Kerekes György: 65

Egykori csatárunk 1984 telén már 2-szeres válogatott játékosként igazolt az Üllői útra Debrecenből. ’84 tavaszán tizennégy tétmeccsen öltötte magára a zöld-fehér mezt és tí­zszer talált a kapuba. A gólvágó azonban nem csak a Fradiban volt ennyire gólerős, hanem a Fradi ellen is. Ellenfélként minden csapatával betalált a zöld-fehérek kapujába. Sőt, a DVSC, az Újpest (Ebedlivel verték meg a Fradit) és a Videoton szí­neiben is aktí­v részese volt a két bajnoki pont sorsának eldöntésében. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2021.VIII.4. BL-selejtező: Ferencváros – Slavia Praha: 2-0

Rámosolygott a futballisten a Fradira, kétgólos siker a Slavia Praha ellen

Nem igazán ment a magyar bajnoknak, de harcoltak végig férfiasan – a csehek pedig ritkán látható öngólt szereztek.
A Ferencváros 2–0-ra legyőzte a Groupama Arénában a cseh Slavia Prahát a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében, több mint 17 ezer néző előtt. Visszavágó a jövő héten kedden, 19 órától.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Megégtünk a nyitányon

Mozgalmas nyárba csöppentünk. A nap is kétszersült akciókat indított, voltak napok amikor késsel lehetett vágni a meleget, és úgy rimánkodtunk az esőért mint anno Kovács Kati a nyolcvanas évek közepén. A koszovói bajnok elleni első félidő elsősorban nem a mutatott játék miatt marad emlékezetes, hanem a 45 percig ránk tűző napsugarak miatt, mely olyan erővel zúdult ránk, hogy a huszadik perc tájékán már önként beleugrottam volna egy szilvaaszaló kemencében, bár én már egy kicsit rágós vagyok és nem is vagyok édes (bár a cukorszintemmel vannak gondok), plusz nem is szeretném magamat aszalt állapotban egy élelmiszerbolt polcán látni. Inkább maradok a fotelom biztonságában, mely 500 nap után, a Prishtina elleni mérkőzésen újból a Szentélybe költözhetett. A covid is szabira ment, adva egy kis szabadságot, bár az is lehet, hogy csak elutazott a tengerpartra feltöltődni, hogy egy újabb mutáns képében tudjon ősszel visszatérni. Jó lenne ha belefulladna a vízbe, hagyjon minket élni, szabadon utazni és teltházak előtt folytatni azt a sorozatot, mely az elmúlt három évben oly sok örömet okozott. Ehhez most új edzőt „találtunk”, a játékosállományunk is egy kissé átalakult, egyre mélyebbre tudunk nyúlni a zsebbe. Elvárások vannak, a bajnoki címek, az EL és BL csoportkör után megnőtt az étvágy, mely nem vegán és nem is diétás. A „kötelezőnek” címkézett első két fordulót simán vettük a BL-ben még akkor is, ha néha-néha akadozott még a gépezet. Főleg a hátsó alakzatokban, de erre meg sokan rávágják, hogy mi a fene gondon volt vele, hiszen négy meccsen csak két gólt kaptunk. És ha ehhez még hozzávesszük az edzőmérkőzéseket (4) is, akkor a „pontveszteség” mellé csupán egy kapott gólt lehet felírni a jegyzőkönyvekbe. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Szabadi László: 60

Szabadi László

A 20. születésnapja után egy hónappal mutatkozott be a Fradiban az NB II-es Sellyei Ví­zügy csapatától érkezett középcsatár.

1981 októberében a Tatabánya ellen talált először a kapuba, majd a következő három fordulóban, kétszer újra eredményes tudott lenni, 5 góllal és egy ezüstéremmel zárta a szezont a fiatal játékos.

A 1982/83-as szezonban kilenc tétmeccsen lőtt találat fűződik a nevéhez, egy évvel később 8 találattal zárta a szezont.

Az 1984/85-ös idényben a csapat legeredményesebb játékosa volt Pölöskei Gáborral egyetemben, kilenc góllal. A Vasas és az Újpest elleni találkozót is az Ő gólja döntötte el a bajnokságban. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2021.VII.27. BL-selejtező: Zalgiris Vilnius – Ferencváros: 1-3

Ferencváros: a Zalgiris és a csoportkör kipipálva, jöhet a Slavia!

Idegenben is két góllal nyert a magyar bajnok, még két párharcot kell nyerni a BL-csoportkörért.
A Ferencváros 3–1-re győzött a litván Zalgiris Vilnius otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 2. fordulójának visszavágóján, amivel a BL-selejtezősorozat harmadik körébe lépett, ahol a cseh Slavia Praha lesz az ellenfele. Továbbjutásával a magyar bajnok biztossá tette szereplését valamelyik európai kupasorozat csoportkörében.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Fábián Tibor

Fábián Tibor

A Vasas 16-szoros válogatott játékosa 1957-ben a Fradiban kezdte a labdarúgást.

Egyetlen mérkőzésen lépett pályára, az 1965-ös new yorki torna idején, ahol az első csapat vendégszerepelt.

A kupában a ferencvárosi fiatalokra várt a megméretés, hogy kiverjék a Zalaegerszegi Épí­tők csapatát. Nem sikerült. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Deszatnik Péter: 55

Deszatnik PéterEgykori csatárunk huszonöt esztendősen öltötte magára a zöld-fehér mezt 1991 nyarán. A Fradiban töltött két szezon alatt nyert bajnokságot, magyar kupát. A bajnokcsapatban négyszer talált a kapuba, mí­g a Magyar Kupa 1991/92-es kií­rásában a Fradi legeredményesebb góllövőjének bizonyult. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2021.VII.20. BL-selejtező: Ferencváros – Zalgiris Vilnius: 2-0

Lehetett volna több is, de így is kétgólos előnyt szerzett a Ferencváros

A Ferencváros jobban játszott a Vilniusnál, kár volt a végén Uzuni kihagyott tizenegyeséért.
A Bajnokok Ligája selejtezőjének 2. fordulójában a Ferencváros a litván Zalgirist fogadta az Üllői úton, és az első félidőben remek játékkal kétgólos előnyre tett szert. A második félidőben már kiegyenlítettebb lett a küzdelem, de ekkor is növelhette volna előnyét a hazai csapat, csakhogy a helyzetek – köztük egy tizenegyes – kimaradtak, így kétgólos előnnyel utazik az FTC a visszavágóra.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2026. január 10.

OLDALAK

KATEGÓRIÁK