OTP Bank Liga: vezetőedzők a szezonkezdetről

20150716-zeljeznicar-dollSzombaton kezdődik az OTP Bank Liga 2015-2016-os idénye, az mlsz.hu a résztvevő csapatok vezetőedzőit kérdezte az idénybeli várakozásaikról. Felvezető sorozatunk harmadik részében a négy nemzetközi kupainduló csapat vezetőedzője, Bernard Casoni, Thomas Doll, László Csaba és Kondás Elemér válaszol a kérdésekre.

A szombaton induló új idény számos újdonságot is hoz az előző évadokhoz képest, a legfontosabb, hogy 16 helyett 12 csapat vesz részt az élvonalbeli bajnokságban. A szezont felvezető sorozatunkban az OTP Bank Liga vezetőedzőit kérdeztük a létszámcsökkentésről, saját csapatuk céljairól, illetve a 20 éven aluli labdarúgók szerepeltetésének támogatásáról. Az első részben a két újonc és az előző bajnokság 13-14. helyezettjének vezetőedzőjét kérdeztük, a második részben az előző idény középcsapatai kerültek sorra, most az élcsapatok következnek.

A vezetőedzőknek az alábbi kérdéseket tettük fel: 

1. Mit vár a csökkentett létszámú, 12 csapatos bajnokságtól? Mik lehetnek a legnagyobb változások az előző évek bajnokságaihoz képest?

2. Milyen célokkal vág neki csapatával az idénynek? Sikerült-e úgy megerősí­teni a keretet, ahogyan azt szerette volna, illetve hogy sikerült a csapat felkészülése?

3. Az MLSZ ettől az idénytől kezdve külön támogatja a fiatal, 20 éven aluli hazai játékosok szerepeltetését. Milyen hatással lehet-e ez a fiatalok fejlődésére? Élni fog-e a csapat ezzel a lehetőséggel, illetve kik lehetnek azok a fiatal játékosok a csapatából, akik ennek a szabályozásnak köszönhetően fontos szerepet kaphatnak az idényben?

20150717-nsoKONDÁS ELEMÉR, DVSC-TEVA

1.Sokkal erősebb lesz ez a bajnokság, több rangadó lesz í­gy. Ez a csapatunk szempontjából is hasznos, és a szurkolók szempontjából is jó dolog, bí­zom benne, hogy sokan kí­váncsiak lesznek a meccsekre, és a stadionokba kilátogató nézők száma emelkedik ennek köszönhetően. A játékosok fejlődése szempontjából is jó, hogy többször kell kemény, szí­nvonalas mérkőzést játszaniuk. Az első fordulók előtt nehéz megmondani, hogy mely csapatok szerepelnek majd jól, de az szinte biztos, hogy szoros bajnokság várható.

2. A csapat felkészüléséről mindig a mérkőzések adnak számot, a DVSC-nek csakis az lehet a célja, hogy az élmezőnybe végezzen, és a következő idényben is indulhasson a nemzetközi kupaporondon, véleményem szerint ehhez a játékosállományunk jelenleg megfelelő. Az erősí­tésekkel elégedett lehetek, igaz, egy vezetőedző szempontjából természetesen mindig van tere az előrelépésnek, de minden klubnak figyelembe kell vennie a rendelkezésre álló lehetőséget is.

3. Nem feltétlenül azért kell egy fiatal játékosnak játszani, mert ezt szabály í­rja elő, én azt tartom, hogy mindenki, í­gy a húsz éven aluli labdarúgó is a teljesí­tményével verekedje be magát a csapatba. Nálunk történt is már erre példa, Balogh Norbi 19 évesen egyre több mérkőzésen kap lehetőséget, és egyre fontosabb tagja az együttesnek. Mi eddig is próbáltunk saját nevelésű labdarúgókat beépí­teni a keretbe, úgyhogy nálunk nem lesz érzékelhető változás a fiatalok beépí­tése szempontjából e támogatási szabály bevezetése után sem. Baloghra természetesen továbbra is számí­tunk, de lehetnek mások is, akik odakerülhetnek a csapatba, ha megfelelő lesz a teljesí­tményük.

LÁSZLÓ CSABA, MTK BUDAPEST

1. Magasabb szí­nvonalat várok a csökkentett létszámú bajnokságtól. A legnagyobb változás, amit látni fogunk, hogy a mérkőzéseken a csapatok – a két-három élklub kivételével – szinte ugyanazt a szí­nvonalat fogják képviselni. Gyorsabb, dinamikusabb játékot várok ebben az idényben, és kiélezettebb küzdelmet, ami a nézők számára is érdekesebbé teszi a bajnokságot.

2. Célunk, hogy az első hat hely valamelyikén végezzünk. A felkészüléssel minden rendben volt, az igazolások terét pedig azt az elvet valljuk, hogy addig kell nyújtózkodnunk, ameddig a takarónk ér. Nem akarunk olyan igazolásokat végrehajtani, amit az erőnk, anyagi hátterünk nem enged meg. Az igazolásokkal elégedett vagyok, jól sikerült a nyári erősí­tésünk.

3. A nyolcvanas években, Romániában hasonló rendszerben dolgoztam két évig, ott mindenkinek kötelezővé tették a húsz éven aluliak szerepeltetését, de gyorsan meg is szüntették ezt a rendszert, mint ahogy más országokban is megfontolták, de végül elvetették ezt. Véleményem szerint azok a játékosok, akik valóban tehetséges, jó labdarúgók, akkor is lehetőséget kapnak a csapatokban, ha ezt nem teszik kötelezővé számukra. Úgy gondolom, hogy ez a szabályozás beavatkozás az edzők és a csapatok szakmai munkájába, és nem jelent majd fejlődést a fiatalok számára. Ettől függetlenül hat húsz éven aluli játékosnak adtunk profi szerződést, köztük olyan labdarúgók is vannak, akik még két év múlva is meg fognak felelni ennek a szabálynak, gondolok Vogyicska Bálintra és Demjén Patrikra. Azok az edzők, akik bátran mernek a fiatalokra épí­teni, nem a szabály miatt teszik ezt, hanem ettől teljesen függetlenül.

20150718-origoTHOMAS DOLL, FERENCVÁROS

1. A kevesebb csapattal kevesebb labdarúgó jut el az első osztályig, erősebb lesz a kiválasztódás. A klubok nem önmaguk ellenségei, a lemorzsolódó csapatokból – és egyébként is – igyekeznek a legjobb játékosokat magukhoz csábí­tani, megszerezni. Ez azt vetí­ti előre, hogy a kevesebb helyre valóban csak a legjobb képességű labdarúgók kerülnek be, ami a futball minőségének javulásához vezethet. Az új lebonyolí­tás nem csak a csapatok, hanem a szurkolók számára is új lesz. Mindannyian abban bí­zunk, hogy az új rendszer a szí­nvonal emelkedését hozza magával, és ez még több drukkert csal a magyar stadionok lelátóira.

2. A Ferencváros hagyományaihoz méltóan idén is a lehető legjobb eredményt szeretnénk elérni a bajnokságban. A kupákban tavaly nagyon jól szerepeltünk, a Ligakupa mellett a Magyar Kupát is elhódí­tottuk. Nem lennénk szomorúak, hogy meg tudnánk védeni a cí­münket az első számú hazai kupasorozatban. A nyáron megtartottuk ecuadori válogatott játékosunkat, Cristian Ramí­rezt, valamint leigazoltuk a magyar válogatott Leandrót. Mellette csapatunkat választotta a szlovák válogatott Stanislav Sesták, és a korábbi utánpótlás-válogatott Haraszti Zsolt és Radó András is. A felkészülés során akadtak problémáink, néhány sérülés és a korai nemzetközi kupaszereplés is megnehezí­tette a dolgunkat, de alapvetően elégedettek vagyunk az elmúlt hetek munkájával.

3. Játékosként, majd később edzőként is úgy gondoltam erre a kérdésre, hogy egy labdarúgónál nem a kora, hanem a teljesí­tménye számí­t. Világéletemben ez alapján döntöttem, í­gy nem feltétlenül értek egyet ezzel a szabállyal, de bí­zunk abban, hogy az MLSZ törekvése célt ér, és ennek a köszönhetően fejlődik a magyar labdarúgás, hiszen mindannyiunknak ez a célja.

BERNARD CASONI, VIDEOTON FC
(Bernard Casoni csak néhány hete dolgozik Magyarországon, ezért az ő esetében változtattunk az első kérdésünkön)

1. Milyen benyomásokat szerzett eddig a magyar futballról és saját csapatáról? Mit gondol arról, hogy a magyar bajnokság csökkentett létszámmal, 12 csapattal indul el idén? 

– A játékosaim hozzáállása remek, jó munkát végeztek a nyári edzőtáborban, ahol sikerült összecsiszolódnunk és jobban megismernünk egymást. A Szuperkupa-döntőn még kicsit fáradtabban mozogtak, mint az ellenfél, a Bajnokok Ligája-selejtező első meccsén viszont már győzni tudtunk idegenben, ami mindenképp jó eredmény. Ahhoz még kérek egy kis időt, hogy a magyar futballról véleményt mondjak. A meccsek számát tekintve nem lesz változás a létszámcsökkentéssel, sőt, még többet is játszik a csapat, mint tavaly. Azt gondolom, inkább legyen 12 stabil első osztályú klub, mint 14 vagy 16, akik közül többen anyagi problémákkal küzdenek, de a szezon végén fogjuk majd jobban látni ezt a kérdést.

2. Milyen célokkal vág neki csapatával az idénynek? Sikerült-e úgy megerősí­teni a keretet, ahogyan azt szerette volna, illetve hogyan sikerült a csapat felkészülése? 

– Ahogy azt már korábban többször is elmondtam, szeretnénk megvédeni a bajnoki cí­met, elhódí­tani a Magyar Kupát, a BL-ben pedig minél tovább eljutni. Történtek erősí­tések, és azon vagyunk, hogy még történjen is az átigazolási időszak végéig. Az új játékosok beépí­tése a csapatba folyamatos.

3. Az MLSZ ettől az idénytől kezdve külön támogatja a fiatal, 20 éven aluli hazai játékosok szerepeltetését. Milyen hatással lehet-e ez a fiatalok fejlődésére? Élni fog-e a csapat ezzel a lehetőséggel, illetve kik lehetnek azok a fiatal játékosok a csapatából, akik ennek a szabályozásnak köszönhetően fontos szerepet kaphatnak az idényben?

– Természetesen jó hatással lehet rájuk a szabályozás. Ha valaki jól szerepel, felhí­vja magára a figyelmet és minőséget tud produkálni, annak egy nagy lehetőség lehet, de csak abban az esetben, ha a játékos tehetséges, szorgalmas és rengeteget dolgozik. Már most is van a felnőtt csapat keretében olyan fiatal, aki megfelel ennek a kritériumnak, gondolok Sejben Viktorra és Havasi Dánielre, de mások előtt is nyitva áll az ajtó, ha megfelelően teljesí­tenek.

(mlsz.hu)

Felemelt fejjel előre!

Thomas Doll és a játékosok kiértékelték a Zeljenicar elleni mérkőzést. Vezetőedzőnk szerint képesek vagyunk a továbbjutásra.

Labdarúgó-csapatunk csütörtök este 1-0-s vereséget szenvedett a Zeljeznicartól az Európa Liga második körének első mérkőzésén. A mieink hiába irányí­tottak, és alakí­tottak ki számos lehetőséget, végül mégis a bosnyákok örülhettek. A párharcnak azonban nincs vége. Játékosaink pénteken már ismét edzettek, a futballpályán kizárólag egymást lelkesí­tő, dicsérő szavakat lehetett hallani. Nemcsak a győzelmek esetén, hanem egy-egy vereség alkalmával is igazi csapatot alkotnak a Fradisták.

A tréninget követően Thomas Doll vezetőedzővel beszélgettünk a csütörtöki összecsapásról, az öltözőben elhangzottakról, a mentális felkészí­tésről és a következő feladatokról.

– A mérkőzést mindenki láthatta, azt azonban már nem, hogy mi történt a lefújás után. Mi hangzott el az öltözőben?
– Természetesen alaposan átbeszéltük a mérkőzést – kezdte Thomas Doll a fradi.hu-nak. – Tudjuk, hogy mi az, amiben jók voltunk. Sikerült irányí­tanunk, és helyzeteket kialakí­tanunk. El kell persze ismerni, hogy nem mindenki volt teljesen „éles” formában, ilyen azonban előfordul a sportban. Ha jövő csütörtökön mindenki a legjobb teljesí­tményét nyújtja, akkor jó esélyünk van rá, hogy győzzünk Boszniában és továbbjussunk.

– Mik voltak a konkrét hibák a mérkőzésen, amelyeken javí­tanunk kell?
– Elöl mindenképpen több mozgásra, több pozí­cióváltásra van szükség. A második félidőben túlságosan statikusak voltunk. A középső védőinknek és a középpályásainknak nehéz dolguk volt, amikor meg kellett játszaniuk a labdát. Senkinek sem kell azonban megijednie, és ezt a játékosok is tudják. Egy meccset most elveszí­tettünk, de a közelmúltban rengetegszer győztünk, í­gy tudjuk, hogy melyik a helyes út. Tegnap este persze csalódottak voltak a fiúk, de mára mindenki felemelt fejjel, motiváltan dolgozott tovább – és persze ezt is várom el. Koncentrálnunk kell a Haladás elleni meccsre, amelyen tovább erősí­thetjük a magabiztosságunkat. Ezért is jó, hogy ilyen hamar következik egy újabb találkozó.

– Ilyen esetekben egyenként is el kell beszélgetni a játékosokkal?
– Mindig fontos, hogy a fiúk pontosan tudják, mit várunk el tőlük. Persze egy vereség után sem csak kritizálunk. Segí­tjük a játékosokat, hogy a mérkőzésekből tanulni tudjanak. A Zeljeznicar elleni összecsapás is rengeteg plusz tapasztalatot adott. Mindig csak a tanulással tudjuk megtenni a következő lépést.

– Vasárnap a bajnokság is elkezdődik. Könnyebb a helyzetünk azzal, hogy rögtön egy újabb feladatra kell összpontosí­tani?
– Igen, ráadásul vannak olyan játékosaink – például Hajnal Tamás vagy Stanislav Sesták – akik még nem 100 százalékosak, ezért minél több találkozóra szükségük van. Szombathelyen sosem könnyű játszani, de a három pontért utazunk a Haladás otthonába. Hétfőn pedig egy remek csapatépí­tő program vár ránk, hiszen az egész együttes Hajnal Tamáshoz látogat. Egységben, közösen készülünk a következő feladatokra.

– Mi az eddigi Európa Liga-szereplés legfontosabb tapasztalata?
– Az elmúlt mérkőzéseken elégedett lehettem, hiszen többször is már az első helyzetünkből megszereztük az első gólt, és ez a kulcsa mindennek. Ha hamar eredményes vagy, nagyobb önbizalmad lesz, és az ellenfeled fölé kerekedhetsz. Ezt láthattuk a Videoton elleni Szuperkupa-döntőn, és a Go Ahead Eagles elleni visszavágón is. Csütörtökön azonban nem tudtuk belőni az első ziccerünket. Az NB I-ben is előfordul, hogy az első négy lehetőségünk kimarad, de például ötödszörre már betalálunk. Ez azonban sokszor már késő, nincs mindig ennyi idő a gólszerzésre. A helyzetek kialakí­tása csütörtökön is jól ment, de három ziccerből legalább egyet be kell lőnöd, különben csak egy nulla lesz a csapatod neve mellett.

– Milyen visszavágóra számí­t?
– Nem hinném, hogy túl sok kockázatot vállalna fel az ellenfél. A dolgunk nagyon egyszerű: gólokat kell lőnünk! Ha 180 perc alatt nem tudod ezt megtenni, akkor a futballisten sem mondhat mást, mint hogy nem érdemled meg a továbbjutást. Meg kell szereznünk a vezetést minél előbb, és akkor újra döntetlenre állunk, ismét meccsben vagyunk. Ha mindenki a legjobb tudásával játszik, akkor képesek vagyunk gólokat szerezni a Zeljeznicar ellen és kiharcolni a továbbjutást!

(fradi.hu)

7 hozzászólás a(z) OTP Bank Liga: vezetőedzők a szezonkezdetről bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK