Túl sok időnk nem maradt ízelgetni az újabb lépést a legmagasabb osztály felé. Pedig szívesen váltunk volna Krúdy Szinbádjává, természetesen Latinovits Zoltánnal a főszerepben. Valamikor réges-rég az első örökké emlékezetes filmélményem volt amikor Szinbád leül a szépen megterített asztalhoz, kihozzák a gőzölgő húslevest, majd elhangzik a film egyik ikonikus mondata (volt belőle néhány): „hozhatom a velős csontot, nagyságos uram?”, melyre csak bólogatás a válasz, majd mikor a pincér elindul, a senkihez sem hasonlítható orgánummal Latinovits Szinbádja hozzáteszi: a pecsenyét és táfelspiccet is készítse elő. Az utóbbi ételről sokat nem tudok, pedig Krúdy egyik kedvence volt, állítólag a napi étkezési menetrendhez igazolva három fajtát is megkülönböztetett. Amikor a nekünk nem éppen kedvezgető német bíró kedden hármat fújt a sípjába, legszívesebben még órákig ott maradtam volna a fotel édes ölelésében és úgy ízelgettem volna reggelig a továbbjutást, mint ahogy Latinovits tette azzal a bizonyos táfelspiccel. Lassan, komótosan, minden percét kiélvezve. Kellett is néhány perc kalandozás, hiába tekerte a hűvösebb levegőt a légkondi, még folyt rólam a víz, éreztem magamon a feszültséget, Civic kiállítása után a szemem már többször volt elrejtve a pupilláim mögé mint a tévé képernyőjére szegezve. De kibírtuk, kivertük az esélyesebb Slaviát, ezzel bejutva az Európa Liga csoportkörébe és odaérve az álmaink kapujához, amit a svájci Young Boys ellen nyithatunk ki. Az sem lesz könnyű, de addig még van dolgunk a magyar bajnokságban is, ráadásul a Kisvárda elleni nyitó mérkőzésen elszenvedett vereség figyelmeztető jel is volt: senkit nem lehet lebecsülni és ahhoz, hogy jövőre újra a BL-ben szerepeljünk, eggyel tovább kell léptetni a Szentély monitor számlálóját. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →