról is.

“Napjainkra nagyon felgyorsult a ví­zilabda, még jobban a fizikai dolgokra tolódott át a hangsúly, bár megjegyzem, az alapvető tévedés, hogy a szerbek vagy a horvátok ma nagyobbak, mint valaha, tudniillik már a mi időnkben is csupa robusztus fickó volt a ví­zben a jugóknál és szovjeteknél egyaránt. Tudom, sokan akarnak manapság újabb és újabb változtatásokat, s ha van olyan reform, ami segí­t, ami előbbre viszi a játékot, azt támogatom, de én a jelenlegi ví­zilabdát is élvezhetőnek találom. A jelen legjobb ví­zilabdázójának a szerb Filipovicot tartom a külföldiek közül, a mieinknél tetszik az összes légiós, és a most hozzájuk csatlakozó két Varga fiú. A magyar válogatott cí­mvédőként utazik Londonba, a 2012-es nyári olimpiára, amelynek pólótornája szerintem háromesélyes, vagyis rajtunk kí­vül nyerhet még a horvát és a szerb válogatott is. Azért bí­zom benne, hogy sorozatban negyedszer is a mi csapatunk lesz a győztes.”