2018.IX.2. Ferencváros – MOL Vidi FC: 2-2
Kétgólos hátrányból állt fel a Vidi a Fradi elleni rangadón
Bombagólok itt is, ott is, mindkét csapat nyerhetett volna.
Hiába vezetett két góllal a Ferencváros a labdarúgó NB I 7. fordulójában a Vidi ellen, végül döntetlennel kellett megelégednie az Üllői úton, ahol három látványos bombagól is esett.
Mark Otten: 33
Holland légiósunk a NEC Nijmegenben nevelkedett, majd itt is mutatkozott be a holland élvonalban.
2004-től előbb a Feyenoord, később az Excelsior játékosa lett, majd visszatért nevelőegyesületébe, a NEC-hez, ahol négy évet játszott. Innen igazolta le a Fradi 2011 nyarán. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Sváb Dániel: 28
Tizennégy esztendősen került a Fradiba 2004 nyarán, Salgótarjánból, majd szorgalmasan végigjárta a “szamárlétrát”.
Balhátvédünk 2008 őszén mutatkozott be egy Ligakupa mérkőzésen Bobby Davison csapatában.
Okos Béla
Góllal tette le a névjegyét az 1917/18 évi (hadi)bajnokságban, majd a következő találkozóján győztes találatot ért el.
Ennek ellenére ebben az idényben nem lépett többet pályára a jobbösszekötő. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Nagy Gyula
1917 szeptemberében góllal mutatkozott be az FTC győztes csapatában a támadóötös bal oldalán helyet kapó csatár. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Gábor Béla
1917-ben a Droguisták csapatából igazolt az FTC-be.
Az 1917/18 évi (hadi)bajnokságban tíz mérkőzésen lépett pályára és kétszer volt eredményes. Jellemzően balösszekötőt játszott. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
A hajógyári melós
Sinka György
A Hungáriától igazolt balszélső első gólját harmadik meccsén rúgta, aztán sorrendben három meccsen is betalált az ellenfelek kapujába. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Kotász Antal
Kotász (Gottlieb) Antal (1929. szeptember 1., Vasvár – 2003. július 5., Visegrád) a Kőbányai TK (- 1947), a Vasas (1947-48: 45 bajnoki / 1 gól), a Szegedi Honvéd (1948-50: 45 bajnoki / 8 gól), a Sztálinvárosi Vasmű Építők (1950-54 (Ő volt az első dunaújvárosi válogatott labdarúgó)), majd a Bp. Honvéd (1955-63: 179 bajnoki / 7 gól, egy bajnokcsapat tagja) balfedezete. 1954 és 1961 között 37 találkozón kapott helyet a válogatott csapatban. Tagja volt az 1958. évi világbajnokságon szerepelt magyar együttesnek. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Gaug Ede
“Gaug Ede játszik ma Pataki helyett középcsatárt az FTC-ben.” Egy kattintás ide a folytatáshoz....
HOZZÁSZÓLÁSOK